Hoppá, rossz bolygó

Hallgatom a Linkin Park új lemezét (One More Light), és ez két komoly vattafa élményhez is vezetett.
Az egyik: mi a kurvaélet (már megint) ez a szar?!?!?! Megyek őrjöngeni a tecsőre, aztán… mi a kurvaélet ez a sok spanyol(?) komment már, faszooom?!
Eddig is szar napom volt, ez méltó mogyoró a tejszínhab tetejére. A címadó egy jellegtelen nyafogós ballada, és így is az a lemez csúcspontja. Ezzel azt hiszem, mindent elmondtam. A múltkor láttam rá reményt, hogy talán újra megtalálják végre a töküket, de ez az anyag ékes bizonyíték rá, hogy már nem is emlékeznek rá, hogy mi az, és valószínűleg arra sem, hogy nekik valaha volt olyan, különben sírva lőnék magukat szájpadon, amiért manapság csak ilyen C-kategóriás pophulladékra képesek.

Annyi jó hír van a napban, hogy sikerült rendes AdBlockot szereznem végre. A Chrome-ost a Firefoxra, mivel a Mozzillás saját változat újabban már kb. csak a logót teszi ki, ha telepíted. Olyan hatékonyan fogta a reklámokat, hogy szinte vártam, mikor nyúl ki Ááábel a monitorból, hogy torkon ragadjon egy kis Fluimucilorgia erejéig. Jobb gomb funkció meg elszublimált a hirdetők zsetonjai közé, nyaljatok hekket, baszdmeg. Nade ez a mostani acélos, nem is volt könnyű meglelni. (A melós gépen véletlen ilyen volt, és lenyomoztam. Köcsög gúgl első 3 oldalon se adta ki azt az oldalt, ahonnan beszerezhető, ami “kicsit” érdekes.)
Behúztam a foobarba egy kis AWS-t, hát annyira jól esik, hogy hihetetlen. Zene, meg minden. Ha most lennék 20 éves, az elmebetegségig AWS rajongó lennék, az kurvaélet. Azért így vén fejjel is élvezem, csak már furcsa…
Hülye dolog ez az öregedés. Először pár profi sportoló lesz fiatalabb az embernél, aztán az összes, aztán a modellek, aztán az aktuális dögös színésznők, aztán az aktuális dögös színészek csajai, aztán a legmenőbb zenészek… És közben az ember csekkolja: na, már nem leszek világbajnok műkoris, se úszó, se Angelina Jolie, sőt, már az apám korabeli Mel Gibson is legfeljebb csak bottal piszkálna meg… aztán a VOLT-on már 10 emberből nyolc hülye kis taknyosnak tűnik, és rájövök, hogy kinőttem az életemet. Pedig nincs másik.

 

Állatok?

Kitört a nyári szünet, és sajnos kiderült, hogy az egyik szembeszomszédék (akik Katáék helyén laknak, mikor költöztek el Katáék..?) néhanap űzik az unokázás nevű sportot.
Istentelen üvöltés csalt ki az erkélyre, mondom nehogy már elmulasszam az apokalipszist, de csak két kisfiúszerű lény merül el éppen az állatkínzás gyönyöreiben. Az egyik lehetett vagy hat éves, a másik talán nyolc, és a koruknak megfelelő lendülettel üldözték szerencsétlen kóbor macskákat. Persze közben lövöldöztek is rájuk azzal a kis helyes, ártatlan dugókilövős játékpisztollyal, ami egy ember szemét csak fél méterről viszi ki, de egy kétkilós állatnak messzebbről is sérülést okozhat. Mire a sövényből is sikerült kirugdosniuk a rémült cicákat, megérkezett a nagyszülők+anyuka kompánia is.

Nagypapa valószínűleg 50 méterről is kiszúrta, hogy éppen szemmel verem az ígéretes leszármazottjait, mert tett néhány erőtlen megjegyzést, mint pl. “ne bántsátok őket”, a kölykök persze le se szarták. A család nőstény tagjai közben ezerrel lőtték a mobiljaikkal a fészbukra szánt szocioportrékat, és az volt a legnagyobb problémájuk, hogy három másodpercnél tovább nem tudtak terroristamód pózolni a gyereknek látszó lények. Akik, miután a macskák elfogytak, rigóra mentek, majd egymást kezdték üvöltve űzni.
A nagypapa által prezentált labdákba kb. kettőt rúgtak, aztán nem tudtak velük mit kezdeni, de a tíz centis lövedéket kb. 20-re  lövő játékpuska nagy sikert aratott.
Mivel Kitkat az erkély alatti bokorban lapulta végig az egész veszedelmet, nem mertem magára hagyni, ezért volt szerencsém megtekinteni a negyven perces session minden pillanatát.
Az oké, hogy nem minden gyerek IQ-fighter, sőt, de ebben a korban ilyen durva és koncepciótlan (nem szerep-, nem szabály-, egyszerűen csak dühöngő)  játékot előadni ekkora időintervallumban minimum nem normális.
Remélem, az egész nyarat itt töltik, baszdmeg.
Az állatkínzási tendenciát egyébként egy hétévesforma félcigány szomszédkiscsajon is megfigyeltem, akinek a minap remegett a hangja az izgatott boldogságtól, mikor azt hitte, az idegbeteg kutyájuk elkapta az egyik macskát.
A szülők pedig klasszikus hipokriták, akik kimondják ugyan a figyelmeztető szavakat, amikről tudják, hogy elvárt tőlük,  de érzed a hangsúlyon, hogy ez most azért történik, mert látja vagy sejti, hogy tanúja van az esményeknek. Nemszabaaaaaaaad... magában meg röhög.
Mi a fasz bajuk van az embereknek?

Hát, megvénültünk… :,)

Képtalálat a következőre: „trainspotting 2”És annyi balszerencse közt, oly sok csalódás után végre láttam egy igazán jó filmet. Tagadhatatlan, hogy kell ismerni hozzá az első részt, és semmi köze a Welsh-féle Pornóhoz (amiből elvileg készült), de egy remekbebaszott kis film.
A karakterek maradtak ugyanolyan elmebajosak és szerethetően ismerősek, a színészi játék kiváló, a rendezés feszes, egyetlen pillanatig sem áll a sztori, ami igazából alig létezik, de ez senkit nem zavar, mert mert két poén között annyira torkon mar a nosztalgia, hogy nem fog hiányozni.
A zene méltó az első részhez (bár azért itt úgy érzem, adósak maradtak a klasszikus szándtrekkel), és ami különösen tetszett: a gyönyörű, igényes fényképezés. Kicsit sem játszottak megúszásra, igazi, magas színvonalú munka, főhajtás. Nagy élmény volt, pedig finoman szólva szkeptikus voltam. Kultfilmet folytatni, nos, abból tragédia szokott kisülni, de ez… Hű. Ha.
Nagyon ajánlott, de felirat kötelező! :D

Kattant kamaszok és kényszeres költekezés

Képtalálat a következőre: „shopping problem”Filmnézős vasárnap, előbb hosszú dokkolás után túlestem végre a Min Lilla Syster-en (most látom, milyen bájos magyar címet sikerült adni neki, gratulálok – egyébként jó kis film, csak a szülők idegesítően maflák benne); és megnéztem a Boy Interrupted-et is, bár régebben már láttam. Befejeztem a Banshee-t (hiányozni fog, ilyen húzós ponyvát még sosem láttam), és realizáltam, hogy a Lucifer 2. évadja is véget ért (én simán vártam a következő részt).
Ezért aztán belekóstoltam a Broadchurch 2. évadába, de nem nagyon vagyok oda tőle, hogy áthúzták ide az első évad sztoriját, még szerencse, hogy körvonalazódik egy régi-új ügy is. Az akcentusukat továbbra is nagyon szórakoztatónak tartom. :)
Mivel kissé (nagyon) aggódom J betegsége miatt, rögtön le is eresztettem egy kis gőzt, és kidobtam 20 ezer forintot az ablakon ruhára – kb. ötezer forint védhető belőle, mert szandálra tényleg szükségem van.  Hatezredik felsőre nem annyira. Még jó, hogy megbeszéltem magammal, hogy spórolni kéne.
Könyvileg még mindig a Tűz és jég dalát nyűvöm (közelebbről a Varjak lakomáját), azaz teljesen rácuppantam a Kindle-re, a normál könyvek pedig, amik újak lennének, pár oldal után parkolópályára lettek küldve (nyaaaafff, nekem ehhez most nincs elég energiám figyelni) – lassan a fejemre dől a torony.
Most pedig elvonszolom a habtestem a zuhany alá, mert nyolctól lesz valami Kanadai Nagydíj, és meg akarom nézni… a rajtot.

Jel?

Ha nem lennék az utóbbi időben spirituálisan tökéletesen halott, biztos nagyon mély tanítást találnék abban a felismerésben, hogy van egy csodaszép kaktuszom millió bimbóval, én pedig soha nem látom nyitva a virágait, mert csak a napnak nyitja ki őket, én pedig reggel előbb elmegyek (melóba – amit utálok), délután pedig később érkezem haza (melóból – amit utálok), mint ahogy a növénykém sort kerítene a mutatványra.
És azon aggódom, hogy hétvégére el ne nyíljon az összes kis kelyhe, hogy hadd lássam már teljes pompájában, miután tavaly mindketten megszenvedtük az ültetés stresszét, aztán egész évben vigyáztam rá.

kaktusz3

kaktusz.jpg

Kitkat meg mindig éhes

Képtalálat a következőre: „cactus”A világban nincs semmi hírértékű, az aktuális kecskebaszó daeshdroid most Manchesterben ölt meg 21 szerencsétlen gyereket (és nem nagy vigasz, hogy magát is); J. tojik a fejemre;  a hajam hullik, mint a szar, az a terv, hogy beruházok ezekbe a Vichy ampullákba, aztán ha nincs eredmény, tényleg leborotválom az egészet a francba; a Banshee továbbra is egy brutálisan irreális és irreálisan brutális sorozat, de legalább jó dalokat lehet benne találni; a kaktuszom virágzik, és dugig van további bimbókkal, a paradicsomok dettó (nem tudok rájönni, hogy lehetséges, hogy ugyanabból a szemből kiszedett két magból teljesen másféle növények fejlődjenek, de ez történt); frissítettem a Firefoxot, természetesen ez az új egy rakás trágya, lassabban tölt be, de legalább ha új lapot nyitok, a darálás ideje alatt az összes többiből is eltűnik a már megnyitott kontent, nehogy addig legalább azt olvasgathassam, kibaszott felhasználóbarát; meg kell tanulnom nem hányásig telezabálni magam spagettivel; a meló továbbra is szar, ráadásul úgy tűnik lelép az egyetlen kollega, akit valamelyest szellemi partnernek tekintek, szóval nekem is pucolni kéne, de rájöttem, hogy nincs hova, mert nem értek semmihez (:D); már nagyon itt lenne az ideje a testemet is a lelkem után küldeni, nem kell ebből még 40 év.

Sakk. Matt.

Kezdem megérteni, hogy a magány hogyan őrjíti meg az embert.
Az érzelmi szükségleteket leszarom, nem hiányoznak, kötődés, intimitás, blablabla, a túl sok sokkal több kárt okoz, mint a túl kevés (vagy a semmi).
Viszont ha senki mással nem osztozhatsz a valóságon, előbb-utóbb vagy elbizonytalanodsz  a realitásérzékedben, pedig nem kellene, vagy megteremtesz magadnak egy képzeletbeli tükröző társat, magyarul bekattansz, mely esetben nagyon is el kéne bizonytalanodnod a relitásérzékedben, de nem fogsz, mivel a kattanásod lényege, hogy ne kelljen magad kattantnak érezni.

Képtalálat a következőre: „crazy”

Cinemális önsorsrontás

Miután egész idillien alakult a szabinapom [fél tízkor kelés (kétórás ébrenléttel hajnalban, de akkor is), hangyázás, virágültetés  a nagyon meleg napsütésben, Kitkat etetés, Motive 2. szezon befejezés], gondoltam ideje redukálni a várakozó filmek sorát, és véletlenül sikerült jól meggyomroznom magam a Miss You Already-vel. Fogalmam sincs, mikor és miért töltöttem le ezt a filmet, és bár elég ütős mozi, most nagyon nem esett jól.
Úgyhogy itt bambulok nagyon bánatosan, és kicsit ráz a hideg, nem a jóféle, hanem a rossz.

Öregen, csak kandalló nincs

Kapcsolódó képBaljósan hideg a tavasz, ami egyrészt jó, mert kevésbé szívfájdító, másrészt már elég unalmas. Minden unalmas. Elmondhatatlanul.
Úgy érzem, mintha egymillió éves lennék: már mindent láttam, mindenkiben csalódtam, minden illúzióval leszámoltam, nem tudok, és nem is különösebben akarok lelkesedni, az új dolgok igazából régi dolgok álruhában.
Nem inspirál semmi, mert minden hamis, és a tetszetősebb hazugságok már csontig lerágott torzók.
Nem szórakoztat semmi, se film, se könyv, se beszélgetés, mert előre tudom, hogy mi fog történni (már láttam, már olvastam, már annyi efféle (mindenféle) emberrel kommunikáltam).
A kedvenc dalaim már nem esnek jó, az új dalok is csak olyanok, mint a régiek. Minden bálvány ledőlt, vagy pattogzik róluk a festék, és a legcsúnyábban az pusztult le, ami a jövendőbeli, reménybeli énemet ábrázolta.
És még csak nem is fáj.