Tavaszi szél és egy kis thriller

behódolásMagyarország, 2016. február 22., hétfő

Spagettipántos, lila topban, fehér sortban és vastag, szürke zokniban napoztam az erkélyen. Mérsékelt lelkesedéssel, inkább csak megszokásból Coca-colát szürcsölgettem és Michel Houllebecq (csókoltatom a francia neveket) Behódolás (Soumission) c. regényét olvastam. A szél tavaszt, a nap állása őszt sugallt, én pedig a kezemben tartott könyv miatt borzongtam meg időről-időre.
Ez a regény egy vakcina: a bőr alá kúszik, és beindítja az ember szendergő immunrendszerét. Elvi okokból soha nem javaslok kötelező fogyasztásra műalkotásokat, de ezt az írást tényleg minden öngyilkos hajlamú, sötét migrisimogatónak előírnám.

Persze lehet, hogy csak a vállukat vonogatnák rá, és a regény mondanivalója éppen ez: az behódolás2értékvesztett, elidegenedett,  létezése értelmét pusztán materiális javakban mérni képes, hímnemű(!) nyugati ember számára, amennyiben anyagi hátrányokat nem szenvedne tőle,  tulajdonképpen kényelmes megoldás lehetne az iszlamizáció. Ez a vallás sokkal racionálisabb képpel rendelkezik a férfiakról, mint a kereszténység, és térítési szempontból ez nem kis hatalmi előnyt jelent. A recept jól ismert: keress egy magányos, elveszett lelket, ígérj neki 77 szüzet meg egy paradicsomot és máris a kezedbe helyezi az életét…

Ja, hát a nők, a nők nem tényezők, ez Houllebecq írásában végig rendkívüli módon bosszantott, aztán utólag rájöttem, hogy  (függetlenül attól, hogy ő maga mennyire érzi sajátjának ezt az attitűdöt – valószínűleg nagyon is, és ezért ki tudnám rugdosni a maradék fogait) ez az egyik legfontosabb kulcseleme antihősünk, Françoise karakterének.
És ettől olyan iszonyúan ijesztő az egész: simán elhiszem, amit olvasok, mert magam is tapasztalom, milyen mélyen gyökerezik a nők lenézése/gyűlölete az ún. férfiakban kis hazánkban – csak remélni merem, hogy Franciaországban ez a mozzanat ölt némi fikciós jelleget…

Ez egy rossz regény: túl sok a duma, ellenszenves a főszereplő, kevés az esemény, hálátlanul bánnak fontos(nak hitt) karakterekkel, ugyanakkor egy okos, elgondolkodtató és hátborzongató pamflet egy lehetséges európai jövőről, ami remélem soha nem fog megvalósulni.

Holtotokiglan

Elolvastam a Holtodiglant Gillian Flynntől, és megnéztem a La mala educaciónt Almodóvartól, így fest egy élményteli nap.
Mind a kettő zseniális a maga nemében, bár kicsit zavart, hogy nem tudtam szabadulni Affleck baltafejétől olvasás közben – ez a hátránya, ha előbb látja az ember a filmet, de hát nem tehetek róla, hogy a filmekből értesülök, hogy ilyen fasza regények regények tenyésznek a bolygón.
Egyébként azt a kellemetlen, bár kevéssé váratlan megállapítást kellett tennem, hogy a könyv 86,9%-áig sokkal szimpatikusabbnak, mi több, azonosulásra méltóbbnak találom a full pszichopata Amyt a pöcsfej férjénél (utána szerintem el lett szúrva a karaktere, nem igazán hiteles a befejezés). Sajnos kőkemény igazságokat mond ki  ez a regény a párkapcsolatokról, és ha már (megint) itt tartok, kicsinység elméláztam zuhanyozás közben, hogy milyen ritkák, és mégis mennyire kártékonyak a boldog párok – a párkapcsolatok min. 80%-a nem tart élethossziglan, mégis egy csomóan megeszik a mesét.

Ha lenne egy tabletta, ami 80% eséllyel lebénítaná a fél karod, 20% eséllyel pedig átélnéd életed legjobb orgazmusát, bevennéd..? Nem hát. Csak éppen hormontúltengésben szenvedő emberek (főleg a nők, ismerjük el) nem képesek a legminimálisabb racionalitásra sem, és az a kényszerképzetük, hogy ők lesznek a tuti kivétel. Aztán ott állnak 40 évesen két gyerekkel és havi 20 ezer gyerektartással, mert apu inkább a bébiszittert kúrogatta, és nem értik, hol siklott ki az életük.
Ott, hogy nem tanultak meg időben egy fontos leckét: ne bízz meg teljesen semmiben, aminek farka van! Lehet, hogy cuki, lehet, hogy zseniálisan nyal, hűségesen pislog, megvéd a betörőktől, még az is lehet, hogy eljátssza, semmi gondja a pórázzal, jóllakottnak, boldognak és/vagy rendkívül jól idomítottnak tűnik, de ott a mélyben akkor is csak egy ösztönvezérelt állat, és bármelyik pillanatban rámászhat a szomszédban lakó szukára, elgaloppozhat egy cicuska után, megsebezheti a gyerekedet vagy éppen átharaphatja a torkod.
Élvezd ki, amit adni tud, de soha, SOHA ne hidd, hogy rábízhatod magad, mert nagy lesz a pofára esés!

Felfedezések

Van jó sci-fi Asimovon kívül is: Szergej Lukjanyenko Ugrás az űrbe + Ugrás az ismeretlenbe c. opuszait is imádtam. Főleg Karelt, a számlálót, tündéri karakter volt, nekem is kellene egy ilyen… bár a kualkua is jópofa volt.

Miután csalódom valakiben, képes vagyok dühöt érezni, ami nagyon-nagyon rossz hír, mert nemcsak masszív illúzióképzésre utal, hanem arra is, hogy erősen ragaszkodom is hozzájuk.

Tudok rosszindulatú lenni, és bár egyelőre furdal közben a lelkiismeret, van egy halvány sejtésem, hogy ha kicsit lazítanék, tudnám én ezt élvezni, mint ahogy régen is tudtam.

Az országnak ebben a régiójában kajak kezd kialakulni egy szubhumán faj: alacsony IQ, zéró EQ, zéró indulatkontroll, zéró empátia, magas agressziószint, követhetetlen szaporaság.

Kitöltöttem egy rövidített pályaérdeklődés kérdőívet, és természetesen az jött, ki amire számítottam (alkotó típus vagyok és csak másodsorban közösségi)

Továbbá böff.

 

 

Szirének és szirénák

catherine-deneuveGondoltam, törlesztem régi adósságomat Truffaut felé (úgyis vízöntő kollega), és megnéztem a La sirene du Mississipit.  Kicsit (nagyon) szájbarágós, elnagyolt, de összességében szórakoztató skicc az érdekkapcsolatokról.
Az első szög a fejemben az volt, hogy ez a történet rendkívül életszerűtlen, de aztán arra gondoltam, hogy 1969-ben talán még természetes volt, hogy az ember meséket lásson a filmvásznon, szóval ez megbocsátható a mozinak.
Az már kevésbé, hogy a karakterek árnyalása nem igazán sikerült, bár kifejezetten érezhető az igyekezet. A nő kicsit túlságosan is egydimenziós pszichopata, a pasi meg egyenesen papírmasé benyomást kelt, ez alapvetően a (forgató)könyv számlájára írható, de az sem segít, hogy a színészek, hm, hát hogy is mondjam csak… nagy nevek is tudnak szarul játszani (mondjuk én soha nem voltam oda se Belmondoért de Deneuve-ért).

Az emberi gyarlóság viszont tökéletesen kortalan: mikor sorban kiderülnek az olyan apró problémák, hogy a postán rendelt menyasszony nem egyszerűen csak kamu képet küldött magáról, hanem tökéletes imposztor, sőt, még segédkezett is a valódi Julie meggyilkolásában, a csávó (aki annyira megkedvelte az igazi nőt, hogy a levelei alapján megkérte a kezét!), kb. egy laza vállvonással túllendül a dolgon, hiszen a lényeg: a prosti-hazug-gyilkos-tolvaj kamucsaj SZÉP, és ő szerelmes belé. Óhatatlanul eszembe jutott a Kamureg (Catfish) c. opusz, amiről én is posztoltam anno: a hazugság (gyilkosság, tolvajlás…) ilyen esetekben csak akkor bűn, ha a végén kiderül, hogy ronda vagy. A távirati vonzalom meg pont addig tart, míg ki nem derül, hogy ronda vagy.

A lényeg: két végtelenül felszínes ember találkozik, hogy aztán egy luxusbirtokról indulva egy erdei kunyhóban végezzék nincstelenül, körözött gyilkosokként, miközben elszántan próbálnak szerelmet hazudni maguknak, egymásnak és talán a nézőnek – én nem vettem be.
Egyik karakterrel sem tudtam azonosulni, megérdemelték egymást. A legbájosabb jelenet pedig az volt, mikor a pasas a film közepén nő szemére hányta, hogy a magafajta érzelemmentes rébékeket csak a pénz érdekli, fúj – tükörbe nézni elfelejtett szegény, pedig volt rá alkalma elég.

Le kell menni libába?

A nők kreativitása utolérhetetlen, ha a párkapcsolatukkal kapcsolatos önáltató hazugságokról van szó,

-a férfiak hűtlenek, így kell őket elfogadni

-persze, hogy megkéri majd a kezem, csak várunk, mert a drágám felelősségteljes, és pénzt akar gyűjteni előbb

-persze, hogy akar (közös) gyereket ő is, de egyelőre nem alkalmas az idő rá

-szerelemből házasodni különben is hiba

-legalább hozzám jön haza, ez számít igazán

-amiről nem tudok, az nem fáj

-csak viccből csetszexel a féceszbukon random libákkal, nem kell aggódni, neki ilyen kis humoros a stílusa

-az csak szex a másik hat nővel, de engem igazán szeret

-csak a gyerekei miatt nem válik el a nejétől, valójában engem szeret

-már régen halott a házassága, én vagyok a szerelme, hamarosan el fog válni

-igaz, hogy hetente egyszer ugrik csak fel hozzám, hogy titokban megdugjon, de ez nekem így teljesen megfelel

-persze, hogy halálra untatjuk egymást és nem szexelünk már, dehát 3 év után minden kapcsolat ilyen, ez normális

-igenis imádja a felszedett plusz 15 kiló hájamat, a kötényhasamat és a striáimat, hiszen az ő gyereke miatt torzultam el, sosem csalna meg valami hamvas huszonegy évessel

-persze, közösen döntöttünk a nyitott kapcsolat mellett, dehogyis, nem csak az ő ötlete volt, ahogy a swingerklub sem

-á, egyikünket sem zavarja, kicsit sem, hogy nekem két diplomám van, ő meg csőszerelő végzettségig jutott

-á, nincs feszültség belőle, hogy a másfélszeresét keresem, mint ő

-dehogy alkoholista, minden férfi megissza a maga napi 4-5 üveg sörét, nem kell mindent eltúlozni

-büszke vagyok rá, hogy sörhasat eresztett, ez csak annak a jele hogy jól tartom, különben is, a férfi 100 kilónál kezdődik

-igen, én is 8 órában dolgozom, és mindent én végzek otthon, míg ő a tévé előtt vakarja a tökeit, ettől függetlenül dehogy szeretném, ha besegítene a házimunkába, végtelenül kiábrándító látvány, ha egy férfi porszívózik, pelenkázik vagy főz, különben is, ő nyírja a füvet, és évente 2x kicserél egy villanykörtét, dehogy vagyok házirabszolga

-…

-…

szóval már kevés dolog tud meglepni ezen a téren, de… mikor valaki a random promiszkuis “kapcsolatait” képes émelyítő eufemizmussal poliamoriának nevezni, azon még mindig képes vagyok elvihogni magam. :):):)

 

Eszközök vagytok?

Egyre inkább úgy tűnik, hogy ezen a világon folyamatosan test vs. lélek (szellem) döntéseket kell hoznom, és soha nem nyerhet mind a kettő.
Foglalkozhatok azzal, amit élvezek csinálni, és tényleg lefoglalja az elmémet, de ha megteszem, felkopik az állam – vagy találhatok jól fizetett melót, ami az unalom/idegbaj/miafasztkeresekénitt/eztegyidomítottcsimpánzismegtudjacsinálni élmények megkapó elegyével tölti ki a napjaimat.
Felszedhetek szex/szaporodási célokkal egy relatíve jó megjelenésű (ebben az országban nagy szó ez is…) pasast, aki szerint Michelangelo egy harci teknős – vagy járhatom a magam megalkuvások nélküli, filozopter útját, és maradhatok kielégületlen/eltörölhetem a DNS-emet ebből a világból.

Újratervezést kérek.