Meg akarok tanulni lőni

Komolyan mondom, a közösségi oldalak kitalálói többet tettek az emberi nyomorúságért, mint bármelyik véres kezű diktátor.
Mennyi összetört remény, mennyi szükségtelen szívfájdalom, ráadásul az egész kupac üvegszilánk nyakon van öntve a “magadnak kerested a bajt” sósavával. Mert az önuralmam és a lázadásom nekem is csak addig tart, hogy nem posztolom (ott…) ki az életem, azt már nem bírom megállni, hogy ne nézegessem… és itt van ez a torokszorító, idióta érzés, hogy örülök, hogy boldog, és tényleg így van, de ugyanakkor olyan cseszettül fáj, hogy nem velem.
Persze mi sem természetesebb, hogy nem egy ilyen selejtet választ mint én, én se választanám magam, csak annyira belefáradtam már a vágyakozásba. De sajnos nem tudok nem vágyakozni. Megint úgy érzem, lehet, hogy szakember segítsége kéne, mert az már egyszerűen elmebaj, hogy posztol egy fotót, én meg fél napja bőgök miatta. Még ha 16 éves lennék…

(És most rákeresek, oldja-e a sósav az üveget, nem, az a kénsav, jól emlékeztem, hurrá.)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s