Életre illeszthető értelem kerestetik

labirinthMindjárt itt a december, és tudom, hogy ilyenkor a téli depresszió kicsit még szörnyűbbé fest mindent a világon, mint amilyen, de hihetetlenül elegem van már a kilátástalanságból. Statisztikai képtelenség, hogy az emberrel soha ne történjenek jó dolgok.
Nem, az, hogy egy adott helyzetben nem a legrosszabb végkimenetel következik be még nem jó dolog.  (Pl. lehetnék munkanélküli is, de végül lesz egy szar munkám, amit utálok.)
Jó dolog az, amitől javul az ember életszínvonala, érzelmi biztonsága de minimum a hangulata. Idejét se tudom, mikor történt velem utoljára ilyesmi. És közben öregszem, oszladozom, tökéletesen eseménytelen és értelmetlen darálóban telnek a napjaim, ó igen, momentán van valamennyi spórolt pénzem, de olyan enervált vagyok, hogy még elképzelni sem tudom, milyen örömöt okozó dologra költhetném.
Saját kecóra nem elég, tárgyak engem már fél percre sem tesznek boldoggá, utazni nincs időm, egyedül kissé szánalmas, plusz van egy olyan rémes gyanúm, hogy szörnyen érezném magam, mert nálam ezek a “nah, most csinálunk valami igazán menő dolgot, tehát jól kell érezni magunkat közben” élmények mindig gyalázatosan kontraproduktívak (sokszor piával is).
Ma rákerestem a neten az egyik exemre, és vagy 6 másodpercig egészen jólesett nosztalgiázni. Eddig fajultam.

Fuck. This. Shit.

image description

Rettenetes nap.
Elvesztettem a fülesemről az egyik ilyen gumi bigyót, ezzel kezdődött. Azért nagy gond, mert 8 rongy volt a készülék, és a 4 párból ez volt az egyetlen, ami sacc/kb. hajlandó volt benne maradni a fülkagylómban.
Aztán melóban megcsodáltuk, hogy viszik ki alólunk a bútort, meghallgattuk, miért nem lesz ránk szükség a következő projektidőszakban, és ugyan kapunk némi túlórapénzt, és a hónapban már nem kell bemennünk (nincs hova…), de ez nem tette vidámabbá a búcsúzkodást.
Gondoltam, legalább veszek igazi franciakérmest a tuti cukiban, erre nem volt. Ma sem.
Egész nap hiába vártam egy fontos telefonhívást.
Továbbra is ramatyul érzem magam, fáj a torkom meg minden kilógó részem. Törne már ki rajtam ez a kicseszett influenza rendesen, vagy kopjon le, unom ezt a cécót is.
Ha jönne a köcsög tündér a három kívánsággal, csak annyit kérnék, dugja fel magának a pálcáját.

Árvácska

Az enerváltságom ékes jele az is, hogy alig tudtam összekaparni magam most félálomból – majdnem megesett az a szégyen, hogy 3 poszttal legyek adós egy nap.
Minden végtagom fáj, a torkom napok óta kapar – fáradt vagyok, feszült és rosszkedvű. Megint búcsúzkodás, megint hazug “majd keressük egymást” bájolgások, miközben mindenki tudja, hogy erre legfeljebb érdekből fog sor kerülni… utalások, célozgatások, grimaszolások, szarkavargatások, az a rossz ízű hangulat, mikor már mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, akár a többiek rovására is… kilátástalanság, klikkesedés, könyöklés, képmutatás, önigazoló monológok, mindez megfejelve egy inkompetens főnökkel, aki csak még elvilselhetetlenebbé tesz mindent.
Hányinger az egész.

Viszont kinyílt a szupermarketből mentett árvácskám így november végén, aki sárga. Nagyjából ő az összes pozitívum jelenleg az életemben.

Az a kínos pillanat…

Milyen könnyen sajnáljuk azokat, akik csonka családban, apa vagy anya nélkül nőttek fel, és milyen kevés szó esik azokról, akiknek az életét épp az nyomorította meg, hogy nem volt olyan szerencséjük, hogy a pszichopata szüleik azelőtt eltűnjenek az életükből mielőtt maradandó károkat okoztak volna a gyermeki lelkükben.

Elárvult kollegina: Milyen szerencsés vagy te, hogy még él apukád és együtt vannak a szüleid!
Én: …

Novemberi égbolt és barack füstölt sajttal

donothingEllőttem az utolsó fizetett szabimat, pontosabban most maradtam itthon, valójában a múlt hétre volt kiírva, de ugye a hülye sztahanovistája inkább bemegy melózni, mert nem akarja szarban hagyni a komerádjait a projektzárás és a határidőcunami kellős közepén…
Mivel a hónap végéig tart csak a buláj, és rebesgetik, hogy a jövő héten kiviszik alólunk a bútort, ezért pénteki armageddon ide vagy oda, nem vagyok hülye, hogy akkor legyek szabadságon, mikor már amúgy se lesz munka…
A napom tanulságai:

-gyönyörű a novemberi égbolt
-elképesztő érzés november közepén egy szál pólóban virágot ültetni a napsütésben
-imádom a szelet (levegőjegy befigyel)-kicsit kommentfüggő lettem, ez nem jó
-megállapítottam, hogy a füstölt sajt + őszibarackkompót kombó (háhá) teljesen csodálatos
-újra tettem egy próbát a honi rockvonalon, de továbbra is csak dinoszauruszokat és monoton, “nem találtunk énekest, ritmikáról lövésünk nincs, nagyon mélynek tartjuk öt klisé eldurrantását egy dalszövegben, de szeretjük a slipknotot” bandákat találtam; én aztán tényleg szorgalmasan bújom az undergroundot is, de a zenekarok (hm) többsége annyira látványosan plagizál és ezzel együtt is annyira elképesztően szar zenét tol, hogy már nekem kínos.
Meg ugye van a Tankcsapda, akiknek ma kényszerleszállt a Los Angelesből Párizsba tartó gépe telefonos terrorfenyegetés miatt.
Kicsit rájár a rúd a rockra manapság, véletlen..?
Béke.

Magyar focisták menni EB!

Oké, hát valószínűleg szarrá fognak verni minket, ha egyáltalán nem lesz lefújva az egész a mocsadék terroristák miatt, és persze mindenki tudja, hogy a profi futball egy gigantikus nagy bunda, és engem meg vagy 10 éve már mélységesen hidegen hagy az egész, de…
Azért mégis fontos hír, mert nem hittem volna, hogy az én életem során sikerül kijutnia a magyar válogatottnak egy világversenyre. :,)
Ez is valami.

Biorobot szabadságon

the_earth_without_art_is_just___eh____by_lazytrice-d4hpr1vMegnéztem két filmet (October Sky, nagyon nézős, és This Must Be the Place, amiben volt pár ütős sor, de elég lapos mozi, nem ajánlom), ettem spagettit (sokat), délután toltam egy diszkrét 4 órás szunyát, és csak olyan 3 percig volt gyomorgörcsöm a meló (jelenlegi és egyelőre következő nem létező) miatt. Egy munkamániás is lehet fejlődőképes.
Egyébiránt rengeteg teát iszom, és alig várom a fancy szálas gyönyörűségeket, amiket nemrég rendeltem. (És próbálok mellé annyi muffint enni, amennyit csak lehet, mert a sajtkrém, amit a mázhoz használtam, már az elkészítéskor egy hete le volt járva, veszélyesen élek).
Realizáltam, hogy alighanem kidobtam a teafa olajomat, ami azért rossz hír, mert most nagyon kéne, szóval holnap muszáj kivakarnom magam a lakásból, ez alapvetően nem fog jólesni, remélem, legalább a nap sütni fog, mert ma nem nagyon mutogatta a fényességes arcát.
Egyébiránt magányosnak és zsibbadtnak érzem magam, végtelenül unom már ezt az igazságtalan világot meg benne a sok képmutató, lélektelen gyökér embert, akiktől még mindig képes vagyok hányingert kapni, de dolgozom az ügyön.
A nap kérdése: meg lehet tanulni valahol akarni?