Felrázva és lekeverve

Sokáig figyelt talonban, végül a hétvégén ledaráltam a The Night Managert, és az az igazság, hogy megvett kilóra. Regény alap ide vagy oda, a legkönnyebb a sztorin lenne fogást találni, de nem akarok. Egy kellemes, klasszikus kémkaland, parádés szereposztással, csodálatosan fényképezett, lélegzetelállító helyszínekkel, és pontosan abban a ritmusban mesélve, amit ebben a műfajban kívánatosnak tartok. Újra konstatáltam, hogy a brit sorozatokra érdemes odafigyelnem.
Igaz, hogy rémes minőségben, de megnéztem a Blade Runner 2049-et, és amennyire bíztam benne az előzetesek alapján, annyira sajnálok rá egyáltalán szavakat pazarolni, nem érdekel, hány pontosra szopják fel imdb-n, ezért röviden csak annyi: ez a film egy fos. EGY FOS. :(

Advertisements

És a főcím is borzalmas

Nem tetszik a Gypsy, bár még csak az évad felénél vagyok. Lassú, nem túl eredeti, és ha Watts kisasszony nem volna olyan csinoska, hogy tikkeljek az irigységtől, ha ránézek, valószínűleg halálra is unnám magam, mégsem ez az, ami igazán zavar benne… de hogy valójában mi, arra csak az imént jöttem rá.
A nőgyűlölő attitűd.
Minden női szereplő ellenszenves. A tökéletes életű középosztálybeli szépség valójában sárba tiporja a szakmája legelemibb etikai normáit, és bár szegény, ártatlan férje (eddig) rendületlenül, hűségesen imádja, ő fiatal csajokra gerjed (mert ugye, az a legújabb filmes trend, hogy nem létezik heteroszexuális nő, ezen is mindig kiakadok).
Például olyan csajokra gerjed, mint az erősen borderline, Sidney nevű rémálom, aki szemtelenül fiatal, atomszexi és természetesen biszexuális. Bakanccsal tipor a mindenféle nemű szívek romjain, mert megteheti, és mert élvezi – az expasiját pl. az öngyilkosságig üldözi, és a szakításuk után is lejmol szegény, kiszolgáltatott fiútól.
Aztán ott van a szintén szexi Alexi, a hűséges férj titkárnője, aki visszaélve bájaival a romlásba készül rántani az ártatlan hímet, aki persze passzív elszenvedője lesz majd a leendő félredugásnak. (Megtudtuk, hogy a barátait is a válás tette tönkre – vagyis a nők.)
A tablót a lányukat (egyelőre csak átvitt értelemben) megfojtó anyák (a főhős mamája, és az egyik kliense), valamint az akaratgyenge, kiszolgáltatott, drog-, fasz- illetve szektafüggő nebáncsvirágok (Allison és Rebecca) teszik teljessé. Ja, és egy villanás erejéig ott van még az elmaradhatatlan focianyuka kommandó is
Ezek fényében igazán nem lepődik meg az ember, mikor az egyetlen cuki nőnemű lényről (Dolly, a kislány), kiderül, hogy ő igazából fiú.

Stratégiai tervdokumentumok

A héten szabin vagyok, de persze nem pihenek, hanem készülök a redvás alapvizsgára, aminek semmi értelme, de kötelező, mert ezen a melóhelyen a szervezeti kultúra alappillére, hogy minél több olyan dolgot csináljunk, aminek semmi értelme, de kötelező.
Nem tudom megtanulni ezt a sok szart, de már annyira nem is törekszem rá, pedig jó lenne nem megbukni, mert akkor ugye kirúgnak. Ami nem lenne akkora tragédia, de financiálisan jól jönne, ha ezt a szerződést még ki tudnám tölteni, mert terveim vannak (na jó, inkább elképzeléseim, de tőlem az is félelmetesen karakteridegen). A hosszabbítással meg töröljék ki a seggüket jövő nyáron.
Állítólag lehet használni a könyvet a vizsgán, mondjuk F. szerint (aki már volt a múlt héten) pont nem mész vele semmire, mert ha 50 kérdésre 45 perced van, marhára nem fér bele a lapozgatás.
Na mindegy, majd meglátjuk.
Jobban esik a Bloodline(!), ami egész jól kivakarta magát úgy a 9. epizód környékére (fakkje), és mostmár érdekel. Bírom a bosszúállós sztorikat, szóval kibékültünk, bár a szereplőgárdától még mindig émelyeg az esztétikai érzékem.
Elég kellemes őszi idő volt ma, meleg napsütés azokkal a furcsa őszi illatokkal, egész szerethető évszak ez, ha nem kell (kéne, haha) iskolába menni alatta.
Kitkat szerintem megint fel lett kismacskásítva (kurva nagy ötlet télre lealmozni), más hír nincs.

Neidegesíts

Lenyomtam az első két részt a Bloodline című opuszból, és felhúztak. A pilotnak még megbocsátottam, hogy szar volt, nagyon sok pilot szar, itt is egyszerre volt túl sok az információ és túl kevés a kapaszkodó, de hogy a második részben is csak vérszegény lebegtetéseket kapjak valami egykori ötödik tesóról, akinek a halálához valahogy köze lehetett a fekete bárány legidősebb fiúnak, az igazán felháborító. Ebben a helyzetben egész egyszerűen életszerűtlen, hogy említés szintjén se kerül elő az a gyanús régi történet, főleg hogy egy olyan indulatikontroll-zavaros, állandóan ordibáló  barom is színen van, mint a roppantul visszataszító Kev.
Mellesleg rájöttem, mi zavar még a sorozatban: ennyi ronda embert egy rakáson… Lófejűek, hájfejűek, szárazra aszott kórók és szénné plasztikázott öregemberek, semmi csinosság, amin pár másodpercig megpihenhetne az ember jóízlése.

‘Happy is overrated’

Súlyos darával kivégeztem a Shameless ötödik évadját, és nagyon tudom ajánlani. Olyan mélységei voltak, amit egy trashdramedy-től igazán nem várna az ember, és bár a többedik évadnak köszönhetően beköszöntöttek a karakteridegen elhajlások, de a sztorik és a dialógusok, meg persze az egész sorozat bizarr alaphangja simán elviszi ezeket is a hátán. Ilyen tempóban lassan kurrens fogyasztó leszek.
Könyv: Camilla Läckberg Jéghercegnőjét fejeztem be ma, nem rossz, nem rossz, de minden elsőkönyves gyerekbetegséget magán visel, megint megpiszkált az az ilyet én is tudnék írni, basszus érzés. Tudom, tudom, mi tart vissza…

My Lists (GoT)

Képtalálat a következőre: „game of thrones”

I want them dead and they may die:
Sansa (yeah, I’ve never liked her)
Varys (it’s his fate)
Jaime (fucking childmurderer, I remember, like the north)
Cersei (no comment)
Sandor Clegane (I don’t buy his change)
Baelish (no comment, perverted bastard)
Melisandre (no comment, and it’s her fate, too)
Theon Greyjoy (another childmurderer)
Euron (he’s disgusting)

I don’t want them dead but they probably will die
(they aren’t touched by magic):

Tyrion
Jorah Mormont
Samwell Tarly
Brienne
Podrick
Missandei
Grey Worm
Bronn
Davos
Tormund

I want them dead, but they will probably survive:
Daenerys (stupid, arrogant bitch)
… and that’s all

If they die, I’m gonna really freak out:
Arya
Jon

I don’t give a fuck:
Bran

 

Megunt játékok

Lement a harmadik rész Trónok harca is, és bárcsak azt írhatnám, micsoda katartikus élmény volt, de nem. Fakó, színtelen világ, ostoba CGI-csatákkal, és gyakorlatilag Arya maradt az egyetlen, akinek a sorsa valamennyire érdekel. Dany karaktere mindig is egy üres héjnak tűnt a számomra, Jon Snow-tól még depressziósabb leszek, szóval nagyon érdekes megfigyelni magamon, hogy a Cersei körüli események simán jobban lekötnek, mint a másik két előretolt cyvasse figuráé.
A párbeszédek erőtlenek, Tyrion sziporkagyárból egy közhelyeket pufogtató, karót nyelt, uncsi alak lett, és most spoileralert   még Olennát is kinyírták, bár a végén legalább utoljára jól odabaszott <3 spoileralertvége. Sansát sosem bírtam, Brantől meg a frász kitör, mióta rászokott a varázsgombára. Ez is furcsa, hogy a könyvben mennyivel jobban működik ez az időutazó varg téma, a sorozatban béna és felesleges szál lett, bár nekem a színész is nagyon antipatikus. Hogy lehet már valakinek ilyen feje..?
Több akciót, kevesebb dumát, duh.

Endgame of Thrones

Kezdett a hetedik évad, és ennek örömére újranéztem a hatodik utolsó két epizódját is.
Jó lesz ez.
Daeneryst valamiért sosem kedveltem, és továbbra sem a szívem csücske, de nagyon izgalmas, melyik összetevő hogyan fog reagálni, hogy végre ő is megjelenik az oldatban.
Jövendőbeli élete párját, Jont viszont határozottan megszerettem, tetszik, ahogy szépen lassan kinőtte a fattyúkomplexusait, hiába, előbb-utóbb utat tör magának a Stark-Targaryen vérturmix.
A harmadik sárkány nyerge viszont kiadónak tűnik, mivel a sorozatból kiírták a könyvben megjelenő “meghalt, mégis túlélte” unokaöcsit. Ki ugrik be a helyére? Tyrion? Arya? Bran? Az se lenne semmi, ha bevargolna az egyik süsübe. Szegénnyel történhetne már valami cool dolog, mert eddig az volt a csúcs, mikor visszafázta magát a múltba, hogy kiderüljön A NAGY TITOK, amit az első kötet óta minden rajongó tudott. :Đ

Hőség

Szaggató fejfájás, mérsékelten élvezetes délelőtt egy táborozó ebihalakkal túlságosan telezsúfolt és mellém táborozó fiatal társaság miatt túlságosan depresszív hatású strandon; végleges búcsú a Broadchurch-től (imádatos, gyűjteménybe kerül). És sütöttem málnás-sárgabarackos sütit, hogy enni is legyen mit. Egész nyáron sütiken élek (bár ma bepusziltam egy közepesen hatalmas adag spagettit). Igazi gatyarohasztó meleg van, én mondjuk szeretem, csak úgy tűnik, a testemet már megviseli kissé.
Könyv: a Sárkányok táncát kezdtem újraolvasni Martintól, mire kezd az új évad Trónok harca, kb. be is fejezem (haha), ill. elkezdtem Paula Hawkins-től A víz mélyén-t (bár iróniadetektorral összefüggő okokból strandra inkább nem ezt vittem, hanem egy felbontatlan (tavaly novemberi) BBC History-t).
Most hét óra, és olyan szelek fújnak, mintha eső közeledne, de ennek a tapasztalatok szerint idén nem érdemes bedőlni.

Bye, FBI

Tizenkét(!) évad után kaszaéretté nyilvánítottam a Criminal Minds-t. Még adós vagyok pár résszel az évad végéről, szóval nem tudom, Reid-et kiírták-e (Hotch után, aki szintén óriási kedvencem volt, szóval nagyon nem vettem jó néven azt sem), de eljutottam oda, hogy ettől függetlenül sem vagyok kíváncsi a továbbiakra. Túl azon, hogy maga a koncepció is elfáradt (már nem nagyon tudnak új agybajokat kitalálni), nem tetszik, ahogy a főszereplők elfakulnak és elfeketednek. Ha új szereplő érkezik, szinte kényszeresen ügyelnek rá, hogy véletlenül se legyen fehér ember. Ami még nem is feltétlenül zavarna, ha tényleg érdekes karakterek lennének, de nem azok. Kellemes, mély hangon búgják a semmit, tökéletes unalmasak.
Emily is ilyen se íze, se bűze figura, Garcia a legelejétől az agyamra megy, JJ teljesen háttérbe van szorítva, szóval csak Reid és az új latin srác érdekel valamennyire – bár az utóbbi úgy tűnik, annyira mégsem, ha a nevét sem tudom felidézni.
És hogy végképp megnyerjem a rázistá címkét, az egyik utolsó csepp a pohárban az a (már a Banshee-ben is elsütött, de ott a többi esemény kontextusában megbocsátható) debil PChülyeség volt, hogy a sitten természetesen a fehérek a brutális szadisták, akik egymást verik, a feketék meg szinte fehérgallérosak, akik sakkoznak, és megvédik szegény 40 kilós, fehér hősünket. Hát hogyne…
Most így hirtelen nem is tudom, berendelték-e egyáltalán a 13. évadot. Talán igen. Annyira sem érdekel, hogy kiguglizzam, durva.

Kattant kamaszok és kényszeres költekezés

Képtalálat a következőre: „shopping problem”Filmnézős vasárnap, előbb hosszú dokkolás után túlestem végre a Min Lilla Syster-en (most látom, milyen bájos magyar címet sikerült adni neki, gratulálok – egyébként jó kis film, csak a szülők idegesítően maflák benne); és megnéztem a Boy Interrupted-et is, bár régebben már láttam. Befejeztem a Banshee-t (hiányozni fog, ilyen húzós ponyvát még sosem láttam), és realizáltam, hogy a Lucifer 2. évadja is véget ért (én simán vártam a következő részt).
Ezért aztán belekóstoltam a Broadchurch 2. évadába, de nem nagyon vagyok oda tőle, hogy áthúzták ide az első évad sztoriját, még szerencse, hogy körvonalazódik egy régi-új ügy is. Az akcentusukat továbbra is nagyon szórakoztatónak tartom. :)
Mivel kissé (nagyon) aggódom J betegsége miatt, rögtön le is eresztettem egy kis gőzt, és kidobtam 20 ezer forintot az ablakon ruhára – kb. ötezer forint védhető belőle, mert szandálra tényleg szükségem van.  Hatezredik felsőre nem annyira. Még jó, hogy megbeszéltem magammal, hogy spórolni kéne.
Könyvileg még mindig a Tűz és jég dalát nyűvöm (közelebbről a Varjak lakomáját), azaz teljesen rácuppantam a Kindle-re, a normál könyvek pedig, amik újak lennének, pár oldal után parkolópályára lettek küldve (nyaaaafff, nekem ehhez most nincs elég energiám figyelni) – lassan a fejemre dől a torony.
Most pedig elvonszolom a habtestem a zuhany alá, mert nyolctól lesz valami Kanadai Nagydíj, és meg akarom nézni… a rajtot.

Lack Lodge

Oké, a Twin Peaks nagy durranás volt annak idején, és bár én még elég pelyhes seggű voltam, mikor realtime ment a tévében, azért tavaly(?) bepótoltam az első két évadot. Az első nagyon tetszett, és azonnal behúzott, a másikban már túl sok volt a szürreális jelenet, meg a természetfeletti baromkodás, de azért érdekelt, mi lesz Dale Cooper federális ágens további sorsa, tehát nyilván bele kellett kóstolnom a folytatásba.
A pilot alatt a következő fázisokon mentem keresztül:

-úristen, mi ez a szar?
-úristen, ezek nem is öregedtek
-úristen, ezek nagyon megöregedtek
-ez meg ki?
-ez meg ki?
-ez meg ki?
-vajon történni is fog valami?
-most kéne kikapcsolnom az egészet a francba
-mostmár tényleg
-na vééééégre, akció
-ez a csávó úgy néz ki, mint a kölyök a Sikolyból, csak sokkal öregebb, biztos az apja
-úristen, ez a srác a Sikolyból, gyalázat, milyen vén vagyok
-úristen, Lynchet (és Frostot) fejbe kéne csapdosni.

A harmadik résznél már csak a legutóbbit éreztem, sajnos eddig úgy tűnik, Dévid nagyon komolyan vette a vele kapcsolatos elvárásokat, és értelmetlen, hallucinatív faszcsapkodásnak álmodta meg a folytatást.
Persze a sok sznob maga alá fog ereszteni, hogy micsoda mély szimbolikája van az összefüggéstelen jeleneteknek, meg hiszen különben is, a Twin Peaks mindig is a hangulatról szólt, blablabla, de attól ez még szar. Ami pedig még ennél is rosszabb: unalmas.
Szerintem ezek trollkodnak.

Nem is ír sikítószellem

Belecsaptam a Banshee-be, jó kis késében vagyok, és egyelőre (6 rész) nem értem, hogy lett ebből több évad. Vagyis értem. Minden részben van 1-2 teljesen random szexjelenet, ami egy mikrométerrel se viszi semerre a sztorit, illetve legalább egy hulla, továbbá egy (kettő) brutális péppé verős jelenet. Az elején még élveztem az igazságosztást, de mostmár az álsheriff gyerek kezd baromi irreálisan badass lenni.
És hiába próbálják a flashbackekkel mélyíteni a hátteret, az nagyon hamar redundáns lett. Oké, csávót szétcsapkodták a börtönben, megtanult baromi jól bunyózni és baromira semmitől nem félni, vettem. Attól még mese, amit idekint művel. Minden sarkon szerez egy halálos ellenséget, tök egyedül van (a többi zsarura még neki kell vigyáznia, őket ne számítsuk társnak), de még egy fogát se verték ki, hát persze. Esti mese pasiknak.
És én nézem!

Motiváció, eper és két rétegű csokitorta

Az egész hétvégémet filmnézéssel töltöttem, pontosabban többnyire Motive maratonnal, az első évadnak annyi. Nem rossz, de egy idő után elég repetitív, azért adok egy esélyt a második szezonnak, annál is inkább, mert nem nagyon van más a terítéken (bár egy csomó sori elejét letöltöttem, de nincs kedvem hozzájuk).
Majdnem sikerült elfeledkeznem F. születésnapjáról, ami már csak azért is szégyenletes lenne, mert ő nagyon helyes ajándékot vett nekem, szóval most rettegek, hogy találjak valamit  Lidlben(!) holnap, ami nem sztenderd bonbon kategória, ugyanis értelmes üzletbe nincs módom eljutni 26-ig. Végső esetben sütök neki valamit, ajh, ezekkel a maradék emberi kapcsolataimmal is csak a baj van, nem az én világom, és soha nem is lesz.
Apropó: csokitortára vágytam, és sikerült is sütni egy nagyon finomat, bár nagyon ütős a krémje, ezért  legközelebb muszáj lenne 3 rétegbe vágni a tésztát – eddig ezt még sose mertem megkísérelni, na, így néznek ki az én életem kihívásai.
Mivel itt a tavasz (hivatalosan is, mert sikerült eperízű epret vennem) megint erősebben érzem, hogy halott a lelkem, és bár szenvedést nem okoz, azért zavar. Nem is az örömtelenség, hanem az értelmetlenség – még mindig az agyam a  főnök, hehe.

Megintszarazélet

Big Little Lies kivégezve, és most OLYAN ÜRES AZ ÉLETEM,  brühühü.
Nagyon fáradt vagyok és kicsit depressziós is, pedig az utóbbi hetekben meglepően ügyesen sikerült távoltartanom magamtól a valóságot. Lehangolt vagyok, passzív, képtelen vagyok tervezni és terveket végrehajtani, kész szerencse, hogy a melóhelyen megint csak egy betanított orángután produktivitási szintjét várják el tőlem. Egyelőre.
A hónap közepén lett volna egy vizsgám, de leiratkoztam (nem csak lustaságból, muszáj volt, de szerintem nekem már elrohadt a fél agyam, kizárt, hogy bármit megtanuljak fejből az életben).
Ostoba, értelmetlen mókuskerék az életem, magányos vagyok, és csak akkor nem unatkozom, ha alszom, szóval megyek is.

Régi, szép…

https://img.buzzfeed.com/buzzfeed-static/static/2015-06/22/21/enhanced/webdr11/enhanced-buzz-22965-1435022437-14.jpgSorozatínség miatt elkezdtem újranézni a Szívtipró gimit, amit kamaszkoromban imádtam. Ezért is örültem neki, hogy magyarul rátaláltam a youtube-on (pár éve még hiába kerestem, és ezt muszáj szinkronnal nézni, részben a nosztalgia miatt, részben pedig azért, mert égen-földön nincs felirat hozzá, és az aussie ákszent nekem túl magas léc).
Nagyon furcsa rájönni, mennyit gyorsult a világ 199X óta, ugyanis néha kifejezetten unom az epizódokat. Persze az is lehet, hogy azóta sokkal okosabb lettem, ezért érzem szájbarágósnak a dramaturgiát. :P
Azért továbbra is úgy gondolom, hogy marha jó lett volna egy efféle gimibe járni, aheleyett a seggbekarós fos helyett, amiben nekem sikerült kikötnöm (Egy HBH mondjuk Magyarországon még mindig messze-messze fantasy kategória).

Levegő

https://www.sky.com/assets2/big-little-lies-tile-e3263eb5.png?downsize=500:*&output-format=jpgAz akut sorozathiány bizarr dolgokra képes: egy napon belül ledaráltam a Big Little Lies eddig létező részeit (4 db), a végtelenül debil címe, és a még annál is színvonaltalanabb magyarított változat miatt párszor már átgörgettem felette, végül Alexander Skarsgard miatt mégis adtam neki egy esélyt, és teljesen csodálatos agyradír.
Nézeti magát, klassz a zenéje, színvonalas a színészi játék, szép a táj, aranyosak a gyerekek, valósággal lubickolok benne. Nagyon kellemes kontraszt az utóbbi pár “olyan kurva mélyenszántóak vagyunk, hogy mi se értjük, mit akarunk mondani” sorozatélményem után. És semmi köze a Született feleségekhez, nagyon felszínes asszociációs készségei vannak azoknak, akik ahhoz hasonlítják: a DH egy kellemetlenül nyomasztó, sötét paródia, a BLL mind karaktereiben, mind hangulatában sokkal életszerűbb történet.

Tényleg Tabu, jó messzire el kell kerülni!

Képtalálat a következőre: „taboo series”Már megint hagytam magam netes hájppal felültetni, és ledaráltam a semmiről sem szóló, de cserébe legalább a játékidő kétharmadában jó unalmas Taboo c. opusz első évadját. Gondolom, azok cummantották fel, akik Hardy-ra nedvesednek (valahol), bár nem értem, miért élvezet egy ősemberfejű tuloknak a nonstop hümmögését-morgását-mormolását hallgatni két brutális emberbelezős előadás között. Gondolom, nem én vagyok a célközönség. A húgot játszó Chaplin-unoka változatlanul az egyik legrondább nő, akit életemben vásznon (képernyőn) láttam (Tilda Swintonnal holtversenyben kb.), csak ez játszani se tud.
A mellékszereplők között azért akadtak figyelemre méltó alakítások: Tom Hollander, a kémikus szerepében,  Edward Hogg, aki az egyik, a sorozatban ritka, emberi lényre hajazó karaktert, a transznemű Godfrey-t keltette életre, vagy a Brace-t alakító David Hayman – miattuk nem volt 100%-ban semmire elszórt idő ez a 8 rész… de hogy a következő évadban engem elfelejthetnek, az kruxi-fixi.
Ja, a ló is szép volt.

Semmiről nem szólt ez a szar, az elején belengettek vagy fél tucat vörös heringet, aztán az évad végére mind el lett felejtve: a fél banda meghalt, a másik fele meg elhajózott a naplementébe.
Hát faszom.