Utas és holt világ

Készítsünk egy filmet   ’68 Párizsának hátterén a lázadásról, az útkeresésről, az álmokról, a tabukról.

Bátran, gátlástalanul, érzékien, ha nem is okosan, de legalább okoskodón. Tehetségtelen, ellenben szép testű szereplőkkel, sok szimbólummal, szép díszletekkel.  Keféltessük a hőseinket a játékidő felében, hadd botránkozzon meg a prűd burzsoázia.

Aztán borítsuk fel az egész történet egyensúlyát azzal, hogy kivágjuk a homoszexuális jeleneteket, mert “az már túl sok lenne” (!).

Egy nő mellein svenkelni fél óráig, és a vaginájában turkálni a szűzhártyája maradványai után – az belefér.

Bezzeg két férfi közötti szex… nos, signor Bernardo? Talán csak nem attól félt, hogy a közönség önmagát nyíltan gondolkodónak aposztrofáló hm, olyan 70%-a (akiket persze a mély eszmei mondanivaló ragadott magával, mi más) nem törne ki ekkora hájpban? Ennyire nem vagyunk lázadók, hm?

H I P O K R I T A !

Btw, Eva Green mellei meg jócskán túlértékeltek, ekkora emlőkre fele ilyen sugarú bimbók illenének. 8)