Finally! Africa did it!

Képtalálat a következőre: „french team 2018 world cup”

Advertisements

Semmi különös

lifesA Ferrari hozza a megszokott formáját, és így az ötödik(?) futam táján szépen visszacsúszik a Merci mögé, nem baj, legalább idén se kell többé néznem.

Az ojrovíziót Izrael nyerte egy kotkodácsoló, vattacukornak öltözött koca dalával, az AWS a 21. helyre volt elég, szóval csak a szokásos értékrend érvényesült, ahogy mindig.

Megrendeltem a Corpus Hermeticum magyar változatát, erre kajak nincs benne az a rész, ami miatt érdekelt volna (amit nem értek, mert elvileg nem best of kiadvány, hanem teljes, na mindegy).

Sütöttem egy túrótortát, gondoltam, jó lesz eperrel a tetején, erre mire kész lett, a kedves család felzabálta az utolsó szemig. Mármint az epret. Áfonyát tettem rá, az majdnem olyan jó, de azért na.

Holnap meg mehetek melózni, előre hányingerem van az egésztől.

Szarazélet.

 

Páncélos medvék a focihuligánok ellen

ACCEPT! I never decline this call :)                                                                                                                                                      MoreEgész nap zuhogott a hó, imádom, ahogy befedi az utak és az emberek mocskát. Egyszerű, tiszta, éteri szépség, nem is tarthat soká…

Elolvastam A beépített huligánt James Bannontól. Ezt a könyvet egy vásárlási rohamomban véletlenül sikerült beszerezni, azt hittem, egy titkosügynökől szól. (Gondolom, rendelés közben szimultán pinteresteztem, youtube-oztam, e-mailt írtam, 444-en vihogtam, szőttem a világuralmi terveimet, kötögettem a soha el nem készülő, de igazán csinos sálamat, táncikáltam és borozgattam, vagy nem tudom, hogy sikerült ennyire benézni, de mindegy.) A focihuligánok világa az egyik a kevés téma közül a bolygón, ami távolról sem érdekel, de ha már megvettem, gondoltam, elolvasom (nem volt olcsó :/).
Összességében nem bántam meg, bár fele ennyi terjedelem sem mondott volna kevesebbet erről a világról, és a szerzőnek van egy elég markáns nárcisztikus beütése (mindenki hülye, csak én vagyok helikopter alapon), plusz fogadni mernék, hogy pár dologban hazudott (például a csapos csajjal való nem-is-volt-semmi kapcsolatáról, nos, az kizárt dolog, hogy úgy történt, ahogy elővezette, egyszerűen nem hiszem el, és kész).
Meg hát ugye, kicsit vicces, hogy két évig azért fizették, hogy fedett zsaruként kocsmázzon és meccsekre járjon, aztán meg végül beépülés ide, jelentések oda, egyetlen arcot sem sitteltek le a hősies műveletnek köszönhetően, de több felettese is melegen ajánlotta neki, hogy ne nagyon gondolkodjon hosszú távon a rendőri pályában. :D Azért nem volt olyan rossz, kicsit olyan Irvine Welsh-es hangulatom lett tőle.

A másik folyó könyves projektem A borostyán látcső, ami ugye egy Pullmann trilógia utolsó (kiadott) darabja lenne, de az a helyzet, hogy a második rész közepe táján valahogy megfeneklettem. Az arany iránytűt már olvastam réges-régen, és még mindig tetszik, de A titokzatos kés inkább csak ígéret maradt, ez a harmadik meg számomra eléggé unalomba fulladt. Ez van, ha nem marad karakter, akivel azonosulni tudnék, és itt kb. ez a helyzet. A másik dolog, ami idegesít a sokféle lény, ezt nem tudom tolerálni a regényekben (sem). A daimónok még tetszettek, a páncélos medvéket kifejezetten imádtam, a boszorkányok meg sem kottyantak, de a fantomokat már nem igazán tudtam hová tenni (jó, afféle dementorok, de na…), az angyaloknál kicsit vinnyogtam is, és legutóbb meg előkerültek ezek a manóféle izék, akik Lord Asrielnek kémkednek, hát, ezektől meg már konkrétan undorodom.
Az sem tetszik, hogy a sztorit ráerőltetik egy bibliai sémára, Asriel neve mondjuk gyanús volt az első részben is, de egyébként szerintem ez ilyen később felbukkanó ötlet lehetett, mert nagyon izzadságszagú, ahogy próbálják rátekergetni a történéseket a bűnbeeséses őskrimire. Ráadásul most úgy állnak a dolgok, hogy a szemétláda, gyerekeket áldozó, saját lányát letagadó, majd semmibe vevő sátánaspiráns lesz a szuperhős, hááát…. Nem igazán van kinek szurkolni, pedig nekem nincs bajom Luciferrel (amíg nem köcsög).
Szóval ez a könyv most áll.

Helyette tegnap éjjel nekiugrottam régi nagy kedvencem, Joyce Carol Oates Pikk Bubi című kötetének, de vagy a lendületem nem volt elég nagy, vagy az időzítés volt szerencsétlen, mert hát… untam. :O Ez még sosem fordult elő Oates és köztem, kicsit most aggódom is a kapcsolatunkért. Azért még bízom benne, hogyha a narrátor főhősünk végre mást is hagy majd szóhoz jutni, találok kapaszkodót a regényen (van rá esély, eléggé az elején tartok).

Sok sikert nekem!

Hétköznapicsa

Kapcsolódó képAz imént felfedeztem egy eddig rejtve maradt képességemet: színjózanon is tudok akkorát esni, hogy egyszerre (azt hiszem, csak majdnem, de még tart a sokk) eltörjem három végtagom. Jobb boka és lábfej, bal térd, jobb csukló. Ha hozzávesszük, hogy teljesen véletlenül nem tört be az üvegtábla, amibe sikerült belezuhannom, még egy nyaki aorta szétvágást is hozzáírhatunk.
Talán majd legközelebb.
Ja, semmi, csak hosszasan belemerültem a HVG-be az erkélyen, és úgy zsibbadt érzéketlenre az egyik lábam, hogy felálláskor nem tűnt fel, csak miután egy dupla leszúrt Rittbergerrel átdobtam magam a küszöbön.
Bele az erkélyajtóba.
Kicsit se volt dörömbölés meg csattogás, á. Bárki rámnézett, élek-e még? Á.

(Kitkat a fekete pasijával összebújva alszik a bokorban az ablak alatt, nagyon édesek.*)

*Kitkat egy macska.**

**Látszik, hogy a 13 és 3/4 éves Adrien Mole titkos naplóját olvasom (jobb későn, mint soha).

Ápdét: azt hiszem, a jobb bokámat sikerült nem kicsit összezúzni. Nabazdmeg.

Hiába valóság

Micsoda szégyen, ekkora lemaradásban még soha nem voltam, mióta létezik a blog.
A fő ok az, hogy esténként (fél kilenc körül, igen), úgy ájulok el, mint aki hetek óta nem aludta ki magát – alighanem azért, mert így is van. Most viszont nagyon mélyen alszom, és nagyon távolra szoktam álmodni magam. Nem emlékszem rá, mikor felébredek, csak valami furcsa utóérzésem marad, hogy jó volt ott (máshol). És nagyon nehéz reggel visszazökkenni ebbe a valóságba.
Megvolt a nagy nyári megázásom, vettem két szuper táskát, találtam egy ékszerészt, aki megoldja a régóta tartó ásványhiányos problémáimat, rászántam magam a fogorvosra, de ezer év múlvára kaptam csak időpontot, szóval közel az éhhalál.
A meló továbbra is szar, és már biztos, hogy egyre szarabb lesz, tanulgatok a köcsög alapvizsgára (nyilván abból a cuccból, amit magamnak találtam a neten, mert hivatalosan lófaszt se adnak a felkészüléshez).
A Trónok harca eddig nagyon nagy csalódás, a 2. rész különösen. Biztos valami pucérság kvóta van a HBO-nál, mert marhára nem érdekel, hogy dug egy kasztrált egy mikrofonfejű háremhölggyel, de az epizód egyötöde elment vele. A feminista énem értékelhetné, hogy mindenhol nők uralkodnak éppen, a jó sztorira áhítozó énem viszont unatkozik ebben az évadban. Azért persze két Shameless rész között sort kerítek rá.
Kicseszett finom spagettiszószt főztem (részben saját termésű paradicsomból), kb. ennyi sikerélményem volt ebben a napban. Bár ez még mindig több, mint egy átlagos napon. ^^
Általános idegállapotom: on the edge. Nagyon régen voltam szabadságon, és még két hétig nem is leszek. Minden és mindenki vagy irritál, vagy untat. A szarkazmusom olyan szintekre emelkedett, mint még soha, már nekem is elakad a lélegzetem tőle, el lehet képzelni.
Ja, és ma majdnem elütött valami köcsög a zebrán. De legalább tükörfényesre mentek az abroncsai (remélem, nem emiatt fog kinyírni valakit legközelebb).
Más hír asszem nincs.
Piesz: ja, megy a 170 milliárdba kerülő pesti fizess VB, de ötvenhárom és fél kilométerről leszarom.

Neon, tejföl és a legszebb öröm

A nap tanulságai:

-a pasztellfesték fixáló löttynek olyan brutális szaga van, hogy most legalább egy évig semmilyen életforma nem marad meg a hálóban rajtam kívül – pedig a kezelendő felületnek kb. az 5%-ával végeztem csak
-sütireceptekben a tejföl nem helyettesíthető joghurttal következmények nélkül – hiába közeli rokonok, a hasonlóság CSAPDA
-a The Neon Demon egy gyönyörűen fényképezett, brutálisan szar film, senkinek nem ajánlom
-a Forma-1 még mindig képes alulmúlni önmagát, éljenek az esős futamok
-imádott Dell lapim halálosan féltékeny, és rendszeresen szabotálja a 2 in 1 készülékek iránti kutatómunkámat, pedig biztosítottam róla, hogy nekem ő az első (csak hát kellene egy mobilabb, és öt centis átmérőnél azért nagyobb kijelzővel rendelkező kütyü, amit netezési célból tudnék hurcolni melóba – sajnos a céges gépeken minden mulatság tiltva van, és hát nehogy véletlenül megdögöljek már az unalomtól, vagy ilyesmi)
-gonosz vagyok, mert örömmel tölt el, hogy éppen látványosan tönkremegy egy őskori, plátói szerelmem korábban émelyítően boldognak tűnő házassága :] :(