Másnapos akarok lenni. Vagy halott

Pedig már milyen jól ment. A munkára koncentráltam, sikerült őt a helyén kezelnem az életemben, nem kisöpörni belőle, mert nem vagyok én egy függő, akinek menekülnie kell, dehogyis, hanem kulturált és normális keretek között megtartani, amit megtarthatok, és nem gyötörni magam azon, amit nem, és akkor…

Akkor látok róla egy teljesen hétköznapi fotót az instán, előad egy gyerekes, idióta, barom geget, mutat egy dalt, én meg újra úgy érzem magam, mintha egy vödör jeges vizet borítottak volna rám (az most úgyis divatos), és megint ott a kés a szívemben meg a könnycsatornáimban, hogy basszamegakurvaélet, annyira szeretem, hogy bele fogok zavarodni.

És nem, ez nem csak a szokásos nyavalygás a reménytelen szerelemről, hanem egy elmondhatatlanul szánalmas tragédia az életemben, mert nem 17 éves vagyok már, és ez a nyomorult kis fájdalmas vadhajtás a szívemen semmi és senki másnak nem hagy helyet többé.
Nem tudom, mennyi időm van még hátra, de az arról fog szólni, hogy felváltva fojtogat majd a magány és a sóvárgás.

Meg a düh, amiért mindez pont velem történik.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s