Bárcsak időben meghalt volna a mérnök úr

Mindig nagyon hülyén érzem magam, mikor olyanokat mondanak nekem, hogy: “De szerencsés vagy, hogy élnek még a szüleid.” Harmincpár évesen ez úgy tűnik, ritkaságnak számít, mert gyakran hallom.
És akkor próbálok okosan nézni, és nem mondani semmi bizarr dolgot, mint pl.:
“Igen, csodálatos dolog, szerencsére mióta elmúltam 18, az ún. apám már csak lelkileg próbál terrorrizálni, nem üt ott, ahol ér, mert éppen elborult az agya helye”.
Vagy: “Úgy tűnik, te szeretted az elhalt szülődet, tudod, ha egy pszichopata állat, akinek az egyetlen öröme az életben, ha téged szenvedni lát, akkor ez kurvára nem szerencse.”
Vagy pl.”Irigyellek, talán nem lettem volna férfigyűlölő, önbizalom nélküli  lelki nyomoronc, ha az édes jó apám elpusztult volna mondjuk legkésőbb 4 éves korom előtt.”
Vagy: “Még szerencsésebb lenne, ha végleg el mernék költözni otthonról, és lehetne saját életem, mert nem kéne félévente késeléstől megmenteni az anyámat.”
Vagy:”Szerintem nagyobb szerencse szülői szeretet kapni rövid ideig, mint agressziót és gyűlöletet életfogytiglan.”
Vagy:”Baszdmeg, látszik, hogy nem ismered az ún. apámat.”
Vagy:”:DDD”

….

De szerencsés is az, akinek időben kikerült az életében a bántalmazó szülője…
És az is, aki kínlódik a gyásztól, mikor meghal az egyikük, mert őt alighanem szerették… anyámat halálosan irigylem a fájdalomért is, ami nagyapám halálakor atomjaira tépte, mert ő tudta milyen, ha egy lányt szeret az apja. Én sokáig azt sem tudtam, hogy az ilyesmi egyáltalán lehetséges. Az én nemzőm egy gonosz báty volt, aki a születésem pillanatától halálosan gyűlölt, és féltékeny volt rám, mert anyám engem jobban szeretett, de mire felnőttként rájöttem, hogy ő az elbaszott figura a történetben, addigra elhitette velem, hogy én vagyok az.
Ezért aztán most gyűlölöm az apámat, remélem hosszú és fájdalmas halála lesz. Azt is remélném, hogy halálra furdalja majd a lelkiismeret, amiért tönkretette az egyetlen gyerekét, mert az lenne az igazi, de őt nem fenyegeti ilyen veszély, nincs neki olyan. :)
És az egyetlen maradék ok, amiért szeretnék még valamiféle boldog életet, az az, hogy tudom, annál nagyobb fájdalmat semmivel nem okozhatnék neki.
A gonosz létezik, közöttünk jár, és fertőz, ne higgyetek senkinek, aki mást állít!

Állatok?

Kitört a nyári szünet, és sajnos kiderült, hogy az egyik szembeszomszédék (akik Katáék helyén laknak, mikor költöztek el Katáék..?) néhanap űzik az unokázás nevű sportot.
Istentelen üvöltés csalt ki az erkélyre, mondom nehogy már elmulasszam az apokalipszist, de csak két kisfiúszerű lény merül el éppen az állatkínzás gyönyöreiben. Az egyik lehetett vagy hat éves, a másik talán nyolc, és a koruknak megfelelő lendülettel üldözték szerencsétlen kóbor macskákat. Persze közben lövöldöztek is rájuk azzal a kis helyes, ártatlan dugókilövős játékpisztollyal, ami egy ember szemét csak fél méterről viszi ki, de egy kétkilós állatnak messzebbről is sérülést okozhat. Mire a sövényből is sikerült kirugdosniuk a rémült cicákat, megérkezett a nagyszülők+anyuka kompánia is.

Nagypapa valószínűleg 50 méterről is kiszúrta, hogy éppen szemmel verem az ígéretes leszármazottjait, mert tett néhány erőtlen megjegyzést, mint pl. “ne bántsátok őket”, a kölykök persze le se szarták. A család nőstény tagjai közben ezerrel lőtték a mobiljaikkal a fészbukra szánt szocioportrékat, és az volt a legnagyobb problémájuk, hogy három másodpercnél tovább nem tudtak terroristamód pózolni a gyereknek látszó lények. Akik, miután a macskák elfogytak, rigóra mentek, majd egymást kezdték üvöltve űzni.
A nagypapa által prezentált labdákba kb. kettőt rúgtak, aztán nem tudtak velük mit kezdeni, de a tíz centis lövedéket kb. 20-re  lövő játékpuska nagy sikert aratott.
Mivel Kitkat az erkély alatti bokorban lapulta végig az egész veszedelmet, nem mertem magára hagyni, ezért volt szerencsém megtekinteni a negyven perces session minden pillanatát.
Az oké, hogy nem minden gyerek IQ-fighter, sőt, de ebben a korban ilyen durva és koncepciótlan (nem szerep-, nem szabály-, egyszerűen csak dühöngő)  játékot előadni ekkora időintervallumban minimum nem normális.
Remélem, az egész nyarat itt töltik, baszdmeg.
Az állatkínzási tendenciát egyébként egy hétévesforma félcigány szomszédkiscsajon is megfigyeltem, akinek a minap remegett a hangja az izgatott boldogságtól, mikor azt hitte, az idegbeteg kutyájuk elkapta az egyik macskát.
A szülők pedig klasszikus hipokriták, akik kimondják ugyan a figyelmeztető szavakat, amikről tudják, hogy elvárt tőlük,  de érzed a hangsúlyon, hogy ez most azért történik, mert látja vagy sejti, hogy tanúja van az esményeknek. Nemszabaaaaaaaad... magában meg röhög.
Mi a fasz bajuk van az embereknek?

óbaszdmeg…

Mivel volt már rá precedens, hogy lecsuktak valakit egy blogbejegyzése alapján, nem mesélem el, mit álmodtam az éjjel; maradjunk annyiban, hogy szerepeltek benne hm, golyók és emberek, meg én álnéven.

Néha bájos a tudattalan, mikor beint az egész napos folyamatos stressz miatt.
Persze az én bajom, minek szerződök hülye melókra, bár az is igaz, hogy se személy- és vagyonőri, se állatidomári feladatok nem szerepelnek a munkaköri leírásomban. :] Ahhoz képest…

Ez a megye a trollok országa, trust me, I saw it.

Ja, és ma hiába volt péntek, igazából hétfő volt, holnap meg olyan szombat lesz, ami péntek, tehát mehetünk az arénába, miért ne az év legszarabb hete legyen hat napos.
A kurva anyját annak, aki kitalálta ezeket a munkanap áthelyezéseket, törjön ki rajtad a lepra, te gyökér.

Jó éjszakát.

Eszközök vagytok?

Egyre inkább úgy tűnik, hogy ezen a világon folyamatosan test vs. lélek (szellem) döntéseket kell hoznom, és soha nem nyerhet mind a kettő.
Foglalkozhatok azzal, amit élvezek csinálni, és tényleg lefoglalja az elmémet, de ha megteszem, felkopik az állam – vagy találhatok jól fizetett melót, ami az unalom/idegbaj/miafasztkeresekénitt/eztegyidomítottcsimpánzismegtudjacsinálni élmények megkapó elegyével tölti ki a napjaimat.
Felszedhetek szex/szaporodási célokkal egy relatíve jó megjelenésű (ebben az országban nagy szó ez is…) pasast, aki szerint Michelangelo egy harci teknős – vagy járhatom a magam megalkuvások nélküli, filozopter útját, és maradhatok kielégületlen/eltörölhetem a DNS-emet ebből a világból.

Újratervezést kérek.

Ezentúl más lesz. Ugye?

Joseph RomeoAz a pillanat, mikor rájössz, hogy egy bántalmazó kapcsolat áldozata vagy. Azt hitted, az agresszor csak egy szegény, lelkileg instabil emberke, aki a szíve mélyén szeret téged, csak a dühroham és a verbális ütleg az egyetlen eszköze, hogy kifejezze, mennyire fontos vagy neki. Elnézed. Egyszer. Kétszer. Sokáig. Soha nem kér bocsánatot, de az elején legalább néha magyarázkodik. Ha számonkéred a brutalitását, azonnal elkezdni a dumát, hogy te bezzeg hogy bánsz vele, szinte röhejes, milyen kiszámítható és átlátszó módon szalmabábozik. És hagyod, mert szereted, túl sokáig hagyod.
Ha a szemére hányod az igazságtalan mocskolódásait, rögtön elkezd mártírt gyártani magából, hiszen nem tudja cáfolni a nyilvánalót. Az ő sztorijában te vagy az, aki nem érti meg őt, nem törődik vele, és látod, mennyire önző vagy, most is el akarod hagyni. Lásd meg, milyen gonosz és érzéketlen vagy!

Bezzeg ő mennyire szeret, még sose szeretett senkit ennyire. És különben is, miattad kiiktatott mindenki mást az életéből, te meg képes vagy figyelmet fordítani más emberekre, vagy nélküle programot csinálni. Az igazán a minimum lenne, hogy az engedélyét kérd (amit persze sose kapnál meg), de hogy be se avatod, hogy melyik percben kivel kommunikálsz, az mindennek a legalja, a legundorítóbb árulás. Természetesen az, hogy ő a te hátad mögött cserkész be ismeretleneket a neten, nem probléma, neked semmi közöd hozzá, hogy ő mit csinál, mit képzelsz, miféle önző dög vagy te, hogy ki akarod őt sajátítani?!
Különben is, túlreagálod. Azért nem említette, hogy van fécesz accountja, és ott nyomozgat egy dögös kollegina után, mert ennek semmi jelentősége. Te csak azért furcsállod ezt, mert hisztis picsa vagy. Örülhetsz, hogy ő még szóbaáll veled, inkább becsüld meg, mert senki mást nem érdekelnél soha.

Bármikor meghazudtol téged, a csillagot letagadja az égről, és mindezt olyan meggyőződéssel, hogy az a kellemetlen érzésed támad, ő tényleg hisz mindabban, amit mond. Talán egy ideig még te is.

Ha végképp túllő a célon, és ignorálod egy ideig, pár nap múlva megkeres, mintha mi sem történt volna. Vagy mártír pofával belenget egy csalit (“akkor gondolom az ajándékod se adjam át”), vagy valamiféle semleges témával indít. Ha nem vagy hajlandó úgy tenni, mintha mi sem történt volna, és nem gyalázott volna izzó gyűlölettel nemrég, akkor felcsavarja az agresszióját, és rád szabadítja a poklot. Na tessék. Ilyen vagy te, ekkora szar. Legalja hulladék. Nem értékeled az ő kedvességét.

És úgy a huszonhetedik (százkilencedik, ötszáznegyvenedik, hatezredik) ilyen kör után egyszer csak rájössz, hogy az ignorancia békés napjaiban kicsit sem hiányzik. Akkor sem, ha tényleg nincs másod rajta kívül, hiszen gondoskodott róla, hogy ne legyen. Fel sem tűnik a magány a megkönnyebbülés árnyékában. Csodálkozol. Gondolkozol.
Rájössz, hogy az illető nem egy szerencsétlen, érzelmileg sérült, személyiségzavarától szenvedő kis nyomorult, hanem egy hamisítatlan pszichopata, aki végig jéghideg fejjel manipulált téged.
Újra és újra. Te meg hagytad, mert azt hitted, szeretnek.
Hülyének érzed magad, és valahol mégis büszkének, mert végre rálátsz az egész beteges, többéves hullámvasútra, és meggyőződéssel ki tudod jelenteni, hogy te sokkal jobbat érdemelsz ennél.

Itt tartok most.

Papírmasé béka

békaEz volt az álombéli ötletem az álombéli vizsgámon. Egy bazi nagy teremben voltunk, ami magában foglalt egy komplett papír-írószer boltot is kb.
“Alkossatok bármit a fellelhető anyagokból.”
És az én ultimate ötletem: papírmasé béka. Amit roppant művészinek gondoltam, hiszen a béka oly sokminden szimbóluma, szexualitás, ösztönök, Id, ezt ki is fejtettem a jelenlévőknek. Aztán a békám kialakítás közben zöldülni és brekegni kezdett, amitől annyira megrémültem, hogy inkább egy gombócot gyúrtam belőle, és elkezdtem merengeni rajta, hogy mi is lehetne ebből.
Nap? Szem? Az óra ketyegett, már mindenkinek kész volt a műve, én pedig kapkodni kezdtem, és majdnem eltörtem az egyik csaj kezét, aki azzal szórakozott, hogy a bokámat csikizte a pamacsos tollával.
Halálra rémült tőlem, és ez nagyon jó érzés volt. ^^

Nem kéne zabálnom lefekvés előtt.

Aspie or Asspie?

Az emberek háromféleképp viselkedhetnek, ha valami bajuk van.

1. Közli veled, hogy ez és ez a gondja, és nyíltan a tanácsodat vagy a segítségedet kéri.

2. Inkább beledöglik, de lejátssza magában, némán a nyomorát, vért izzad, hogy ne terheljen vele másokat.

3. Beszámol a problémáról, aztán csak néz, vagy egyéb modalitású, változó világosságú  jelzéseket tesz, hogy szarul van, és arra vár, hogy te majd jól kitalálod, hogy mi is a dolgod ezzel.

Trust me, a 3. a legelviselhetetlenebb.

És nem hagyom, hogy berángassanak ezekbe a lélekrohasztó játszmákba. Nekem ne sóhajtozzon senki a vasalatlan ruha fölött, hogy jaj, de fáj a veséje, alig tud állni. Kérjen meg, hogy segítsek, vagy fogja be, és szenvedjen magában!

Komolyan mondom, ütni tudnám ezeket a passzív-agresszív szörnyetegeket.