Az érzés, mikor annyira tele vagy fájdalomcsillapítókkal, hogy le akar gurulni a nyakadról a fejed, de még mindig a falat kapirgálod a kíntól.
Nőnek lenni kurva nagy öröm!

Advertisements

Ha valami van, de nem az igazi még :P

Áll a bál a magyar médiákokban, súlytalanabbnál is súlytalanabb arcok adják elő a kicsit sem szofisztikált véleményüket a Rapülők feltámasztásáról írt vitriolos index.hu kritika kapcsán. Durvaaa. Mind a két oldalon halálra röhögöm magam.

Ezt a bandát a 90-es években se lehetett komolyan venni, és pont attól volt jó, hogy mennyire szar. Erre most kiderül, hogy

  1. van, aki komolyan azt gondolja, hogy komolyan gondolták
  2. és tényleg!

Emlékezzünk meg róluk egy klasszikussal:

Ne olvasd el, privát cucc!

Nagyon kimerítő ez az életnek nevezett tortúra. Egyre nehezebb a szar felett tartani a fejem pusztán abból a motivációból, hogy szarba fulladni nem valami elegáns dolog…
Így hát beoldalogtam a tudatmódosítás hamis menedékébe: amikor éppen nem hatszáz decibellel döngetem a rókkot meg a mettált, olvasok és filmezek.
Közelmúlt áldozatai:
Karin Alvtegen: A kitaszított (kiválóság, mint minden az írótól)
Maria Konnikova: Mesterelme – Gondolkodj úgy, mint Sherlock Holmes! (bő lére eresztett bullshit)
Pőcze Flóra: A Moszkva tér gyermekei (hajléktalan akarok lenni, de csak nyáron)
Folyamatban:
Irvine Welsh: Mocsok (tényleg mocskos, de jó. Imádom Welsh-t.)

Nem linkelem őket, mert senki le se szarja ezeket a posztokat, emlékeztető funkciójuk van csupán, én meg tudom, miről van szó.
Egyébként megérkezett a tonnányi teaszállítmányom, és finomak.

 

Késik a Budapest Blend

Nagyon dühítenek azok a bloggerek, akik hónapokig oda se dugják az orrukat a saját oldalukra – annál is inkább, mert én meg hűségesen, napi szinten ránézek a kedvenceimre, hátha…
Gyengébb pillanataimban azért meg tudom érteni őket. Nekem sincs kb. semmi ötletem jó ideje. És még gyerekem vagy kutyám sincs, hogy ellásson alibitémával, szóval a helyzet reménytelen, de nem súlyos.
Most sincs semmi esemény, csak annyi, hogy a Somerset teaház egy nagy átverés, a honlapjuk szerint a megrendelést követő első munkanapon szállítanak, de ha nincs minden raktáron, akkor is visszajeleznek, nos…18-án rendeltem, ma 21-e kedd van, és se hírük, se hamvuk. Pedig ha létrejön a tranzakció, ezer forintot fizetek a szállításért, és további 300-at ún. utánvételi díjként, szóval szerintem nyalják ki a seggem.

Rövidhírek

  • Stranger Things kivégezve, tetszett, de kicsit szégyellem, hogy tetszett, mert akkora kliséhalmaz, mint ide Hongkong
  • belekezdtem a Dead of Summer-be, ami még nagyobb kliséhalmaz, de olyan erős nosztalgiarohamokat kapok tőle, hogy muszáj néznem (tényleg öregszem)
  • csináltam modern txt listákat a youtube-os playlistjeimről, mert a tököm tele van vele, hogy random videókat csak úgy törölnek meg priváttá tesznek, én pedig sose jövök rá, melyik dalt tüntették el az életemből
  • megint élénk, “másik dimenziós” álmaim vannak, nagyon kimerítőek
  • vége a szabinak, holnap megyek vissza a mókuskerékbe, alig várom, hogy kiderüljön, milyen meglepetések várnak (nem)
  • S., akivel másfél éve nem kommunikálok, Valentin napra küldött egy e-mailkezdeményt, hogy azt mondja, “Always”, hirtelen nem tudtam, hova sírjak (a röhögéstől). Szerintem félreküldte, vagy, ami még valószínűbb, véletlenül rákerültem a körleveles listára :D
  • rendeltem pár könyvet a bookline-től, és két nap alatt feladták a csomagot, ez még SOHA nem fordult elő
  • festettem egy bögrét, de még ki kell égetni (és a porcelánfesték továbbra is nagyon aljas cucc)
  • az elmúlt 5 napban írtam öszesen vagy 20 sort, no comment
  • találtam a gyógyszeres/hajcsatos/sminkes dobozom alján pár őskori óvszert, ki akartam dobni őket, de döbbenetes módon novemberig szavatosak, szóval… majd akkor fújom fel őket lufinak
  • próbálkozom a kalligráfiával, egész jól megy, szeretem, nagyon meditatív tevékenység, de a viaszpecsételéssel meggyűlt a bajom, egyáltalán nem olyan egyszerű dolog, mint amilyennek tűnik
  • Kitkat nincs elragadtatva a tonhaltól
  • álmos vagyok, jó éjt!

Eleven

Képtalálat a következőre: „stranger things”Belevágtam végre a régen tervezett Stranger Things-be, az első évad felénél járok, és hát nem is tudom. Rengeteg a klisé, de egészen jó feelgood vagyis feelbad sorozat, mivel a ’80-as évek Amerikájában játszódik, remekül megidézi a ’90-es évek Európáját (vagyis a kölyökkoromat). Ezért nézem, meg a főzsaru miatt, aki szerintem minden sorozatok legértelmesebb kisvárosi zsarufigurája (eddig), mert a sztori sajnos elég közhelyes, és rémesen retró (vérszegény X-akták epizódba elmenne), a horrorszál meg egyenesen nevetséges (eddig).
Valamint értékelem a (filmes mércével) csúnya (valójában csak átlagos külsejű) gyerekeket, bátor és nem mellesleg ügyes volt a casting, jól játszanak.
Három nap szabi jön, ha nem vigyázok, még a héten ki is végzem.

Februári szárnyak

Idén kb. először sikerült sort keríteni rá, hogy beszélgessek egy kicsit az Angyallal (ő egy létező ember, csak így hívom, ennyire még nem zakkantam meg), és valamiért jót tesz nekem. Pedig szinte semmi közös nincs bennünk, de pont ellentétes irányban kettyós, mint én, szóval valamennyire semlegesítjük egymás nyomorát, azt hiszem.
Nagyon bírom benne, hogy állandóan kísérletezik, keresi az élményeket és a kihívásokat, belőlem ez mostanra teljesen kihalt (mondjuk sose voltam túl bőségesen ellátva munícióval).
Plusz ő is régóta szingli, mint én, tehát egyrészt nem untat a kiccaládja fejleményeivel, másrészt nekem sem kell úgy tennem, hogy nem untat, harmadrészt meg meleg, ezért nem fenyeget az a veszély, mint S-sel meg J-vel, hogy a nagy, több éves idill után egyszer csak a derült égből rám okádja, hogy mekkora szar vagyok, amiért “csak” barátkozni szerettem volna vele.