Tag Archives: állati

A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve

Eddig mindig valahogy úgy értelmeztem ezt a közmondást(?), hogy:

a) az ember hiába akar jót, ha a tettei végül csak rontanak a helyzeten
b) ha valaki ártani akar, jóindulatba csomagolja a gonosz szándékát.

De mostanában szöget ütött a fejembe, hogy lehetséges egy harmadik jelentése is: nevezetesen, hogy az jut ártatlanul pokolra, aki jószándékkal közelít másokhoz, vagyis minden jótett elnyeri méltó büntetését.
Lásd pl. elhurcolam a cicát állatorvoshoz, hogy meggyógyítsák, egyelőre jól is van, újra tud enni, jobb a kedve, az aktivitása is a régi, viszont a régi bizalmas viszonyunk a múlté, ugyanis azóta tart tőlem. Ő ugyanis nem érti, hogy én csak neki akartam jót azzal, hogy ilyen rettenetes helyekre hurcoltam, és ilyen rémes élményeknek tettem ki, azt hiszi, valami utálatos szadista vagyok, aki ki tudja, mikor kattan be megint, és tuszkolja be őt a hordozóba szórakozásból.
Hát, ez van.

Üstökös, cicaagyar, aljas magvak és fényünnep

Sajnos nem tudtam megtekinteni a Jupiter-Szaturnusz együttállást, ami részben a felhős ég, részben a hvg.hu hibája, akik módszeresen félreinformáltak a láthatóság időkereteiről. Érdekelt volna, bár amilyen vaksi vagyok, lehet, hogy úgysem sokat láttam volna belőle. Annak idején (valószínűleg 1997-ben, utánanéztem) apámmal elmentünk sétálni, hogy megtekintsük a Hale-Bopp üstököst amolyan once-in-a-lifetime emlékképzés céljából, és hatalmasat csalódtam, mert csak egy pici, fehéres folt volt az égen, én meg óriási, vörösessárga valamire készültem, ami a fél eget kitakarja. Pedig akkor még harmadolyan vaksi se voltam, mint ma.

Ehelyett az állatorvosi rendelőbe tettünk kirándulásokat, ami túl azon, hogy soha nem öröm, rendkívüli módon stresszes tud lenni, ha egy túlzsúfolt folyosón kell várakozni másfél órán át (helló, covid), ráadásul egy kétségbeesett kiskutya fülsértő hangon végigcsaholta és sikoltozta az egészet (nem volt beteg, csak zaklatott). KitKatot sajnos műteni kellett, betegek a fogai, de remélhetőleg egy időre most helyrerakták. Szerencse, hogy még az ünnepek előtt elvittük, mert egy hétig zárva lesz a rendelő. Drága kis cica, eléggé megviselték az események, főleg, hogy nem engedhettük ki a műtét előtti napon (ezerszázalékosan koplaltani kellett az altatás miatt). Ő ehhez nincs hozzászokva, majdnem végig keservesen nyávogott, és kereste a kiutat. Ráadásul enni sem kapott, szerintem azt hitte, hirtelen az összes kétlábú valami szadistává változott, aztán a nap végére feladta, és csak magába roskadtan a mancsára hajtotta a fejét. Azt hittem, megszakad a szívem. De mikor hazajöttünk, evett rendesen, szóval reméljük a legjobbakat.

Egyébként sincs messze az idegösszeomlás, nem elég a kialvatlanság, meg hogy nem eszeK, eléggé összeszaladt néhány dolog. Nem bántam volna, ha az a legnagyobb problémám karácsony előtt, hogy mit kéne sütni… (Egyelőre a klasszikus aprósütin kívül fogalmam sincs. Ja, egy jótanács: ha darált mandulát tesztek a linzerbe, porrá kell őrölni, különben az aljas kis szilánkjai kiválóan be tudnak ékelődni az ember foga közé.)
Egyébként is megviselnek ezek a rövid nappalok, szerencsére ma már a hosszabbodás útjára léptünk. Éljen a fény!

Virrasztás és porcelánfesték-dilemma

Tegnap KitKat ágynak (párnának) esett, nem evett, és nagyon elesett volt (kacsahús által kiváltott gyomorrontásra tippelünk). Egész éjjel őriztem szegényt, bár sokra nem ment velem, ráadásul én is rosszul éreztem magam. Iszonyatos gyengeség telepedett rám, délig nem tudtam kimászni az ágyból, étvágyam semmi, alig láttam ki a fejemből. Tettem három lépést, és a pulzusom az egekben volt, remélem, nem a covid tisztel meg ezekkel a remek fejleményekkel. Kétezerhúszban az is jó hír, ha csak a téli depresszió tör ki az emberen. :]
Ma már egy fokkal komfortosabban létezem, de még nem az igazi, KitKat viszont szerencsére úgy tűnik, kialudta a nagyját, az étvágyán kívül majdnem teljesen normális macskaüzemmódba kapcsolt. De legalább vizet iszik, és a szottyos macskakajától sem fordul el undorral, hanem hajlandó róla lenyalogatni a zselét. Remélem, felépült. Érte jobban aggódom, mint magamért, mert ugye őt szeretem, magamat meg nem annyira.

Ajándékilag elég jól állok, még a nagymamámnak kell összehozni a speciális aprósütiket a speciális papírházikóba, és a cicának megalkotni a kötött gombolyagot, és végeztem. Ha végképp nagyon rámtör a kreatívkodhatnék, lehet, hogy DIY festek kávéscsészéket a szüleimnek bónusz ajándékként (mármint kifestem a fehér csészéket porcelánfestékkel), de ilyen fényviszonyok között elég necces nekiállni, meg a logisztika sem olyan egyszerű, szóval ez függőben van. Tényleg olyasmit szeret adni az ember, amit kapni szeretne. (Elsősorban nem a gombolyagra céloztam…)

Tigrisbigris

Nem elég, hogy alig alszom, az is rémálmokkal telt.
Bengális tigrisek portyáztak az utcákon. Természetesen én is kinn sétáltam, aztán egyszer csak hallottam egy vérfagyasztó sikolyt, aztán végignéztem, hogy két csajt szétmarcangolt az egyik cicamica. Horrorisztikus – naturalisztikus volt a kivitelezés, tőből kitépett karok, derékban széttépett testek, be kell vallanom, így utólag elismeréssel adózok az agyamnak, az operatőri munka egészen lenyűgöző volt.
Előtte álmodtam valami titkos alagutakban mászkálósat is, de a tigrisek okozta sokk kiütötte a memóriámból.

Helyzetjelentés

Olya vagyok, mint egy unoka nélküli nagymama. Sütiket sütögetek, cicát cirógatok, kötögetek (oké, csak sálat, de már majdnem kész van), sorozatokat nézegetek, molyolok a növényeimmel, és nagyjából csak akkor teszem ki a lábam itthonról, ha boltba kell menni (főleg kajáért).
Az nem tudom, mennyire fér bele a képbe, hogy napi szinten támad kedvem a felső szomszédokat a saját belükkel a nyakuk körül kihajítani az erkélyről.
(Ha nem tudsz viselkedni, költözz ki egy putriba, ahonnan anyád jött, te kretén.)

Téli álom projekt

Jó lenne tudni, mitől érzem magam ennyire fékezett habzásúnak, kifejezetten kihívást jelent függőleges helyzetben maradni. Ez az eddigiek alapján lehet egzotikus koronavérus (a torkom is fáj), hétköznapi anémia, téli depresszió, ABCD vitaminhiány és mezei kialvatlanság is (KitKatka hathatós közreműködésével, aki éjjel 2-3x felkaparász, de ha nem alszik itthon, akkor meg azért nem alszoK, mert aggódom érte, szóval tökmindegy).

Csótányok és férgek mindenütt, hajrá bika :]

Láttam ma egy kis, fekete, kemény páncélú bogarat elszaladni a macsek tányérja mellől. Szívből remélem, hogy csak valami random őszi migráns rovar volt, és nem egy apró termetű csótány. Még soha nem járt showtime ebben a lakásban, de ilyen szomszédságnál már semmin nem csodálkoznék. Valamelyik nap az egyik elmebajos fickó petárdákat dobált le az első emeletről. A tüdőbajos, vén banya anyósa(?) buktatta le a hörgésével, mert már tök sötét volt. Az is élvezte az előadást. Jegyezzük meg, hogy a petárda birtoklása is illegális 15 éve. Arra már gondolni sem akarok, hogy esetleg a macskákat vagy a sündisznókat hajigálták vele.
Elmondhatatlanul undorodom ezektől a kretén szubhumánoktól, aki szerint a homo sapiens egységes faj, az jöjjön lakni hozzám egy hétre, tudnék mutatni neki csuda dolgokat. :/

Lapis lazuli

Enyhe idő van, meleg szél fúj, ahogy nyári éjjeleken szokott. KitKat itt volt, de nem feküdt le aludni, ahogy szokott, hanem elment barangolni, pedig már fél 10. Ideges, a testvérét csúnyán megtépte ma egy aljas macska (Csufinak hívják, a környék réme), és szegény Luca délután világgá szaladt. :( Remélem, előkerül, és nem esett semmi komoly baja. Szerintem KitKat őt keresi. Nyugodtabb lennék, ha hazajönne, mielőtt ő is találkozik azzal a rémálom döggel. Mit lehet csinálni egy agresszív macskával, aki minden más macskára rátámad a környéken? Emberekkel barátságos… délután, a támadás után úgy csaltam el kajával KitKat közeléből, egy bokor mögött leskelődött. Szegény Luca arra faragott rá, hogy nem vette észre időben, és hátulról támadhatott rá, mert lefutni nem nehéz, nagy dagadt dög…
Nyugtalanságot hozott a telihold és a melegfront. Remélem, nagyobb bajt nem.

A másik

Lilás-kékes-zöldes halak voltak. Először csak egy, akire szénsavas vizet öntöttem, de megmentettem, aztán több, és végül egy teknős. Poharakba tettem őket, amíg megfelelő edényt találok a számukra, de mire előálltam eggyel, annyira megnőttek, hogy már nem fértek bele, aztán újra, aztán újra aztán újra.
Megint volt a szokásos olvashatatlan órarend (péntek), egyetlen órára sem készültem, és fogalmam se volt róla, merre vannak a tankönyveim (vagy hogy hol a tanterem és ki a tanár). Abban a világban sose járok ki végleg egyetlen iskolát sem.
Viszont néha olyan, mintha lennének barátaim.