Május 1.

Ma rájöttem, hogy az elmúlt egy-két hónapban szinte folyamatosan fájt a hasam.
Fájt, mert meg akart jönni, fájt, mert megjött, fájt, mert felfújós kaját ettem, fájt, mert peteérésem volt, fájt, mert elszaladt a ló velem és a laktózzal, fájt, mert a vastabletta ilyen kedves hozzám, fájt, mert a vesémből átsugárzott valami nem normális görcs, fájt csak úgy, fájt, mert túl szoros volt a nadrágom, fájt az éhségtől, fájt az idegtől, fájt reggel, délben, éjjel, annyira, hogy még a víz is levert közben, és ha véletlenül nem fájt, már azon aggódtam, hogy leállt a bélműködésem.
Rohadtul unom.
A múltkori váltólázas rémálomból azóta sem sikerült felgyógyulnom, még mindig köhögök (hat hét után!!!), és úgy tűnik, emésztésileg is végképp kicsinált. Holnaptól változásokat vezetek be, nevezetesen: sok rostzabálás (sütike mellett, de nem helyett, hehe), időre fogok inni (vizet…), mert arról is rendszeresen elfeledkezem, és naponta nyelek ilyen ampullás bacikat. Ha nagyon elkap a hév, még tornázgatok is valamennyit. Persze, ha bélrák, akkor úgyis mindegy, de hátha nem.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s