You’re just weak, my friend

weak

Advertisements

“A férfiak disznók, ugye tudja?”

Nem mai fejlemény, de hogy valami érdemlegeset is rögzítsek: elolvastam (majdnem egy ültő helyemben) Karin Slaughter: Az eltűnt lány – Húsz évvel később c. thrillerét, és mindenkinek ajánlom, aki nagyon alapos agyradírra vágyik. És erős a gyomra.
Az elején bosszantott a szájbarágóssága, de mikor igazán beindultak az események, ez csak segített sztoriban maradni. Nagyon jó olvasmány volt. Semmi nagy tanulság, vagy szépirodalmi mérföldkő, de egy igazán erős, pörgős regény, őszintén szólva sokkal jobban élveztem, mint az utóbbi 2-3 Nesbo krimit, pedig azokat se tartom rossznak (attól még mondjuk túlértékeltek, de igazán nem rosszak^^).

Bárcsak porig égne holnapra a melóhelyem…

Az annyira várt nyári szabadságom (egy egész hét, ennyit nem vettem ki egyben 2 és fél éve) végül temetéssel, gyásszal és mandalák színezésével telt. Az hagyján, hogy nem volt vidám, sajnos pihentető sem. A tervezett öt nap helyett EGYET tudtam egyedül tölteni, sajnos reális esély van rá, hogy a közeljövőben végképp be fogok golyózni.
Ugyanis a magamfajta introvertált akksija akkor töltődik, ha nem meríti mások jelenléte. Töltődne.
Testileg is le vagyok rohadva megint, az összes “minden negatív/ilyet még sosem láttam a praxisomban, lövésem nincs, mi a fene lehet” tünetem egyszerre támad.

Semmit

Valószínűleg ideje lenne valami szöveges tartalmat előállítanom, mert ez nem fotóblog lenne, de nem tudok mit írni, mert egyszerűen nem érzek semmit.
Emlékszem, ezer éve még Csiszár készített egy interjút egy vak lánnyal (a Vakvagányokban játszott, Matatek Judit, azóta elhunyt). A lány valami olyasmit mondott neki, hogy egy látó nem igazán tudja átélni, milyen vaknak lenni, mire a riporter:

-Miért, tessék, becsukom a szemem és ennyi, minden fekete.

-Jó, de ha te behunyod a szemed, te azt a feketeséget látod.

-És te mit látsz?

Semmit.

Én sem érzek semmit. Nem zsibbadt vagyok, hanem nem érzek semmit.