Szabadság

Szeretem az augusztust.
Nem csak a nyár susog belőle, hanem a nap állásából, a levegő illatából finoman érződik az a kétségbeejtő “mindjárt vége” fenyegetés is, ami rám mindig pezsdítően hat. Utolsó esély. Most, vagy soha. Jövő nyárig erre már nem lesz módod, az pedig még nagyon messze van, ki tudja, megéred-e egyáltalán?
Miközben ma délelőtt az egyik kezemben egy pina coladaval, a másikban ecsettel, életem első vászna előtt táncoltam a Tracerre és az Ingloriousra, már egészen úgy éreztem, lehetnek még jó dolgok ebben az élet nevű állapotban.^^ A kép egyébként egészen ütős lett, de a végén nagyot küzdöttem vele, sajnos meg kell fizetnem a tanulópénzt az ismeretlen eszközök (vászon, akvarellfesték) miatt.
Holnap strand, ha az időjárás is beleegyezik, a többit még meglátjuk.

Képtalálat a következőre: „august”

Advertisements

Chaos reigns…

Voltak tervben témáim… arról, hogy a hőségriadó (köszi, Lucifer) kellős közepén negyven percet ácsorogtam 41 fokban a buszmegállóban, mert csont nélkül kimaradt a járat, amihez elkértem magam melóból, hogy odaérjek a fogorvoshoz, hogy aztán egy légkondi nélküli bádogdobozban aszalódjak, majd a tűző napon elvágtázzak a rendelőbe, ahol már nem volt ott az orvos (pedig csak 20 percet késtem, és odaszóltam telefonon)… vagy a Borgman című filmről, aminek olyan kristálytiszta bibliai szimbolikája van, hogy szinte odajön és kezet fog az emberrel, mégsem értik egy csomóan, miről szól… arról, hogy megint találtam magamnak pár tök jó zenekart (pl. a Blues Saraceno-t), vagy hogy a nem reprezentatív, de gondosan kidolgozott kísérleteim szerint simán életben lehet maradni Pina Coladan és Cheetoson (nem találom azt a hullámékezet izét a klavin, vagyis nem tudon rátenni a betűre, mindegy).
Vagy arról is, hogy olvastam egy interjút a hvg-ben egy noname magyar iróval, aki emigrált, és most vén norvégokat vakar ki a szarból a megélhetésért, de tök jól megideologizálta magának, hogy ez írói szempontból direkt áldás, ahogy az is, hogy a munkájához nem kell használnia az eszét…
Vagy arról, hogy egy nap alatt elolvastam a Lány a mólón c. krimit, ami az utolsó 30 oldalig minden kliséhalmozás ellenére egészen szórakoztató volt, ott azonban az írónő atomjaira zúzta a saját regényét..
Hát, ilyenekről írtam volna, de nem tudok koncentrálni ebben a hőségben, ezért aztán inkább csak beteszek ide egy szép képet:

Képtalálat a következőre: „iceberg”

2017.07.26. 20:21

Hideg, zivataros nap, éljen a július. Téli pulcsiban vacogva bámulok ki az esőbe (szépek a felhők).
Utálom az életem (nem az időjárás miatt).
Mászkál egy verssor a fejemben, és egyszerűen nem találom széles-e interneten, miből van, az ilyesmi pluszban megőrjít. (Nem is ezért utálom az életem, ez csak adalék.)
Asszem, megyek Sárkányok táncát olvasni és eszeK valami édeset (egész nap azt zabáltam).
Képtalálat a következőre: „rain”

Hőség

Szaggató fejfájás, mérsékelten élvezetes délelőtt egy táborozó ebihalakkal túlságosan telezsúfolt és mellém táborozó fiatal társaság miatt túlságosan depresszív hatású strandon; végleges búcsú a Broadchurch-től (imádatos, gyűjteménybe kerül). És sütöttem málnás-sárgabarackos sütit, hogy enni is legyen mit. Egész nyáron sütiken élek (bár ma bepusziltam egy közepesen hatalmas adag spagettit). Igazi gatyarohasztó meleg van, én mondjuk szeretem, csak úgy tűnik, a testemet már megviseli kissé.
Könyv: a Sárkányok táncát kezdtem újraolvasni Martintól, mire kezd az új évad Trónok harca, kb. be is fejezem (haha), ill. elkezdtem Paula Hawkins-től A víz mélyén-t (bár iróniadetektorral összefüggő okokból strandra inkább nem ezt vittem, hanem egy felbontatlan (tavaly novemberi) BBC History-t).
Most hét óra, és olyan szelek fújnak, mintha eső közeledne, de ennek a tapasztalatok szerint idén nem érdemes bedőlni.

Az én hunyorom teljesen bezöldült

Képtalálat a következőre: „hunyor”A hó egy nap alatt elpárolgott, lelapított virágokat és kettétört, virágzó fákat hagyott maga után.

Ma véletlenül tükörbe néztem, és feltűnt, hogy egész látványos a hunyorgó ráncom a az orrom felett, rémes dolog ez az öregedés. Vissza kell szoknom a napszemüvegre, pedig már egész jól elmúlt a fényérzékenységem (legalábbis hunyorgással kezelhető mértékűre mérséklődött, ezek szerint). Egyébként azt is megállapítottam, hogy minden macerája ellenére elég nyerő a fejemen a fekete színű haj, pont olyan veszélyesnek tűnök így, mint amilyen vagyok. Há. Há.
Szeretem, ha félnek tőem, ami érdekes, mert régebben zavart. Rééémes dolog ez az öregedés. :]

Tavaszcunami

shoulder-checkNyugis szombat, olvasgattam (Mocsok kivégezve, most kell keresnem valami kevésbé nyomasztót, mielőtt nekivágok a Pornónak (Trainspotting 2), mert közvetlenül egymás után csömörszerű állapotot eredményeznének), továbbá Road diszkográfiát kukáztam össze a netről, nagyon kalandos, cirill betűs helyeken jártam, mielőtt rájöttem, hogy a youtubeconverterrel egyszerűbb lesz. Magyar zenét kb. lehetetlen torrentezni (nem vagyok fenn ncore-on). Nem olyan tragikus hiányosság, de pár dolog azért beszerzendő vagy ötévente.
Klassz, tavaszi idő van, a hunyorom csak úgy hunyorog a napsütésben, nyugtalanító szél süvít, az állatok és a növények is teljesen meg vannak bolondulva. Nagyon szeretném ezt az időszakot, ha normális lennék. Így inkább csak olyan keserédes zaklatottságot érzek, mint mikor az ember legjobb barátnője bejelenti, hogy bepasizott/terhes/megkapta élete álommelóját Új-Zélandon.
Hogy szép-szép, és örülök is neki, meg minden, de azért kibaszott nagy tüskét vág a szívembe, amiért nekem már megint az marad, hogy tanúja lehetek más boldogságának, ráadásul jó képet kell vágnom a dologhoz, miközben éppen elveszítek valakit. Persze ez abból fakad, hogy nekem mindig fontosabb a másik, mint én neki, ez eddig minden egyes kibaszott emberi kapcsolatomban így volt (a végükön kiderült), szóval nem olyan nagy csoda, hogy kb. a nullára redukáltam a számukat.
És most iszoK egy teát.

TÉL <3

Imádom, hogy bár egész nap plusz fok van, a hó még mindig kitart. Simán ücsörög 15-20 centi a háborítatlan helyeken. És nagyon furcsa, hogy melegnek tűnik a reggel, ha enyhébb az idő -15 foknál. Szinte komfortézettel jár, hogy nem fagy érzéketlenre az ember pofája.

Végre igazi tél van, lefagyott rücskös jéggel a járdákon, jégcsapokkal, miegymás. Melóban az egyik zászló vége  felfagyott a tetőre, valószínűleg tavaszig ott is fog maradni. A madarak szerint mondjuk az már nem lehet messze, mert pár napja be nem áll a csőrük.
Tegnap a vadkacsák is előkerültek a tóparton. :)

Nem sok semmi

-azt hiszem, az utolsó pillanatban jöttem el szabira, az elmúlt két hétben hangyahajszál választott el attól, hogy valakinek leüvöltsem a fejét, már végképp nincs türelmem a hülyékhez (se lefelé, se felfelé), ez van

-ma majdnem leütöttem saját magam, helyes kis púp nőtt a bal szemöldököm felett, a teljes erőből ajtófélfába fejelés nem egészséges, ne próbáljátok ki (nem direkt volt, bár az se lett volna nagy csoda)

-úgy tűnik, négyévente előadok egy kis belezúgást Szilágyi Áronba

-egyébiránt teljesen lemondtam arról, hogy valaha még ebben az életben párkapcsolatban lesz részem (semmi dráma, csak olyan nyeh, leszarom)

-továbbra is összevissza és rosszul alszom, de most legalább rá lehet fogni az olimpiára

-valaki igazán feldobhatna már valami feliratot a Suicide Squadhoz, a szar audió+no sub sajnos nekem nem szórakoztató, egy szaros képregénymoziba nem fogom belefacsarintani az agyacskámat (főleg most, hogy meg is rázkódtattam)

-a csethu telefonszámhoz kötötte a regisztrációt, szóval itt mondunk végleg búcsút egymásnak (aki még mindig nem vette észre, hogy az anonim netezés napjai meg vannak számlálva és/vagy nem észleli ennek az aggályosságát, az egyszerűen debil)

-az időjárás bájos októberi hőmérséklettel kényeztet bennünket

-de azért érnek a paradicsomjaim, és finomak

 

 

Medárd és szottyadt eper

Hát ugye van ez az egyezségem magammal, hogy minden napra egy poszt, szóval ezt most azért írom, hogy holnap ne kelljen kettőt, mert tulajdonképpen semmi említésre méltó dolog nem történt, unalmas de fárasztó nap, sok piszlicsáré, bosszantó feladat, minisztériumi kontroll,  gázszünet, éhes kóbormacska, este pedig úgy telezabáltam magam melegszendóval, hogy a kísérőnek leküldött kóla végül teljesen a padlóra tette a gyomromat.
A három napja a hűtőben punnyadó epernek ma sincs semmi esélye az önaktualizációra.

De legalább nem esett.