Apokalipszis és Wilson bácsi

Képtalálat a következőre: „echinopsis eyriesii”Valamit tesznek az agyammal a viharos éjszakák: szinte minden éjjel világvége-álmaim vannak. Hol rejtélyes, ókori épületek omlanak össze néma földrengésekben, hol a családom három generációt képviselő nőtagjai szorulnak be egy idegenül ismerős házba, hogy megpróbálják túlélni a rájuk leselkedő túlélhetetlent. Foghatnám persze az égzengésre is, de valószínűbb, hogy baljós dolgok jönnek.
Nagyanyámtól kaptam egy kaktuszt (Echinopsis Eyriesii, gúgöl rulz és köszi az illusztrációt). Egy hónapja, három kis gübbedék bimbóval érkezett, akik gyanúsan nem mutattak semmiféle aktivitást. Aztán a múlt héten hatalmas, 15 centis, zavarba ejtő alakú nyúlványokká nőttek, majd egyetlen este alatt kibomlott mind a három virág, hogy a telihold fényénél(!) éjjel nyíljanak ki teljesen. Reggelre már hervadásnak is indultak, ezért sajnos nem sikerült fotón megörökítenem a halványrózsaszín szirmú tölcséreiket. Nagyon szép, különleges jelenség volt, remélem jövőre is előadja a növényke.

Jel?

Ha nem lennék az utóbbi időben spirituálisan tökéletesen halott, biztos nagyon mély tanítást találnék abban a felismerésben, hogy van egy csodaszép kaktuszom millió bimbóval, én pedig soha nem látom nyitva a virágait, mert csak a napnak nyitja ki őket, én pedig reggel előbb elmegyek (melóba – amit utálok), délután pedig később érkezem haza (melóból – amit utálok), mint ahogy a növénykém sort kerítene a mutatványra.
És azon aggódom, hogy hétvégére el ne nyíljon az összes kis kelyhe, hogy hadd lássam már teljes pompájában, miután tavaly mindketten megszenvedtük az ültetés stresszét, aztán egész évben vigyáztam rá.

kaktusz3

kaktusz.jpg

Cinemális önsorsrontás

Miután egész idillien alakult a szabinapom [fél tízkor kelés (kétórás ébrenléttel hajnalban, de akkor is), hangyázás, virágültetés  a nagyon meleg napsütésben, Kitkat etetés, Motive 2. szezon befejezés], gondoltam ideje redukálni a várakozó filmek sorát, és véletlenül sikerült jól meggyomroznom magam a Miss You Already-vel. Fogalmam sincs, mikor és miért töltöttem le ezt a filmet, és bár elég ütős mozi, most nagyon nem esett jól.
Úgyhogy itt bambulok nagyon bánatosan, és kicsit ráz a hideg, nem a jóféle, hanem a rossz.

Motiváció, eper és két rétegű csokitorta

Az egész hétvégémet filmnézéssel töltöttem, pontosabban többnyire Motive maratonnal, az első évadnak annyi. Nem rossz, de egy idő után elég repetitív, azért adok egy esélyt a második szezonnak, annál is inkább, mert nem nagyon van más a terítéken (bár egy csomó sori elejét letöltöttem, de nincs kedvem hozzájuk).
Majdnem sikerült elfeledkeznem F. születésnapjáról, ami már csak azért is szégyenletes lenne, mert ő nagyon helyes ajándékot vett nekem, szóval most rettegek, hogy találjak valamit  Lidlben(!) holnap, ami nem sztenderd bonbon kategória, ugyanis értelmes üzletbe nincs módom eljutni 26-ig. Végső esetben sütök neki valamit, ajh, ezekkel a maradék emberi kapcsolataimmal is csak a baj van, nem az én világom, és soha nem is lesz.
Apropó: csokitortára vágytam, és sikerült is sütni egy nagyon finomat, bár nagyon ütős a krémje, ezért  legközelebb muszáj lenne 3 rétegbe vágni a tésztát – eddig ezt még sose mertem megkísérelni, na, így néznek ki az én életem kihívásai.
Mivel itt a tavasz (hivatalosan is, mert sikerült eperízű epret vennem) megint erősebben érzem, hogy halott a lelkem, és bár szenvedést nem okoz, azért zavar. Nem is az örömtelenség, hanem az értelmetlenség – még mindig az agyam a  főnök, hehe.

Tavaszcunami

shoulder-checkNyugis szombat, olvasgattam (Mocsok kivégezve, most kell keresnem valami kevésbé nyomasztót, mielőtt nekivágok a Pornónak (Trainspotting 2), mert közvetlenül egymás után csömörszerű állapotot eredményeznének), továbbá Road diszkográfiát kukáztam össze a netről, nagyon kalandos, cirill betűs helyeken jártam, mielőtt rájöttem, hogy a youtubeconverterrel egyszerűbb lesz. Magyar zenét kb. lehetetlen torrentezni (nem vagyok fenn ncore-on). Nem olyan tragikus hiányosság, de pár dolog azért beszerzendő vagy ötévente.
Klassz, tavaszi idő van, a hunyorom csak úgy hunyorog a napsütésben, nyugtalanító szél süvít, az állatok és a növények is teljesen meg vannak bolondulva. Nagyon szeretném ezt az időszakot, ha normális lennék. Így inkább csak olyan keserédes zaklatottságot érzek, mint mikor az ember legjobb barátnője bejelenti, hogy bepasizott/terhes/megkapta élete álommelóját Új-Zélandon.
Hogy szép-szép, és örülök is neki, meg minden, de azért kibaszott nagy tüskét vág a szívembe, amiért nekem már megint az marad, hogy tanúja lehetek más boldogságának, ráadásul jó képet kell vágnom a dologhoz, miközben éppen elveszítek valakit. Persze ez abból fakad, hogy nekem mindig fontosabb a másik, mint én neki, ez eddig minden egyes kibaszott emberi kapcsolatomban így volt (a végükön kiderült), szóval nem olyan nagy csoda, hogy kb. a nullára redukáltam a számukat.
És most iszoK egy teát.