I-gazság

Az élet egyik nagy igazságtalansága a nehéz sorsú erős embereket sújtja.
Ők fogcsikorgatva húzzák az igát, kotorják össze az utolsó erőtartalékaikat akkor is, amikor mások már rég öngyilkosok, drogfüggők vagy fehér dzsekis idegroncsok lettek azonos helyzetben. Nem panaszkodnak, mert tudják, ha megtennék, az beismerés volna. Beismernék, hogy kicseszett nehéz, és lehet, hogy ez a hajszál az, ami elválasztja őket az összeomlástól.
Így viszont a világ nem tudja, mennyire szenvednek. Vagy inkább megteheti, hogy úgy tesz, mintha nem tudná, és élni fog a lehetőséggel, mert így kényemesebb. Sőt: nem elismeri az emberfeletti erőfeszítéseket, hanem valós vagy megjátszott tudatlansága miatt még pocskondiázza ezeket az igavonókat, hogy miért nem halad gyorsabban az a szekér. Mert a könnyű sorsú átlagosaké bizony sokszor gyorsabb.
Ha valaki úgy dönt, kedvenc stresszoldási módszerül teszem azt a heroint választja, belátható időn belül nagyon mélyre fog csúszni. Tízből egynek sikerül kitisztulnia, a világ pedig hozsannázik. Egyből téma egy újságban, egy riportműsorban, ha alanyunk so-called celebritás, menetrendszerűen könyvet (mit könyvet, sikerkönyvet) ír a rehab gyötrelmeiről. És média körbenyalja, hogy na ugye, srácok, micsoda erő van ebben az emberben, hogy megjárta a poklot és vissza tudott jönni. Wow. Példakép.
A névtelen fogcsikorgatók, akik elég erősek hozzá, hogy ne süllyedjenek a mocsár mélyére, nos… mi le vagyunk szarva.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s