Once upon a time…

15 Amazing Vintage Photos of the Iconic Eiffel Tower Under Construction

Advertisements

Instant élet

Reggel 7:20 körül indul a buszom, és mostanában a 6:55-ös időpont még simán az ágyban talál. Nagyon fáradt vagyok. Viszont a múlt éjjel elég aranyosat álmodtam.
Valahonnan szereztem apró, furcsa kis tasakokat, amiket ha egy nagy üvegtál (vagy akvárium) vízbe szórtam, nos, élőlényeket eredményezett. Halakat, teknősöket, vízi növényeket, de ami a legaranyosabb volt, az egy buborékban úszkáló, miniatűr (kb. 1 centis) kis madár. Kiszúrtam a burkát, nehogy megfulladjon, mire rögtön ivott a vízből, és elkezdte próbálgatni a szárnyait. Én meg rögtön elkezdtem aggódni, hogy majd jól szem elől vesztem.
Fogalmam sincs, az agyam honnan szed ilyeneket.

És a főcím is borzalmas

Nem tetszik a Gypsy, bár még csak az évad felénél vagyok. Lassú, nem túl eredeti, és ha Watts kisasszony nem volna olyan csinoska, hogy tikkeljek az irigységtől, ha ránézek, valószínűleg halálra is unnám magam, mégsem ez az, ami igazán zavar benne… de hogy valójában mi, arra csak az imént jöttem rá.
A nőgyűlölő attitűd.
Minden női szereplő ellenszenves. A tökéletes életű középosztálybeli szépség valójában sárba tiporja a szakmája legelemibb etikai normáit, és bár szegény, ártatlan férje (eddig) rendületlenül, hűségesen imádja, ő fiatal csajokra gerjed (mert ugye, az a legújabb filmes trend, hogy nem létezik heteroszexuális nő, ezen is mindig kiakadok).
Például olyan csajokra gerjed, mint az erősen borderline, Sidney nevű rémálom, aki szemtelenül fiatal, atomszexi és természetesen biszexuális. Bakanccsal tipor a mindenféle nemű szívek romjain, mert megteheti, és mert élvezi – az expasiját pl. az öngyilkosságig üldözi, és a szakításuk után is lejmol szegény, kiszolgáltatott fiútól.
Aztán ott van a szintén szexi Alexi, a hűséges férj titkárnője, aki visszaélve bájaival a romlásba készül rántani az ártatlan hímet, aki persze passzív elszenvedője lesz majd a leendő félredugásnak. (Megtudtuk, hogy a barátait is a válás tette tönkre – vagyis a nők.)
A tablót a lányukat (egyelőre csak átvitt értelemben) megfojtó anyák (a főhős mamája, és az egyik kliense), valamint az akaratgyenge, kiszolgáltatott, drog-, fasz- illetve szektafüggő nebáncsvirágok (Allison és Rebecca) teszik teljessé. Ja, és egy villanás erejéig ott van még az elmaradhatatlan focianyuka kommandó is
Ezek fényében igazán nem lepődik meg az ember, mikor az egyetlen cuki nőnemű lényről (Dolly, a kislány), kiderül, hogy ő igazából fiú.

Tik-tak

Képtalálat a következőre: „time bomb”Nem az újdonság varázsa a lényeg, ezt mindenki félreérti, vagy félremagyarázza. Az újdonság inkább distressz, elbizonytalanít, éberségre, alkalmazkodásra, attitűdváltozásra kényszerít, valójában nagyon kevés ember élvezi.
Az a bizonyos frissítő lüktetés nem az újdonságból fakad, hanem az ismeretlenségből. Nem új házba költözöl, hiszen az minden esetleges öröme mellett rengeteg előre látható (és még több előre nem látható) gonddal is jár majd, hanem ott állsz a karácsonyfa alatt, és éppen leoldani készülsz a masnit egy rejtélyes, csillogó dobozról. Amiben akármi lehet. Nem tudod, hogy mi az, de tudod, hogy a tiéd lehet, ha akarod. Csak egy mozdulat.
Lehet, hogy csodát rejt az ajándék, lehet, hogy semmi érdekeset, vagy az is lehet, hogy tényleg valami újdonságot, de nem ez a lényeg. Hanem az a schrödingeri pillanat, mikor még bármi lehet. Ez az, ami a hosszú távú kapcsolatokból apránként kikopik, ez az, amit a legodaadóbb, legösszeillőbb, legszerelmesebb párok sem tudnak megadni egymásnak egy idő után.
És ez az, amire időről-időre mindannyian annyira vágyunk.
Ezért nem érezheted magad biztonságban a legboldogabb házasságban sem. Mert a társad szívében van egy titkos zug, ahová ironikus módon gyakorlatilag bárki belépőt szerezhet, csak te nem.
És évről-évre egyre nagyobbra nő…

Dream on

ghoÉlénk álomtevékenység kísért mostanában, de ezek az álmok elég nehezen leírhatóak, mert inkább érzés szinten intenzívek, nincs igazán megragadható sztorijuk.
Egy olyan lakásban vagyok, amiben majdnem a plafonig ér a víz, de semmi problémám a létezéssel, úgy teszek-veszek, mintha legalábbis kopoltyúm nőtt volna. Aztán egyszer csak valahonnan bepottyan egy kutya, aki viszont nem kap levegőt a víz alatt, és ráadásul ijedtében olyan helyre kezd evickélni, ahol végképp nincs már légréteg sehol. Odaúszok hozzá (mint a villám), és felemelem, hogy az orra kiérjen a vízből. Büszke és boldog vagyok, hogy megmentettem, és tudom, hogy ismerem az állatot (a valóságban nem).
———–

Kinézek az ablakomon, és egy óriási (több méter magas), rózsaszín ajándékhalom áll az udvar közepén. Le akarom fényképezni, hogy valami olyasmi szöveggel posztolhassam: “jól meg a drogkereskedőknek”, mert tudom, hogy az említett üzletben érintett szomszéd család pakolta oda a rengeteg dobozt valamelyik gyerek születésnapjára. (A valóságban is van ilyen szomszéd, nem közös bizniszből tudom, hanem a rendőrségtől.) Mire előveszem a telefont, előjönnek az emberek, és elkezdenek felmászni a csomagokra, ezért videót készítek, de az egyik kiscsaj (10 év körüli) kiszúrja, és agresszívan elindul felém.
-Egyeseknek nem tetszik, hogy itt videózgatsz! Miért csinálod?
-Szeretek videókat készíteni, te nem?
-Akkor én is felveszlek téged, na?
-Nyugodtan.
Végül valami nagy, közös namasté beszélgetés kerekedik róla, hogy mennyire könnyen ítélkeznek az emberek, és hogy ez mennyire rossz, de én csak ki akarom dumálni magam a lincselős helyzetből. (A valóságban sem bírom őket, és ez valószínűleg kölcsönös, de tettlegességig még nem fajultak a dolgok.)
————

Egy természetben (erdőszél vagy park, fűre helyezett széksorok) tartott rendezvényen vagyok a családommal (nem látom őket, mellettem ülnek, nem tudom, a valóságos családtagjaim-e), és arról beszélünk, hogy hova fogunk menni, ha ennek a programnak vége. Megegyznek valamiben, én jelzem, hogy én is megyek, de aztán úgy állnak fel, és távoznak, mintha láthatatlan lennék. (Mikor felébredtem, az jutott eszembe, hogy ezekben az álombeli barangolásokban talán szellem lehetek egy másik dimenzióban, mert nagyon sokszor vagyok efféle néma megfigyelő szerepben.)

 

Tortaszelet volt

Hátszóva! Kilenctől volt ma a vizsga, de félre oda kellett érni, mert csak, én persze minden átokfaktoromra tekintettel nem mertem a kézenfekvő buszra szállni, hanem csak a korábbira (mert mi van, ha), ezért aztán nyolc előtt odaértem.
Kurvanagy szocreál épület, hatvannyolc hivatallal. Volt valamennyi helyismeretem némi korábbi munkavégzés kapcsán, de a megadott termet nem ismertem, megkérdeztem a portás bácsiktól mégis melyik égtáj felé induljak el a labirintusban, mondták is, hogy: “arra”.  Lépcső, emelet, addig rendben, a sejtett irányban viszont egy töksötét folyosó fogadott, meg egy ajtó mellé kicelluxuzott figyelmeztetés, miszerint az épületben felújítási munkálatok folynak. Hát jó. Próbáltam a derengésben elolvasni, milyen számok vannak az ajtók felett (azokon a 100 éves, ellipszis alakú kis fehér izéken feketével), jó irányba mentem, de gyanúsan lassan haladt a számláló. Rajtam kívül egy teremtett lélek sem járt arra, a lépteim baljósan visszhangoztak, és nem tudtam nem a klasszik horrorfilmekre gondolni. A 225-öst szobát kerestem, és 217-nél végetért a folyosó. Jobbra lépcsőház, balra vészkijárat, szemben beépített szekrények, amin olyan plakátok kornyadoztak, mint például: “A vizipipa ártalmai”; “Ez az igazság az energiaitalokról” (sok csúnya igazságot felsoroltak), vagy: “Menzareform – ha ízlett az étel, kérd el a receptet otthonra is!”(:D).  Ezt azért tudtam elolvasni, mert jobbról biztató fénysugarak érkeztek, és kiderült, hogy arra folytatódik az alagút, mi több, 225-ös ajtót is találtam.
Persze nem volt ott senki, ezért visszazarándokoltam a kísértetek hídján a főlépcsőkhöz, hogy el tudjam olvasni azt az anyagrészt, amit az eredeti tervek szerint két nappal korábban kellett volna pöccre benyalnom. Egy fikusz meg egy ilyen ősi, vízszintes vitrinizé között (amit utoljára az általános iskolában láttam, mikor is, te jó isten, vagy 20 éve – ebben valami serlegek voltak, de nem tanulmányoztam közelebbről) nekivetettem a hátam egy oszlopnak, és próbáltam koncentrálni a hatósági eljárás menetének rejtelmeire, de éppen megérkezett munkába a sok irodistanő, és olyan kongás-bongást csaptak a cipőikkel, hogy inkább a dobhártyám sajgása kötött le.
Mire visszaoldalogtam, már ott ólálkodott egy sorstársam is, félre akkurátusan megjött mind a nyolc áldozat, ötvenre meg a vizsgabiztos is. Encé.
Személyik felvillantása, jelenléti, belépés az online rendszerbe, indulhat a mandula. Arról, hogy tananyagot használni lehet, persze egy szó sem hangzott el, de mindenki adottnak vette. Ötven (1500-as bázisból random generált) kérdés, negyvenöt perc.
A negyedik kérdés táján kezdtem hüledezni. Azon, hogy ez tényleg ennyire könnyű?
Tizenhat és fél perc alatt végeztem úgy, hogy a végén két kérdés erejéig én is belelapoztam a cuccosba. Így lett 44 pontom (26-tól átmész). Azért nem 45, mert az egyik párosítós kérdésnél láma módra két helyre beválasztottam ugyanazt az itemet, ez csak figyelmetlenség volt. A másik ötnél a hiányos tudásom játszott. A többiek még bőszen lapozgattak, hátrasandítottam a főcsávóra, hogy what now, az meg vigyorogva megvonta a vállát. A jegyzőkönyv miatt meg kell várni mindenkit.
A vizsga legnehezebb része az volt, hogy végigunatkoztam a maradék időt. Ezért ijesztgetett mindenki azzal, hogy ez milyen nehéz, ezért paráztattam magam napokig, ezért rohasztottam az agyam ennyit a tananyaggal!!! Hát LOL.

 

Stratégiai tervdokumentumok

A héten szabin vagyok, de persze nem pihenek, hanem készülök a redvás alapvizsgára, aminek semmi értelme, de kötelező, mert ezen a melóhelyen a szervezeti kultúra alappillére, hogy minél több olyan dolgot csináljunk, aminek semmi értelme, de kötelező.
Nem tudom megtanulni ezt a sok szart, de már annyira nem is törekszem rá, pedig jó lenne nem megbukni, mert akkor ugye kirúgnak. Ami nem lenne akkora tragédia, de financiálisan jól jönne, ha ezt a szerződést még ki tudnám tölteni, mert terveim vannak (na jó, inkább elképzeléseim, de tőlem az is félelmetesen karakteridegen). A hosszabbítással meg töröljék ki a seggüket jövő nyáron.
Állítólag lehet használni a könyvet a vizsgán, mondjuk F. szerint (aki már volt a múlt héten) pont nem mész vele semmire, mert ha 50 kérdésre 45 perced van, marhára nem fér bele a lapozgatás.
Na mindegy, majd meglátjuk.
Jobban esik a Bloodline(!), ami egész jól kivakarta magát úgy a 9. epizód környékére (fakkje), és mostmár érdekel. Bírom a bosszúállós sztorikat, szóval kibékültünk, bár a szereplőgárdától még mindig émelyeg az esztétikai érzékem.
Elég kellemes őszi idő volt ma, meleg napsütés azokkal a furcsa őszi illatokkal, egész szerethető évszak ez, ha nem kell (kéne, haha) iskolába menni alatta.
Kitkat szerintem megint fel lett kismacskásítva (kurva nagy ötlet télre lealmozni), más hír nincs.

Már megint…

Olyan értelemben soha nem voltak visszatérő álmaim, hogy pontosan ugyanaz történt volna bennük, de rendszeresen visszajárok ugyanazokra a helyszínekre és ugyanazokba a szituációkba.
Kóborlás ismerősen ismeretlen házakban, ahol bujkálnom kell az ottlakók elől, végtelen vonatozás, mert a csatlakozások problémásak, nyaralás  ugyanazon a helyen, és persze itt van a klasszikus vissza az iskolába toposz: vagy általános iskolás vagyok, és
a) mocskosul elkésem
b) dogát írunk, és nem tanultam, mert ugye azt se tudtam addig, hogy még mindig iskolába járok;
vagy rejtélyes okokból vissza kell mennem az egyetemre, és találkozom a barátaimmal, ami tök jó, csak
a) nem igazodom ki az egyetem épületében, mert valahogy minden máshol van, mint régen
b) eltévedek a városban, mert a tömegközlekedés is tök másmilyen
c)  mikor végiggondolom, hogy hol is fogok aludni, leesik, hogy az albérletünk ugye már régen nincs meg… és ilyenkor jövök rá, hogy ez csak egy álom.
Az utóbbi változat mindig taccsra tesz, egész nap nem térek magamhoz, olyan, mintha félig abban a másik világban felejteném magamat ébredéskor.
Mindenesetre nem kell Zsigmondnak vagy Gusztávnak lenni hozzá, hogy kibogozzam, mit akar üzenni a tudattalanom…

Neidegesíts

Lenyomtam az első két részt a Bloodline című opuszból, és felhúztak. A pilotnak még megbocsátottam, hogy szar volt, nagyon sok pilot szar, itt is egyszerre volt túl sok az információ és túl kevés a kapaszkodó, de hogy a második részben is csak vérszegény lebegtetéseket kapjak valami egykori ötödik tesóról, akinek a halálához valahogy köze lehetett a fekete bárány legidősebb fiúnak, az igazán felháborító. Ebben a helyzetben egész egyszerűen életszerűtlen, hogy említés szintjén se kerül elő az a gyanús régi történet, főleg hogy egy olyan indulatikontroll-zavaros, állandóan ordibáló  barom is színen van, mint a roppantul visszataszító Kev.
Mellesleg rájöttem, mi zavar még a sorozatban: ennyi ronda embert egy rakáson… Lófejűek, hájfejűek, szárazra aszott kórók és szénné plasztikázott öregemberek, semmi csinosság, amin pár másodpercig megpihenhetne az ember jóízlése.