Highway to burn out

everydayMa figyeltem egy ideig melóban, hogy újítgatják az épületet a munkások, és legszívesebben beálltam volna közéjük. Nagyon régen nem végeztem kreatív munkát, és hihetetlenül torkig vagyok már a papírgyártó/mókuskerék látszattevékenységekkel. Amik kellenek, persze, és valahol, valakinek hozzátesz az életéhez, hogy végzem a dolgom, persze, sőt, van, hogy jól is fizetnek, miközben nem kell megszakadni, de… de nem látom, hogy tényleg értelme lenne az egésznek.
Az életem egyetlen funkcionáló részének, ha úgy tetszik. Miközben másféle kreatív tevékenységre pont a meló miatt nem marad időm/energiám.
Lehet, hogy valamiféle bukolikus romanticizmus kapta most el az agyam, de szerintem jó érzés lehet, ha elmondhatja valaki, hogy nézd, ezt épületet én építettem, én tettem le a járólapokat, én festettem ki, én vezetékeztem be…
Én meg… nézd, ennek az embernek én papíroztam le a dolgait… jobb esetben kicsit könnyített a lelkén, amiért meghallgattam… de kézzel fogható segítséget szinte soha nem tudok adni, mert a gondjaik 99%-a anyagi jellegű.
Kezdem úgy érezni, agymosás áldozata lettem, amiért a 90-es években végig azt hallgattam, az egyetem a sikerhez vezető királyi út, ezért aztán pályaválasztáskor fel sem merült, hogy valami normális (értelmes, kétkezi) szakmát szerezzek a relatíve elvont diplomám mellett, horribile dictu, helyett.
Holnap szombat, és MUNKANAP, ráadásul reggel pluszban mehetek valami hátam mögött leszervezett állásbemutatóra, remek dolog, mikor az ember rokonai puszta jóindulatból mindenféle szívességekkel üzletelnek.

#hatemylife

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s