Csak felesleges

Érzem, ahogy az élet helyét lassan átveszi a halál. Lassan halok meg. Óvatosan sorban felfeslenek azok a szálak, amik életben tartanak. Az álmaimat már régen elvesztettem, aztán jött a remény maga. Most pedig az utolsó érzelmi kapcsok tűnnek el. Az a néhány ember, akinek még fontos voltam, másfelé tekint, és már nem számítok. Vagy nem annyira…

Mindegyikük mindig is fontosabb volt nekem, mint fordítva, de most kifakulok az életükből, a sors pedig segít ebben. Nekik új életük lesz, én pedig csak itt hagyom a régit. Természetes folyamat, azt mondják. A haldoklók, ha megtehetik, maguk távolodnak el a szeretteiktől. Nekem szerencsém van, a körülmények megoldják helyettem.

Nem félek. Nem félek a haláltól, de rettenetesen fáj, hogy nem élhettem teljes életet. Hogy nem volt értelme. Hogy muszáj szembesülnöm azzal, hogy a lét minden módon nemet mond rám. Nem kellek, mint nő, nem kellek, mint munkaerő, nem kellek, mint barát. Vagy nem eléggé… Elfáradtam.  Ebből ennyi elég. Pedig nem voltam rossz ember, azt hiszem. Nem voltam rosszabb, mint mások.
Csak… felesleges.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s