Hősök nélkül

Furcsa, hogy mennyire kikopott az életemből a sport. Nem csak művelés szintjén (úgy soha nem volt rendszeres, ha nem volt kötelező, igen, vállalom: lusta disznó vagyok), de már egyáltalán nem is nézek semmit. Régen érdekelt a foci, a tenisz, a kézilabda, az úszás, a póló, szerettem több téli sportot, aztán valahogy elmaradoztak. A fociból végleg kiábrándítottak a bundabotrányok, a többinél meg ahogy visszavonultak a kedvenceim, én is visszavonultam, mert újakat nem sikerült találni, úgy meg nem érdekes, ha nincs kinek szurkolni. A Forma-1 maradt az utolsó fecske, de az utóbbi idényben már a futamok felét nem néztem rendesen abból sem.

Azért valahol ez elég szomorú, bár nem tudom pontosan, miért érzem így. Mert ugye, mi is a sport lényege? Szeretjük nézni a hősöket… Ez viszont egy hősök nélküli kor. Mikor egy Lance Armstronggal ilyen sztorik esnek meg, akkor miben bízzon az ember? Persze, lehet mondani, hogy: na és, doppingolnak, hát akkor mi van, de az úgy egyszerűen nem ér. Nekem kell(ene) az illúzió, hogy a legkiválóbb nyer, nem az, akinek pöpecebb dílere van, vagy ügyesebben vette meg a bírót. Naiv vagyok, igen, tudom.
Dehát csak naiv emberek hisznek a hősökben.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s