Állatok?

Kitört a nyári szünet, és sajnos kiderült, hogy az egyik szembeszomszédék (akik Katáék helyén laknak, mikor költöztek el Katáék..?) néhanap űzik az unokázás nevű sportot.
Istentelen üvöltés csalt ki az erkélyre, mondom nehogy már elmulasszam az apokalipszist, de csak két kisfiúszerű lény merül el éppen az állatkínzás gyönyöreiben. Az egyik lehetett vagy hat éves, a másik talán nyolc, és a koruknak megfelelő lendülettel üldözték szerencsétlen kóbor macskákat. Persze közben lövöldöztek is rájuk azzal a kis helyes, ártatlan dugókilövős játékpisztollyal, ami egy ember szemét csak fél méterről viszi ki, de egy kétkilós állatnak messzebbről is sérülést okozhat. Mire a sövényből is sikerült kirugdosniuk a rémült cicákat, megérkezett a nagyszülők+anyuka kompánia is.

Nagypapa valószínűleg 50 méterről is kiszúrta, hogy éppen szemmel verem az ígéretes leszármazottjait, mert tett néhány erőtlen megjegyzést, mint pl. “ne bántsátok őket”, a kölykök persze le se szarták. A család nőstény tagjai közben ezerrel lőtték a mobiljaikkal a fészbukra szánt szocioportrékat, és az volt a legnagyobb problémájuk, hogy három másodpercnél tovább nem tudtak terroristamód pózolni a gyereknek látszó lények. Akik, miután a macskák elfogytak, rigóra mentek, majd egymást kezdték üvöltve űzni.
A nagypapa által prezentált labdákba kb. kettőt rúgtak, aztán nem tudtak velük mit kezdeni, de a tíz centis lövedéket kb. 20-re  lövő játékpuska nagy sikert aratott.
Mivel Kitkat az erkély alatti bokorban lapulta végig az egész veszedelmet, nem mertem magára hagyni, ezért volt szerencsém megtekinteni a negyven perces session minden pillanatát.
Az oké, hogy nem minden gyerek IQ-fighter, sőt, de ebben a korban ilyen durva és koncepciótlan (nem szerep-, nem szabály-, egyszerűen csak dühöngő)  játékot előadni ekkora időintervallumban minimum nem normális.
Remélem, az egész nyarat itt töltik, baszdmeg.
Az állatkínzási tendenciát egyébként egy hétévesforma félcigány szomszédkiscsajon is megfigyeltem, akinek a minap remegett a hangja az izgatott boldogságtól, mikor azt hitte, az idegbeteg kutyájuk elkapta az egyik macskát.
A szülők pedig klasszikus hipokriták, akik kimondják ugyan a figyelmeztető szavakat, amikről tudják, hogy elvárt tőlük,  de érzed a hangsúlyon, hogy ez most azért történik, mert látja vagy sejti, hogy tanúja van az esményeknek. Nemszabaaaaaaaad... magában meg röhög.
Mi a fasz bajuk van az embereknek?

Advertisements

Kis éji genya

Kis életkép ma estéről…
Kinéztem az erkélyre kicsit búcsút venni a nyári szürkülettől. A helyi kóbor cica éppen vadászott valamire a fűben, megmosolyogtató volt, milyen elszánt és milyen suta.
Egyszer csak üvöltés a felső lakás ablakából (anya rikácsa a gyermekeihez, visszhangzik a fél város):

-A JÓ ÉDES KURVA ANYÁTOKAT, MIT CSINÁLTOK?! EGY SE SZÁZAS, ESKÜSZÖM!

Erkélyajtó kivágódik (olyan volt, mintha a 3 éves kisfiú kimenekült volna a lakásból). Az anyja utána.
-DE MIÉRT KELLETT EZT CSINÁLNI? KIÖNTENI A VIZET A SZOBA KÖZEPÉRE? (Valaki a háttérben próbálja lepisszegni).
-Véletlen volt, csak ki akartuk…. (érthetetlen motyogás) – védekezik a gyerek.
-Akkor se szabad ilyet csinálni, Bandika! (hirtelen hangnemváltás)
Én csendben hüledezem, a cica elképedve figyel felfelé, egyszer csak vízfröcsögés odafentről, majd rövid idő alatt világos lesz, hogy vagy palackból, vagy vizipisztollyal valaki a macskára céloz. Szegény állat érdeklődve figyeli, mi potyog az égből (néha adunk neki enni ezt-azt, senkit nem zavar, nem piszkol ide, stb.), aztán biztonságos távolba vonul. Anyuka gyűlölettől fröcsögő hangon próbálja közelebb csalogatni:

-CICC-CÍÍÍC!

Szerencsére nem sikerült az esti kielégülése.

Tegnap séta közben találkoztunk felső szomszédékkal a városban, anyám jóindulatúan mutatott a parkban kisgyereknek egy anyjával játszó kölyökmacskát (szezon van), akkor ment a bájolgás.

A nő férje 15 éve külföldön dolgozik, ritkán jön haza (vajon miért?) és akkor is balhéznak.
Ezt teheti az emberrel az alacsony IQ, a baszatlanság, ill. a GYES-ért vállalt kölykök megkapó kombinációja.
Jah, és háromnegyedvér magyarról van szó….