Monthly Archives: May 2014

Ezekért…?

Kevés címkét voltam hajlandó magamra venni az életem során, de az egyik ilyen a feminista volt.

Az ok egyszerű: személyes érintettségem és univerzális igazságérzetem találkozása a témában.

Aztán sokat pörgött az agyam rajta, hogy végülis ha mérleget csinálok, kb. ugyanannyi gonoszságot kaptam mindkét nemtől mindezidáig, de van egy kis (nagy) különbség. A férfiak gyűlölete vagy közönye mindig személyes érintettségből vagy épp ellenkezőleg, érinthetetlenségből fakadt; a nőké viszont… nos, sok esetben egyszerűen hobbinak tűnt. Utóbbit kicsit visszataszítóbbnak érzem, persze, mindkét nem tagjai rivalizálnak egymással, a hímeknél is megvannak a saját kis egymás közötti, állatias szívatások, de AKKOR IS.
Ha velem a nők gecik, márpedig sokszor azok, és indokolatlanul azok, miért is kéne nekem küzdenem értük..? Tovább megyek: meggyőződésem, hogy a hímsovinizmus legerősebb  bástyái maguk is nők. Azok a szerencsétleneknek habzik a legjobban a szája az emancipáció említésétől is, akik vagy csekély eszük, vagy teljesen torz világképük miatt aláfekszenek a nőellenes attitűdnek. Ahogy az újgazdagéknál jobban nem nézi le a szegényeket egyetlen arisztokrata sem. És a többi.

Életem egyik legnagyobb pofonja volt, mikor az egyik állítólagos “barátnőm” közölte velem, hogy nem akar bemutatni engem a pasijának, mert a fickónak a szőkék az esetei, és fél tőle, hogyha engem meglát, vele szakítani fog.
Se köpni, se nyelni tipikus esete. Mindezt úgy, hogy pontosan tudta, hogy sosem hajtok rá hímekre, szinglikre sem, nemhogy a barátaim szívszerelmeire. Egy majdnem diplomás, intelligens, művelt csaj csuklóból prezentálta a csadorba a nőkkel attitűdöt. Nagyjából azután rohadt szét a barátságunk. Valahogy nem jutott eszébe szólni, ha programja volt. Aztán lassan ezt elkapta tőle az akkori legjobb barátnőm is. Nyáron hetekig laktak egy saroknyira tőlem, tudták, hogy épp szétdepizem magam, mert akkoriban szakítottam, és egy hogyvagybazdmegre sem futotta.

Szóval a nők is megbaszhatják magukat nyugodtan. Harcoljon értük a Koncsíta, ezentúl csak magamért állok ki.

Legyen Ön is idióta!

Még emlékszem azokra a tévés vetélkedőkre, amik a műveltségről és az intelligenciáról szóltak. Ahol a nagy pénzeket vagy hivatásos kockák, vagy autodidakta könyvmolyok vitték el. A nép meg csodálta őket azért, hogy tudják, melyik, legtöbbeknek maximum távolról ismerős opera keletkezési ideje  a kakukktojás.

Aztán rohamszerűen jött a lerohadás. A művelt játékosok helyét harsány idióták vették át, mert őket könnyű castingolni, sokkal kevesebbet nyernek, tehát olcsóbbak, és a nézettséget (úgy tűnik) ők is hozták. A nép meg vagy kárörvendően, vagy elnézően-lenézően röhögött rajtuk, és örült, hogy hozzájuk képest okosnak érezheti magát. Ez volt a vég kezdete.

A vég folytatását most éljük: a műsorban való részvétel a liszenszből fakadóan nem igényel semmiféle tudást (pl. Négyen négy ellen). Aki beszélni tud, szerepelhet. Minél nagyobb gyökér, annál jobban tudják dobálni egymásnak az alpári labdákat a szebb napokat látott műsorvezetővel.
Ti meg nézitek, bazdmeg.

Inszomnia

És most Hollywood gonoszságáról szóló hollywoodi filmeket fogok nézni, és idióta blogokat fogok olvasgatni, és még az is lehet, hogy közben ázott keksz állagúra koktélozom magam, mert nem akarok a reggeli telefonra gondolni, nem akarok 21 évesek halálára gondolni, nem akarok a sajátomra sem gondolni, nem akarok J-re gondolni, nem akarok Ziggy-re se, nem akarok írni, és nem akarok arra gondolni, hogy nem tudok írni, és arra sem akarok gondolni, hogy moccannom kéne ebből a mocsárból, mert húz lefelé, és fuldoklom.

hol?

maybechristensenhol lehet panaszt tenni, ha kirabolt az élet?

ha sosem szerettek viszont, akiket a legjobban szerettem?

ha mindig hűtlenek lettek hozzám, akikért mindent feláldoztam?

ha nemet mondott rám az egész világ, pedig nem vagyok rosszabb senkinél?

××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××

mindig azt hittem, ideje meghalnom

mekkora hülyeség volt

szinte sosem éltem

HétköznaPicsa

– cérnametélt a levesben: képtelenség nem undorító szürcsöléssel enni, kimászik a kanálból és mindenfelé fröcsköli a levest

-a mikró ajtaja magától becsukódik: nagyon hasznos, hogy meglöki a kezemet, mikor a tök forró tányért próbálom kivarázsolni belőle (Miért nincs egy kis kihúzható tálca a tányérnak a mikrók alján…?)

-kerek aljú befőttesüveg és konzervek: csomó felesleges helyet foglalnak el, miért nem lehetnek pl. négyzet alapúak?

Utas és holt világ

Készítsünk egy filmet   ’68 Párizsának hátterén a lázadásról, az útkeresésről, az álmokról, a tabukról.

Bátran, gátlástalanul, érzékien, ha nem is okosan, de legalább okoskodón. Tehetségtelen, ellenben szép testű szereplőkkel, sok szimbólummal, szép díszletekkel.  Keféltessük a hőseinket a játékidő felében, hadd botránkozzon meg a prűd burzsoázia.

Aztán borítsuk fel az egész történet egyensúlyát azzal, hogy kivágjuk a homoszexuális jeleneteket, mert “az már túl sok lenne” (!).

Egy nő mellein svenkelni fél óráig, és a vaginájában turkálni a szűzhártyája maradványai után – az belefér.

Bezzeg két férfi közötti szex… nos, signor Bernardo? Talán csak nem attól félt, hogy a közönség önmagát nyíltan gondolkodónak aposztrofáló hm, olyan 70%-a (akiket persze a mély eszmei mondanivaló ragadott magával, mi más) nem törne ki ekkora hájpban? Ennyire nem vagyunk lázadók, hm?

H I P O K R I T A !

Btw, Eva Green mellei meg jócskán túlértékeltek, ekkora emlőkre fele ilyen sugarú bimbók illenének. 8)

Catfish

Mennyivel könnyebb lenne az élet, ha az emberek különbséget tudnának tenni a szeretet, a szerelem és szexuális vonzalom között.

-Úgy szeretem, vele akarom leélni az életem, mindennél többet jelent nekem, Ő az én lelki társam, lekoptattam miatta a többi csajt, mert Ő olyan csodálatos, fantasztikus…

-Mit kedvelsz benne?

-Elragadó személyiség, vicces, kedves, igazán törődik velem, nem olyan, mint a többi lány, mindent meg lehet vele beszélni, okos, figyelmes… (nem is azt, hogy a fotókon jó a segge, és szexisen csücsörít, á dehogy).

Aztán letotyog a lépcsőn a csoda a maga másfél mázsás valójában, és szerelem huss, Ő hirtelen nem lelki társ többé. :)

Őrület.

The Cajun

On that cruel and dark blue night

when the hidden demon died

i felt he was coming

the scary Cajun king

he was standing on my porch

i was trembling on the coach

we both knew fate was there

knocking on the door

made a frozen heart

cracks of the wooden floor

i will fall tonight

he touched my lips with anger

bit my neck with hate

i marked his skin forever

finally, my mate.

Akikre senki nem emlékszik

Sok-sok éve, mikor nagyanyámék kertjében még nem a kutya volt az úr, több macska is élt és szaporodott a fészerben, pincében, padláson, itt-ott. Több traumám is kötődik hozzájuk, ha belegondolok – egyébként az is jellemző, hogy egy olyan deklaráltan hiperrózsaszín témakörben is, mint a kiscicák, nekem traumáim vannak. Ez van.
Egyszer egy alomban született egy beteg, fekete-fehér foltos kismacska. Feltűnően nagy és dudros volt a homloka, imbolyogva járt, láthatóan nehezére esett kinyitni a szemét. Talán vízfejű volt, nem tudom. A testvérei egymással játszottak, ő meg próbált közel húzódni az anyjához, onnan figyelte ezt a szép világot. Olyan kín látszott annak csepp állatnak a kis kék szemeiben, hogy azt hittem, megszakad a szívem. És nem volt mit tenni. Nem tudtam segíteni.

Végül eltűnt a többiek közül, nem tudom, hogy elpusztult, vagy valamelyik végtelenül szentimentális felmenőm születésszabályozta le. Nagyobb gyerek voltam már, de akkor csapta először az arcomba az élet ennyire kegyetlenül, hogy ez egy igazságtalan világ. Nincs kifogás. Nincs olyan, hogy megérdemelte.
Bár lefogadom, hogy van olyan pihent agyú idióta, aki szerint nyomorult kis állat előző életében bizonyára tömeggyilkos volt, és most utolérte a karmája. Gyáva szarok vagytok, és nem mertek szembesülni vele, hogy EZ EGY KURVÁRA IGAZSÁGTALAN VILÁG. No excuses.
És hogy honnan jutott most eszembe mindez?
Olyan vagyok, mint ő volt akkor. Beteg, tehetetlen, kiközösített, reménytelen, élet előtt halálra ítélt.
És képzeljétek, lilaagyú gyökerek, semmi felemelő nincs benne, nem élek át semmiféle transzcendentalitást, ez nem egy kikúrt életlecke, amitől majd jól megvilágosodom, hanem vegytiszta szenvedés.
És attól csak jobban fáj, hogy igazságtalan.

Fogyj zsírral!

Sose görcsöltem túl a kajálást, ha fogyni akartam, egyszerűen felfüggesztettem az evést, de!
Döbbenetes felfedezéseket teszek, mióta elolvasom a kaják csomagolását ill. kalóriatáblázattal játszadozom.
A mai ihletet az adta, hogy reggel 9-kor bepusziltam egy szelet maradék libazsíros kenyeret újhagymával, és du. 2-kor még vígan elvoltam éhségérzet nélkül. Egy gabonapelyhes reggelivel délben már zeng a ház a gyomorkorgásomtól.

Szóval utánanéztem ennek, és egy evőkanál libazsír, ami bőven elég egy szelet kenyérkére, 108 kcal, nincs benne szénhidrát, csak 12 g zsír. A gyomor imád a zsírral bíbelődni, profi piások a tanúi, mennyire.
Egy adag gabonakarika tejjel (ami a csomagolás szerint 30 g, szerintem meg nekem a duplája) 174 kcal.És három órán belül a falat kaparom az éhségtől.
A tanulságon már meg sem lepődöm: a szénhidrát hízlal. Úgyhogy fogyáshoz nem a pörivel kell leállni, hanem a nokedlivel és a grízes tésztával, feleim.
Tényleg fogyaszt a zsírégetés, csak nem úgy, ahogy sobertnorbiék terjesztik, hehe.
Ja, és az ember még finomat is eszik, meg jóllakottnak is érzi magát közben.
Zsír.