A papírtörlő kíméletesebb, mint a papírzsepi

rhinovirusscope

Ilyenek invázóznak szegény, elgyötört szervezetemben. :(

Vagy ebola.

Advertisements

Gyökerek…

Azt, hogy apám nem szeret, mindig is tudtam, csak naiv gyermekségemben még azt hittem, az én hibám, mert nem vagyok elég jó… mindig egyik kedvenc családi anekdotája volt, hogy mikor felhívták, hogy megszülettem, és lány lettem, mennyire kiakasztotta a hír, hogy nem fia lett. Gyerekkoromban többször megvert, érdekes módon erre azóta nem emlékszik, engem hazugozott le, mikor egyszer a szemére vetettem. Bármi érdekelt engem, azonnal lekicsinylően kezdett beszélni róla (“szépirodalmat olvasni a leghaszontalanabb dolog a világon”), ha valaki közel került hozzám, egyből kifejtette, hogy az illető egy sunyi alak, és biztos akar valamit és a többi. Tizenkét éves koromban lekurvázott, mikor egy fiúval látott beszélgetni. Kamaszkoromban megvádolt, hogy titokban használom a telefonját, hogy lopom a pénzét… soha nem tettem ilyesmit. A korábbi energiavámpíros posztok legfontosabb ihletője, és a végigszorongott életem és megnyomorított önbizalmam legfőbb okozója, köszi apu.
Kemény munka volt, mire érzelmileg teljesen(?) leváltam erről a témáról.

Ennél csak az finomabb, mikor a saját anyám elárult, és velem üvöltött, vagy képes volt bohócot csinálni belőlem, csak hogy puncsoljon egy idegennek (pl. a káromra poénkodott, és hazudott, hogy nagyobbat lehessen röhögni rajtam).

És még mindig nem veszi észre magát.

Két főnyeremény, nem? De legalább nagy hűségben végigveszekedték az életüket, tökéletes példát mutatva az egykéjüknek, hogy kell menedzselni egy boldog és harmonikus párkapcsolatot.

Szóval bocs, ha nem tudok együtt érezni az elvált szülők gyerekeinek kínjaival.

Vagy az árvákkal.

A jenki és a senki

Találomra belenyúltam a majd-egyszer-elolvasom-mert-illő-lenne-ismerni-egy-könyvmolytól-meg-kész-szégyen-hogy-nem-olvasta könyvkupacomba, és sikerült beleakadnom Mark Twain Egy jenki Arthur király udvarában c. opuszába.

Borzalmas.

Bár lehet, hogy csak a fordítás sikerült ferdítésnek, de egyrészt unom, másrészt… Én elhiszem, hogy a maga idejében a Camelot-mítosz kifigurázása valami pikánsan pofátlan ötlet volt, de nekem, mint a téma egykori rajongójának, roppant erőltetettnek tűnik…
Azt is elhiszem, hogy Twain fanyar gunyorossága big deal lehet a kalandregények világában, de mivel szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy jómagam legvattacukrosabb jókedvemben is bármikor hozok egy világbajnoki  dobogót szarkazmusból, olyan érzésem van olvasás közben, hogy, nos… köhög a bolha.
Ez most iszonyú nagyképűen hangzik, de így van. :>

u.i.: ne igyatok hagymára citromlevet, horror!

Agybaj nagy baj

Három hétbe telt összehozni egy posztot a másik blogomra. Miközben megőőőrülök, ha az általam követett bloggerek havonta (se) méltóztatnak böffenni valamit, és fel is szoktam rajta háborodni, mert nem azért követlek, baszki, hogy rám se hederíts, pf.

Ehhez képest én is ezt csinálom, mert annyira lusta, apatikus és enervált vagyok, hogy az valami félelmetes. Mondjuk szerintem nulla követőm van, hehe, de mindegy, nekem fontos az a projekt, és ha már csinálom, akkor csináljam jól…

Kész csoda, hogy itt év eleje óta sikerül tartani a “minden napra egy poszt” irányszámot, bár ez a fogadalom is úgy indult, hogy naponta írok, aztán egy hét múlva már pótolni kellett, de így is elégedett vagyok magammal. Nagy lépés ez nekem, aki kóros mindent-nagy-lelkesedéssel-elkezdek-aztán-soha-semmit-nem-fejezek-betitisben szenved.

Más újság nincs, elhavaz a meló, mert éves zárás van, a kolleginám meg egy lajhár, de nem, nem fogok vasárnap dolgozni (ha a teszkós pénzátorosknak jár a szabadnap, akkor nekem is :))). Plusz kitörni készül rajtam egy migrénes roham, eddig sikerült megakadályozni (intenzív testmozgás, szénhidrátbomba, víz, ebben a sorrendben, nem tudom, miért, de általában működik), bár a fejem jobb oldala így is kezd finoman görcsbe fonódni.

Az agyamnak végképp elege van.

Az a rémes pillanat…

Demons-and-Angels-demon-morality-12399346-559-800… mikor a kedvenc versenyződ az általad legjobban utált csapathoz igazol.

Nem tudom, mi lesz a Forma-1-es pályafutásommal (lel) jövőre. Szerintem hülyeség, hogy lehet külön pilótának és csapatnak drukkolni, sokkal szorosabb az a kapcsolat annál, hogy efféle válaszvonal lehetséges legyen. Tehát most kiderül, melyik az erősebb: a Vettel iránti szeretetem vagy a Ferrari iránti utálatom.

Fontos hangsúlyozni a dilemma megértetése érdekében, hogy én a vörösöket nem egyszerűen nem szeretem, hanem zsigeri undorom van az egész csapattól (masszív imprint a Schumacher-érából, amit McLaren szurkolóként vészeltem át). Másrészt meg nagyon belopta magát a rajongói szívembe ez a vicces német kölyök, szóval NEM TUDOM.

De nem hiányzott a napból ez a bejelentés.

Elmúltál 18 éves? Nem…? Hanem?

lilith teremtése

Gondoltam, közfelháborodok ide egyet az új adótörvényekről, de francba az egésszel, inkább itt egy királyságos fotó.

Nektek, ajiba.

Mondjuk loptam.

De az manapság idehaza trendi.

Ja, tizennyolcplusz, meg ilyen hülyeségek.

Előre szóltam a címben!

Még kisül itt valami ártatlan gyermek lelkivilága, aki a wordpressen bolyong.

Huehuehue.

Generation Suck It Up

Nagyon rosszul sikerült időzítenem már a születésemet is.

Az én generációm az, aminek az idegennyelvi oktatására még magasról tesznek (10 éves korban kezdik pedzegetni, hogy esetleg, talán), de a diplomához már (kettő darab) nyelvvizsga az elvárás. Külföldi gyakorlatokról ne beszélgessünk.

Az én generációm az, amelyik még kazettára veszi fel a zenét a rádióből, és könyvtári katalógusokat búj a beadandó dogákhoz, és bőven kamasz, mikor a multimédia szót először hallja. Igen, képzeljétek el, hogy úgy kell kiselőadást tartani pl. a kettős honfoglalásról, hogy nincs net! A wikit meg még fel se találták. És így kellett jó átlagot összehoznunk, mert mi még felvételiztünk a felsőoktatásba. Igen, az adott suli követelményei szerint. Horror, mi?
Az csak a hab a tortán, hogy az én generációm hallgatta kölyökkorától, hogy az egyetem a siker záloga, aztán most szembesül vele, hogy a legutolsó szakmunkás jobban keres, mint az átlagdiplomás.

Az én generációm az, amelyik Cindy Crawford és Claudia Schiffer bűvöletében végigszorongja a kamaszkorát a derekán ficánkoló fél deka zsír miatt – hogy aztán mire felnövünk, szembesüljünk vele, hogy az elhízás azóta önmegvalósítás, és világhíres karriert lehet befutni azon az alapon, hogy valakinek gigantikus segge van.

Az én generációm az, amit még beoltottak a romantikus szerelem utáni sóvárgással, hogy aztán fiatal felnőttként egy olyan világban találjuk magunkat, amiben a szerelem mese, a hűség ciki, a szex meg pornó.

Az én generációm lesz az, amelyik aktív éveiben kirobotolja az aktuális idősek nyugdíját, ugyanakkor tehet(ne) mellette félre saját vénségére is, mert mire odajut, ő egy horpadt fillért nem fog már kapni a leendő dolgozóktól.

Szóval a világ kapja be…

A medve meg a mackó

Putyin boldogan megölelgette a koalát, aztán a kanadai miniszterelnök beszólása (“húzz ki Ukrajnából!”), és a hamis fotójuk leleplezési blamája (a netről húzott műholdas kamukép azt volt hivatva bizonyítani, hogy ukrán vadászgépek lőtték le a maláj utasszállítót, nem az orosz szakadárok) után még összeröffent egy nem túl vidám teára Merkellel, majd sértődötten elcsattogott a G20-ról.

Azóta a németek kiutasítottak egy orosz diplomatát, mire az oroszok is kiutasítottak egy német dipolmatát, és gazdasági szankciókkal fenyegetnek.

Az amcsik bevallották, hogy lézerfegyvert tesztelgetnek a Perzsa-öbölben. Már egy éve, egyébként, a miheztartás végett.

Meanwhile in the UK… a britek megint belengették, hogy ők istenuccse kilépnek az únnyóból  a pitsába, ha nem szigorítanak a migráció szabályozásán, mert elegük van belőle, hogy fél Kelet-Európát az ő benefitjeik tartják el, punktum. Erre a németek azt mondták, OK then, London-don-don-don, goodbye.

Ezek kirobbantják itt a harmadikat, hát baszdmeg, hát kirobbantják, baszdmeg. :(

Kétszer ugyanabba…? Kizárt.

Az élet valójában folyamatos küzdelem az entrópia ellen.
Működőképes egységben megtartani a sejtjeinket, fenntartani a homeosztázisunkat egy ellenséges közegben.
Tervezni a káosz ellen. Elhitetni magunkkal, hogy mi éljük az életünket, és nem csak sodródó dinnyehéjak vagyunk.
Kőkemény biológiai és szellemi erőfeszítéseket kell tennünk, hogy fenntartsuk azt a valamit, amit létezésnek hívunk. Folyamatosan szemben úszunk az árral. Néha szerencsénk van, és kifogunk egy barátságos áramlatot, amin utazhatunk. Máskor élvezzük a harcot, mert érezzük, hogy haladunk. Van, hogy elfáradunk, és másokba kell kapaszkodnunk, vagy éppen nekünk kell erőnk felett felszínen tartani a többieket is. Vannak, akik legyintenek az egészre, de képesek lebegni a vízen, és néha meglepően irigylésre méltó révekbe érnek.
Én csak elfáradtam.