Days off

Advertisements

HétköznaPicsa

Képtalálat a következőre: „are you fucking kidding me”Útépítés miatt áthelyezett buszmegállóban aszalódás a tűző napon, árnyék semmi, de legalább mindkét füledtől 10 centire húznak el a kamionok (működő út), és a munkagépek (építés alatt álló út). A busz persze késik, nem sokat, öt percet csupán, más kérdés, hogy a busztársaság “a menetrend csak tájékoztató jellegű, nem azt jelzi, mikor jönnek a buszok” (LOL) policyja miatt már 10 perccel korábban ott vagy hőgutáért, mert a következő 40 perc múlva jön. Illetve az is más kérdés, hogy ezt a késést 20 perc alatt sikerült összeszedni, ami barátok közt is 25%-os “teljesítmény”. Légkondi nincs a buszon, minek az 40 fokban, persze az is lehet, hogy a szarrágó sofőr nem kapcsolja be, hogy jóváírják neki az üzemanyagspórolást. Tegyük össze a két kis kezünket, hogy legalább nyithatóak az ablakok.
Leszállok, elbandukolok a háziorvoshoz (miután elkönyörögtem magam munkából, mert úgy rendelnek, hogy vagy délelőtt, vagy egytől háromig, vagy sehogy). Döbbenten konstatálom, hogy a váró üres, rosszat sejtve manőverezek az ajtóhoz a neonsárga hibajavítóval kipingált fecnihez, de szerencsére nem azt közlik, hogy ma marad el a  rendelés, hanem hogy holnap. Elmarad és pont, semmi helyettesítés, vagy hogy hova fordulj, ha lóg a beled. Oldd meg, elvégre Magyarországon szocializálódtál, nem?

Az asszisztencia kidugja a fejét az ajtón, pofáról ismeri az egész várost, rögtön tudja, hogy a laborleletem miatt vagyok itt (amit közvetlenül a háziorvosnak küldenek meg, ami ugyan betegjogilag felvet néminemű kérdéseket, esetemben azonban hasznos gyakorlat, mert más dokik klienseinek reggel 8-9 óra között adják ki, tehát két nap szabi/elkönyörgés helyett lehetne három is, ha nekem kellene érte menni).
Kiderül, hogy újra kriminális a vasszintem, jön a régi mantra, menjek el kolonoszkópiára és gyomortükrözésre, én “na ne hülyéskedjünk, kérem” fejjel jámboran mosolygok az ötleten és közlöm, hogy az kizárt (voltam fül- és részben szemtanúja egy efféle ún. “kábításban” végzett vizsgálatnak, ahogy azt a helyi (20 km-re lévő) kórházban végzik, nos, amíg én eszméletemnél vagyok, velem olyat nem fognak művelni, és erről nem nyitok vitát).
Szó kerül róla, hogy el kéne néznem nőgyógyászhoz is a vérzészavaraimmal, nem fejtem ki, hogy ugyan mi a fasznak, mikor bármilyen ciklusproblémára az az egyetlen reakciója a sok inkompetens, gyógyszergyártók által kilóra megvett mészárosnak, hogy fogamzásgátlóval leszőnyegbombázza az ember szervezetét, csak legyintek, hogy á, volt már ilyen máskor is, majd elmúlik, vagy nem.
Végül kapok egy beutalót a hematológiára, és közben hogy-hogynem megpendíti a dokker, hogy hátha a vérorvos majd előjegyzetet engem CT-re, mert ugye így a 21. században azzal is remekül lehet ám vizsgálni az emésztő-szervrendszeri állapotokat, csak hát az drága, a csődugdosás sokkal gazdaságosabb, hogy a beteg érdeke micsoda, azt meg ugye ki nem szarja le, végülis csak a havi keresetem 19,5%-át csorgatom bele a társadalombiztosításnak nevezett feneketlen kútba (de legalább a sok rétinéger kórházban purdézhat belőle).
Elköszönök szépen, otthon akkurátusan kiinternezetem a kórház telefonszámát, mert a beutalón semmiféle elérhetőségük nem szerepel (még cím sem, minek az). Legott fel is hívom őket, mivel a honlapjuk működésképtelen (ha rákattintok a Hematológia gombra, elkezd betöltődni az oldal, hogy “rendelési idő”, stb, de aztán rándul egyet az egész, és a főoldal jön be helyette megint, ahonnan elindultam, csodálatos dolog az informatika), és egy kedves női hang azonnal megnyugtat, hogy ne aggódjak, időpontot csak 25-én lehet majd kérni (ma 20-a van), és készüljek fel nyugodtan kb. egy hónapos várakozásra. Már amennyiben jut majd nekem időpont, mert “nagyon hamar elfogynak”.

Magyarország, 2018. június 20.

EURÓPA KÖZEPE, BASZDMEG.

What is love? (…baby don’t hurt me…)

Explore new worlds!  Marijuana is powerful in edibles you make easily yourself. This book has great recipes for easy marijuana oil, delicious Cannabis Chocolates, and tasty Dragon Teeth Mints: MARIJUANA - Guide to Buying, Growing, Harvesting, and Making Medical Marijuana Oil and Delicious Candies to Treat Pain and Ailments by Mary Bendis, Second Edition. Only 2.99.    www.muzzymemo.comI’ve been thinking about love. And my conclusions are quite sad, because I had to realize I’ve probably never been loved. Truly loved.

There were some people who was attracted to me, ’cause they liked trouble and hated boredom. They adored me, and I thought it was love, but I was so terribly wrong. They were chaos junkies. They loved the storms and the thunder around my life. It was only a wicked addiction. I was their drug and when they overdosed, they left. They never loved me.

There were some people who thought I could be their savior. They were lost, desperate outsiders, and I was attracted to them, because I fond of the twisted and the bizarre. I felt sorry for them. I wanted to fix them. They misunderstood my interest and had faith in me. They mixed up my love with my passion, believed that they were finally loved. They were grateful for my caring, and when they got healed or figured out I’m not a goddess, they left.  They never loved me.

There were people who tried to save me. From my disease, from my fate, from myself. Some of them were like me, and I was just a strange hobby for them. Others had this  weird guardian angel complex, and were suffering from the constant urge to make everyone happy around them.  They were gentle and kind, they were always there for me, and I thought I was loved, but it was a mistake. It was just their nature. They never loved me.

And now I’m tired. I don’t want any more everyday heroes or bothered souls in my life. I don’t wanna be anyone’s project, and I’m out of the energy for piecing together broken people. So I shut them out and now I’m totally alone. It’s not as awful as it sounds. I’m relieved, and I feel like I’m… pure.  I cut the bullshit and I’m getting ready for love.  To give and to receive.

It’s time to reborn.

 

 

Telihold, epertorta, médiabox, zombiland és az okos cica

Képtalálat a következőre: „coconut strawberry cake”A telihold csak ma üt be teljes valójában, de én már a múlt éjjel sem aludtam. Elolvastam egy komplett regényt (A lány, akinek nincs múltja – Kathryn Croft), olvastatta magát, és bitang jóillatú papírra nyomták, de hogy ez mitől thriller, arra a cirka 350 oldal során sem sikerült rájönnöm, inkább afféle tinikrimi volt. Stradregénynek hívom az ilyet. Haladós, könnyű, nem rémes, de azért nem tragédia, ha véletlenül elázik, vagy fűfoltos lesz. Egy újabb jó ötlet fájdalmasan amatőr módon megírva.
Majdnem, mint a kókuszos epertortám, amit a hétvégén sütöttem, bár az azért jobb lett. Valamennyivel.
Éjfélkor egyébként elszállt az adás a tévéből (UPC forever), ami nemcsak azért volt idegesítő, mert nem tudtam meg, ki a gyilkos az ID dokujában, hanem mert szokás szerint azt írja ki a majom rendszerük, hogy nincs jel, legyek szíves ellenőrizni, csatakozik-e rendesen a kábel a médiabox seggébe.
Az egy dolog, hogy ilyenkor rendszerint távolról sem járok a kütyü közelében, tehát a kábel max. attól mozdulhat ki, hogy mit tudom én, lefingja egy arra kerekező kaszáspók, de mi már ez az attitűd, hogy egyből a kedves fogyasztóra kenünk mindent?
Gondolom kellemetlen lenne azt kiírni, hogy pl. “Bence, a hülyegyerek a központban véletlenül rákönyökölt egy gombra/elcsesztük a dátumváltást a kódoláskor/szarrá ment a kábelünk három csepp esőtől, elnézést a kellemetlenségért”, esetleg “most mentettük le a Nagy Testvér számára a napi tévés aktivitását, ezért újraindul a médiabox” (minden éjjel újraindul, általában hajnali 2-3 óra körül, mielőtt letakartam a francba az egészet, felébredtem rá, mert ilyenkor úgy villog a sok kis színes lámpája annak a szarnak, mint egy meggárgyult karácsonyfa).

A végigvirrasztott éjszaka után hajnalban elszenderedtem, és álmodtam néhány vivid hülyeséget, mielőtt az ébresztőórám eszéletre csörömpölt, hogy aztán úgy kóvályogjak át a napon, mint egy nyomorult zombi.
Megint fellángolt a melógyűlöletem, de jelenleg az a terv (kifogás?), hogy addig ki kéne bírnom, míg az agyaraim kezelése le nem zajlik – bár ha hathetenként kapok időpontokat, ez még vagy öt év is lehet, hehe, de ha jó fogorvost találsz, muszáj megkapaszkodni benne, mert ritka példány.
Egyéb napi történés, hogy F. csörgetett telefonon, de nem vettem fel, mert nem akarok vele beszélni (ő sem akar nekem e-mailt írni, 1-1), és hogy aggódom KitKatért, mert a “gazdája” sterilizáltatni akarja, és olyan kis nyüzüge szegénykém, hogy rémes belegondolni, hogy elaltatják… Megpróbálta elkapni, de a macska jutalomból szanaszét karmolta, és azóta nem megy “haza”. Okos cica.

 

Pacifütyi, nem csillag

doorsVan az a sokat idézett inspirációs bullshit, hogy ha az életben bezáródik egy ajtó, akkor kinyílik egy másik.
Bár mindig viccesnek tartottam, de lassan az ‘Abszolút debil álbölcsességek’ c. toplistámon is kapaszkodik felfelé, mert ami az én életemet illeti, nos, az olyan, mintha folyamatosan csapódnának be mindenféle nyílászárók körülöttem, de cserébe nem hogy nem nyílik ki semmi, hanem egyenesen egy egyre jobban szűkülő tölcsér torka felé masírozok.
Csak kifelé mennek emberek, helyek, lehetőségek az életemből, befelé meg, nos, lófasz jön itt, csikánó, nem csillag.
Ez most konkrétan onnan jutott eszembe, hogy a legújabb szokásos EU faszkodás (=tönkrebasszuk az életedet, de csakis a te érdekedben, lásd pl. kullancsirtó szerek betiltása egészségvédelmi okokból, LOL, most meg a GDPR) nyomán odavész a komplett gyali-kvízes közösség. Amibe ugyan már nagyon ritkán jártam, de azért még mindig van ott 1-2 arc, akik hiányozni fognak, plusz az utolsó fórum, ahol van sansz rá, hogy néhány régi ismerőssel összeakadhassak még az életben. Vagyis az volt.
És akkor én vagyok a paranoiás, ha úgy érzem, hogy a komplett online kommunikációt próbálják visszaszorítani a szaros közösségi oldalakra. (Zuki sem véletlenül jött át körbenyalni az európai illetékeseket éppen most.)
A WordPress is ma már háromszor okéztatta le velem a hülye sütijeit, pedig belépéskor eleve kb. abba is beleegyezem adatvédelmileg, hogy kivegyék a szerveimet, ha valakinek megtetszenek.
Egyre szarabb ez a világ.

Semmi különös

lifesA Ferrari hozza a megszokott formáját, és így az ötödik(?) futam táján szépen visszacsúszik a Merci mögé, nem baj, legalább idén se kell többé néznem.

Az ojrovíziót Izrael nyerte egy kotkodácsoló, vattacukornak öltözött koca dalával, az AWS a 21. helyre volt elég, szóval csak a szokásos értékrend érvényesült, ahogy mindig.

Megrendeltem a Corpus Hermeticum magyar változatát, erre kajak nincs benne az a rész, ami miatt érdekelt volna (amit nem értek, mert elvileg nem best of kiadvány, hanem teljes, na mindegy).

Sütöttem egy túrótortát, gondoltam, jó lesz eperrel a tetején, erre mire kész lett, a kedves család felzabálta az utolsó szemig. Mármint az epret. Áfonyát tettem rá, az majdnem olyan jó, de azért na.

Holnap meg mehetek melózni, előre hányingerem van az egésztől.

Szarazélet.

 

Csak egy

Broken by Dave Koba - I think I really like this, but I'm not sure yet!Rájöttem, amit már régen sejtettem, hogy nekem szükségem van (lenne) egy emberre, és csakis egy emberre. De olyasvalakire, akinek szintén csak egyvalakire van szüksége, és az történetesen én vagyok. A szociális izolációm valódi gyökere nem az, hogy utálom az embereket, hiszen vannak kivételek, hanem hogy minden kapcsolatom oda fut ki, hogy én első helyre teszem az életemben az illetőt, ő viszont nem engem helyez oda, és ezt nem tudom, és nem is akarom elviselni, Ha nem jelentek annyit valakinek, mint ő nekem, akkor inkább kukázom az egész kapcsolatot. Nincs igényem haverokra, és ismerősöknek csúfolt szívességbarter forrásokra, nekem csak egyetlen társ kellene, de ez úgy tűnik, álom marad, mert nyilvánvalóan nem létezik olyan emberi lény, akivel kölcsönösen egymást, és csakis egymást választhatnánk.
Ami bizarr, hogy itt nem csak párkapcsolatra gondolok, sőt, elsősorban nem is arra. A hormonok összekuszálják a dolgokat. Egy barát is megtenné, vagy egy magányos testvér.

Az egész gondolatsor onnan bukott elő, hogy F. írt egy e-mailt, több, mint egy hete, én meg nem olvastam el, mivel úgy kezdődött, hogy: “bocs, hogy ilyen sokáig nem írtam…” Én meg ettől már agyrohadást kapok, mert az össze barátságom ezzel a molinóval betekerve masírozott a szemétdomb felé, és semmi kedvem egy újabb vergődéshez. Szóval berágtam, és leszartam. Erre F. elkezdett üzengetni a közös ismerőseinken keresztül, hogy szóljanak már nekem, hogy olvassak e-mailt… :|
Azt azért tegyük hozzá, hogy ezt a szívmelegentő bevezető mondattal kezdődő irományt vagy hat-nyolc hetes vajúdást követően szülte meg az én levelemre válaszul, illetve hogy a jövő héten lesz a szülinapja, és gondoltam, majd akkor úgyis küldök valamit neki, és válaszolok egy füst alatt.
Persze nekem megértőnek kell lennem, hiszen ő egy elfoglalt családanya, csak pár hónapos a kisebbik gyereke, és ráadásul tanul is mellette, meg most költöztetik új házba az idilli kis életüket, én meg ugye ráérek, nekem se idilli nincs, se másmilyen.
Nem mondanám, hogy irigykedem, se férjre nem vágyom, se gyerekre (na jó, a házat elfogadnám), de végtelenül fáraszt már, hogy tapsikoljak a tökéletes életéhez. És most igazságtalan vagyok, mert F. amúgy egy baromira kedves nő, és azon kevesek egyike, akiket igazán és valóban képes voltam megszeretni (nem túl népes klub), ráadásul azt hiszem, ő is kedvelt engem (még kevésbé népes klub), és tényleg sose viselkedett lenézően velem, vagy ilyesmi, de ez a szituáció végtelenül kényelmetlen nekem, mert feszültté és szomorúvá tesz. Igen, simán tudok úgy örülni a boldogságának, hogy közben szenvedek, mert aláhúzza az én nyomoromat.
Szóval még mindig ott figyel a forró krumpli e-mail a fiókomban, és már be se merek lépni napok óta, hogy ne is lássam, egyszerűen nem akarom elolvasni.
Inkább szívódjunk fel egymás életéből végleg, úgyis csak idő kérdése.
A sebtapaszletépés híve vagyok.