No Woman, No Cry

Nagyon furcsa belegondolni, mennyire eltűntek a nők az életemből.
Oké, 30 nő között melózok, de a velem egykorú barátnő alapanyagok teljesen kiiktatódtak. Mivel vannak fiú barátaim, annyira nem készít ki a helyzet, de olyan szinten rendellenesnek tűnt a dolog, hogy az egyik távoli munkatársnőmmel direkt próbáltam kicsit összehaverkodni. A kezdeti szimpátia megvolt, sőt, ő kezdeményezte, hogy tartsuk a kapcsolatot. Mondom, jó.

Vért izzadtam, hogy ne túl tolakodóan sikerüljön munkán túli témákra terelni a társalgásunkat, de olyan ügyesen pattintotta le az ilyen irányú próbálkozásaimat, hogy csak pillogtam a szép hosszú szemszőreimmel. Totális kudarc, ami végülis önmagában nem baj, meg nem is csoda, életemben nem próbáltam én közeledni másokhoz. Az zavar, hogy nem tudom, miért nem működött a dolog. Elvégre elbűvölő személyiség vagyok, nem? Nahátakkor.

Pár napja előkerült az éterből az egyik régi egyetemi évfolyamtársam, mondhatni a legjobb barátnőm a suliból. Illetve nem most került elő, mert olyan évente egyszer rám ímélezett pár kérdést (élsz-e? dugsz-e? robotolsz-e?), amire szellemes(nek szánt) választ, és mérsékelten őszinte viszontérdeklődést produkáltam. Ilyenkor közölte, hogy kb. olyan morci (wtf…) vagyok, mint régen, haha. Mondom, jó (bazdmeg). Utána fél évig semmi, írtam a szülinapjára, megköszönte, ő nem írt az enyémre, ellenben egy hónappal később a névnapomra igen, a szokásos kvízkérdésekkel. Megint futunk egy kört…

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s