My real spirit animal

My little dinosaur!<3

Advertisements

Mutasd azt a képet!

Képtalálat a következőre: „funny christmas”Szerencsétlen karácsony még a fasorban nincs (érted, fasor, érted), de már megkezdődött az ünnepi vernyogás. Két fő típus létezik: a fanatikus karácsonybuzik, akik már októberben a dekorációtervek felett onanizának, és az elkötelezett siránkozók, akik már november elsejétől azon nyafognak, hogy fúj, fadíszítés, fúj, hatfogásos vacsora, fúj, család, miséreismennikéne-mertmitmondanakhanem, készanyagicsőd, márelőrefélek, miatökömet-vegyek-a-rokonoknak-akikel megbeszéltük-hogy-nem-veszünk-semmit-de-mivel-köcsögök-ők-úgyis-vesznek-ezért-aztán-nekem-is-kell-mégis…

Én leginkább a “ha már a kereszténység a Coca Colával karöltve kiölt belőle minden valódi tartalmat, akkor inkább felejtsük el a gecibe” pogány alapú álláspontot képviselem. (Afféle bulizós, fiatalos, angolszász karácsonyozásban mondjuk benne lennék, de sajnos ebben a mocsárban, ahol létezem, ehhez nincs partner.) A napokban viszont felfedeztem, hogy anyám továbbfejlesztette a második főtípust: rajtakaptam, hogy reflexből ugyanúgy nyomja a hisztit, mint a többi ötvenes kisvárosi nő, pedig igazából régóta megúszásra játszik:

-karácsonyfánk évek óta nincs, ergo se megvenni, se díszíteni nem kell, a tűlevelek miatt porszívózgatni meg még annyira sem, sőt, a szaloncukorkötözés ősi szertartása is simán kimarad;

-a karácsonyi menü nálunk ugyanolyan rántott halfilé a fagyaszatóból, mint bármelyik random szombaton év közben, ha van halászlé, azt nem ő főzi, bejglit meg családi vétó hatására szintén évek óta nem süt (“a gyerekek még húsvétkor is azzal kardoznak” effektus)

-a családunk fele már kihalt, a másik fele meg egymillió kilométerre él, szóval az ünnepi turné az egy szál nagymamámra korlátozódik (a maradék pereputty is ott gyűlik össze, hogy egy füst alatt túlessünk a közös traumán), ezt a megterhelő, negyed órás buszozást meg minden második hétvégén elkövetjük amúgy is

-templomba csak keresztelő és temetés kapcsán teszi be a lábát, ahogy én is, tehát a mise semmi se

-mióta 12 éve egyszer lejárt szavatosságú bonbont kapott a húgától, permanensen meg van sértődve a világra, szóval az ajándékbeszerzés során leginkább a leértékelt illatszercsomagok és az akciós Lidl-ös ruhafélék kínálatából merít, ami azért sem túl nagy fejtörést, sem durva financiális ráfordítást nem kíván (egyébként én is mindig mindenféle horrorisztikusan émelyítő dezodorokat kapok nagynénéméktől, idén meg kéne már kérdezni végre, büdös vagyok-e, vagy mi)

-az ünnepi dekoráció kb. kimerül abban, hogy a előkerül a naftalinból a zöld damasztabrosz (amit apám ugyan tényleg összebarmol fél napon belül, de ezt bármelyik másikkal ugyanúgy megteszi az év bármely szakában)

-vagyis a lényeg: kb. két adag pozsonyi kifli megsütése miatt megy hetekig a Nagy Adventi Kétségbeesés.

Hátlol.

Filmréteg

Lehet, hogy fel kéne adnom a filmnézést, vagy valami komoly változatatást eszközölni castingtéren, mert az utóbbi 1-2 évben olyan csekély a sikerességi rátám, hogy az már szinte tragikomikus. Persze, az is lehet, hogy egyszerűen alig készülnek már manapság jó filmek. Vagy én lettem háklis, öreg banya (jut eszembe, az Alkonyi őrség végre tök jó, a harmadik részre az író végre belenőtt a saját sztorijába).

Szóval, hétvége alkalmából megnéztem az Archipelago illetve a The Girl King c. opuszt, és hát na. Az első olyan, mintha Jim Jarmusch egy nem túl tehetséges tanítványa eltérített volna egy kamerát és hat random járókelőt egy hétvégére (aka: unalmas fos), a második meg egy rémesen gyenge “történelmi film”, vagy inkább maradjunk annyiban, hogy egy kosztümös, leszbikus szoftpornó (aka: leszbikus szoftpornó). Csak most látom, hogy egy francia muksó írta, hát akkor nincs több kérdésem. Mi lehet ott a vízben..? O.o
Erőnek erejével leküzdöttem a délutáni álomkórt, de minek…