Ezentúl más lesz. Ugye?

Joseph RomeoAz a pillanat, mikor rájössz, hogy egy bántalmazó kapcsolat áldozata vagy. Azt hitted, az agresszor csak egy szegény, lelkileg instabil emberke, aki a szíve mélyén szeret téged, csak a dühroham és a verbális ütleg az egyetlen eszköze, hogy kifejezze, mennyire fontos vagy neki. Elnézed. Egyszer. Kétszer. Sokáig. Soha nem kér bocsánatot, de az elején legalább néha magyarázkodik. Ha számonkéred a brutalitását, azonnal elkezdni a dumát, hogy te bezzeg hogy bánsz vele, szinte röhejes, milyen kiszámítható és átlátszó módon szalmabábozik. És hagyod, mert szereted, túl sokáig hagyod.
Ha a szemére hányod az igazságtalan mocskolódásait, rögtön elkezd mártírt gyártani magából, hiszen nem tudja cáfolni a nyilvánalót. Az ő sztorijában te vagy az, aki nem érti meg őt, nem törődik vele, és látod, mennyire önző vagy, most is el akarod hagyni. Lásd meg, milyen gonosz és érzéketlen vagy!

Bezzeg ő mennyire szeret, még sose szeretett senkit ennyire. És különben is, miattad kiiktatott mindenki mást az életéből, te meg képes vagy figyelmet fordítani más emberekre, vagy nélküle programot csinálni. Az igazán a minimum lenne, hogy az engedélyét kérd (amit persze sose kapnál meg), de hogy be se avatod, hogy melyik percben kivel kommunikálsz, az mindennek a legalja, a legundorítóbb árulás. Természetesen az, hogy ő a te hátad mögött cserkész be ismeretleneket a neten, nem probléma, neked semmi közöd hozzá, hogy ő mit csinál, mit képzelsz, miféle önző dög vagy te, hogy ki akarod őt sajátítani?!
Különben is, túlreagálod. Azért nem említette, hogy van fécesz accountja, és ott nyomozgat egy dögös kollegina után, mert ennek semmi jelentősége. Te csak azért furcsállod ezt, mert hisztis picsa vagy. Örülhetsz, hogy ő még szóbaáll veled, inkább becsüld meg, mert senki mást nem érdekelnél soha.

Bármikor meghazudtol téged, a csillagot letagadja az égről, és mindezt olyan meggyőződéssel, hogy az a kellemetlen érzésed támad, ő tényleg hisz mindabban, amit mond. Talán egy ideig még te is.

Ha végképp túllő a célon, és ignorálod egy ideig, pár nap múlva megkeres, mintha mi sem történt volna. Vagy mártír pofával belenget egy csalit (“akkor gondolom az ajándékod se adjam át”), vagy valamiféle semleges témával indít. Ha nem vagy hajlandó úgy tenni, mintha mi sem történt volna, és nem gyalázott volna izzó gyűlölettel nemrég, akkor felcsavarja az agresszióját, és rád szabadítja a poklot. Na tessék. Ilyen vagy te, ekkora szar. Legalja hulladék. Nem értékeled az ő kedvességét.

És úgy a huszonhetedik (százkilencedik, ötszáznegyvenedik, hatezredik) ilyen kör után egyszer csak rájössz, hogy az ignorancia békés napjaiban kicsit sem hiányzik. Akkor sem, ha tényleg nincs másod rajta kívül, hiszen gondoskodott róla, hogy ne legyen. Fel sem tűnik a magány a megkönnyebbülés árnyékában. Csodálkozol. Gondolkozol.
Rájössz, hogy az illető nem egy szerencsétlen, érzelmileg sérült, személyiségzavarától szenvedő kis nyomorult, hanem egy hamisítatlan pszichopata, aki végig jéghideg fejjel manipulált téged.
Újra és újra. Te meg hagytad, mert azt hitted, szeretnek.
Hülyének érzed magad, és valahol mégis büszkének, mert végre rálátsz az egész beteges, többéves hullámvasútra, és meggyőződéssel ki tudod jelenteni, hogy te sokkal jobbat érdemelsz ennél.

Itt tartok most.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s