Gyáva népnek nincs hazája

Lehet ezt magyarázni ezerféleképp:

-sikerült hatni a skót néplélekre azzal, hogy az elszakadás túl sokba kerülne, tehát nem éri meg (Érted? SKÓTOK, érted…)

-avagy beváltak az Angliából érkező nem is túl kifinomult gazdasági fenyegetések

-torzította a valós véleményt, hogy lakhely alapján járt a szavazati jog, nem etnikai alapon

-összeesküdtek az illuminatusok a királynővel és jól meghamisították az eredményeket, nehogy a végén még vérszemet kapjanak a baszkok, az észak-írek, a katalánok, a kurdok… oh, wait

-cirka 300 év elég volt, hogy kimossanak a skótok agyából minden maradék hazafias érzelmet

-nincsenek is ezek elnyomva egyáltalán, tök boldogok az unióval, a mi agyunkat mosta át A rettenthetetlen

Meg nyilván magyarként az ember szeret együttérezni a megszállt(nak hitt) nemzetekkel, ezért is szurkol, hogy így vagy úgy sikerüljön kivívni a szabadságukat (ha már nekünk sose jön össze), szóval emiatt is keserű lehet a szám íze, de

akkor is azt mondom, hogy egy általam kifejezetten szimpatikusnak tartott nép tegnap szembeköpte a komplett történelmét, és körülbelül semmissé tette mindazt, amit eddig hittem róluk.

Egyébként sokk nem ért, erre számítottam, de úgy tűnik, vannak (voltak) még elbújva ilyen kósza illúzióim, hogy hátha.

Én bajom(?).

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s