Perfection exists

Lola is living la vida Loki

Advertisements

És a főcím is borzalmas

Nem tetszik a Gypsy, bár még csak az évad felénél vagyok. Lassú, nem túl eredeti, és ha Watts kisasszony nem volna olyan csinoska, hogy tikkeljek az irigységtől, ha ránézek, valószínűleg halálra is unnám magam, mégsem ez az, ami igazán zavar benne… de hogy valójában mi, arra csak az imént jöttem rá.
A nőgyűlölő attitűd.
Minden női szereplő ellenszenves. A tökéletes életű középosztálybeli szépség valójában sárba tiporja a szakmája legelemibb etikai normáit, és bár szegény, ártatlan férje (eddig) rendületlenül, hűségesen imádja, ő fiatal csajokra gerjed (mert ugye, az a legújabb filmes trend, hogy nem létezik heteroszexuális nő, ezen is mindig kiakadok).
Például olyan csajokra gerjed, mint az erősen borderline, Sidney nevű rémálom, aki szemtelenül fiatal, atomszexi és természetesen biszexuális. Bakanccsal tipor a mindenféle nemű szívek romjain, mert megteheti, és mert élvezi – az expasiját pl. az öngyilkosságig üldözi, és a szakításuk után is lejmol szegény, kiszolgáltatott fiútól.
Aztán ott van a szintén szexi Alexi, a hűséges férj titkárnője, aki visszaélve bájaival a romlásba készül rántani az ártatlan hímet, aki persze passzív elszenvedője lesz majd a leendő félredugásnak. (Megtudtuk, hogy a barátait is a válás tette tönkre – vagyis a nők.)
A tablót a lányukat (egyelőre csak átvitt értelemben) megfojtó anyák (a főhős mamája, és az egyik kliense), valamint az akaratgyenge, kiszolgáltatott, drog-, fasz- illetve szektafüggő nebáncsvirágok (Allison és Rebecca) teszik teljessé. Ja, és egy villanás erejéig ott van még az elmaradhatatlan focianyuka kommandó is
Ezek fényében igazán nem lepődik meg az ember, mikor az egyetlen cuki nőnemű lényről (Dolly, a kislány), kiderül, hogy ő igazából fiú.

Tik-tak

Képtalálat a következőre: „time bomb”Nem az újdonság varázsa a lényeg, ezt mindenki félreérti, vagy félremagyarázza. Az újdonság inkább distressz, elbizonytalanít, éberségre, alkalmazkodásra, attitűdváltozásra kényszerít, valójában nagyon kevés ember élvezi.
Az a bizonyos frissítő lüktetés nem az újdonságból fakad, hanem az ismeretlenségből. Nem új házba költözöl, hiszen az minden esetleges öröme mellett rengeteg előre látható (és még több előre nem látható) gonddal is jár majd, hanem ott állsz a karácsonyfa alatt, és éppen leoldani készülsz a masnit egy rejtélyes, csillogó dobozról. Amiben akármi lehet. Nem tudod, hogy mi az, de tudod, hogy a tiéd lehet, ha akarod. Csak egy mozdulat.
Lehet, hogy csodát rejt az ajándék, lehet, hogy semmi érdekeset, vagy az is lehet, hogy tényleg valami újdonságot, de nem ez a lényeg. Hanem az a schrödingeri pillanat, mikor még bármi lehet. Ez az, ami a hosszú távú kapcsolatokból apránként kikopik, ez az, amit a legodaadóbb, legösszeillőbb, legszerelmesebb párok sem tudnak megadni egymásnak egy idő után.
És ez az, amire időről-időre mindannyian annyira vágyunk.
Ezért nem érezheted magad biztonságban a legboldogabb házasságban sem. Mert a társad szívében van egy titkos zug, ahová ironikus módon gyakorlatilag bárki belépőt szerezhet, csak te nem.
És évről-évre egyre nagyobbra nő…

Még nem haltak ki (teljesen)!

Képtalálat a következőre: „unicorn”Oké, hát nagyon nem hiányzott, hogy felpiszkálja valaki az évek óta tetszhalott libidómat, de sajnos megtörtént.
Mikor először láttam, csak megakadt rajta a szemem, mert ilyen csodálatos génállományok nem szaladoznak itt, Mordorban (pasiban meg főleg nem), de a minap megint “találkoztunk” (egy légtér pár percig, de no kommunikáció), és nem nagyon bírom kiverni a fejemből.
Magas, izmos, értelmes (kék) szempárral néz ki a szép vonású fejéből, és olyan hangja van, te jó ég, olyan hangja, hogy nagyon kellett kapaszkodnom az aszexualitásomba, mikor megszólalt. Tetszik, ahogy öltözik(!), és amennyire a munkájából sejthető, igazán intelligens (persze, hiszen minimum rokon szakma az enyémmel, mi is lehetne más).
Van rá esély, hogy fiatalabb nálam vagy 6-8 évvel, dehát ezen már igazán meg sem lepődöm, az én korosztályom konkrétan nem létezik a környéken (komolyan, vannak huszonévesek, vannak negyven pluszosok, a harmincas pasik meg vagy mind külföldön, vagy lakat alatt őrzi őket az asszony, vagy ötvennek látszanak, passz).
Ezek tükrében persze biztosra vehető, hogy:
-van barátnője/felesége
-gyereke (is)
-meleg
-sokkal jobb ízlése van annál, hogy a magamfajta egyáltalán feltűnjön a radarján
-all above.

Szóval, bassza meg a kurva élet.

Kedves naplóm!

Képtalálat a következőre: „old diary”Mivel szó szerint kezdett a fejemre omlani a sok lakásban elszórt könyv-, magazin-, és festőkelléktorony, heveny rendrakásba kezdtem. Ez persze mindig a klasszikus forgatókönyv szerint zajlik, vagyis soha nem elég egyszerűen helyet keresni a dolgoknak, padlás híján át kell rendezni az egész terepet. (Példa a helyzet komolyságára: felhasítottam egy puff alján a kárpitot, hogy az így keletkezett üregbe beférjen két szatyor, országlabdapárna-varrásból megmaradt textília.)
Ahogy lenni szokott, megtaláltam egy csomó régi biszbaszt, többek között a bedobozolt naplóimat, meg fotókat a gyerekkoromból. (Egyetemi évekből kb. nincsenek képeim, mert akkor már digitálisan fotóztunk, és a sok fényképezőgép, telefon, laptop, háttértár, elkorrodálódott CD cseréje és pakolgatása miatt lövésem nincs, hova lettek, jó, mi? Mindig mondtam, hogy csak az létezik, amit meg tudsz fogni a kis kezeddel. Lehet, hogy ki kellene nyomtatnom ezeket a posztokat.)
Párszor torkon kapott a nosztalgia, kellemetlen érzés volt. Tudom, hogy az a blokk, ami megnyomorítja az életem a múltban van elásva, és ha valaha ki akarok keveredni ebből a mocsárból, kíméletlenül a seb köré kellene mártanom a szikét, de egyszerűen nem megy. Részben azért fájdalmas, mert közben rájövök, hogy korábban volt valamelyest emberi életem (érzelmekkel, kapcsolatokkal, élményekkel, vágyakkal), de az igazi kockázat az, hogy kiderülhet, mennyi mindent megszépít a jótékony korrektív emlékezet, és valójában még akkor sem voltam boldog, amelyik időszakot most életem csúcspontjának könyvelem el. (Vettem egy nagy levegőt, és belelapoztam egy naplóba, éppen a T-vel való kapcsolatom agóniájának időszakából, és már tényleg el is felejtettem, mennyi vergődéssel jár, ha az ember nem szingli. De legalább megállapítottam, hogy egész jól írtam. :))
Maradok további gyávasággal:
Én.

Februári szárnyak

Idén kb. először sikerült sort keríteni rá, hogy beszélgessek egy kicsit az Angyallal (ő egy létező ember, csak így hívom, ennyire még nem zakkantam meg), és valamiért jót tesz nekem. Pedig szinte semmi közös nincs bennünk, de pont ellentétes irányban kettyós, mint én, szóval valamennyire semlegesítjük egymás nyomorát, azt hiszem.
Nagyon bírom benne, hogy állandóan kísérletezik, keresi az élményeket és a kihívásokat, belőlem ez mostanra teljesen kihalt (mondjuk sose voltam túl bőségesen ellátva munícióval).
Plusz ő is régóta szingli, mint én, tehát egyrészt nem untat a kiccaládja fejleményeivel, másrészt nekem sem kell úgy tennem, hogy nem untat, harmadrészt meg meleg, ezért nem fenyeget az a veszély, mint S-sel meg J-vel, hogy a nagy, több éves idill után egyszer csak a derült égből rám okádja, hogy mekkora szar vagyok, amiért “csak” barátkozni szerettem volna vele.

Na, melyik faj?

A hím olyan fejletlen, hogy ha nem talál rövid úton egy nőstényt, amelyre ráakaszkodhat, akkor elpusztul, mert önállóan még táplálkozni se képes. Az egyedüli funkciója a megtermékenyítés, ha úgy tetszik, ez a férfi princípiuma beteljesítése.

Innentől a hím az immár közös keringési rendszeren keresztül jut táplálékhoz, aminek köszönhetően meg is erősödik; cserébe készséggel ellátja a nőstényt spermával, amikor csak szükség van rá. Ez az állapot aztán egészen a nőstény elpusztulásáig fenn is marad.

Ugye? :D
Bár a horgászhalak is így csinálják.

 

Neon, tejföl és a legszebb öröm

A nap tanulságai:

-a pasztellfesték fixáló löttynek olyan brutális szaga van, hogy most legalább egy évig semmilyen életforma nem marad meg a hálóban rajtam kívül – pedig a kezelendő felületnek kb. az 5%-ával végeztem csak
-sütireceptekben a tejföl nem helyettesíthető joghurttal következmények nélkül – hiába közeli rokonok, a hasonlóság CSAPDA
-a The Neon Demon egy gyönyörűen fényképezett, brutálisan szar film, senkinek nem ajánlom
-a Forma-1 még mindig képes alulmúlni önmagát, éljenek az esős futamok
-imádott Dell lapim halálosan féltékeny, és rendszeresen szabotálja a 2 in 1 készülékek iránti kutatómunkámat, pedig biztosítottam róla, hogy nekem ő az első (csak hát kellene egy mobilabb, és öt centis átmérőnél azért nagyobb kijelzővel rendelkező kütyü, amit netezési célból tudnék hurcolni melóba – sajnos a céges gépeken minden mulatság tiltva van, és hát nehogy véletlenül megdögöljek már az unalomtól, vagy ilyesmi)
-gonosz vagyok, mert örömmel tölt el, hogy éppen látványosan tönkremegy egy őskori, plátói szerelmem korábban émelyítően boldognak tűnő házassága :] :(

A cím keltse fel az olvasó figyelmét!

twinbodyA legfrissebb áldozatom a két napon beül kivégzett A sziámi ikrek szexuális élete c. opusz Irwin Welsh-től (igen, a Trainspottingos srác). Túl azon, hogy egy igen szórakoztató krimi, ami olvastatja magát, van pár elég kemény kis gondolati magja, amin el lehet rágódni az utolsó oldalt követően is. Bár véletlen, hogy nem sokkal a Beautiful You után olvastam, rokonnak érzem a két regényt, csakhogy ami Chucknak valamiért nem jött össze (impresszív képekből lélegző történetet és plasztikus karaktereket teremteni), azt Irwin ragyogóan megoldotta. Társadalomkritika pipa, amerikai álommal való leszámolás pipa, de ami nálam a legjobban megfogta a gerelyt, a nemi szerepek változásának (eltűnésének?) boncolgatása.
Szeretném azt hinni, egyelőre disztópia, hogy minden nő biszex (vagy kötelezőnek érzi úgy viselkedni), minden nő a férfiak áldozata (ami aztán vagy szadista, férfias harcossá teszi, vagy mazochista, önsorsrontó, ronccsá, akit a világ minden szakmai sikere sem győz meg arról, hogy értékes ember); a férfiak pedig végképp önmaguk paródiájává váltak: ha éppen nem melegek, pedofilok vagy nemi erőszaktevők, egy hal(!) kasztrálja őket; ragyogó kiállású tűzoltók, csak éppen a szex meg a pénzkeresés nem megy nekik; sikeres írók, de a kapuzárási pánik szánalmas bohóccá teszi őket, ezért aztán a tulajdon lányuknál fiatalabb csibék őszintétlen hódolatába kapaszkodnak; tehetségtelen lúzerek, akiket az irigység végül aljas, nőgyűlölő szörnyetegekké tesz.
Nagyon tetszett a két főhősnő kapcsolati dinamikája, ami persze elnagyolt, sőt, néha groteszk ecsetvonásokkal lett megfestve, de remekül érzékeltette a kettéhasadt (kettéhasított) női identitás részeinek küzdelmét egymásért és egymás ellen, hogy aztán mindketten felismerjék, összetartoznak, és az ellenség odakint van.
Első pillantásra könnyű lenne rásütni a regényre, hogy tulajdonképpen egy feminista mű, de ez csak a felszín, mert bár a sztori végén a girlpower kerekedik felül, menet közben a szerző azért a nőkről is elég markáns, és cseppet sem hízelgő kör(kór)képet vázol fel.

Erősen ajánlott olvasnivaló, 5/5, de gyenge gyomrúak óvatosan kóstolgassák.

Kis körkép az undorító magyar hímekről. Férfiaknak se híre, se hamva

A Jolie-Pitt álom vége kapcsán újfent lehetőségünk nyílt bepillantani a magyar hímek primitív, nőgyűlölő attitűdjébe.
Elég szemezgetni a sztorival foglalkozó cikkek, posztok, mémek kommentszekcióit, és máris megtudhatjuk, hogy:

-olyan a világon nincs, hogy egy pasi bepiál, majd bántalmazza a családját, ezt csak a nők találják ki, hogy besározzák az ártatlan, szerető férjüket (hiszen minden nő álma egy világra szóló botrány után egyedül nevelni hat gyereket, csak úgy)

-a rohadt ribanc aranyásó, tuti, hogy a pasi pénzére hajt (hiszen köztudott, hogy a híresen csóró Angelina Jolie mennyire rászorul az anyagi támogatásra)

-szegény Brad, hát kitüntetést érdemelne, hogy eddig is menedzselte azt a nemzetközi árvaházat, amit a gonosz neje a nyakába varrt (mind tudjuk, hogy a férfiak nem rendelkeznek önálló akarattal és képtelenek önálló döntéseket hozni, az aljas nők manipulálják őket kényükre-kedvükre – bár ha így volna is, az nem tudom, kinek a szégyene :))

-úgy kell neki, az idióta nő levágatta a melleit(!), ne csodálkozzon, ha szerencsétlen férje a piába menekült undorában (az ugye nyilván meghaladja a félművelt polgártársak képzeletét, hogy a világ humánusabb helyein a maszektómiát azonnali implantáció követi, tehát a nő utána pont annyira “undorító”, mint bármelyik maca azokban a kifinomult filmekben, amikre a nyomorult gyíkjukat verik, de értjük, a nő, mint olyan, csak a csöcséért szerethető, inkább halt volna meg rákban a mocskos kurvája 45 évesen, ahogy minden nő a családjában).

Gratulálunk.

 

 

Nem sok semmi

-azt hiszem, az utolsó pillanatban jöttem el szabira, az elmúlt két hétben hangyahajszál választott el attól, hogy valakinek leüvöltsem a fejét, már végképp nincs türelmem a hülyékhez (se lefelé, se felfelé), ez van

-ma majdnem leütöttem saját magam, helyes kis púp nőtt a bal szemöldököm felett, a teljes erőből ajtófélfába fejelés nem egészséges, ne próbáljátok ki (nem direkt volt, bár az se lett volna nagy csoda)

-úgy tűnik, négyévente előadok egy kis belezúgást Szilágyi Áronba

-egyébiránt teljesen lemondtam arról, hogy valaha még ebben az életben párkapcsolatban lesz részem (semmi dráma, csak olyan nyeh, leszarom)

-továbbra is összevissza és rosszul alszom, de most legalább rá lehet fogni az olimpiára

-valaki igazán feldobhatna már valami feliratot a Suicide Squadhoz, a szar audió+no sub sajnos nekem nem szórakoztató, egy szaros képregénymoziba nem fogom belefacsarintani az agyacskámat (főleg most, hogy meg is rázkódtattam)

-a csethu telefonszámhoz kötötte a regisztrációt, szóval itt mondunk végleg búcsút egymásnak (aki még mindig nem vette észre, hogy az anonim netezés napjai meg vannak számlálva és/vagy nem észleli ennek az aggályosságát, az egyszerűen debil)

-az időjárás bájos októberi hőmérséklettel kényeztet bennünket

-de azért érnek a paradicsomjaim, és finomak