Már megint, basszus

Mindig azt hittem, hogy akik elfeledkeznek a fontos dátumokról, évfordulókról, szülinapokról stb. azok egész egyszerűen nem szeretik az adott embert, akit köszönteniük kellene. Mert ami (aki) fontos, azt nem felejtem el, és nem igaz már, hogy nem tudod bevésni a naptáradba azt a 2-3 napot…
Hát rá kellett jönnöm, hogy ez nem igaz. Idén másodszor ment ki a fejemből születésnap, és ezúttal nem is akárkié, hanem J.-é, aki minden túlzás nélkül az egyik legeslegfontosabb ember a életemben (nincs sok fontos ember az életemben… nincs sok ember az életemben…).

Tulajdonképpen nem is a születésnapját felejtettem el, hanem felköszönteni, meg hogy hanyadika van. A napok őrült tempóban követik egymást, és a fontosak is egy szempillantás alatt tovatűnnek. Nem győztem bocsánatot kérni, és agyonfurdal a lelkiismeret. Rohadt régen éreztem ilyesmit, hát nem jó. :(
Szerencsére még szóba áll velem, pedig meg sem érdemlem. Szar barát vagyok.

Advertisements

Cold Turkey

Annyira idegesítő, mikor megfosztanak a napi (heti) fantasy adagomtól, ráadásul minden forrás egyszerre áll le. Őőőrjítő.

Mikor dobnak egy röpke 4 hét szünetet a (mindhárom…) sorozatom folyamába,

ÉS a hat követett blog hat írója ugyanekkor dönt úgy, hogy inkább él, és nem ír róla,

ÉS J-nek is pont ekkor döglik be a telefonja,

ÉS a kedvenc bandáim is beszüntetik a kommunikációt a rajongóik felé, mert sürgős turnézhatnékjuk van, de persze véletlenül se tévednének Varsónál közelebb,

ÉS még a könyvemet is unom, de letenni nem akarom, mert az utóbbi 15 választásomat nem sikerült befejezni, szóval a helyzet kezd ciki lenni (na jó, egy kis túlzást itt beismerek),

ÉS Ziggynek sincs affinitása megőrülni,

ÉS a kedvenc fórumom motorja is most hal meg,

ÉS a piám is teljesen elfogyott,

ÉS ugye, a saját fantáziám meg már legalább egy éve teljesen terméketlen…

Mintha minden összefogott volna, hogy beleverje a kis nózimat a kőkemény valóságba. Vérig vagyok sértve. :(

Twitter rulz

Meg kéne írnom egy levelet az OEP-nek, húszmillió rendelést le kéne adnom a neten, rendet kéne raknom (nagyon…), aztán elő kéne túrnom egy sütireceptet, és lehetőség szerint elővezetni egy próbasütést, de csak bámulok ki a kobakomból, és tűnődöm, hogy hogyan hangolhat le ennyire egy édes, szőke kisfiú fotója…
Komolyan kezdek átalakulblodyn llawen4ni afféle voyeur pszichopatává, még szerencse, hogy egyelőre csak magamat csinálom ki vele.

De mocorog a tavasz, és ez nekem olyan, mint mikor a kanári kalitkájáról lerántják a kendőt: immár nemcsak azzal kell szembesülnie, hogy rab, hanem azzal is, mennyi szépségtől fosztja ez meg őt.
Kicseszettül fáj az élet, és idővel nem jobb lesz, hanem egyre rosszabb.

Nesze nekem új Dal

A zsűri döntött róla, kire nem szavazhat a közönség.
Gondosan megvétózták a  klikken kívüli, de potenciálisan nagy rajongótáborral rendelkező előadókat, és felkínálták megválasztásra a befolyásos papák vérszegény fiait, valamit két veszélytelen töltelékprodukciót. A nép pedig döntött, és még el is hiszi.
Szóval a május eleji giccsparádén a fekete bőrű, éppen priuszra gyúró, magyar nyelvet kerékbe törő fiatalembert tessenek majd figyelni.
Ő lesz Magyarország arca.

Öngyilkos merénylők?

Van olyan ország, ahol tizenéves kölyköket gyűjtögetnek össze ballasztanyagnak.

Ha kilátástalan a jövőd, senki nem néz szarba sem a környezetedben, a tulajdon anyád meg van győződve róla, hogy soha nem viszed semmire az életben, apádat meg esetleg nem is ismered; netán felcsináltad a barátnődet, mert több ondód volt, mint agyad, viszont nem tudod etetni a kölyköt, mert nincs meló, vagy éppen a magadfajta sulihulladéknak nincs, viszont:

van két ép kezed, két ép lábad, nem vagy feltűnően pszichopata, és az IQ-d megüti egy átlagos csimpánzét és kellően lenyűgöznek a fegyverek, továbbá sikeresen átestél a hazafias kötelességekről szóló agymosóprogramon, és elhiszed, hogy ellenséges aknára lépni, valamint magadfajta külföldi kölyköket ölni hősies tett, nos…
keresd Sam bácsit!
ArmyLogo

Álom

a buszmegállóban találkoztam egy fiúval és egy lánnyal

munka helyett az erdőbe mentünk

nyár volt

kaptam valakitől búcsúzóul húsz forintot

arról beszélgettünk, hogy hogyan élünk majd a vadonban

és én rettegtem, mert az erdőben nincsenek garanciák

ha nem találsz élelmet, éhen veszel, ha nem győzöd le a ragadozókat, meghalsz

és rájöttem, hogy élettel is ez a bajom

senki nem ígéri meg a happy endet

és ez olyan átkozottul elkeserítő

és igazságtalan

SM927P~Misty-Trees-Posters

aztán egy kórházban várakoztunk

egy kopasz orvos azt mondta: ezt teszi a drog a középosztállyal

mi meg majd a végén stoppoljuk össze az agyuk helyén maradt lisztet

nem tudtam, kiről beszél

aztán csörgött az óra

Real E. T.

Minden valóságshow kamuparádé és a cikiség csimborasszója, de az MTV új mélységek felé nyitotta meg a műfaj határait.

A Catfish virtuális szerelembe zuhanó szereplőinek pl. valahogy sosincs maguktól annyi eszük, hogy a külsejéről, neméről, komplett identitásáról gyanúsan ködösítő, vagy találkozást érthetetlen okokból elutasító nagy Ő-re ráküldjék a Google képkeresőt vagy a Skype-ot. Ehhez valamiért ki kell hívni egy komplett stábot, akik megteszik ezt helyettük.

Az I Used to Be Fat egy szimpla fogyiműsor lenne, de természetesen itt is mindent túl kell dramatizálni, hogy amerikaias legyen. A célpontok kövér tinédzserek, akikre 30 napra rászabadítanak egy szarrá gyúrt személyi edzőt, hiszen csak le kell fogyni, és mindjárt lesznek csajok/pasik, bulik, Hawaii, dizsi, csak akarnod kell, és megváltozik az egész életed!
Végtelenül gusztusos 50 percig nézhetjük, hogyan izzadnak, nyögnek és hánynak, hogy aztán a család könnyes szemmel boruljon össze a súlyveszteség felett. Sajnálatos módon a nézőnek ritkán van része katarzisban, mert 170 kilósról 110-re fogyni tényleg nem semmi, de a 110 kiló 170 centihez még mindig horrorisztikusan sok, tehát azzal a sanda gyanúval búcsúzunk, hogy mégse lesznek itt csajok/pasik, bulik, Hawaii, dizsi. Nem értem, hogy lett ennek ennyi része.

A Teen Mom készítői nem győzik cáfolni a vádakat, miszerint a műsor tinédzserterhességre biztatja a fiatalokat, sőt, szerintük igazából az elrettentés a céljuk. Eme elrettentés szánalmasan átlátszó valóságos beszélgetésekben merül ki, amit az anyukák folytatnak egy ismerőssel a nehézségeikről, illetve sűrűn felbukkanó, végtelenül spontán jelenetekben, amikoris anyu ezerrel tanulna online, a gyereket meg véletlenül pont akkor nem sikerül más felügyeletére bízni, ezért aztán boldogan nyáladzik drámaian sóhajtozó tinimamiján. A gyengébbek kedvéért a mami bele is narrálja a műsorba, hogy: “naaagyon nehéz egyszerre gyereket nevelni és iskolába járni”, hogy tuti átjöjjön az üzenet.
Mindezek mellett azt látjuk, hogy a tinimamik részmunkaidős szoláriumsikálásból is vígan fenntartanak egy házat, egy kocsit meg a gyereket, mindig akad bébiszittyó, sőt randipartner is (bár az MTV szervezi, de akkor is), kétmillió barát a fészbúkon és különben is sztár leszel, és akkor a cukimuki babáról még szó sem esett. Hát még én is kedvet kaptam, komolyan.

A többit nem nézem. Bár mindig van lejjebb.

Ebben a posztban nincs szó jégkrémről

A Pussy Riotot megint baszogatják Szocsiban, Kijevben fokozódik a helyzet, Bangkokban lőnek, Dél-Koreában meg leszakadt egy tető egyenesen egy bál közepébe, 4 halott, 100 sebesült. Tragikus meg minden, de nem értem, miért hír ez kis hazánkban, jó, talán Ukrajna jogos. Úgy tűnik, nem történt elég halálos autóbaleset tegnap óta, vagy így akarják beleverni a nózinkat, milyen jó is nekünk itthon békében éhezni. Néha egy-két pedofilattak, oszló szomszéd meg szén-monoxid mérgezés, de egyébként full idill. Hát nem?

Amúgy unalom van, a tegnapi hangulatom ma is regnált, és sejthetően holnap is fog. A változatosság kedvéért ismeretlen okokból majd’ kiszakad a gyomrom, pedig semmi drámait nem kajáltam, hiába, kerülni kéne a stresszt…
Például jógázhatnék, vagy valami, bár azt sose értettem, miért lazulnék le tőle, ha a tarkómra applikálnám a combomat, bár a baleseti sebészeten csak adnak valami fincsi cuccost a fájdalomra, ehhe.
loldaddy.com-1341697656

Jókívánságok, avagy tahológia alapfokon

Azt mondják, az átkok visszaszállnak, ezért…
Egy bizonyos bunkó, nagypofájú, ostoba asszisztensnőnek nem kívánom tiszta szívemből, hogy akkurátusan gargalizáljon ezzel (hátha beléverne egy kis empátiát):
sulfuric-acid-glass-jar-400c

És egy bizonyos visszataszító, ápolatlan, tolakodó so-called-man “munkatársnak” nem kívánom, hogy ekképp kényeztesse magát magányos óráiban:
nut-cracker

Majdnem

Telihold, átvirrasztott éjszaka, majd félig átaludt nap.
Mozi és hosszú beszélgetés J.-vel, már nagyon, de nagyon ránk fért. Iszonyúan hiányzik nekem, és majdnem bevallottam.
Másik majdnem: majdnem sikerült átvészelnem a Valentin napot social network posztok olvasása nélkül, de persze nem, és persze olvastam a vallomást, ami nem nekem szól, viszont szép és szívhez szóló. De most nem sírtam, csak simán öngyilkos akartam lenni, ez végülis haladás… bár nem tudom, merre. Hát hülye vagyok, ez van.
Annyira utálom ezeket a “merj nagyot álmodni!” dumákat, egész életemben a kurvanagy álmaim nyomán keletkező kurvanagy kudarcaimat szívom, Z.-nek is a szájába tudnék lépni, mikor rákezdi.
Akinek bejön az élet, annál az igazságos világba vetett hit így torzítja a valóságot. Felnagyítja a saját szerepét, és figyelmen kívül hagyja a szerencsét. Ebből jönnek ezek a “higgy az álmaidban és dolgozz keményen, akkor minden sikerülni fog!” szövegek. Csak akiknek meg mégsem, azokkal senki nem készít interjút, és nem követik 40 millióan twitteren, tehát nincs kontrollcsoport, vagyis bullshit az egész. Be kéne tiltani ezt a dumát, ha már a gyűlöletbeszédet sikerült, mert sokkal kártékonyabb.

Blő

Gyanútlanul ettem a szendvicsemet az imént a laptop előtt (alapbeállítás), a háttérben szólt a híradó. Halálos autóbaleset, gyilkosság meg se kottyant, de mikor elkezdték részletezni, hogy oszlott békésen egy pasas hullája egy debreceni(?) társasházban, kissé ingerülten elkapcsoltam. Ezek tutira direkt csinálják. Napi hányás és horror, baszdmeg.

Egyébként panelekben megesik az ilyesmi, anno mi is a szemétledobót mustrálgattuk két hétig, hogy wtf ez a SZAG, aztán kiderült, hogy a szomszéd néni hagyta maga után, miután távozott a túlvilágra. Nem volt undorító egy cseppet sem.
Borrrzalmas ez a világ, az emberek már meghalni se tudnak udvariasan. :(

Modern Ezópusz

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy zsiráffiú. Mariusnak hívták, és a koppenhágai állatkerben született, mert az emberek úgy akarták. Aztán egy napon az emberek úgy határoztak, Marius génállománya nem megfelelő a tenyésztéshez, és nincs többé hely a számára. Kétéves korában a látogató emberkölykök szeme láttára kivégezték. Golyóval lőtték agyon, nem méreggel altatták el, hogy a húsát felfalathassák a nagymacskákkal. Pedig volt vállalkozó állatkert, ami befogadta volna.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csinos, rabságban élő farkaslány, akit annyira gyűlölt a falkája, hogy el kellett menekíteni egy másik állatotthonba. Rege volt a neve, és egy hűvös, februári napon hosszú órákat töltött egy sötét ládában. Nem tudta, mi történik vele, szorongva várta, hogy az emberek kiengedjék végre. Új otthonában nyolc barátságtalan fajtársa várta, és minden kezdődött elölről. Annyira kétségbeesett, hogy valahogy átvergődött a több méter magas villanypásztoron, és világgá ment. Egy boldog napot töltött szabadon és acsargástól mentesen, aztán az emberek elfogták, és visszavitték a kerítés mögé.

Aki nem hiszi, járjon utána…