Állatok?

Kitört a nyári szünet, és sajnos kiderült, hogy az egyik szembeszomszédék (akik Katáék helyén laknak, mikor költöztek el Katáék..?) néhanap űzik az unokázás nevű sportot.
Istentelen üvöltés csalt ki az erkélyre, mondom nehogy már elmulasszam az apokalipszist, de csak két kisfiúszerű lény merül el éppen az állatkínzás gyönyöreiben. Az egyik lehetett vagy hat éves, a másik talán nyolc, és a koruknak megfelelő lendülettel üldözték szerencsétlen kóbor macskákat. Persze közben lövöldöztek is rájuk azzal a kis helyes, ártatlan dugókilövős játékpisztollyal, ami egy ember szemét csak fél méterről viszi ki, de egy kétkilós állatnak messzebbről is sérülést okozhat. Mire a sövényből is sikerült kirugdosniuk a rémült cicákat, megérkezett a nagyszülők+anyuka kompánia is.

Nagypapa valószínűleg 50 méterről is kiszúrta, hogy éppen szemmel verem az ígéretes leszármazottjait, mert tett néhány erőtlen megjegyzést, mint pl. “ne bántsátok őket”, a kölykök persze le se szarták. A család nőstény tagjai közben ezerrel lőtték a mobiljaikkal a fészbukra szánt szocioportrékat, és az volt a legnagyobb problémájuk, hogy három másodpercnél tovább nem tudtak terroristamód pózolni a gyereknek látszó lények. Akik, miután a macskák elfogytak, rigóra mentek, majd egymást kezdték üvöltve űzni.
A nagypapa által prezentált labdákba kb. kettőt rúgtak, aztán nem tudtak velük mit kezdeni, de a tíz centis lövedéket kb. 20-re  lövő játékpuska nagy sikert aratott.
Mivel Kitkat az erkély alatti bokorban lapulta végig az egész veszedelmet, nem mertem magára hagyni, ezért volt szerencsém megtekinteni a negyven perces session minden pillanatát.
Az oké, hogy nem minden gyerek IQ-fighter, sőt, de ebben a korban ilyen durva és koncepciótlan (nem szerep-, nem szabály-, egyszerűen csak dühöngő)  játékot előadni ekkora időintervallumban minimum nem normális.
Remélem, az egész nyarat itt töltik, baszdmeg.
Az állatkínzási tendenciát egyébként egy hétévesforma félcigány szomszédkiscsajon is megfigyeltem, akinek a minap remegett a hangja az izgatott boldogságtól, mikor azt hitte, az idegbeteg kutyájuk elkapta az egyik macskát.
A szülők pedig klasszikus hipokriták, akik kimondják ugyan a figyelmeztető szavakat, amikről tudják, hogy elvárt tőlük,  de érzed a hangsúlyon, hogy ez most azért történik, mert látja vagy sejti, hogy tanúja van az esményeknek. Nemszabaaaaaaaad... magában meg röhög.
Mi a fasz bajuk van az embereknek?

Mivel az okos enged, már rég a hülyék irányítanak

Egy perc néma csenddel emlékezzünk a nyelvi igényességre, amely a tegnapi nappal hivatalosan is meggyilkolásra ítéltetett. 2017-ben ugyanis a magyar nyelv és irodalom érettségin NEM JÁR PONTLEVONÁS A HELYESÍRÁSI HIBÁKÉRT, hanem pluszpontot lehet szerezni vele, ha valaki, aki a középfokú iskolai végzettség tetejére pályázik,  képes írni a saját anyanyelvén.
Túl azon, hogy nyilván az egész koncepció értelmetlen és igazságtalan (hiszen mi alapján jön a bónusz pont, ha nagyjából minden szót lehet helytelenül is írni…?!), az igazán elkeserítő az, hogy az oktatás a debilekhez igazodik, ezért került lejjebb a léc. Van szerencsém tapasztalni egy ideje, hogy érettségizett fiatalok is képtelenek leírni két bővített mondatot helyesírási, nyelvhelyességi, vagy szintaktikai hiba nélkül. Úgy tűnik, ez odafent is feltűnt, buktatni meg büdös, ezért behódolnak az igénytelen és szellemileg visszamaradott tömeg igényének.

Szivből gratulázok, reméllem, eszért pokorra juttok köccsögök.

Boldog szülinapot nekem! ..I..

Képtalálat a következőre: „stupid boss”Múlt héten úgy terveztem, ennek a hétnek az elejét (h-sz) kiveszem szabinak a születésnapom alkalmából, ami ugye holnap szerdára esik, igen, köszönöm a tapsot.
So-called főnök még a múlt hét csütörtökön keresztbe tett, hogy hát nagyon szorrika, de pont 8-án lesz egy értekezlet, amin okvetlenül meg kéne jelennem, szóval a szerdai szabit felejtsem el. A nap folyamán e-maileztem F-fel, aki másik helyen van ugyanolyan pozícióban, mint én, hogy akkor majd találkozunk legalább, de ő azt mondta, úgy tudja, ezen az értekezleten csak vezetők vesznek majd részt (tehát mi, csicskák, nem). Ezek után hétfőn DIREKT RÁKÉRDEZTEM  roppant hozzáértő vezírnél, hogy de biztos, hogy ezen nekem is ott kell lennem? Hát hogyne, persze. Nabazdmeg.
Átprogramoztam a dolgaimat, erre ma (kedd van) üzen(!), hogy jah, nekem mégse kell ott megjelenni, ha gondolom, menjek el nyugodtan szabadságra.
Kurva. Anyád.
Hát nem megyek, mert eleve három napot akartam, és pénteket nem veszek ki, mert nem gazdaságos (az a rövid nap, kettőkor végzünk), szóval most az a terv a kis fejemben, hogy jövő hét elején megyek 3 napra. Ki akar velem fogadni, hogy akkor meg majd azért nem mehetek, mert az értekezleten kiderül, hogy innentől kezdve ötvenhét évig nagyon fontos dolgokat kell művelnem ASAP..? :))
A pusztulat álljon bele ebbe a fos univerzumba most már. Elsőként az inkompetens faszfej vezetőkbe, köszi.

Túl sok dologra akarom rátenni a mancsom…?

Bal kéz: körömolló egyik szára csontig a hüvelykujjba (éreztem, hogy koppan) – így akarjon az ember fóliát leszedni ceruzaelemről a vadonatúj digitális hőmérőjéhez. Nem kicsit fáj, most nézem, lesz-e a kék csík…

Jobb kéz: tiszta erőből, laza kézfejjel belebokszolni a szekrény sarkába, érkezés kisujjra (reccsenő hang), utána landolt a kézfejem többi része. Még jobban fáj, be is dagadt és nem nagyon tudom behajlítani, nem kizárt, hogy eltörtem.

Mind a kettő baleset volt, most el kell gondolkodnom, mit akart ezekkel üzenni az univerzum…

Like > Life

black-mirror-season-3-poster.pngA Black Mirror 3. évadának első részét valószínűleg pont azok nem fogják látni, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá, bár valószínűleg már késő riadót fújni, az instagramzombik serege ettől nem fog magába szállni, legfeljebb nyom rá egy 1 csillagot imdb-n.
Nekem, aki a közösségi médiát a kb. a 21. század atomcsapásának tartom, persze tetszett, hogy belenyomják az orrunkat (orrotokat), milyen ostoba, dróton rángatott, likefüggő, hamis agyhalottakat nevel belőlünk (belőletek) a Cukorhegyi & Co., ugyanakkor…

Azt be kell látni, hogy igazából az emberek mindig is ezt csinálták, csak a technológia láthatóbbá tette a képmutatást és a számítást, amivel a szociális tőkét gyűjtögetik és kamatoztatják, valamint azt, hogy ez hogyan konvertálódik gazdasági tőkébe. Illetve megnehezítette a szökést: régebben az emberek még képesek voltak jóindulattal viszonyulni a remetékhez, manapság pedig már a birkák szerint nem is csak furcsa, aki tesz (tosz) rá, hány lájkot ér a reggelije , hanem egyenesen gyanús, mi több, ellenszenves. Weirrrrdo.

A társadalom a Nosedive-ban (is) kasztszerűen épül fel, mivel a magasan pontozottak másnak adott pontszámai is nagyobb súllyal esnek latba, a hatalmuk konzerválódik, belterjessé válik az elit, ugyanakkor a skála aljáról szinte lehetetlen visszakapaszkodni (látványos fricska az orrunkra, hogy a filmben bizonyos pontszám alatt eleve ki van tiltva az ember lakóövezetekből, épületekből, üdv a valóságban).

A PC beüt rendesen, mikor az epizód elején fekete és egyben meleg karakter kell, hogy sajnálni tudjuk a kiközösítettet (mármint a nézők, a csillagaddiktok ezt nem engedhetik meg maguknak, nem trendi).
Feltűnő, hogy a főantihősnek ezen kívül is milyen sok negatív élménye van fekete karakterekkel (a nő, akinek véletlenül nekimegy a járdán, a taxisofőr, a check in-es csaj, a biztonsági őr, az üvöltöző pasi a börtönben), ezt én nem nagyon tudtam hova tenni. (Mármint, hogy mit akartak vele az írók, mert nem hiszem, hogy véletlen volt.)
Vegyük észre: szigorú büntetés jár érte, mikor Lacey egyetlenegyszer őszinte érzelmet fejez ki valaki felé (kiborulás a reptéren), nem hiba, bűn, ha megtöröd a mézes-mázas kamuparádét. Ha ugyan egyelőre csak társadalmi szempontból vannak is börtönben, az őszinte karakterek, mind lúzerek (a nerd öccs, a pornófan kutas srác, a kamionsofőr nő).

Érdekes, hogy olyan érzés maradt bennem a végén, hogy ez egy tanmese, hiszen milyen szépen rámutat a likebuzi világ ürességére és képmutatására, aztán belegondoltam, hogy tulajdonképpen mi is történt a főhőssel, aki – ha nem is teljesen önszántából – kiáll a sorból, nos, a tanulság tulajdonképpen az, hogy aki nem hódol be, az élvezheti az őszinteségét a börtönben, szóval…

Menet közben persze sűrűn bólogattam a lelki fejemmel, pont ilyennek látom körülöttem az embereket, a különbség az, hogy a többségük még nem tudatosította, mit is művel, mikor a közösségi médiában körbenyalogatja az ismerőseit, aztán bizalmasan leköpdösi és kigúnyolja őket nekem IRL.

A hab a tortán?
Az érzés, mikor az epizód megtekintése után felmásztam imdb-re és az arcomba röhögtek a csillagok. ;)

Best > Hahota

tabloidsSzeretem a (nem túl primtív) bulvármagazinokat, halál szórakoztatóak. Pl. mikor egy mára már kivénhedt, modellnek csúfolt, magát anno a legősibb módon megszedő Kádár-kori rib hölgyike budai villájából megosztja az egyszeri olvasóval kifinomult világnézetét, miszerint: “az élet túl rövid ahhoz, hogy az ember ne azt csinálja, amit szeret“. :D

Vagy mikor a full meleg ex-szappanopera sztár és ex-színházigazgató úr kéthetente azzal az apropóval pózoltatja a legújabb tinédzserkorú kamubarátnőjét a lap fotósainak, hogy ők bizony halálosan szerelmesek egymásba, annyira, hogy már megint elmentek wellnessezni. Úristenbazmeg, micsoda hír. Persze, hogy fizetett reklám, úgy várom már, hogy egyszer, csak egyszer tényleg természetesnek hatóan bukkanjon fel a bullshit interjúban az aktuális szálló neve, de úgy tűnik, reménytelen küldetés.

Vagy az, hogy milyen ravasz eufemizmusokkal írja körbe a sztárfodrász, hogy 20 év laggal ugyan, de egy apakomplexusos aranyásó (mellesleg totálisan tehetségtelen, és végtelenül túlértékelt) színésznőcske révén végre lyuksógorok lettek a szintén sztárfodrász haverjával.

De csodálatos a kötelező jellegű sztárszakács rovat is, amiben pl. a karancslapujtői cigánysorról elszármazott, 10 éve felkutatott tehetség elmeséli, hogy ő éppenséggel a nagymamájától tanulta az alább bemutatott, csicseriborsó salátával és pirospaprikás tahinival tálalt köményes kagyló elkészítésének trükkjeit. ;)

Éljen soká a bulvár!