Samhain

PA310305-001.JPG

Advertisements

Best > Hahota

tabloidsSzeretem a (nem túl primtív) bulvármagazinokat, halál szórakoztatóak. Pl. mikor egy mára már kivénhedt, modellnek csúfolt, magát anno a legősibb módon megszedő Kádár-kori rib hölgyike budai villájából megosztja az egyszeri olvasóval kifinomult világnézetét, miszerint: “az élet túl rövid ahhoz, hogy az ember ne azt csinálja, amit szeret“. :D

Vagy mikor a full meleg ex-szappanopera sztár és ex-színházigazgató úr kéthetente azzal az apropóval pózoltatja a legújabb tinédzserkorú kamubarátnőjét a lap fotósainak, hogy ők bizony halálosan szerelmesek egymásba, annyira, hogy már megint elmentek wellnessezni. Úristenbazmeg, micsoda hír. Persze, hogy fizetett reklám, úgy várom már, hogy egyszer, csak egyszer tényleg természetesnek hatóan bukkanjon fel a bullshit interjúban az aktuális szálló neve, de úgy tűnik, reménytelen küldetés.

Vagy az, hogy milyen ravasz eufemizmusokkal írja körbe a sztárfodrász, hogy 20 év laggal ugyan, de egy apakomplexusos aranyásó (mellesleg totálisan tehetségtelen, és végtelenül túlértékelt) színésznőcske révén végre lyuksógorok lettek a szintén sztárfodrász haverjával.

De csodálatos a kötelező jellegű sztárszakács rovat is, amiben pl. a karancslapujtői cigánysorról elszármazott, 10 éve felkutatott tehetség elmeséli, hogy ő éppenséggel a nagymamájától tanulta az alább bemutatott, csicseriborsó salátával és pirospaprikás tahinival tálalt köményes kagyló elkészítésének trükkjeit. ;)

Éljen soká a bulvár!

“You’re one fucked-up adult”

Furcsa, hogy milyen szép szinkronicitásbn talált meg  Lugossy Gyula – A rejtőzködő c. regénye (vagyis én találtam rá a könyvtárban) és a Demolition.
Azért furcsa, mert az eddigi legkomolyabb egzisztenciális válságom kellős közepén jön szembe két történet, ami egészen konkrétan fókuszál rá, milyen, amikor egy átlagos, normális, jóravaló ember egy szép (tragikus?) napon beint az egész dögunalmas, értelmetlen mókuskeréknek, ami az élete, és beleveti magát az ismeretlen szakadékába.

Valóságos tanulságcunami, sok-sok bólogatás és néhány könnycsepp, és tudom, hogy ez nagyon közhelyes megállapítás, de annyira felkavaró, ellentmondásos érzés szembesülni vele, hogy másokat szinte szóról-szóra ugyanazok a kétségek gyötörnek, mint engem.
Felszabadító, mert ezek szerint nem vagyok teljesen bolond (vagy nem vagyok vele egyedül), és rettenetes, mert ők sem találtak kiutat, ami megerősíti a fojtogató gyanút, hogy ilyen valójában nem is létezik.
Szar ügy.

Hétköznapicsa (n+1).

-ha azt írjátok a tetves honlapotokon, hogy a szállítás 5-8 munkanap, akkor cseszettül ne 13 legyen, lehet, hogy még idén ősszel szeretném hordani az őszi cuccaimat, köszi

-a jeges borzongás a gerincem táján, mikor két nappal az epizód sugárzását követően csak egy fake Lucifer torrent tűnik fel a Kalózparton (amit már eltüntettek, de azóta néma csend) és kénytelen vagyok máshonnan leszedni a cumót, jah, a KAT szétgyilkolása óta ez nem vicces

-mikor a kedvenc termelői almalevemet váratlan húzással goldenből préselik, és ihatatlanul édes lesz, persze addig nem veszek másmilyet, amíg ez el nem fogy, de mivel ihatatlanul édes, nem fogy, ráadásul vákuumcsomagolt, tehát megromlani se tud, végem van

-nincs ám a google hangoutnak olyan szabálya, hogy csak én írhatok másokra, basszátok meg, ennél zöldebb már nem is lehetnék

-sikerül elaludnom fél 9 körül, mint egy csecsemőnek, és remekül szundizok hatig, mégis egész nap olyan vagyok, mint a mosott szar

-ráadásul múlt éjjel végre álmodtam valamit, erre mi volt az? Ragasztót ettem, aztán lelkesen kapargattam a cafatokat a nyelvemről (veszélyes, ha kiszárad az ember szája alvás közben)

-egyre több a fészpalmhülye a neten, a mai kedvencem (a béranyaságról): “szerintem aki nem tud szülni, inkább fogadjon örökbe, mert nem helyes, hogy más szülje meg a gyerekünket”

-nem jut eszembe a többi szarság, amiről írni akartam ebben a posztban, de ez nem biztos, hogy baj