Yes, we are

Resultado de imagem para intj humor

All of the above.

Advertisements

HétköznaPicsa

Képtalálat a következőre: „are you fucking kidding me”Útépítés miatt áthelyezett buszmegállóban aszalódás a tűző napon, árnyék semmi, de legalább mindkét füledtől 10 centire húznak el a kamionok (működő út), és a munkagépek (építés alatt álló út). A busz persze késik, nem sokat, öt percet csupán, más kérdés, hogy a busztársaság “a menetrend csak tájékoztató jellegű, nem azt jelzi, mikor jönnek a buszok” (LOL) policyja miatt már 10 perccel korábban ott vagy hőgutáért, mert a következő 40 perc múlva jön. Illetve az is más kérdés, hogy ezt a késést 20 perc alatt sikerült összeszedni, ami barátok közt is 25%-os “teljesítmény”. Légkondi nincs a buszon, minek az 40 fokban, persze az is lehet, hogy a szarrágó sofőr nem kapcsolja be, hogy jóváírják neki az üzemanyagspórolást. Tegyük össze a két kis kezünket, hogy legalább nyithatóak az ablakok.
Leszállok, elbandukolok a háziorvoshoz (miután elkönyörögtem magam munkából, mert úgy rendelnek, hogy vagy délelőtt, vagy egytől háromig, vagy sehogy). Döbbenten konstatálom, hogy a váró üres, rosszat sejtve manőverezek az ajtóhoz a neonsárga hibajavítóval kipingált fecnihez, de szerencsére nem azt közlik, hogy ma marad el a  rendelés, hanem hogy holnap. Elmarad és pont, semmi helyettesítés, vagy hogy hova fordulj, ha lóg a beled. Oldd meg, elvégre Magyarországon szocializálódtál, nem?

Az asszisztencia kidugja a fejét az ajtón, pofáról ismeri az egész várost, rögtön tudja, hogy a laborleletem miatt vagyok itt (amit közvetlenül a háziorvosnak küldenek meg, ami ugyan betegjogilag felvet néminemű kérdéseket, esetemben azonban hasznos gyakorlat, mert más dokik klienseinek reggel 8-9 óra között adják ki, tehát két nap szabi/elkönyörgés helyett lehetne három is, ha nekem kellene érte menni).
Kiderül, hogy újra kriminális a vasszintem, jön a régi mantra, menjek el kolonoszkópiára és gyomortükrözésre, én “na ne hülyéskedjünk, kérem” fejjel jámboran mosolygok az ötleten és közlöm, hogy az kizárt (voltam fül- és részben szemtanúja egy efféle ún. “kábításban” végzett vizsgálatnak, ahogy azt a helyi (20 km-re lévő) kórházban végzik, nos, amíg én eszméletemnél vagyok, velem olyat nem fognak művelni, és erről nem nyitok vitát).
Szó kerül róla, hogy el kéne néznem nőgyógyászhoz is a vérzészavaraimmal, nem fejtem ki, hogy ugyan mi a fasznak, mikor bármilyen ciklusproblémára az az egyetlen reakciója a sok inkompetens, gyógyszergyártók által kilóra megvett mészárosnak, hogy fogamzásgátlóval leszőnyegbombázza az ember szervezetét, csak legyintek, hogy á, volt már ilyen máskor is, majd elmúlik, vagy nem.
Végül kapok egy beutalót a hematológiára, és közben hogy-hogynem megpendíti a dokker, hogy hátha a vérorvos majd előjegyzetet engem CT-re, mert ugye így a 21. században azzal is remekül lehet ám vizsgálni az emésztő-szervrendszeri állapotokat, csak hát az drága, a csődugdosás sokkal gazdaságosabb, hogy a beteg érdeke micsoda, azt meg ugye ki nem szarja le, végülis csak a havi keresetem 19,5%-át csorgatom bele a társadalombiztosításnak nevezett feneketlen kútba (de legalább a sok rétinéger kórházban purdézhat belőle).
Elköszönök szépen, otthon akkurátusan kiinternezetem a kórház telefonszámát, mert a beutalón semmiféle elérhetőségük nem szerepel (még cím sem, minek az). Legott fel is hívom őket, mivel a honlapjuk működésképtelen (ha rákattintok a Hematológia gombra, elkezd betöltődni az oldal, hogy “rendelési idő”, stb, de aztán rándul egyet az egész, és a főoldal jön be helyette megint, ahonnan elindultam, csodálatos dolog az informatika), és egy kedves női hang azonnal megnyugtat, hogy ne aggódjak, időpontot csak 25-én lehet majd kérni (ma 20-a van), és készüljek fel nyugodtan kb. egy hónapos várakozásra. Már amennyiben jut majd nekem időpont, mert “nagyon hamar elfogynak”.

Magyarország, 2018. június 20.

EURÓPA KÖZEPE, BASZDMEG.

Pacifütyi, nem csillag

doorsVan az a sokat idézett inspirációs bullshit, hogy ha az életben bezáródik egy ajtó, akkor kinyílik egy másik.
Bár mindig viccesnek tartottam, de lassan az ‘Abszolút debil álbölcsességek’ c. toplistámon is kapaszkodik felfelé, mert ami az én életemet illeti, nos, az olyan, mintha folyamatosan csapódnának be mindenféle nyílászárók körülöttem, de cserébe nem hogy nem nyílik ki semmi, hanem egyenesen egy egyre jobban szűkülő tölcsér torka felé masírozok.
Csak kifelé mennek emberek, helyek, lehetőségek az életemből, befelé meg, nos, lófasz jön itt, csikánó, nem csillag.
Ez most konkrétan onnan jutott eszembe, hogy a legújabb szokásos EU faszkodás (=tönkrebasszuk az életedet, de csakis a te érdekedben, lásd pl. kullancsirtó szerek betiltása egészségvédelmi okokból, LOL, most meg a GDPR) nyomán odavész a komplett gyali-kvízes közösség. Amibe ugyan már nagyon ritkán jártam, de azért még mindig van ott 1-2 arc, akik hiányozni fognak, plusz az utolsó fórum, ahol van sansz rá, hogy néhány régi ismerőssel összeakadhassak még az életben. Vagyis az volt.
És akkor én vagyok a paranoiás, ha úgy érzem, hogy a komplett online kommunikációt próbálják visszaszorítani a szaros közösségi oldalakra. (Zuki sem véletlenül jött át körbenyalni az európai illetékeseket éppen most.)
A WordPress is ma már háromszor okéztatta le velem a hülye sütijeit, pedig belépéskor eleve kb. abba is beleegyezem adatvédelmileg, hogy kivegyék a szerveimet, ha valakinek megtetszenek.
Egyre szarabb ez a világ.

Kis magyar sajtókórkép

444.hu
Az úgynevezett (bal)liberális, ellenzéki blog.
A szólásszabadság és a szent szövegértés élharcosa.

Kommentek egy random focis hír alatt:

-utálom az olaszokat

-őket lehet, nem védett faj

Kérdés: hány hozzászólás lett eltávolítva moderátorilag ebből a kettőből? És ha csak egy, vajon melyik? :)

Úgy van!

Pluszfeladat bónusz pontokért: hogyan módosult volna a történet végkimenetele, ha az olaszok helyett:
a) “cigányokat”
b) “zsidókat”
c) “arabokat”

szerepelt volna az első kommentben?

Úgy van!

Magyarországon minden oldalon tort ülnek az agyhalottak.

 

Csak egy

Broken by Dave Koba - I think I really like this, but I'm not sure yet!Rájöttem, amit már régen sejtettem, hogy nekem szükségem van (lenne) egy emberre, és csakis egy emberre. De olyasvalakire, akinek szintén csak egyvalakire van szüksége, és az történetesen én vagyok. A szociális izolációm valódi gyökere nem az, hogy utálom az embereket, hiszen vannak kivételek, hanem hogy minden kapcsolatom oda fut ki, hogy én első helyre teszem az életemben az illetőt, ő viszont nem engem helyez oda, és ezt nem tudom, és nem is akarom elviselni, Ha nem jelentek annyit valakinek, mint ő nekem, akkor inkább kukázom az egész kapcsolatot. Nincs igényem haverokra, és ismerősöknek csúfolt szívességbarter forrásokra, nekem csak egyetlen társ kellene, de ez úgy tűnik, álom marad, mert nyilvánvalóan nem létezik olyan emberi lény, akivel kölcsönösen egymást, és csakis egymást választhatnánk.
Ami bizarr, hogy itt nem csak párkapcsolatra gondolok, sőt, elsősorban nem is arra. A hormonok összekuszálják a dolgokat. Egy barát is megtenné, vagy egy magányos testvér.

Az egész gondolatsor onnan bukott elő, hogy F. írt egy e-mailt, több, mint egy hete, én meg nem olvastam el, mivel úgy kezdődött, hogy: “bocs, hogy ilyen sokáig nem írtam…” Én meg ettől már agyrohadást kapok, mert az össze barátságom ezzel a molinóval betekerve masírozott a szemétdomb felé, és semmi kedvem egy újabb vergődéshez. Szóval berágtam, és leszartam. Erre F. elkezdett üzengetni a közös ismerőseinken keresztül, hogy szóljanak már nekem, hogy olvassak e-mailt… :|
Azt azért tegyük hozzá, hogy ezt a szívmelegentő bevezető mondattal kezdődő irományt vagy hat-nyolc hetes vajúdást követően szülte meg az én levelemre válaszul, illetve hogy a jövő héten lesz a szülinapja, és gondoltam, majd akkor úgyis küldök valamit neki, és válaszolok egy füst alatt.
Persze nekem megértőnek kell lennem, hiszen ő egy elfoglalt családanya, csak pár hónapos a kisebbik gyereke, és ráadásul tanul is mellette, meg most költöztetik új házba az idilli kis életüket, én meg ugye ráérek, nekem se idilli nincs, se másmilyen.
Nem mondanám, hogy irigykedem, se férjre nem vágyom, se gyerekre (na jó, a házat elfogadnám), de végtelenül fáraszt már, hogy tapsikoljak a tökéletes életéhez. És most igazságtalan vagyok, mert F. amúgy egy baromira kedves nő, és azon kevesek egyike, akiket igazán és valóban képes voltam megszeretni (nem túl népes klub), ráadásul azt hiszem, ő is kedvelt engem (még kevésbé népes klub), és tényleg sose viselkedett lenézően velem, vagy ilyesmi, de ez a szituáció végtelenül kényelmetlen nekem, mert feszültté és szomorúvá tesz. Igen, simán tudok úgy örülni a boldogságának, hogy közben szenvedek, mert aláhúzza az én nyomoromat.
Szóval még mindig ott figyel a forró krumpli e-mail a fiókomban, és már be se merek lépni napok óta, hogy ne is lássam, egyszerűen nem akarom elolvasni.
Inkább szívódjunk fel egymás életéből végleg, úgyis csak idő kérdése.
A sebtapaszletépés híve vagyok.

Keleten a helyzet… egyre szarabb

Hetek óta akadozik a kalózöböl, kb. minden hét-nyolcadik kattintásra jön létre kapcsolat a szerverrel, jól megszopatnak vele, hogy az amszterdami átjátszóra irányítanak, mert a hollandok valami nagy torrentellenes blokkolásba fogtak, és sajnos látszik is az eredménye. Egyszer egy kommentben olvastam, hogy: “ha lekapcsolják az ncore-t én öngyilkos leszek”. Mélyen együtt tudok érezni az illetővel, mert filmek kapcsán még csak-csak akadnak alternatívák, de  zenét szedni máshonnan kész tortúra.
criminal
Ha a duckduckGo talál is valamit, ÉS a víruskergető nem kezd eszeveszetten szirénázni, ÉS az oldal még él ÉS az is van rajta, amiért odamentem, akkor is zsíros esély van rá, hogy vagy az fogad, hogy az ujjlenyomatom és a retinám domborzatának megadásával regisztráljak, ÉS akkor majd töltögethetek, vagy fizessek xyz dollárt valami shady entitásnak, ÉS akkor esetleg töltögethetek. De ha mindezeken túljutsz, még mindig ott van a sansz, hogy ismeretlen jelszóval védett zipfájl vagy kamu kontent lesz a jutalmad (ami különösen a fél napos, 0,02 bit/óra sebességű töltögetős sessionok után esik jól az ember idegrendszerének).
A youtube ilyen szempontból szintén nagyon kényelmetlen, egyrészt újabban nem olyan egyszerű összekukázni trackenként egy új albumot, mert nem mindegyik van fenn, másrészt a tecsőtörő oldalak átlagos élettartama 3 és fél nap körül lehet, tucatszor fogadott az egy héttel korábban még működő szájtokon a link beszúrása után a “hát bocsi, a világ legrelevánsabb oldaláról már PONT nem áll módunkban letölteni semmit, de próbálj más forrást, annyi lehetőség van még”. :D Köszi, basszátok meg. (A régi kedves  downloadhelperrel meg nem tudom, mi a tetves farok van, de csak olyan verziójú FF-hoz létezik, amit sehonnan nem tudok tölteni, szóval minden irányból szorul a hurok.)

A nagy testvér átka

Képtalálat a következőre: „galaxy big brother”Úgy tűnik, megint utolért valami Murphy-féle átok.
Tönkrement az zár az ajtómon, plusz olyan ügyesen ejtettem le a betonra a telefonomat, hogy a komplett kijelző feladta a harcot. Be lehet ugyan kapcsolni, de vakon nem vállalkozom a SIM beírására, így búcsúzhatok az összes adatomtól, ami rajta volt, plusz dobhatok ki 70 rongyot új telóra, plusz mehetek be a rohadvány Telenorhoz, mert mini SIM-em van (ősrégi, még Pannon GSM-es), ezekben a modern szarokban meg már csak hipernanoattofaszom foglalat van, és nem biztos, hogy van kedvem a házibarkácshoz, szóval ki kell cseréltetni a kártyát. Imádok erre elbaszni egy délutánt és kitudjahányezer forintot, csak mert ők annak idején nem tudták elképzelni, hogy egyszer majd fejlődni fog a technológia.
Addig is előkotortam a régi, nem okos Samsungomat, a kijelzője meg a menügombja már kezdi feladni, de az akksiját 2 és fél év alvás után simán fel tudtam ébreszteni, és a telefon egyébként működik (pedig párszor ez is le lett ejtve, de az összehajtogatós típus még nem volt ilyen hisztis picsa, csak megrepedt egy kicsit itt-ott).
Az új Galaxyban már az akksi se lesz cserélhető, gyűlölöm, ahogy a techcégek hülyére veszik a vásárlókat. Mindenféle kinemszarjale ‘extrákkal’ kábítanak (pl. 30 percig és másfél méter mélységig  vízálló a telefon – próbálok elképzelni olyan élethelyzetet, mikor ez jól jön, de csak a vécébe ejtés jut eszembe; bár még mindig az ujjlenyomat-olvasó a kedvencem, miért ne rögtön retinaszkenner vagy DNS-mintavétel?), közben meg egyre szarabb minőségűek a készülékek, hogy ne csak a divatmajmok cseréljék őket kétévente.
Ráadásul bármilyen applikációt gyakorlatilag csak akkor használhatsz, ha adatvédelmileg hozzájárulsz, hogy a seggedbe is benézzenek. Az is édes, ahogy az ‘ingyenes’ cloud tárhelyet meg a szinkronizálást valami kurva nagy kegyként vezetik fel, remélem, le lehet tiltani majd őket a picsába. (Előre idegbajos vagyok a gondolattól. Az Asus hibriden konkrétan két napig szórakoztam vele, míg leirtottam a leirtható kémprog  alkalmazásokat, és úgy-ahogy kiiktattam a maradékot, pedig a Windows sokkal áttekinthetőbb, mint az Android.)

Csak egy vakuvillanás erejéig

“Ma kiderült, hogyan működteti élesben a lejáratására optimalizált, facebookos trollhadseregét a Fidesz, ami már hivatalosan is minden fronton azt harsogja, hogy az egész ellenzék veszélyes az országra, és aminek arra is jut ideje, hogy – miközben a továbbra is szinte vagyontalanul kuporgó párt- és miniszterelnöke, aki állítása szerint semmilyen üzleti üggyel nem foglalkozik, épp Bécsben tárgyal az ott csalásért elítélt Heinrich Pecinával – nemzetközi sakkverseny díjátadójából csináljon vidéki kampányrendezvényt, és hogy Vona Gábort egyszerre buzizva és muszlimozva azt terjesztik, a Fideszt a hazug plakátjai miatt beperlő Jobbik (aminek már nem az első súlyosan szélsőjobbos volt szimpatizánsa nyomja az összeesküvés-elméleteit az Echo Tv-n) Sorossal és Simicskával együtt mecsetet létesíthet Miskolcon (amivel szemben Kisvárdán „látványos” mozipark épülhet „egzotikus” szegénynegyeddel), míg az Európa egyik legrosszabb egészségügyi rendszeréért felelős kormány hajléktalanságra ítéli az egyébként a kormánypropaganda hazugságaival szemben befogadott menekülteket, azt állítva, hogy azért törli el a menekültsegítő pályázatokat, mert 3 éve rájött, hogy nemzetellenes tevékenységet folytatnak, egészen odáig menve, hogy ha túl migrációpártinak találja az ENSZ migrációs csomagját, az egész tárgyalásból való kiszállással fenyeget, és akkor arról az apróságról még nem is beszéltünk, hogy MÉSZÁROS LŐRINC VEHETI MEG A TELENOR MAGYARORSZÁGOT.”

 

Rosszabb a halálnál?

Végre átvergődtem magam a Black Mirror negyedik évadán. Ahhoz képest, hogy az egyik legjobb sorozat, amit valaha kóstoltam, egy hónapig elvoltam a hat résszel. Valahogy túl sűrű a darához, és a korábbi évadokból kiindulva időt akartam hagyni az ülepedésre (közben kiderült, hogy ezúttal felesleges volt ez az óvatosság).
Másrészt az első epizód, amit minden kritika mennybe menesztett (USS Callister) eléggé elvette a kedvem az elején. Egész életemben kínosan émelyítőnek találtam a Star Treket, erre megdobtak egy Meth Damonnal (ahah) súlyosbított paródia verzióval, annyira rosszul voltam a látványtól, hogy a sztorira is alig tudtam odafigyelni. Nem tetszett az sem, hogy több helyen megúszásra játszottak (pl. a digitális másolatoknak nem volt nemi szervük – ez elég hiteltelen egy permanens nőhiányban leledző nerd álomvilágában).
Aztán gyorsan kiderült, hogy az összes epizód egyetlen technológiai rémálomra lesz felfűzve, ez pedig az emberi elme digitalizálása, a mások agyában turkálás.

Ebből egyedül a Metalhead lógott ki valamelyest, ami szintén nem tetszett (újabban nagyon érzékeny vagyok a cinematográfiára pro és kontra is). Egy leszakadó műszerfal össze tudja zúzni a robotkutya lábát, tehát nagyon is sebezhető a dög, de egyik zseniális hősnek se jut eszébe, hogy a batár kocsijával elüsse a picsába, vagy szétverjék valami husánggal álmában, inkább menekülnek előle..? Wtf. A feszültséget viszont nagyon ügyesen fenntartották, azt el kell ismerni.

Az Arkangel és a Crocodile ugyanaz a történet pepitában: a szeretetteli aggódás és az ellenséges kútászkodás is tragédiába torkollhat, ha nem tartjuk tiszteletben azt a varázslatos, és egyre inkább felértékelődő valamit, amit privát szférának hívunk. Nagyon együtt tudtam érezni az anyja által megnyomorított kiscsajjal (ezt megbeszélném a terapeutámmal, de nincs, mert anyám szerint felesleges, haha).

És végül jöjjön a két kedvencem az évadból. A Hang the DJ a San Junipero (3. évad) kistestvére. Egy szívmelengető történet a sok rettenet közepette, de nem ettől kiemelkedő, hanem mert kíméletlenül fekete tükröt tart a jelenkori párválasztási krízisnek. Algoritmusokra hallgatunk a szívünk helyett, benne maradunk szar kapcsolatokban, boldogtalanul, mert “a rendszer” szerint így helyes. Betartjuk a szabályokat, mert mindenki más is úgy tesz, és elhitetjük magunkkal, hogy nincs más választásunk, mert nem akarjuk felvállalni a felelősséget a saját döntéseinkért. Idegenekkel kefélünk az első randin, ha jól esik, ha nem, mert ez tűnik célszerűnek, és általában: az összes energiánk arra megy el, hogy agyonnyomjuk az ösztöneinket és a túlüvöltsük azt a kis hangot a lelkünk mélyéről. Ütős epizód volt, igazi Black Mirroros önreflexiós gyomrossal.

Ahogy az utolsó rész, a Black Museum is, amiben igazából három történetet kaptunk: a kimaxolt testi empátiába beleőrülő, fájdalomfüggővé váló orvosét, a pasija fejébe, majd egy plüssmajomba száműzött digitalizált anyukáét, és a szadisták zsákmányává váló kísértetrabét, aki lehet, hogy gyilkos volt, de talán még az sem. Ezek a legdurvább sztorik az évadban, és bár általában nem vagyok oda az antalógiákért egy antalógiában, de itt valahogy működött. Ez az a rész, amitől tényleg rémálmaim lehetnek majd, főleg a második történet rázott meg – milyen lehet évtizedekig egy vitrinben ücsörögni? A tanulsága mind a háromnak ugyanaz, és mintegy a San Junipero sötét oldalát villantja fel: van rosszabb dolog a halálnál, és nem biztos, hogy olyan elszántan kapaszkodnunk kéne az elképzelésbe, hogy megszabaduljunk tőle.