Vagy alvajáró vagyok

happyHűvös, ködös reggel volt, kísértetiesen csendes, őszi szüneti utcák. Egy hálátlan, szabadság és utáni hétfő, amikor az ember  lánya igazán nem számít semmi kellemesre. Sértődötten pislogtam a világra a kapucnim alól, amikor szinte a semmiből (ködből) előbukkant ő.
Alig valamivel magasabb nálam, hosszú, barna, felkontyolt haj, dögös kis szakáll, éppen a jóízlés határain belül. Pont annyira volt jóképű, hogy elakadjon a lélegezetem, és szó szerint tetőtől talpig tökéletes volt a földszínű vintage cuccaiban. Tulajdonképpen azt hiszem, sokkot kaptam, és csak annyira látványosan próbáltam nem bámulni, hogy egészen biztosan teljesen hülyének nézzen.
Aztán nem vette fel a pesti busz, és visszaballagott a ködbe, és pedig csak álltam földbe gyökerezett velúrcsizmákban, és nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek. Évek óta nem láttam hozzávetőlegesen sem vonzó hímet rajta kívül, akit nem nevezek nevén ebben a blogban, és többé-kevésbé elkönyveltem magamban, hogy már nem is fogok, aztán az istennő úgy döntött, jól arcon csapdos egy nagy ponttyal ma reggel.
A helyzet rosszabb, mint hitted, kislányom: léteznek.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s