Vége

Frézia, rajz, több tucat Oscar, mosolyok, emlékek, nárcisz, könny, ölelés, búcsú, köszönet, könyv, tarisznya, vers, ének, piros masni, ígéret, jókívánság, nevetés, zöld süti, sárga ital, utolsó táblatörlés, kíséret, integetés, kapu, nagy szavak, kis emberek, hála, valami igazi, valami fontos, valami hétköznapi. Sok szeretet.
Ennyi volt.

De ki az a Con Bordino…?

Les-Mondes-Engloutis-Elsüllyedt-világok-castÉn és dicső generációm még bőven digitális bevándorlónak számítunk, de már filmsorozatokkal mértük az idő múlását, és rajzfilmekkel, valamint alámondásos videókazettákkal rontották meg zsenge elménket.
Mi vagyunk, akiknek végigfut a hideg a hátunkon, ha meghalljuk az Elsüllyedt világok zenéjét, volt (van)  kedvenc gumimacink és hupikék törpikénk, tudjuk, ki az a Jamie, és hogy hívják a kutyáját. Sikítoztunk Lindával, énekeltük a Dallas kitekert főcímdalát a suliszünetekben, végigásítoztuk az ősökkel Lenke néni hatszázadik sopánkodását.
A Kacsameséket néztük, mikor Antall József meghalt, belezúgtunk a Csillagutasok szereplőibe, és később egy életre megjegyeztük, hogy a fiúknak semmi esélyük Hélene-nél, álmodni csak Kaliforniáról érdemes, valamint hogy Parker Lewis sosem veszít. Vérciki volt a Xénia-láz, de azért a főcímdalát mindenki fejből fújta. Olyan kocsit akartunk, mint K. I. T. T., és természetesen vízimentőnek készültünk. (Kérdezz meg bárkit 25 éves kor alatt, ki az a David Hasselhoff!)
Nyafogtunk, ha a kedvenc szereplőnket kiírták a Szívtipró gimiből. Mikor megtámada az országot a Homok titkai, még senki nem vihogott a címén, sőt, közösen utáltuk Raquelt. (Ki sejtette még akkor, micsoda latin-amerikai szennyözön érkezik utána?)
A Gazdagok és szépekből elég volt félévente egy részt megnézni, hogy képben maradj, és soha nem gyógyuló sebet ejtett rajtam a tv2, mikor beharangozta a Sunset beach folytatását, ami azóta sem érkezett meg. Sose tudtuk meg, ki a gyilkos…
És bizony, mindez a torrent (sőt, internet…) előtti kőkorszaki időkben, gyermekeim.
Őrület.

Csirip

Dead-TwitterHát a mai nap se sikerült jobbra, mint az előzőek.
A Twitter nekem lassan egy rettenetes, beteges, mazochista függőséggé válik. Tudom, hogy nem kéne követnem egyeseket, tudom, hogy ha megteszem, fájni fog, mégis, valami mélyről jövő igényem van arra, hogy kínos lassúsággal hosszú, jéghideg tűket szurkáljak a szívem kellős közepébe. Rendszeresen. És, hogy még finomabb legyen az egész, tudom, hogy ez a viselkedés milyen mérhetetlenül ostoba, szánalmas, közönséges és… hétköznapi. :\ Igen, az utolsó a leggázabb.
Az élet pedig remek rendező, mert S. kb. két hete nonstop nyomja nekem a depresszív, nyavalygós szövegeit, és tudom, hogy van alapja, mert az ő élete se gesztenyepüré, de egyszerűen az agyamra megy, mert engem helyez a biztató szerepbe, ami egyrészt nem illik rám, másrészt kurva hálátlan, mert ő is nagy bajnok abban, hogy hogy kell a frusztrációt levezetni azon az egyetlen kitartó nyomorulton, aki még szeret annyira, hogy ne fossa telibe a nyomorodat. Egyébként is nehezen viselem az ilyesmit, de most meg aztán végképp nincs erőtartalékom még más fejét is a szar felett tartani. Sajnálom, ez van.

Seuss, oh

Királyunk hozott is ajándékot, meg nem is.
Vissza is kaptuk az ezüstkincseinket, meg nem is.
Lett is négyes metró, meg nem is (buszokat vesznek el cserébe, annak az egyszerű ténynek a folyományaként, hogy ez a metrónyomvonal régóta tök felesleges, mert tökéletesen meg van/volt oldva a viszonylat a föld fölött).
Kabaréország. Még valami olimpiarendezés, vagy egyéb remek sportesemény megszervezésének hírét várom a jövő héten.

Ennyi hír van, meg hogy fél délután csillagászatról olvasgattam, és majdnem sikerült felfognom a precesszió lényegét.
Elég ijesztő ez a bolygó, nem elég, hogy meg van nyomva, ferdén pörög, még imbolyog is mellé. Nem csoda, hogy ennyit szédülök.
Ez a program egyébként úgy vált lehetségessé, hogy valamelyik ősparaszt tarlót égetett, és sikerült odakozmálnia egy inviteles főkábelt (fókabélt), ezért fél napra lerohadt minden netes kapcsolat az egész városban. Kész szerencse, hogy tartok magamnál kp-t (mert kártyás fizetés sincs ám ilyenkor), de a lottóterminál pl. műholdas. Ma is tanultam valamit.

No Woman, No Cry

Nagyon furcsa belegondolni, mennyire eltűntek a nők az életemből.
Oké, 30 nő között melózok, de a velem egykorú barátnő alapanyagok teljesen kiiktatódtak. Mivel vannak fiú barátaim, annyira nem készít ki a helyzet, de olyan szinten rendellenesnek tűnt a dolog, hogy az egyik távoli munkatársnőmmel direkt próbáltam kicsit összehaverkodni. A kezdeti szimpátia megvolt, sőt, ő kezdeményezte, hogy tartsuk a kapcsolatot. Mondom, jó.

Vért izzadtam, hogy ne túl tolakodóan sikerüljön munkán túli témákra terelni a társalgásunkat, de olyan ügyesen pattintotta le az ilyen irányú próbálkozásaimat, hogy csak pillogtam a szép hosszú szemszőreimmel. Totális kudarc, ami végülis önmagában nem baj, meg nem is csoda, életemben nem próbáltam én közeledni másokhoz. Az zavar, hogy nem tudom, miért nem működött a dolog. Elvégre elbűvölő személyiség vagyok, nem? Nahátakkor.

Pár napja előkerült az éterből az egyik régi egyetemi évfolyamtársam, mondhatni a legjobb barátnőm a suliból. Illetve nem most került elő, mert olyan évente egyszer rám ímélezett pár kérdést (élsz-e? dugsz-e? robotolsz-e?), amire szellemes(nek szánt) választ, és mérsékelten őszinte viszontérdeklődést produkáltam. Ilyenkor közölte, hogy kb. olyan morci (wtf…) vagyok, mint régen, haha. Mondom, jó (bazdmeg). Utána fél évig semmi, írtam a szülinapjára, megköszönte, ő nem írt az enyémre, ellenben egy hónappal később a névnapomra igen, a szokásos kvízkérdésekkel. Megint futunk egy kört…

I-gazság

Az élet egyik nagy igazságtalansága a nehéz sorsú erős embereket sújtja.
Ők fogcsikorgatva húzzák az igát, kotorják össze az utolsó erőtartalékaikat akkor is, amikor mások már rég öngyilkosok, drogfüggők vagy fehér dzsekis idegroncsok lettek azonos helyzetben. Nem panaszkodnak, mert tudják, ha megtennék, az beismerés volna. Beismernék, hogy kicseszett nehéz, és lehet, hogy ez a hajszál az, ami elválasztja őket az összeomlástól.
Így viszont a világ nem tudja, mennyire szenvednek. Vagy inkább megteheti, hogy úgy tesz, mintha nem tudná, és élni fog a lehetőséggel, mert így kényemesebb. Sőt: nem elismeri az emberfeletti erőfeszítéseket, hanem valós vagy megjátszott tudatlansága miatt még pocskondiázza ezeket az igavonókat, hogy miért nem halad gyorsabban az a szekér. Mert a könnyű sorsú átlagosaké bizony sokszor gyorsabb.
Ha valaki úgy dönt, kedvenc stresszoldási módszerül teszem azt a heroint választja, belátható időn belül nagyon mélyre fog csúszni. Tízből egynek sikerül kitisztulnia, a világ pedig hozsannázik. Egyből téma egy újságban, egy riportműsorban, ha alanyunk so-called celebritás, menetrendszerűen könyvet (mit könyvet, sikerkönyvet) ír a rehab gyötrelmeiről. És média körbenyalja, hogy na ugye, srácok, micsoda erő van ebben az emberben, hogy megjárta a poklot és vissza tudott jönni. Wow. Példakép.
A névtelen fogcsikorgatók, akik elég erősek hozzá, hogy ne süllyedjenek a mocsár mélyére, nos… mi le vagyunk szarva.

Egy öngyilkosság krónikája

Fejbe lőtte magát egy puskával, aminek a ravaszán nem találták meg az ujjlenyomatát.
A falra tűzte a búcsúlevelét, melyen egyértelműen két különböző kézírás azonosítható és a gyerekkori képzelt barátjának címezte.
A papír és a toll is tökéletesen ujjlenyomatmentes, pedig nem viselt kesztyűt.
A helyiség, amiben rátaláltak kívülről volt kulcsra zárva. Olyan mennyiségű heroint találtak a szervezetében, amivel bőven nyálcsorgatós eszméletlenre lőtte volna magát, tehát képtelen lett volna utána fegyverrel és agyon…
Vadul gyászoló neje szarrá perelt és fenyegetett mindenkit, aki csak utalni merészelt rá, hogy talán nem kellett volna 3 nap alatt lezárni az ügyet, mert akár gyilkosság is történhetett. Logikus viselkedés, ha valakinek rejtélyes körülmények között suhan tova egy szerette…
Öngyilkos lett. Érted.

Egy zseni vagyok…

aranyfeny11391321241139132344Azt álmodtam, hogy J. rátalált erre a blogra, és megszállott kíváncsisággal firtatta, “ki az a Z.” Vicces. :)
A valóságban nincs szegény nincs túl jól, nem nagyon sikerül kimásznia valami makacs takonykórból. Még mindig nehezen hiszem el, hogy én megúsztam (lekopogás helye).
Azért kell fán kopogni, mert a fakopogtatás ősi démonűző rítus. Állítólag. Ismeretterjesztő rovatunkat hallották.
Nincs sok hírem, próbálom életemben először normálisan megélni és megcselekedni a búcsúzást.
Nem elszaladni, kiszakadni, megszakadni, visszakapaszkodni, hanem szembenézni vele. Ma is nagy volt a kísértés, hogy vállaltan elsunnyogjak a sűrű ködben a meló végeztével, de megszavaztam, hogy felbumlizzak a nagy faluba még egy utolsó összeborulásra. Persze ettől még lehet, hogy nem lesz belőle semmi, de tőlem ez is nagy dolog. Hogy benne lennék, ha…
Lehet, hogy ez súlyosabb probléma az életemben, mint hittem. Mármint a búcsúfóbia. Lehet, hogy nemcsak a dolgok lezárását cseszem el miatta, hanem a soron következők elkezdését is ellehetetlenítem. Lehet, hogy ezért élek a múltban.
Lehet, hogy totális idióta vagyok, amiért ezt a nyilvánvaló összefüggést eddig nem sikerült felfedezni.
Nos, majd meglátjuk.

A törvény nevében

Tegyük fel, hogy emberünk napi hat órában dolgozik. Felkel hajnali ötkor, hogy a hetes munkakezdés előtt 10 perccel megérkezzen a melóhelyre, mert így járnak a buszok. Hétkor elkezd dolgozni, ahogy egy rabszolgához illik, és megállás nélkül folytatja mindezt délután egyig. Egykor feláll, kikóvályog a buszmegállóba. Ha szerencséje van, kettőre hazaér, ha nincs, akkor csak háromra. És akkor, ébrenlétének 11. órájában nekiállhat reggelizni.
A hatályos MTK (a munkának az ő törvénykönyve) ugyanis úgy gondolja, csak hat óra/nap meggebedésen túl jár munkaközi szünet. Bármire.
Ha feltesszük, hogy emberünk a népességnek abba a 10%-ába tartozik, akik képesek napkelte előtt érdemben táplálkozni, akkor is nyolc órát kell kiböjtölnie az ebédig. Hetet, ha a kapun kifordulva azonnal magába töm valami zabát, ami azért elég életszerűtlen.
Hogy alanyunk hat órán át hogyan menedzseli a veseműködését mosdóhasználat nélkül, az is érdekes történet lehet. Ha ne adj’ isten menstruálni is merészel munkanapon a bitang némber, abba meg bele se merek gondolni.
A törvény az törvény.

Kevés a Red Bull

Olyan jól kitaláltam, hogy majd szépen, hasznosan töltöm a vasárnapot.
Kényelmesen hajat festek, filmeket nézek, írogatok, pallérozom az elmém. Erre az egész délutánt sikerült átaludnom. Mit átaludnom: koromsötét ájulásban töltenem. Valami komoly baj lehet a vérnyomásommal, mert egyszerűen képtelen vagyok ébren maradni.
Az időjárásra is foghatom, persze, a 20 fokok után beköszöntött a tél megint, kajak hófelhők lógnak az ég alján, nade ami sok, az sok.
Ennyi a hír, meg annyi, hogy ma volt az idény első Forma-1-es futama, ami katasztrofálisan unalmas, és szurkolói szempontból tökéletesen eredménytelen volt. Szerencsétlen Ricciardo.

Esti mese

paci2Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szőke herceg.
Vágtatott a szőke herceg büszke vigyorral a fehér lovacskán.
Kár, hogy leszállni róla már nem tudott egyedül.
A koronája állandóan lecsúszott az arany fürtjeiről. Ezért aztán nem nagyon szeretett megmozdulni.
Ha nem tették elé a kaját a vendéglátói, egy héten belül éhen veszett volna, mert se vadászni, se főzni nem tudott. Ha a palástját nem mosták volna ki önfeláldozó kezek a jéghideg patakban, ott rohadt volna rá. Ám a herceget mindez nem zavarta, megvolt rá a mentsége: hiszen ő herceg, nem kell értenie ilyen alja dolgokhoz.
Neki ahhoz kellett érteni, hogy parancsoljon, korbácsot suhogtasson és ítélkezzen.
Mindent jobban tudott bárkinél, hiszen ő hercegnek született.
Ha jöttek a martalócok, akkor is ő tudott a legjobban elbújni. A kard az oldalán túl értékes volt ahhoz, hogy ilyen alacsony rendű vérbe mártsa, soha senki nem lehetett elég méltó ellenfél. Hiszen ő a herceg volt személyesen.
Minden lányról azt hitte, csettintésre a lábai elé omlik. Ha valamelyik mégsem tette, a herceg förtelmes átkokkal illette, az a némber boszorkány kellett hogy legyen! Az a világ rendje, hogy neki mindenki behódoljon, hiszen ő a herceg.
Én mondom tinéktek, a lova dugja seggbe az összes herceget!
Ja, és várja őket a halál! :)
Itt a vége, fuss el véle…

Meanwhile in Hungary 2.

A leghülyébbek rangadója.
A NVB (?) saját bevallása szerint “számítástechnikában járatlan” gyökereket alkalmaz, akik összekeverik a lakcímet az e-mail címmel, és utóbbi helyett az előbbire küldik ki a “bocs, fail” értesítést azoknak a külföldön szavazni óhajtó, nem kevésbé gyökereknek, akiknek nem sikerült abszolválni az online regisztrációt, mert nem volt hosszú ‘ó’ betű a billentyűzetükön.
Nagy elmék ha találkoznak.
Egyébként aki külföldön adózik, annak részemről nem is engedném, hogy beleugasson a hazai politikába.
Más csalánjával ne veregessük, vagy mi.

Jegyes

and there he goes
the son of the bayou
with painful blue
and sharp eyes
hidden regrets
beautiful lies
his stormy past
kills our future
run to the hills
cuddle your lives
he smells like
fading spring
we all feel
he’s coming