Szeretetre méltó, és most is elbűvöli környezetét

A cím egy libamagazin rám (és uszkve minden 12. emberre) vonatkozó horoszkopjából való. Én sosem tartottam teljesen abszurdumnak az asztrológiát (jó, nem ezen a szinten), de ha még sok ilyet olvasok, eljön az az idő is.

Ja, ma melóhelyen valaki visszamondta nekem, hogy a többiek szerint “megnyugtató jelenség” vagyok, és a Jóistenke küldött oda nekik (!).  Ja, a múltkor meg az egyik csajszi azt mondta, irigyli a türelmemet.
Hát na. Komolyan el kell gondolkodnom az énképemen meg a viselkedésemen, mert ezek a jelzők valahogy nem tűnnek rám érvényesnek, bár gondolom az ő véleményükön alaposan torzít az is, hogy egy szélsőséges hangulati hullámzásokkal megvert, legalább 3-féle személyiségzavar felhőjében tobzódó főnökük van. Aki egyébként kivételes ember. Kivételesen kiállhatatlan.
Végy egy tonna rosszindulatot (amit csodálatosan projektál is, tehát paranoiás is mellé a babám rendesen), néhány mázsa ostobaságot, keverd el alaposan, majd vonj ki az elegyből minden létező EQ molekulát, loccsantsd nyakon némi koncentrált sunyisággal (nem kell spórolni), végül mindezt szórd meg egy csipetnyi hatalommal. Körítésnek egy kis penetráns izzadságszag, és készen is vagyunk. Egy magyar állami cég művezetője, 2014. Fuckyeah.

Szóval szerintem én afféle kontraszt vagyok hozzá képest a többieknek, azért éreznek higgadtnak, illetve mert nem veszem fel gólemünk dedós duzzogásait (egy 3 évesnek fejlettebb konfliktuskezelési módszerei vannak, és most nem túloztam…), hanem szépen hagyom főni a saját levében. Egészen biztosan vágja a centit, hogy mikor húzok már el, én addig is részben ignorálom, részben kiröhögöm, persze könnyű nekem, nekem nem felettesem (legnagyobb bánatára).

Na, hát 2 sort sem érdemelt volna a kis görcs, de mostmár mindegy, legalább meg lett örökítve az örökkévalóságnak, és úgyse volt sok ötletem a poszthoz.

Egyéb hír, hogy antibiot kell szednem a teljesen rejtélyes szájüregi fertőzésemre, ami a fogorvos szerint bagatell, és nem a fogpótlásomtól van (milyen érdekes véletlen, hogy előtte 30 évig nem volt SOHA ínygyulladásom, most meg hónapok óta terjed onnan mindenfelé az áldás). Hát hogy ő megérti, hogy kellemetlen, de ez nem gáz, hát szerintem meg ha a fél ajkam akkorára dagad, mint egy virsli, a nyelvem alatt meg rejtélyes kis göbök nőnek, és lassan se enni, se beszélni nem tudok tőlük, az kissé azért probléma. Nade a lényeg: most off van a piának egy hétig, pedig ma pl. nagyon jól esett volna, igen elcseszett hetem volt (mint a mellékelt ábra mutatja).

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s