It’s the cretins’ world

Freshest Memes Of The Day 20 Pics - #funnymemes #funnypictures #humor #funnytexts #funnyquotes #funnyanimals #funny #lol #haha #memes #entertainment

Advertisements

Pacifütyi, nem csillag

doorsVan az a sokat idézett inspirációs bullshit, hogy ha az életben bezáródik egy ajtó, akkor kinyílik egy másik.
Bár mindig viccesnek tartottam, de lassan az ‘Abszolút debil álbölcsességek’ c. toplistámon is kapaszkodik felfelé, mert ami az én életemet illeti, nos, az olyan, mintha folyamatosan csapódnának be mindenféle nyílászárók körülöttem, de cserébe nem hogy nem nyílik ki semmi, hanem egyenesen egy egyre jobban szűkülő tölcsér torka felé masírozok.
Csak kifelé mennek emberek, helyek, lehetőségek az életemből, befelé meg, nos, lófasz jön itt, csikánó, nem csillag.
Ez most konkrétan onnan jutott eszembe, hogy a legújabb szokásos EU faszkodás (=tönkrebasszuk az életedet, de csakis a te érdekedben, lásd pl. kullancsirtó szerek betiltása egészségvédelmi okokból, LOL, most meg a GDPR) nyomán odavész a komplett gyali-kvízes közösség. Amibe ugyan már nagyon ritkán jártam, de azért még mindig van ott 1-2 arc, akik hiányozni fognak, plusz az utolsó fórum, ahol van sansz rá, hogy néhány régi ismerőssel összeakadhassak még az életben. Vagyis az volt.
És akkor én vagyok a paranoiás, ha úgy érzem, hogy a komplett online kommunikációt próbálják visszaszorítani a szaros közösségi oldalakra. (Zuki sem véletlenül jött át körbenyalni az európai illetékeseket éppen most.)
A WordPress is ma már háromszor okéztatta le velem a hülye sütijeit, pedig belépéskor eleve kb. abba is beleegyezem adatvédelmileg, hogy kivegyék a szerveimet, ha valakinek megtetszenek.
Egyre szarabb ez a világ.

Keleten a helyzet… egyre szarabb

Hetek óta akadozik a kalózöböl, kb. minden hét-nyolcadik kattintásra jön létre kapcsolat a szerverrel, jól megszopatnak vele, hogy az amszterdami átjátszóra irányítanak, mert a hollandok valami nagy torrentellenes blokkolásba fogtak, és sajnos látszik is az eredménye. Egyszer egy kommentben olvastam, hogy: “ha lekapcsolják az ncore-t én öngyilkos leszek”. Mélyen együtt tudok érezni az illetővel, mert filmek kapcsán még csak-csak akadnak alternatívák, de  zenét szedni máshonnan kész tortúra.
criminal
Ha a duckduckGo talál is valamit, ÉS a víruskergető nem kezd eszeveszetten szirénázni, ÉS az oldal még él ÉS az is van rajta, amiért odamentem, akkor is zsíros esély van rá, hogy vagy az fogad, hogy az ujjlenyomatom és a retinám domborzatának megadásával regisztráljak, ÉS akkor majd töltögethetek, vagy fizessek xyz dollárt valami shady entitásnak, ÉS akkor esetleg töltögethetek. De ha mindezeken túljutsz, még mindig ott van a sansz, hogy ismeretlen jelszóval védett zipfájl vagy kamu kontent lesz a jutalmad (ami különösen a fél napos, 0,02 bit/óra sebességű töltögetős sessionok után esik jól az ember idegrendszerének).
A youtube ilyen szempontból szintén nagyon kényelmetlen, egyrészt újabban nem olyan egyszerű összekukázni trackenként egy új albumot, mert nem mindegyik van fenn, másrészt a tecsőtörő oldalak átlagos élettartama 3 és fél nap körül lehet, tucatszor fogadott az egy héttel korábban még működő szájtokon a link beszúrása után a “hát bocsi, a világ legrelevánsabb oldaláról már PONT nem áll módunkban letölteni semmit, de próbálj más forrást, annyi lehetőség van még”. :D Köszi, basszátok meg. (A régi kedves  downloadhelperrel meg nem tudom, mi a tetves farok van, de csak olyan verziójú FF-hoz létezik, amit sehonnan nem tudok tölteni, szóval minden irányból szorul a hurok.)

Rosszabb a halálnál?

Végre átvergődtem magam a Black Mirror negyedik évadán. Ahhoz képest, hogy az egyik legjobb sorozat, amit valaha kóstoltam, egy hónapig elvoltam a hat résszel. Valahogy túl sűrű a darához, és a korábbi évadokból kiindulva időt akartam hagyni az ülepedésre (közben kiderült, hogy ezúttal felesleges volt ez az óvatosság).
Másrészt az első epizód, amit minden kritika mennybe menesztett (USS Callister) eléggé elvette a kedvem az elején. Egész életemben kínosan émelyítőnek találtam a Star Treket, erre megdobtak egy Meth Damonnal (ahah) súlyosbított paródia verzióval, annyira rosszul voltam a látványtól, hogy a sztorira is alig tudtam odafigyelni. Nem tetszett az sem, hogy több helyen megúszásra játszottak (pl. a digitális másolatoknak nem volt nemi szervük – ez elég hiteltelen egy permanens nőhiányban leledző nerd álomvilágában).
Aztán gyorsan kiderült, hogy az összes epizód egyetlen technológiai rémálomra lesz felfűzve, ez pedig az emberi elme digitalizálása, a mások agyában turkálás.

Ebből egyedül a Metalhead lógott ki valamelyest, ami szintén nem tetszett (újabban nagyon érzékeny vagyok a cinematográfiára pro és kontra is). Egy leszakadó műszerfal össze tudja zúzni a robotkutya lábát, tehát nagyon is sebezhető a dög, de egyik zseniális hősnek se jut eszébe, hogy a batár kocsijával elüsse a picsába, vagy szétverjék valami husánggal álmában, inkább menekülnek előle..? Wtf. A feszültséget viszont nagyon ügyesen fenntartották, azt el kell ismerni.

Az Arkangel és a Crocodile ugyanaz a történet pepitában: a szeretetteli aggódás és az ellenséges kútászkodás is tragédiába torkollhat, ha nem tartjuk tiszteletben azt a varázslatos, és egyre inkább felértékelődő valamit, amit privát szférának hívunk. Nagyon együtt tudtam érezni az anyja által megnyomorított kiscsajjal (ezt megbeszélném a terapeutámmal, de nincs, mert anyám szerint felesleges, haha).

És végül jöjjön a két kedvencem az évadból. A Hang the DJ a San Junipero (3. évad) kistestvére. Egy szívmelengető történet a sok rettenet közepette, de nem ettől kiemelkedő, hanem mert kíméletlenül fekete tükröt tart a jelenkori párválasztási krízisnek. Algoritmusokra hallgatunk a szívünk helyett, benne maradunk szar kapcsolatokban, boldogtalanul, mert “a rendszer” szerint így helyes. Betartjuk a szabályokat, mert mindenki más is úgy tesz, és elhitetjük magunkkal, hogy nincs más választásunk, mert nem akarjuk felvállalni a felelősséget a saját döntéseinkért. Idegenekkel kefélünk az első randin, ha jól esik, ha nem, mert ez tűnik célszerűnek, és általában: az összes energiánk arra megy el, hogy agyonnyomjuk az ösztöneinket és a túlüvöltsük azt a kis hangot a lelkünk mélyéről. Ütős epizód volt, igazi Black Mirroros önreflexiós gyomrossal.

Ahogy az utolsó rész, a Black Museum is, amiben igazából három történetet kaptunk: a kimaxolt testi empátiába beleőrülő, fájdalomfüggővé váló orvosét, a pasija fejébe, majd egy plüssmajomba száműzött digitalizált anyukáét, és a szadisták zsákmányává váló kísértetrabét, aki lehet, hogy gyilkos volt, de talán még az sem. Ezek a legdurvább sztorik az évadban, és bár általában nem vagyok oda az antalógiákért egy antalógiában, de itt valahogy működött. Ez az a rész, amitől tényleg rémálmaim lehetnek majd, főleg a második történet rázott meg – milyen lehet évtizedekig egy vitrinben ücsörögni? A tanulsága mind a háromnak ugyanaz, és mintegy a San Junipero sötét oldalát villantja fel: van rosszabb dolog a halálnál, és nem biztos, hogy olyan elszántan kapaszkodnunk kéne az elképzelésbe, hogy megszabaduljunk tőle.

Használjatok óvszert!

Eljött, aminek el kellett jönnie: manapság már képtelenség normális INGYENES vírusvédelemre szert tenni. Vagy a procit bénítja le félóránként, és másfél óránként pop-upokkal kényeztet (Avira), vagy akkora memóriaigénye van, hogy csapágyas lesz tőle a laptop ventillátora (Bitdefender). Kurva Norton, miért nem lehet megvenni többé pénzért lemezen? Utalgasson eurót paypalon nekik a faszom. :(
Megint teszek egy próbát az Avasttal, bár évekkel ezelőtt azzal már befürödtem. Szintén sok helyet foglalt, beengedett egy csomó szart, de legalább nem is lehett tőle maradéktalanul megszabadulni. Mégis azt ajánlgatják mindenhol, ki érti…

 

 

Huszonegyedik Magyarországon

1.Kapok egy e-mailt, hogy küldemény érkezett az ügyfélkapumra.
2.Felcsattogok az oldalra, ahol nem tudok belépni, mert valahogy elfelejtettem az évente 1x (se) használt jelszavamat.
3.Kapok egy mailt a jelszóváltoztatásról, kattintok a benne lévő linkre.
4.Beírom az új jelszavamat.
5.Bejelentkezek.
6.Kétszer kell csak kattintanom a Letöltés gombra, és máris lementhetek egy dokumentum.zip nevű tömörített fájlt. Kiderült, hogy a NAV-tól jött, enyhén emelkedik a vérnyomásom.
7.Peazippel kibontom a fájlt egy mappába.
8.Megnyitom a benne lévő hat soros(!) pdf dokumentumot.
9.Amiben az adóhivatal arról tájékoztat, hogy az adóbevallás-tervezetem (beadva februárban) 2017. május 22-én végleges adóbevallássá vált, de ha meggondoltam magam, töltsem ki nyugodtan a SZJHGFM12K5674LEEG104 jelű nyomtatványt.
10.Mindezt 2017. augusztus 15-én.

EZZEL VETTEK EL 10 PERCET AZ ÉLETEMBŐL!!!
Digitális agyhalottak, baszdmeg.

West-es stratégia?

Őszintén szólva, nem vagyok meggyőzve.
Egyre több történet van a hazai migránsainkról, de egyet sem tudnék említeni, ahol boldogok. Anyagilag nagyobb a biztonság, de… ha az ember képes mögé nézni a kognitív disszonancia redukálásának, mégis csak az van, hogy nem lett kevesebb a gond, csak másféle.

Mindent áthat a gyökértelenség, és akkor is van honvágy és kultúrsokk, ha nem jössz rá, hogy ezek okozzák azt a kényelmetlen kis szorítást gyomrod táján. Kényelmesen megéltek, de apaként legtöbbször aljamunkát végzel, mert nem kapsz mást, és sokszor nem is törekszel másra, mert ez legalább biztos, anyaként pedig vagy szintén ezt műveled, vagy  a két és fél diplomáddal is otthon kuksolsz egész nap, mert nem beszéled a nyelvet és/vagy valakinek vigyázni kell a gyerekre is, a gyerekfelügyelet meg megfizethetetlen.
Közben blogot írsz a világutazó “kalandjaitokról”, pedig semmivel sem ér több vagy változatosabb inger, mint itthon (sőt). Ha posztot ér a játszóterezés, tudható, hogy pont ugyanazt a beszűkült életet éled, mint bármelyik GYES-es magyar anya, hiába hangzik elsőre menőn, hogy te mindezt Írországban/az USA-ban/Németországban/Svájcban teszed.
A gyerekeiteket kétnyelvűnek nevelni marha jó és divatos ötlet, kár, hogy ez a kettő sokszor három, és évekig csak a megkésett beszédfejlődés és a szókincskeveredés látszik belőle. Mire ez elmúlik, addigra pedig kialakul, melyik a domináns nyelv, és a gyerek következetesen elutasítja a másikat (többit). Mondjuk ki: az unokád már egyáltalán nem fog magyarul beszélni. Persze azt mondod, ez nem olyan fontos, de a szíved mélyén bánt.

Minden külföldi nagyon kedves hozzátok, az emberek sokkal többet mosolyognak, mint Magyarországon, de te is érzed, hogy nem vagy egyenrangú, és a szimpátiájuk inkább egyfajta megkönnyebbülés, hogy legalább normális, fehér bevándorlók vagytok, ha már. De azok vagytok, és a szemükben azok is maradtok. Ha jobban megnézed, még az is lehet, hogy ezek a mosolygós, befogadó helyiek maguk is bevándorlók, de ezt a témát nem szereted piszkálni, mert hiába van bizonyos körökben bája a multikulti imádatnak, a felismerés mögött ott motoszkálna az a kellemetlen következtetés, hogy tulajdonképpen gettóban éltek.

Hiányzik az anyukád és a testvéred, meg a gyerekkori barátaid, de ezt soha nem ismernéd be, hiszen ez a XXI. század, van Skype meg mobiltelefon, és persze fészbúk, és egy időre meggyőzöd magad, hogy az emberi kapcsolatok ezekkel is fenntarthatók. Aztán elkezdenek hiányozni az ölelések, a napon száradt lepedők illata, a frissen szedett, még meleg paradicsom íze a szádban, és akkor nagyon szeretnél hazajönni, de nem lehet, vagy ha igen, csak nagyon kis időre. Ami nem elég, ezért miután visszatérsz, erősen próbálsz a rossz dolgokra emlékezni (Magyarországon az emberek sokkal kevesebbet mosolyognak és a BKV ellenőr is bunkó volt).

Eleinte még rosszul érzed magad, mikor észreveszed, de megfigyeled magadon, hogy örülsz az otthonról érkező rossz híreknek, lelkesen kommenteled magyar fórumokon magyar nyelven a népedet megnyomorító eseményekről szóló hírek alá: “mi akkor léptünk, le amikor…” Elégedett vagy, mert lesz ott másik (leendő) migráns, aki megveregeti a vállad (és közben a sajátját is), hogy mennyire okos vagy, és milyen jó döntést hoztál.
Hiszen sokkal több a pénzed.