Szörcs

tom-hiddleston-licks-blood-popsicleOké, hát van ez a vámpíros film.

Aki vérengzős akciójelenetekre szomjazik, kereskedjen másfelé, több mint 2 óra csendes bolyongásnál több eseményre ugyanis itt nem lehet számítani. Írhatnám, hogy nem történt semmi, de nem lenne teljesen fair. Outsider művészlelkek mind a 20 ujjukat megnyalhatják utána, ha sikerült megfelelő hangulatban leülni elé.

Ami nekem bejött:

-Díszletek. Nagyon. A nyálam is elcsöppent néha, olyan szép miliőt varázsoltak a szereplők köré, irigyirigy. (Christiane Krumwiede, Selina van den Brink, Marco Bittner Rosser a névtelen zsenik, akiknek ezt köszönhetjük.)

-Zene. Nagyon. A konkrét dallamok is, de leginkább az, hogy mindig a helyén volt. A rendező maga is zenész, mégsem használta öncélúan ezt az eszközt, örök hála érte. Megkapó szándtrek, lehet, hogy letöltöm. :-) (Jozef van Wissem a zeneszerzőnk.)

-Tom Hiddleston. Úr-is-ten. Sose értettem, miért mondják ezt a pasit dögösnek, jelentem, megvilágosodtam. Olyan jól nézett ki, hogy nem is emlékszem, hogy játszott. És gyönyörű hangja van, eddig ez sem tűnt fel.

-Ava karaktere. (Mia Wasikowska) Jókat derültem rajta, tetszett, hogy nem harmadik figura volt, hanem inkább egy nem kívánt gyerek, aki az életigenlésével belerondít apuanyu sznob spleenjébe. Sok kritikussal ellentétben én egyáltalán nem találtam negatív szereplőnek, Ava ellenpont volt. Hát igen, kinyírta Iant, de lássuk be, a srác tök idegesítő volt, szóval ez kész haszon.

Ami nem jött be:

-Lassú tempó. Eleinte zavart, de aztán sikerült ráhangolódni, alighanem a legjobb barátomnak volt ebben néminemű szerepe.

-Tilda Swinton. A filmkritikusokban van egy ilyen álszemérem, hogy a ronda színésznőket szeretik feldícsérni, talán úgy okoskodnak, ha a rendező a krípi külseje ellenére becastingolta, akkor biztos tehetséges. Több kritika is leír ilyet, hogy nem öregszik, meg hogy csak úgy sistergett a kémia a két főhősünk között, hát nem. Eve minimum Adam anyjának tűnt, de ebben a kilúgozott, oszló múmiát idéző színváltozatban még a nagyanyjának is előbb elhittem volna, mint élete szerelmének. És rohadtul semmi kémia nem volt, a szex téma olyan steril és hiteltelen volt köztük, hogy szinte fájt. Nem tudom, hogy ez szándékolt volt-e, vagy sem, de letagadni hülyeség, ahhoz túl egyértelmű.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s