Dance with me

Advertisements

A gonosz és az ostoba

Képtalálat a következőre: „sinner”Újabban egyre többször képzelgek arról, hogy orrba-szájba rugdosom azokat az embereket, akik megpróbálják, vagy megpróbálták megmagyarázni nekem, hogy az élet milyen szép, és ha nem örülök a sajátomnak, akkor velem van a baj.
Egész életemben kaptam az ívet az őszinteséggel kevert realizmusom miatt, amit ez a gyáva és hipokrita kultúránk szeret depressziónak címkézni, és betegesnek tartani, hiszen ami, vagy aki kellemetlen, az nem lehet normális.
Az egyik kedvencem volt az általános iskolai énektanárnőm, egy nagy csontú, elálló fülű fiatal picsa, aki az egyik szünetben elcsípett egy pár szót, amit a barátnőmnek címeztem, erre odaszól nekem:
-Úristen, te sose örülsz semminek, hát hogy lehet így élni..?
Az volt a bűnöm, hogy nem akartam átmenni a suli másik szárnyába meglátogatni a barátnőm húgát. Épp hogy csak azt nem mondta, minek él az ilyen.
Egy 12 évesnek. Akin mondjuk felfedezte, hogy búvalbaszott, és nem segíteni próbál, vagy legalább kideríteni, hogy miért lehet elkeseredett egy gyerek, hanem nekitámad, hogy hogy merészel kedvetlen és enervált lenni. Pedagógia és szupportív magatartás kilencvenes évek Magyarországán.
A rohadt ribanc egyébként hamarosan elment elleni, és eltűnt a radaromról, de szívből remélem, hogy a karma volt olyan drága, és azóta megismertette vele, hogy lehet úgy élni, hogy észlelsz dolgokat a saját kis kamu buborékodon kívül is. Azért biztos, ami biztos, még ma is szívesen szétcsapdosnám egy piszkavassal a fejét.
Ez csak egy csepp az óceánomban, írhatnék listát a rohadékokról, mint Arya Stark, de az enyém sokkal hosszabb lenne.

Azért vettem elő a témát, mert ma reggel a melóban kifejezetten nagyon szar hangulatban kapott el az egyik srác jópofáskodása. Nem tehet róla, huszonöt éves taknyos, szerencsés kondíciókkal, amennyire tudom egész életében nem érte tizedannyi seb, mint engem mondjuk 12 éves koromig. És bár ott, és akkor nagyon jólesett volna orrba verni, nem kívánom, neki, hogy megtudja, milyen a másik oldalon, mert alapvetően kedvelem. És, ami még furcsább, még csak nem is irigylem. Elég öreg vagyok már hozzá, hogy lassan beleroppanjak a felismerésbe, hogy az élet és a világ inherens része, hogy igazságtalan, és nekem nem jár semmi, csak azért, mert én vagyok én, és úgy érzem, hogy megérdemelném.
De azt nagyon tudnám díjazni, ha a szerencsésebb emberek nem győzködnének arról, hogy nem vagyok kompetens megítélni, hogy milyen érzés nekem az én életemben vergődni, mert rohadtul fingjuk sincs semmiről.
Létezz egy napig a bőrömben, aztán beszélgetünk!

What is love? (…baby don’t hurt me…)

Explore new worlds!  Marijuana is powerful in edibles you make easily yourself. This book has great recipes for easy marijuana oil, delicious Cannabis Chocolates, and tasty Dragon Teeth Mints: MARIJUANA - Guide to Buying, Growing, Harvesting, and Making Medical Marijuana Oil and Delicious Candies to Treat Pain and Ailments by Mary Bendis, Second Edition. Only 2.99.    www.muzzymemo.comI’ve been thinking about love. And my conclusions are quite sad, because I had to realize I’ve probably never been loved. Truly loved.

There were some people who was attracted to me, ’cause they liked trouble and hated boredom. They adored me, and I thought it was love, but I was so terribly wrong. They were chaos junkies. They loved the storms and the thunder around my life. It was only a wicked addiction. I was their drug and when they overdosed, they left. They never loved me.

There were some people who thought I could be their savior. They were lost, desperate outsiders, and I was attracted to them, because I fond of the twisted and the bizarre. I felt sorry for them. I wanted to fix them. They misunderstood my interest and had faith in me. They mixed up my love with my passion, believed that they were finally loved. They were grateful for my caring, and when they got healed or figured out I’m not a goddess, they left.  They never loved me.

There were people who tried to save me. From my disease, from my fate, from myself. Some of them were like me, and I was just a strange hobby for them. Others had this  weird guardian angel complex, and were suffering from the constant urge to make everyone happy around them.  They were gentle and kind, they were always there for me, and I thought I was loved, but it was a mistake. It was just their nature. They never loved me.

And now I’m tired. I don’t want any more everyday heroes or bothered souls in my life. I don’t wanna be anyone’s project, and I’m out of the energy for piecing together broken people. So I shut them out and now I’m totally alone. It’s not as awful as it sounds. I’m relieved, and I feel like I’m… pure.  I cut the bullshit and I’m getting ready for love.  To give and to receive.

It’s time to reborn.

 

 

Csak egy

Broken by Dave Koba - I think I really like this, but I'm not sure yet!Rájöttem, amit már régen sejtettem, hogy nekem szükségem van (lenne) egy emberre, és csakis egy emberre. De olyasvalakire, akinek szintén csak egyvalakire van szüksége, és az történetesen én vagyok. A szociális izolációm valódi gyökere nem az, hogy utálom az embereket, hiszen vannak kivételek, hanem hogy minden kapcsolatom oda fut ki, hogy én első helyre teszem az életemben az illetőt, ő viszont nem engem helyez oda, és ezt nem tudom, és nem is akarom elviselni, Ha nem jelentek annyit valakinek, mint ő nekem, akkor inkább kukázom az egész kapcsolatot. Nincs igényem haverokra, és ismerősöknek csúfolt szívességbarter forrásokra, nekem csak egyetlen társ kellene, de ez úgy tűnik, álom marad, mert nyilvánvalóan nem létezik olyan emberi lény, akivel kölcsönösen egymást, és csakis egymást választhatnánk.
Ami bizarr, hogy itt nem csak párkapcsolatra gondolok, sőt, elsősorban nem is arra. A hormonok összekuszálják a dolgokat. Egy barát is megtenné, vagy egy magányos testvér.

Az egész gondolatsor onnan bukott elő, hogy F. írt egy e-mailt, több, mint egy hete, én meg nem olvastam el, mivel úgy kezdődött, hogy: “bocs, hogy ilyen sokáig nem írtam…” Én meg ettől már agyrohadást kapok, mert az össze barátságom ezzel a molinóval betekerve masírozott a szemétdomb felé, és semmi kedvem egy újabb vergődéshez. Szóval berágtam, és leszartam. Erre F. elkezdett üzengetni a közös ismerőseinken keresztül, hogy szóljanak már nekem, hogy olvassak e-mailt… :|
Azt azért tegyük hozzá, hogy ezt a szívmelegentő bevezető mondattal kezdődő irományt vagy hat-nyolc hetes vajúdást követően szülte meg az én levelemre válaszul, illetve hogy a jövő héten lesz a szülinapja, és gondoltam, majd akkor úgyis küldök valamit neki, és válaszolok egy füst alatt.
Persze nekem megértőnek kell lennem, hiszen ő egy elfoglalt családanya, csak pár hónapos a kisebbik gyereke, és ráadásul tanul is mellette, meg most költöztetik új házba az idilli kis életüket, én meg ugye ráérek, nekem se idilli nincs, se másmilyen.
Nem mondanám, hogy irigykedem, se férjre nem vágyom, se gyerekre (na jó, a házat elfogadnám), de végtelenül fáraszt már, hogy tapsikoljak a tökéletes életéhez. És most igazságtalan vagyok, mert F. amúgy egy baromira kedves nő, és azon kevesek egyike, akiket igazán és valóban képes voltam megszeretni (nem túl népes klub), ráadásul azt hiszem, ő is kedvelt engem (még kevésbé népes klub), és tényleg sose viselkedett lenézően velem, vagy ilyesmi, de ez a szituáció végtelenül kényelmetlen nekem, mert feszültté és szomorúvá tesz. Igen, simán tudok úgy örülni a boldogságának, hogy közben szenvedek, mert aláhúzza az én nyomoromat.
Szóval még mindig ott figyel a forró krumpli e-mail a fiókomban, és már be se merek lépni napok óta, hogy ne is lássam, egyszerűen nem akarom elolvasni.
Inkább szívódjunk fel egymás életéből végleg, úgyis csak idő kérdése.
A sebtapaszletépés híve vagyok.

És a java még csak ezután következik

Ha (feltéve, nem megengedve) lenne egy pszichoterapeutám, és mondjuk (szigorúan fikciós alapon) megkérne rá, hogy keressek egy allegóriát úgy alles zusammen az életre, mint olyanra, akkor azt hiszem, azt felelném, hogy az élet olyan, mint mikor az ember fekszik a fogorvosi székben (az enyém állandóan lefektet, sajnos csak ilyen értelemben, mert rohadt jó pasi, mindegy, mellékszál, és olyan szexi hangja van, hogy úúúristen, na, hol is tartottam, ja, igen), szóval az ember ott retteg tátott szájjal, és akkor a doki fogja azt az aljas kis fémkampót, és elkezd vele matatni a fogaid között, és tudod, hogy nemsokára valahol egészen biztosan rohadtul fájni fog, csak azt nem, hogy pontosan mikor és hol.
Na, valami ilyesmi az én életem.
És akkor csodálkoznak, hogy nem túlzottan élvezem.