Kitkat meg mindig éhes

Képtalálat a következőre: „cactus”A világban nincs semmi hírértékű, az aktuális kecskebaszó daeshdroid most Manchesterben ölt meg 21 szerencsétlen gyereket (és nem nagy vigasz, hogy magát is); J. tojik a fejemre;  a hajam hullik, mint a szar, az a terv, hogy beruházok ezekbe a Vichy ampullákba, aztán ha nincs eredmény, tényleg leborotválom az egészet a francba; a Banshee továbbra is egy brutálisan irreális és irreálisan brutális sorozat, de legalább jó dalokat lehet benne találni; a kaktuszom virágzik, és dugig van további bimbókkal, a paradicsomok dettó (nem tudok rájönni, hogy lehetséges, hogy ugyanabból a szemből kiszedett két magból teljesen másféle növények fejlődjenek, de ez történt); frissítettem a Firefoxot, természetesen ez az új egy rakás trágya, lassabban tölt be, de legalább ha új lapot nyitok, a darálás ideje alatt az összes többiből is eltűnik a már megnyitott kontent, nehogy addig legalább azt olvasgathassam, kibaszott felhasználóbarát; meg kell tanulnom nem hányásig telezabálni magam spagettivel; a meló továbbra is szar, ráadásul úgy tűnik lelép az egyetlen kollega, akit valamelyest szellemi partnernek tekintek, szóval nekem is pucolni kéne, de rájöttem, hogy nincs hova, mert nem értek semmihez (:D); már nagyon itt lenne az ideje a testemet is a lelkem után küldeni, nem kell ebből még 40 év.

Lack Lodge

Oké, a Twin Peaks nagy durranás volt annak idején, és bár én még elég pelyhes seggű voltam, mikor realtime ment a tévében, azért tavaly(?) bepótoltam az első két évadot. Az első nagyon tetszett, és azonnal behúzott, a másikban már túl sok volt a szürreális jelenet, meg a természetfeletti baromkodás, de azért érdekelt, mi lesz Dale Cooper federális ágens további sorsa, tehát nyilván bele kellett kóstolnom a folytatásba.
A pilot alatt a következő fázisokon mentem keresztül:

-úristen, mi ez a szar?
-úristen, ezek nem is öregedtek
-úristen, ezek nagyon megöregedtek
-ez meg ki?
-ez meg ki?
-ez meg ki?
-vajon történni is fog valami?
-most kéne kikapcsolnom az egészet a francba
-mostmár tényleg
-na vééééégre, akció
-ez a csávó úgy néz ki, mint a kölyök a Sikolyból, csak sokkal öregebb, biztos az apja
-úristen, ez a srác a Sikolyból, gyalázat, milyen vén vagyok
-úristen, Lynchet (és Frostot) fejbe kéne csapdosni.

A harmadik résznél már csak a legutóbbit éreztem, sajnos eddig úgy tűnik, Dévid nagyon komolyan vette a vele kapcsolatos elvárásokat, és értelmetlen, hallucinatív faszcsapkodásnak álmodta meg a folytatást.
Persze a sok sznob maga alá fog ereszteni, hogy micsoda mély szimbolikája van az összefüggéstelen jeleneteknek, meg hiszen különben is, a Twin Peaks mindig is a hangulatról szólt, blablabla, de attól ez még szar. Ami pedig még ennél is rosszabb: unalmas.
Szerintem ezek trollkodnak.

Kommunális

Tegnap végül megnéztem az egymillió éve letöltött Kollektivet (The Commune) című opuszt. Nem igazán erre számítottam. Nincs nekem bajom a lélektani drámákkal, sőt, de ez a koncepció nem volt teljesen átgondolva. Ha sok szereplőt mozgatsz, szerepet is kell írni nekik, filmen nem igazán működnek a “háttérben handabandázó szakállas vágókép 3” típusú karakterek. Ha a film első harmada jóformán arra megy, hogy körvonalazod őket, a néző arra számít majd, hogy ennek jelentősége lesz, és bosszantó, ha mégsem.
Olvastam, hogy a sztori személyes ihletettségű ( a rendező a saját csalárd aljasságát dolgozta fel), ez részben magyarázat lehet – valószínűleg a papírmasé karakterek sem légbőlkapottak, emléket állított létező személyeknek, ami kedves, de kívülről nézve értelmetlen és mit tagadjuk: unalmas.
Ami még probléma volt nekem,hogy egyik szereplővel sem sikerült azonosulni: Erik egy önző görény, Anna egy lábtörlő lelkületű szerencsétlenség, Emma teljesen értelmezhetetlen, Freyja ígéretesen indult, aztán annyit történt vele, hogy néhanap egy Raikkönenfejű faszival kefélgetett. Még a szívbeteg kisfiú volt a legnormálisabb köztük, aki kb. két szót szólt az egész filmben, és a nagy élvhajhászásban mindenki megfeledkezett róla, aztán mégis ő lett az az origó, aki körül körvonalazódott valamiféle valódi közösség.
Ez a film nem arról szól, amit a címe ígér; nem nevezném totális időpocsékolásnak, mert nem rossz zsáner, és talán korrajznak sem utolsó (nem vagyok otthon a ’70-es évek Dániájában, de a rendező igen) – de nincs az az univerzális törvény, hogy újra megnézzem.

Sakk. Matt.

Kezdem megérteni, hogy a magány hogyan őrjíti meg az embert.
Az érzelmi szükségleteket leszarom, nem hiányoznak, kötődés, intimitás, blablabla, a túl sok sokkal több kárt okoz, mint a túl kevés (vagy a semmi).
Viszont ha senki mással nem osztozhatsz a valóságon, előbb-utóbb vagy elbizonytalanodsz  a realitásérzékedben, pedig nem kellene, vagy megteremtesz magadnak egy képzeletbeli tükröző társat, magyarul bekattansz, mely esetben nagyon is el kéne bizonytalanodnod a relitásérzékedben, de nem fogsz, mivel a kattanásod lényege, hogy ne kelljen magad kattantnak érezni.

Képtalálat a következőre: „crazy”

Nem is ír sikítószellem

Belecsaptam a Banshee-be, jó kis késében vagyok, és egyelőre (6 rész) nem értem, hogy lett ebből több évad. Vagyis értem. Minden részben van 1-2 teljesen random szexjelenet, ami egy mikrométerrel se viszi semerre a sztorit, illetve legalább egy hulla, továbbá egy (kettő) brutális péppé verős jelenet. Az elején még élveztem az igazságosztást, de mostmár az álsheriff gyerek kezd baromi irreálisan badass lenni.
És hiába próbálják a flashbackekkel mélyíteni a hátteret, az nagyon hamar redundáns lett. Oké, csávót szétcsapkodták a börtönben, megtanult baromi jól bunyózni és baromira semmitől nem félni, vettem. Attól még mese, amit idekint művel. Minden sarkon szerez egy halálos ellenséget, tök egyedül van (a többi zsarura még neki kell vigyáznia, őket ne számítsuk társnak), de még egy fogát se verték ki, hát persze. Esti mese pasiknak.
És én nézem!

Cinemális önsorsrontás

Miután egész idillien alakult a szabinapom [fél tízkor kelés (kétórás ébrenléttel hajnalban, de akkor is), hangyázás, virágültetés  a nagyon meleg napsütésben, Kitkat etetés, Motive 2. szezon befejezés], gondoltam ideje redukálni a várakozó filmek sorát, és véletlenül sikerült jól meggyomroznom magam a Miss You Already-vel. Fogalmam sincs, mikor és miért töltöttem le ezt a filmet, és bár elég ütős mozi, most nagyon nem esett jól.
Úgyhogy itt bambulok nagyon bánatosan, és kicsit ráz a hideg, nem a jóféle, hanem a rossz.