Chaos reigns…

Voltak tervben témáim… arról, hogy a hőségriadó (köszi, Lucifer) kellős közepén negyven percet ácsorogtam 41 fokban a buszmegállóban, mert csont nélkül kimaradt a járat, amihez elkértem magam melóból, hogy odaérjek a fogorvoshoz, hogy aztán egy légkondi nélküli bádogdobozban aszalódjak, majd a tűző napon elvágtázzak a rendelőbe, ahol már nem volt ott az orvos (pedig csak 20 percet késtem, és odaszóltam telefonon)… vagy a Borgman című filmről, aminek olyan kristálytiszta bibliai szimbolikája van, hogy szinte odajön és kezet fog az emberrel, mégsem értik egy csomóan, miről szól… arról, hogy megint találtam magamnak pár tök jó zenekart (pl. a Blues Saraceno-t), vagy hogy a nem reprezentatív, de gondosan kidolgozott kísérleteim szerint simán életben lehet maradni Pina Coladan és Cheetoson (nem találom azt a hullámékezet izét a klavin, vagyis nem tudon rátenni a betűre, mindegy).
Vagy arról is, hogy olvastam egy interjút a hvg-ben egy noname magyar iróval, aki emigrált, és most vén norvégokat vakar ki a szarból a megélhetésért, de tök jól megideologizálta magának, hogy ez írói szempontból direkt áldás, ahogy az is, hogy a munkájához nem kell használnia az eszét…
Vagy arról, hogy egy nap alatt elolvastam a Lány a mólón c. krimit, ami az utolsó 30 oldalig minden kliséhalmozás ellenére egészen szórakoztató volt, ott azonban az írónő atomjaira zúzta a saját regényét..
Hát, ilyenekről írtam volna, de nem tudok koncentrálni ebben a hőségben, ezért aztán inkább csak beteszek ide egy szép képet:

Képtalálat a következőre: „iceberg”

Kedves naplóm!

Képtalálat a következőre: „old diary”Mivel szó szerint kezdett a fejemre omlani a sok lakásban elszórt könyv-, magazin-, és festőkelléktorony, heveny rendrakásba kezdtem. Ez persze mindig a klasszikus forgatókönyv szerint zajlik, vagyis soha nem elég egyszerűen helyet keresni a dolgoknak, padlás híján át kell rendezni az egész terepet. (Példa a helyzet komolyságára: felhasítottam egy puff alján a kárpitot, hogy az így keletkezett üregbe beférjen két szatyor, országlabdapárna-varrásból megmaradt textília.)
Ahogy lenni szokott, megtaláltam egy csomó régi biszbaszt, többek között a bedobozolt naplóimat, meg fotókat a gyerekkoromból. (Egyetemi évekből kb. nincsenek képeim, mert akkor már digitálisan fotóztunk, és a sok fényképezőgép, telefon, laptop, háttértár, elkorrodálódott CD cseréje és pakolgatása miatt lövésem nincs, hova lettek, jó, mi? Mindig mondtam, hogy csak az létezik, amit meg tudsz fogni a kis kezeddel. Lehet, hogy ki kellene nyomtatnom ezeket a posztokat.)
Párszor torkon kapott a nosztalgia, kellemetlen érzés volt. Tudom, hogy az a blokk, ami megnyomorítja az életem a múltban van elásva, és ha valaha ki akarok keveredni ebből a mocsárból, kíméletlenül a seb köré kellene mártanom a szikét, de egyszerűen nem megy. Részben azért fájdalmas, mert közben rájövök, hogy korábban volt valamelyest emberi életem (érzelmekkel, kapcsolatokkal, élményekkel, vágyakkal), de az igazi kockázat az, hogy kiderülhet, mennyi mindent megszépít a jótékony korrektív emlékezet, és valójában még akkor sem voltam boldog, amelyik időszakot most életem csúcspontjának könyvelem el. (Vettem egy nagy levegőt, és belelapoztam egy naplóba, éppen a T-vel való kapcsolatom agóniájának időszakából, és már tényleg el is felejtettem, mennyi vergődéssel jár, ha az ember nem szingli. De legalább megállapítottam, hogy egész jól írtam. :))
Maradok további gyávasággal:
Én.