Csak gondolkodni ne kelljen

Több dologba belecsaptam sorozatilag, a tapasztalatok változóak:

Lucifer (3. évad) – az első epizód után leginkább azt tudom kiemelni, hogy untam, és főhősünk vagy irritálóan ripacskodni kezdett, vagy eddig is azt csinálta, csak mostanra lett elegem belőle, nem lett sok kedvem a továbbiakhoz, de úgyis megnézem majd őket (szerintem már kivesézték a karaktereket, és most jönnek majd az erőltetett szálak, de ne legyen igazam).

The Hollow Crown – az első évad első részét rögtön kaszáltam, mert szálkás lett az agyszövetem attól a buzis vekengéstől, amit II. Richárd előadott, de a IV. Henrikes részek ott vannak (bár nekem sok volt Falstaffból, majd reklamálok a Lándzsarázónál). A szereposztást is díjazom, hajrá britek!

Stranger Things – második évad, első epizód… nem tehetek róla, én imádom ezt a sorozatot, pedig szinte teljesen immunis vagyok a nosztalgiafaktorra, amivel a sikerét magyarázni szokták, mivel kicsit később születtem annál, hogy érdemi (nem óvodás) emlékeim lehessenek a ’80-as évekről. Utálom a szörnyes horrort, és fáraszt az efféle sci-fi, de mégis ebben a világban valahogy nem idegesít. A gyerekszereplők pedig továbbra is zseniálisak, érdemes lesz a jövőben odafigyelni rájuk.

Rescue Me – folytatom a második évaddal egyelőre kevésbé köt le, mint az első, de szándékomban áll befejezni.

Advertisements

Eltelt

Unalmas, félig átaludt szombat, még sorozatozni se volt erőm, azért megnéztem az új Lucifer epizódot, de halálra untam magam rajta, miért kell minden jó karaktert agyhalottá tenni azzal, hogy beszerelmesítik? :/

A híroldalak mind a tragikus veronai buszbalesettel vannak elfoglalva, csak néha szakad meg a hírfolyam egy kis Trumpozás kedvéért. Mindig különösen borzalmas, ha gyerekek vesznek oda, de a nemzeti gyásznapot azért kissé túlzásnak érzem.
Hányan is fagytak meg ezen a télen, 130 körül?
Hányan vesztek oda a horrorkórházakban?
Itt minden egyes nap gyásznap lehetne.