“Nichts ugribugri”

Egy hét agyalás után ennyire futotta a minielnöktől. Nemzetileg szeretne konzultálni a netadóról: tekintsünk el a horribilis költségektől, csak azon szörnyülködjünk, hogyan fog ez lezajlani.
Az én tippem: kiküldenek a három és félmillió nyuggernek egy olyasmi levelet, hogy:

“Tisztelt választópolgár! Egyetért ön azzal, hogy a hanyatló nyugatról hazánkba települt gaz, kapitalista internetszolgáltatók egy az egyben kiviszik a becsületesen adózó magyar állampolgárok pénzét Magyarországról? Ugye, nem? Ne feledje, ebből a pénzből 5 forinttal levihetnénk a csirkefarhát árát! Mi önökért dolgozunk.”

És majd jól kiderül, hogy a kétharmad egyenesen követeli a netadót (ami majd ugyanúgy nem lesz áthárítva a mezei fogyasztóra, ahogy a bankadó meg a telekomcsi adó sem – kapitális véletlen, hogy pont akkor emelkedtek a tarifacsomagok árai, tudjuk, beee).

Az a vicc, hogy ez nem vicc.

Tüntitippek kezdőknek

1. Legyen egyértelmű, mi a cél!
Az is lehet cél persze, hogy kifejezzük a nemtetszésünket egy kis együttnyafogással, kérdés, megéri-e a fáradságot. Ha követelünk valamit, legyen tiszta, hogy kitől, hogy mit, és legalább szimbolikus gesztust tegyünk is a megfelelő irányban (székházdózerolás nem biztos, hogy elég világos utalás).

2. Válasszuk meg jól az idő(járás)t és a teret!
Vasárnap este pl. ne számítsunk vidéki résztvevőkre, nekik jobb esetben hétfőn meló van, de ha nincs, akkor sem biztos, hogy a Keletiben szeretnének éjszakázni. Napnyugta után indítani a partit önmagában lehet jó ötlet (ha bátor tömeget és/vagy fényshowt akarunk), de ha vele jár a farkasordító hideg, akkor az elszánt szimpatizánsoknak is min. a fele eleve otthon marad a finom, meleg fotelban, a többiek meg pálinkával fogját felfűteni a hangulatot => pedig búcsút lehet mondani mindeféle kontrollnak.
Az esemény teljes ideje alatt gondoskodni kell a hangosításról, már az ókori Rómában se jött be minden csaszinak az “ordibáljátok tovább” módszer. Kommunikálni kell az emberekkel, különben a lelkesítő “egyek vagyunk” érzés helyett (koncertélmény rémlik?) magányos, cserbenhagyott bohócoknak fogják érezni magukat.

3. Legyen program!
Az ember azért megy tüntetni, mert valami történésre számít. Az, hogy komolyzenére vonulunk, esetleg klavikat sétáltatunk az aszfalton, nem program. A minimum, hogy szórakoztató beszédeket hallhatunk, még jobb, ha van egy kis vérpezsdítő muzsika, esetleg kaja, és közös feladat, aminek a végrehajtása közben azonnali feedbacket kapnak az emberek. Nagyon szép, ha húszezren egyszerre villognak a telefonjukkal, de ezt nekik is meg kellene mutatni, hogy a “nagy egész része vagyok” érzés létrejöhessen.

4. Legyen vezető!
Nem baj, ha nem közismert celeb, de legyen egy (két, három) karizmatikus alfa, aki elszánt, magabiztos, akinek el tudjuk hinni, hogy hisz az ügyben. Az a minimum, hogy NEM FELOLVAS a színpadon. Ha bevállalom, hogy egy bari leszek a nyájban, akkor elvárom, hogy értelmes, bátor, megbízható, hovatovább: vonzó fajtársam viselje a kolompot.A szervezők szempontjából is fontos a porondmester személye, mert 90%-ban rajta múlik majd, mennyire lehet kézben tartani a történéseket.

5. Legyen médiajelenlét!
A tüntetők célja, hogy megmutassák a világnak az elégedetlenségüket. Ez az exhibicionizmus évszázada: ha a tüntetés témája eleve az internet, főleg meg kell(ett volna) lovagolni az online médiában rejlő lehetőségeket. Az se rossz, ha hülyét csinálunk a kurmánypárti tévésekből (:D), de ki lehetett volna találni valami konstruktívabbat is.

6. Hagyjunk időt magunknak a szervezésre, tanuljunk a hibáinkból és próbáljuk újra! ;)

“Sötét van, hideg van és azt se tudjuk, mit akarunk, baszdmeg”

tüntetésnetadóAz megvan, hogy a tüntetés előtti utolsó órákban meglebegtetik, hogy az újabb sápból befolyó pénzből többek közt a rendőrök fizuját óhajtják felemelni? :D Tragikomédia…

Az megvan, hogy online streamen nézed a netadó elleni tüntetést?

Az megvan, mikor a tesze-tosza főszervező két órányi fagyoskodás és telefonvillogtatás után békés hazamenetelre szólít fel egy tízezres társaságot?

Az megvan, hogy a végén  a kurmány kiad egy közleményt, hogy max. 700 forintocska lesz az a bőrnyúzás, és azt se nekünk kell megfizetni, hanem a szolgáltatónknak, istibizti? (Ennyire néznek minket hülyének a baromállatjai.)

Az megvan, mikor a tömeg egy része (és a beépített provokátorok) elmegy a finis-székházhoz afterpartizni, és elszedik a kamerát a citerázó lábú hírtévés stábtól? És közben kántálják élőben, hogy “Seggnyaló hírtv!” (Ez volt a kedvenc részem.:)))

Az megvan, hogy a rohamrendőrök 15x felszólítanak oszlásra (viszont kívánjuk), de nem moccannak rá az emberekre, pedig ablakok törtek be és kerítések dőltek le? (Hogy is volt azokkal a beépített provokátorokkal…?)

Kedden talán folytatás, holnap tanulságok, addig is adómentes internetet kívánok minden honfitársamnak.

Meanwhile in Hungary (ikszedik)

1. korrupciós botrányba keverednek bizonyos magas pozíciókban sejtett, húsosfazék-közeli* gennyek (tudjukkik)

2. a kurmány előáll az adatforgalom után fizetendő internetadó ötletével, vagyis: a megkeresett pénzedből vonják a SzJa-t ->mikor előfizetsz a netre, tejeled a 27% (huszonhét százalék, igen, írd és mondd, világ, HUSZONHÉT SZÁZALÉK) ÁFÁ-t -> mikor használod a neted, minden GB után további 150 forintocskát dobsz a diktátor elvtársak perselyébe, legalábbis ez a terv

3. az interneten (igen, Facebook, ennyi értelme lehetne a létezésének a szökött macskák körözésén kívül) két civil(nek tűnő) csóka elkezd szervezni egy eseményt, nevezetesen tüntetést az újabb sáp ellen -> 3 nap alatt annyi lájkot szednek össze, mint az emúttötév kurmánypárt összes követőinek számossága

4. rejtélyes és névtelen júzerek pártkatonák addig flagelik az oldalt, míg a fészbuk eltünteti mint nemkívánatos tartalmat (vajon kiknek nemkívánatos, ehhe), a szervezők pedig eccercsak nem tudnak belépni a saját accjukkal

5. másnap az oldal újra elérhető, és a pártatlanságáról hírhedt origoponthu arról informál bennünket, mindez egy (erősen megtépázott) ellenzéki párt európa parlamenti képviselője közbenjárásának köszönhető, aki írt egy jujde levelet a fészbuk brüsszeli központjának, hogy nemár (?)

6. egy másik (pirinyó) ellenzéki párt hirtelen rájött, hogy az ő programjuk legdédelgetettebb pontja a tök ingyenes internet – lenne

7. október 26, Budapest, József nádor tér, 18:00  – 37 ezer bejelentkezett fészes résztvevő, 230 ezer meghívott (plusz a magunkfajta nemfészes páriák morális és fizikális szupportja, ha valakit esetleg érdekel)

Ez annyira klasszikus, hogy meg kéne írni regénynek. A korrupciós vádak, a kussolás, az újabb népnyomorító adó ötlete, a folyamat maga, az összefonódások, amiknek a töredékét se látjuk, a cenzúra működése, az ellenzék szánalmas sörénybe akaszkodása, ahogy meg akarják lovagolni az ajándék pacit, a forradalmi hangulat, aztán… ne legyen igazam.

Folyt. köv. holnap.

Ja, vida ildiéknek meg piranhákban gazdag nyaralást kívánok, nyalja meg őket az ördögmedúza!

*Hogy kell ezt leírni…?

Delta U

Túl sok volt a mai nap (meg az előző jópár), azt hiszem, az idegrendszerem eddig bírta feszkót.
Idióta ügyfelek tucatjai, kínos munkahelyi szituk, magányos rohanás a nagyvárosban, irritáló eladók, egy majdnem lincselés a buszon hazafelé (cigányok által kezdeményezve, érdekes, a véletlen mennyire rasszista tud lenni), itthon meg kurmányotok legújabb elmebajának híre fogadott (internetadó, ha kiderül, hogy ez nem trollkodás, hogy elvonják a figyelmet a Zusából kitiltott korrupt fantomokról, hanem valamelyik setétagyú komolyan gondolja, istenazatyám, kivándorlok, ha kell, Moldovába, sőt) – semmi konkrét trauma, mert ezek részben napi baromságok, részben csak tanúja voltam a konfliktusoknak, de sok kis kakibogyóból lesz a nagy rakás szar.
Már megint az a fő problémám, hogy nincs semmi pozitív történés, amit a másik serpenyőbe tehetnék, és ilyenkor az ember óhatatlanul megkérdezi magától, hogy mi értelme van eltűrni az élet rémségeit… hogy életben maradjak, és további rémségeket próbálhassak ki…?
Fuckit.

Coffee with the Executive

-Szerinted mi mit árulunk?

-Zenét…?

-Az részletkérdés. Olyan, mint a csinos dobozka, amiben a cseszettül drága gyémántnyakék lapul. Távolról sem a lényeg.

-Homályosíts fel: mit is árulunk?

-Illúziót. Álmokat. A mesét, hogy vannak tehetséges és boldog emberek, akiket nemcsak imádnak a puszta önkifejezésükért, hanem ragyogóan meg is élnek belőle. Reményt árulunk. Minden egyes kölyök arról álmodik, hogy egyszer ő is felállhat a színpadra, és minden egyes kiábrándult felnőtt szereti hinni, hogy ha ő el is bukott, azért vannak kiváltságosak. Hogy létezik egy sikeres művészi kaszt. Hinni akarják, hogy olyan társadalomban élnek, amiben helye van az önmagáért létező szépségnek – és hálásak, ha valaki segít nekik az önáltatásban.

-A sztárokat adjuk el…

-A sztárkultuszt adjuk el. Ez az új világvallás. A nép dizájnerópiuma. És mi vagyunk a kibaszott drogbárók.

A világegyetem és az emberi hülyeség

Két hír, ami ma megcsippantotta a receptoraimat:

-az emberek az ingyen wifi bűvöletében akár a saját elsőszülöttjöket is gond nélkül átadnák a szolgáltatónak  (mindig tudtam, hogy én vagyok az egyetlen, akinek baljós bőrirritációja támad az ötven oldalas szerződésektől, fogcsikorgatva átfutja őket, majd kiakad, és csak ezt követően kattint az elfogad gombra, mert ha kell az a nyüves szoftver/szolgáltatás, akkor kell, most mit csináljak. Egyébként minden helyi blogger a wordpressre ruházza a posztjai szerzői jogait, tudjatok róla…)

-többen rosszul lettek a szmogtól a pekingi maratonfutás alkalmából (Ez egyébként a világ ötödik legnagyobb faszsága, hogy a futás egészséges – eleve káros terhelést kap a szervezet, de mikor kipufogófüstben pácolódó nagyvárosi népek “egészséges életmód” címszóval építik be a mindennapjaikba a négysávos környéki futást vagy a bringázást, akkor szomorúan arra gondolok, hogy az ő szavazatuk is annyit ér, mint bármely gondolkodó, lusta emberé.)

A sárga epe-köves út

Könyörögve kérem az illetékest, soha ne legyen belőlem egy irigységbe belegárgyult lelki hulladék, mert annál ocsmányabb dolog kevés létezik az emberi faj köreiben! És milyen sokan vannak…

A fiatalokat lenéző, rosszindulatú öregek, az okosakat gúnyoló, éjsötét ostobák, a csinos lányokat csípőből ostoba kurvázó, ronda és töpszli pasik, a sikeres karriert befutókat default gengszterező/seggnyalózó lúzerek – annyit látok belőlük mostanában, hogy  A BELEM KIFORDUL.

Ha egyszer eddig süllyedek, lőjetek agyon!

Egyedül

A legszörnyűbb rémálom nem  az, mikor az életedre tör valami rémisztő entitás, hanem mikor visszaálmodom magam egy időszakba, egy helyre, egy társaságba, ami valamikor az életem volt, és boldoggá tett – aztán felébredek, és abban sem vagyok biztos többé, hogy valódi emlékek-e vagy csak illúziók.

A demokrácia melankóliája

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy birodalom, és abban 19 falu. Az volt a hagyomány, hogy ezeknek a falvaknak a jobbágyai időről-időre maguk dönthették el, melyik főúr vazallusai lesznek a következő négy esztendőben. Az országban éltek földesurak, akik egy lobogó alatt küzdöttek vele, ezért kedvesek voltak a birodalom királyának szemében; és olyanok is, akiket a király nem szívelt. Előbbieknek gazdag adományokat juttatott, utóbbiakkal pedig nemigen törődött, de birtokaikat mindig keményebben sarcolta meg.
Tizenhat falu jobbágyainak volt annyi esze, hogy a lehető legközelebb húzódjanak a húsos fazékhoz.
A maradék három egyikében élek én. (Mondjuk.)