Kattant kamaszok és kényszeres költekezés

Képtalálat a következőre: „shopping problem”Filmnézős vasárnap, előbb hosszú dokkolás után túlestem végre a Min Lilla Syster-en (most látom, milyen bájos magyar címet sikerült adni neki, gratulálok – egyébként jó kis film, csak a szülők idegesítően maflák benne); és megnéztem a Boy Interrupted-et is, bár régebben már láttam. Befejeztem a Banshee-t (hiányozni fog, ilyen húzós ponyvát még sosem láttam), és realizáltam, hogy a Lucifer 2. évadja is véget ért (én simán vártam a következő részt).
Ezért aztán belekóstoltam a Broadchurch 2. évadába, de nem nagyon vagyok oda tőle, hogy áthúzták ide az első évad sztoriját, még szerencse, hogy körvonalazódik egy régi-új ügy is. Az akcentusukat továbbra is nagyon szórakoztatónak tartom. :)
Mivel kissé (nagyon) aggódom J betegsége miatt, rögtön le is eresztettem egy kis gőzt, és kidobtam 20 ezer forintot az ablakon ruhára – kb. ötezer forint védhető belőle, mert szandálra tényleg szükségem van.  Hatezredik felsőre nem annyira. Még jó, hogy megbeszéltem magammal, hogy spórolni kéne.
Könyvileg még mindig a Tűz és jég dalát nyűvöm (közelebbről a Varjak lakomáját), azaz teljesen rácuppantam a Kindle-re, a normál könyvek pedig, amik újak lennének, pár oldal után parkolópályára lettek küldve (nyaaaafff, nekem ehhez most nincs elég energiám figyelni) – lassan a fejemre dől a torony.
Most pedig elvonszolom a habtestem a zuhany alá, mert nyolctól lesz valami Kanadai Nagydíj, és meg akarom nézni… a rajtot.

Advertisements

Ropi, almalé, hat takaró és súlytalanság

Kapcsolódó képMajdnem egy ültő helyemben olvastam el Chris Hadfield: Egy űrhajós tanácsai Földlakóknak című könyvét – azért, mert letehetetlen. Mindig tudtam, hogy asztrunautának kellett volna mennem.
Közben viszont kifejlődött bennem egy víruskolónia, szóval a mai napot a láztól félig eszméletlenül töltöttem, durva izom- és ízületi fájdalmakkal (vádli, térd, derék, fej). Plusz torok. A láz kicsit visszalépett, a fájdalom maradt, és nagyon rám férne egy zuhany, de alighanem folyékony jégnek tűnne, ezért nem merek nekilátni. Nem kellett volna annyit hülyéskednem a kanyaróval. (Ami ellen hiába oltottak be, nem vagyok védett, mert az 1989 előtt születettek csak egy oltást kaptak, ami szart nem ér, jó, mi?) Hát persze, hogy holnaptól 2 napig szabin vagyok . :D (Nyilván akkor intéztem, mikor még nem volt semmi bajom.)
Van rá egy fogadásom, hogy a köcsög főnök fertőzte végig a csapatot melóban, már egy hete fuldoklik az irodájában, faszér’ jön be, hisz úgyse csinál semmit.
A felső szomszédék retardált kölykét meg úgy megcsapdosnám, egész álló nap úgy trappol le-föl, mint egy beszpídezett ménes, baszdmeg. A világ legrémesebb vicce, hogy mindenütt a hulladékok szaporodnak a legjobban.

Fekete tükör és apokalipszis

metamorfozisA tudattalanomban élő stréber kislány még mindig csak akkor engedi meg magának, hogy beteg legyen, ha történetesen szabira megy (vagy hétvégén). Így hát a régen várt énidőmben itthon ücsörgök, pengék nőnek a torkomban, és pulcsi-poncsó-takaró-takaró-30 centire maxra benyomott hősugárzó kontextusban vacogok.
Arra azért volt időm, hogy befejezzem a Mr Robotot (nagyon kiábrándító évadzáró, nem biztos, hogy nem kaszálom), a The Fall-t (ez tetszett, és különben sem tudnám kaszálni, mert vége); belekóstoltam a Black Mirrorba (meglátjuk); megnéztem a The Nice Guyst (annyiszor megfogadtam már, hogy ha egy filmet 3x kellene letölten megvásárolni a torrentboltban, mert minddel van valami baj, azt a filmet egyáltalán nem nézem meg, mert kiterjedt tapasztalataim szerint minél többet küzdök egy kontentért, annál szarabbnak bizonyul, de nem vagyok valami nagy bajnok a fogadalmak betartásában, lényeg a lényeg, túlértékelt fos ez is) és a Janis: Little Girl Blue-t (átlagos életrajzi film); továbbá elolvastam két egészen kiváló regényt (a Szégyent Karin Altvegen-től és az Őrangyalokat Kristina Ohlssontól, nem tudom, miért, de a skandinávok valahogy mindent jobban csinálnak, mint Európa többi részén szoktuk).
Álmomban egy furcsa, apokaliptikus játékban vettem részt, ahol minden versenyzőnek volt egy kis galambdúchoz hasonló kamrája, egy különös puzzleszerű játéka, aminek a kirakásával kibekkelhetett bizonyos katasztrófákat, azok ugyanis egymást követték (földrengés, vihar, sav hullott az égből, stb.), én viszont természetesen nem figyeltem, mikor ismertették a  szabályokat, ezért csak ad hoc evickéltem el a különböző halálnemek elől. Végül valahogy elvesztettem a cipőmet is, ezért kénytelen voltam repkedve közlekedni (nem volt igazi euforikus álomrepülés, de azért ez is valami).
Egyébként depressziós vagyok, enervált és tökéletesen terméketlen. Vagy terméktelen. Hát, végülis mindegy.

Meggybefőtt intravénásan

Tökéletes időszak, az elmúlt két hétvégén beteg voltam, mint a kutya. Még most sem vagyok jól, de holnap mennem kell dolgozni, mert olyan kibaszottul nélkülözhetetlen vagyok.
Az immunrendszerem a béka segge alatt lehet, mondjuk ez nem nagy csoda, ha az ember TÖBB MINT EGY KIBASZOTT ÉVE  nem tudja kipihenni magát…
Érdekes fejlemény az ügyben, hogy egy jó nagy bögre tea után lettem igazán rosszul, és az agyam fél milliszekundum alatt kőkeményen kondicionálja magát ilyenkor (tonhalra 10 éve ránézni sem tudok), szóval most bármilyen meleg folyadék puszta gondolatától émelyegni kezdek. Ami probléma, mivel a fekete tea a hivatalos üzemanyagom.

A gyász is tud hasonló testromboló csodákat okozni, és mivel rejtélyes módon maximalista idiótaként sikerül hétvégére időzíteni a betegségeimet, arra is gyanakszom. Sokat gondolok rá (többet, mint életében, ami iszonyatos, de így van), de érzelmileg meglepően jól viselem. Mindenki úgy szenved, ahogy tud…

Rock, ércsivágcsi és onlinebolt-kór

heartlessEgy hétvége, ami csak belülről tűnik hasznosnak.

Másfél napja a digitális apokalipszis utáni időkre (értsd: mikor majd betiltják a torrentezést, ez lesz az én örökségem a világnak) elraktározott zenei tartalékaimat szelektálom/aktualizálom/címkézem/pakolászom, döbbentes, pár év alatt mennyit változik az ember ízlése. Persze az egész onnan indult, hogy helyet kellett felszabadítanom a laptopom agyában, mert a 6 és fél gigás Riverside FLAC diszkográfiát már kezdte megérezni, aztán elkezdtek sorban dőlni a dominók… Megfigyeltem, hogy így vagy úgy mindig a zenéhez menekülök a valóság elől.
Az egészségügyi kanosszajárás folytatódik a családunkban, ezért most körülöttem kb. mindenki kétségbeesett és idegbeteg, én meg próbálok nem gondolni rá. Kivéve persze a rémálmokat, meg azokat a néhány másodperces belső dührohamokat, mikor végiggondolom, hogy meg kéne ölnöm magam a francba, végső soron az életnek úgysincs semmi értelme.

Közben elolvastam a Kezünkben a jövőnk c. ifjaknak szánt opuszt, senkinek nem ajánlom, egy újabb regény, ami fantasztikus is lehetett volna, de végül egy nagy semmi lett belőle.
Továbbá dühömben a seggére vertem majdnem egy kilónak a netes barangolásaim során, mert nincs egy normális nyári rongyom, amit felvegyek.
Nagy szükségem lenne J-re most, de sajnos a legjobb barátommal való kapcsolatomból egy havonta váltunk egy kötelességszagúan terjedelmes e-mailt típusú torzó lett, a többiek meg sosem értettek meg igazán, szóval a lelkizést is mono módban kell megoldanom (mit nem)?

Az élet szép.