Életveszélyes ballaszt

Az összeomlás szélén az államigazgatás (is). Katonák a határon, mert a rendőröknek ki kell adni a szabadságot, a fővárosi kormányablakok recsegnek-ropognak, de már megvan a remek ötlet, hogy vidékről fognak felvezényelni ügyintézőket a hőségriadók közepén, elvégre az alapszabadság csökkentéssel kombinált munkaidőnövelésért ennyi áldozatot igazán el lehet várni tőlük. A bérek persze csak a minisztériumokban növekedtek, elvégre köztudott, hogy ott folyik a munka dandárja…

A legnagyobb tragédia pedig nem is ez, hanem hogy még mindig NEM NULLA a bevethető létszám, amit bevethet ez a gennyes, kizsigerelő társaság, mert bár sokan felmondtak, még mindig megvan az a bizonyos legalsó, zselégerincű réteg, amire bármekkora nyomást el lehet helyezni. Ha két műszakban kell dolgozni, annyiban fognak, ha szabálytalanságokra kényszerítik őket, mert a határidőket másképp képtelenség tartani, szabálytalankodnak, ha emiatt bukta van, természetesen a feljebbvalók mossák kezeiket, ők elviszik a balhét. Ha leszólnak, melyik csókossal kell kivételezni, hát kivételeznek velük, akkor is, ha már epét hánynak maguktól, a munkáról rémálmodnak, gyomorfekélyt növesztenek, és dupla Frontinnal indítják a napot.
Mert ne higgye senki, hogy ezek az emberek mindig fideszdrioidok, és lelkesen, meggyőződésből segítenek fenntartani ezt a trágyavárat, nem. Hivatalosan az aktív seggnyalóság csak osztályvezetői szinttől elvárás, persze minden irodában akadnak lejjebb is lelkes (ambíciózus?) hobbilefetyelők.

Ahogy a legtöbb maffiát, ezt sem a tagok, és maroknyi haszonélvező, és a behülyített talpasok tartják fenn, hanem azok az erőtlen kollaboránsok, akik bár utálják az egészet, félrenéznek, és meggyőzik magukat, hogy nincs mit tenni. Mert az ismerős hígfos még mindig jobb, mint megkockáztatni, hogy kimászunk belőle. És aki ki akar mászni, ne a maffiától, és még csak ne is csatlósaiktól óvakodjon, hanem ezektől a hasadt lelkű zombiktól, mert ők rögtön fenyegetve érzik majd magukat, ha valaki mocorogni próbál, és hullámozni kezd körülöttük a szar. Ők lesznek azok, akik tíz körömmel marnak a tarkódba, mihelyst hátat fordítasz nekik.
Ne tévesszen meg, hogy ők nyígnak a leghangosabban, mikor a problémákról kerül szó! Nem hazudnak, dehogy: ők minden szót komolyan gondolnak, és szenvednek, mint mások. Csakogy ők ragaszkodnak ehhez a szenvedéshez, mert az egész személyiségük az alárendelődésre és a mártíromságra épül. Imádják, hogy úgy bújhatnak ki felelősség alól, hogy a felelősséggel takaróznak. Ó, igen, méltatlan a helyzetünk, fel kellene mondani… fel is mondanék én, dehát: van két gyerekem… devizahitelem… anyámat most műtötték… épp felújítjuk a házat… Bármi megteszi alibinek, bár pechjükre most a szokásosnál is átlátszóbbak, mivel három napon belül találnának másik állást dupla fizetésért. De az nem úgy van, mert… és akkor jönnek a kifogások. Mindegy, csak nehogy ki kelljen állni valamiért, mindegy, csak nehogy egy molekulányi ismerős mocskot is kockára kelljen tenni, mindegy, csak nehogy felboruljon a status quo. Bármilyen is legyen, fenn kell tartni bármi áron!
Eszelősen menekülnek a szabadság elől.

És a rendszer számít rájuk, mert tudja, hogy számíthat rájuk. Szomjazzák, hogy uralkodjanak rajtuk, és lojálisak, amíg elég meggyőző erővel csattan a korbács a fülük mellett. Vagy a hátukon. Mert elhiszik, hogy gazda nélkül életképtelenek, és egy idő után így is lesz. A hitetlen emberek. A rettegők. A fantáziátlanok. Akiknek a szárnyai belegyökereznek a szikes talajba. Akik először csak aludni nem tudnak, aztán már álmodni is képtelenek. Sokan vannak. Bármilyen agressziónál pusztítóbb és veszélyesebb a passzivitásuk, mert csak ők maguk tudnának harcolni ellene, de nem fognak. Nem szoktak. Sokszor nem is lehetséges, mert mintha nem is egyéniségek volnának már, hanem egy masszív, szürke telep, ami minden fényt elnyel.
A csinovnyikok. A közömbösek. A tanult tehetetlenek. A harminc százalék, aki nem megy el szavazni. Aki meggyőzi magát, hogy: “még mindig jobb, mint a szocik voltak” és “mindenki ezt csinálná”. Aki úgy gondolja, hogy: “már túl késő”. Aki szerint úgyis eldöntenek a fejük felett mindent, kár kapálózni. Nem biztos, hogy nincs igazuk, de sosem adnak esélyt (nekünk, mindannyiunknak!), hogy kiderülhessen, nincs igazuk, ezért aztán igazuk lesz.

Az életveszélyes ballaszt.

What is love? (…baby don’t hurt me…)

I’ve been thinking about love. And my conclusions are quite sad, because I had to realize I’ve probably never been loved. Truly loved.

There were some people who was attracted to me, ’cause they liked trouble and hated boredom. They adored me, and I thought it was love, but I was so terribly wrong. They were chaos junkies. They loved the storms and the thunder around my life. It was only a wicked addiction. I was their drug and when they overdosed, they left. They never loved me.

There were some people who thought I could be their savior. They were lost, desperate outsiders, and I was attracted to them, because I fond of the twisted and the bizarre. I felt sorry for them. I wanted to fix them. They misunderstood my interest and had faith in me. They mixed up my love with my passion, believed that they were finally loved. They were grateful for my caring, and when they got healed or figured out I’m not a goddess, they left.  They never loved me.

There were people who tried to save me. From my disease, from my fate, from myself. Some of them were like me, and I was just a strange hobby for them. Others had this  weird guardian angel complex, and were suffering from the constant urge to make everyone happy around them.  They were gentle and kind, they were always there for me, and I thought I was loved, but it was a mistake. It was just their nature. They never loved me.

And now I’m tired. I don’t want any more everyday heroes or bothered souls in my life. I don’t wanna be anyone’s project, and I’m out of the energy for piecing together broken people. So I shut them out and now I’m totally alone. It’s not as awful as it sounds. I’m relieved, and I feel like I’m… pure.  I cut the bullshit and I’m getting ready for love.  To give and to receive.

It’s time to reborn.

 

 

And cancer

Emberek? Blőá.

Foghatnám a melegre, arra, hogy több, mint egy hónapja nem voltam szabin, vagy a velemszületett introvertált diszpozícióimra, mégis azt hiszem az az oka, hogy az emberek  alapvetően seggfejek.
Undorítanak a mosdatlan, moszatagyú, degenerált nyomorultak, akiknek a homlokára van írva a többgenerációs belterjesség; hányingerem van a tanulatlan, igénytelen, modortalan suttyóktól, akiket köszönni sem tanított meg a jó édes strici édesapjuk; a hideg ráz a figyelemzavaros/drogos barmoktól, akiknek ledobja az agykezdeménye a láncot, ha egy többszörösen bővített mondatot kellene feldolgozni, és első próbálkozásra azt sem tudják megmondani, hány évesek (true story); viszketőfrász kerülget a hüllőagyú tojógépektől, akik két percig se képesek moderálni az ADHD-s kölykeiket, de máris vemhesek a legújabb sikersztorival, és őszintén szólva  a dömpingnek köszönhetően a kölyökfejű, zselékemény kiscsírákból is elegem van, akik 16-18 évesen anyuapuba csimpaszkodva pislognak, és várják, hogy az válaszoljon helyettük olyan komplikált keresztkérdésekre, mint pl. “Hogy hívnak?”.
A valláskárosultakat nem emelném ki külön, hiszen annak végképp semmi hírértéke, de a napokban volt alkalmam végigcsodálni, ahogy egy általam egyébként normálisnak tartott egyed is primitív seggarccá változik, mikor elsütöttem egy gyenge poént a kedvenc mesekönyve rovására. (Még csak nem is célzottan, hiszen nem tudtam, hogy agyhalott szegényke.)
A legiszonyatosabb dolog, hogy hosszan folytathatnám a sort, a hipokrita barátokon, az arrogáns cégtulajokon át egészen az irritáló ismerősökig, akik boldog felelőtlenséggel követnek el hatalmas hibákat, és soha nem fogják megérteni, mekkora szívességet tettem nekik azzal, hogy kijavítottam helyettük, sőt, szót ejhetnék egy aggasztóan kék szempár tulajdonosáról is, aki nem akarja észrevenni a nyilvánvalót, de a végén úgyis csak önmagamnál kötnék ki, ezért most be is fejezem.

Kis éji genya

Kis életkép ma estéről…
Kinéztem az erkélyre kicsit búcsút venni a nyári szürkülettől. A helyi kóbor cica éppen vadászott valamire a fűben, megmosolyogtató volt, milyen elszánt és milyen suta.
Egyszer csak üvöltés a felső lakás ablakából (anya rikácsa a gyermekeihez, visszhangzik a fél város):

-A JÓ ÉDES KURVA ANYÁTOKAT, MIT CSINÁLTOK?! EGY SE SZÁZAS, ESKÜSZÖM!

Erkélyajtó kivágódik (olyan volt, mintha a 3 éves kisfiú kimenekült volna a lakásból). Az anyja utána.
-DE MIÉRT KELLETT EZT CSINÁLNI? KIÖNTENI A VIZET A SZOBA KÖZEPÉRE? (Valaki a háttérben próbálja lepisszegni).
-Véletlen volt, csak ki akartuk…. (érthetetlen motyogás) – védekezik a gyerek.
-Akkor se szabad ilyet csinálni, Bandika! (hirtelen hangnemváltás)
Én csendben hüledezem, a cica elképedve figyel felfelé, egyszer csak vízfröcsögés odafentről, majd rövid idő alatt világos lesz, hogy vagy palackból, vagy vizipisztollyal valaki a macskára céloz. Szegény állat érdeklődve figyeli, mi potyog az égből (néha adunk neki enni ezt-azt, senkit nem zavar, nem piszkol ide, stb.), aztán biztonságos távolba vonul. Anyuka gyűlölettől fröcsögő hangon próbálja közelebb csalogatni:

-CICC-CÍÍÍC!

Szerencsére nem sikerült az esti kielégülése.

Tegnap séta közben találkoztunk felső szomszédékkal a városban, anyám jóindulatúan mutatott a parkban kisgyereknek egy anyjával játszó kölyökmacskát (szezon van), akkor ment a bájolgás.

A nő férje 15 éve külföldön dolgozik, ritkán jön haza (vajon miért?) és akkor is balhéznak.
Ezt teheti az emberrel az alacsony IQ, a baszatlanság, ill. a GYES-ért vállalt kölykök megkapó kombinációja.
Jah, és háromnegyedvér magyarról van szó….

Maybe I should join that support group – day by day…

 

 

 

 

To S. with love

Le kell menni libába?

A nők kreativitása utolérhetetlen, ha a párkapcsolatukkal kapcsolatos önáltató hazugságokról van szó,

-a férfiak hűtlenek, így kell őket elfogadni

-persze, hogy megkéri majd a kezem, csak várunk, mert a drágám felelősségteljes, és pénzt akar gyűjteni előbb

-persze, hogy akar (közös) gyereket ő is, de egyelőre nem alkalmas az idő rá

-szerelemből házasodni különben is hiba

-legalább hozzám jön haza, ez számít igazán

-amiről nem tudok, az nem fáj

-csak viccből csetszexel a féceszbukon random libákkal, nem kell aggódni, neki ilyen kis humoros a stílusa

-az csak szex a másik hat nővel, de engem igazán szeret

-csak a gyerekei miatt nem válik el a nejétől, valójában engem szeret

-már régen halott a házassága, én vagyok a szerelme, hamarosan el fog válni

-igaz, hogy hetente egyszer ugrik csak fel hozzám, hogy titokban megdugjon, de ez nekem így teljesen megfelel

-persze, hogy halálra untatjuk egymást és nem szexelünk már, dehát 3 év után minden kapcsolat ilyen, ez normális

-igenis imádja a felszedett plusz 15 kiló hájamat, a kötényhasamat és a striáimat, hiszen az ő gyereke miatt torzultam el, sosem csalna meg valami hamvas huszonegy évessel

-persze, közösen döntöttünk a nyitott kapcsolat mellett, dehogyis, nem csak az ő ötlete volt, ahogy a swingerklub sem

-á, egyikünket sem zavarja, kicsit sem, hogy nekem két diplomám van, ő meg csőszerelő végzettségig jutott

-á, nincs feszültség belőle, hogy a másfélszeresét keresem, mint ő

-dehogy alkoholista, minden férfi megissza a maga napi 4-5 üveg sörét, nem kell mindent eltúlozni

-büszke vagyok rá, hogy sörhasat eresztett, ez csak annak a jele hogy jól tartom, különben is, a férfi 100 kilónál kezdődik

-igen, én is 8 órában dolgozom, és mindent én végzek otthon, míg ő a tévé előtt vakarja a tökeit, ettől függetlenül dehogy szeretném, ha besegítene a házimunkába, végtelenül kiábrándító látvány, ha egy férfi porszívózik, pelenkázik vagy főz, különben is, ő nyírja a füvet, és évente 2x kicserél egy villanykörtét, dehogy vagyok házirabszolga

-…

-…

szóval már kevés dolog tud meglepni ezen a téren, de… mikor valaki a random promiszkuis “kapcsolatait” képes émelyítő eufemizmussal poliamoriának nevezni, azon még mindig képes vagyok elvihogni magam. :):):)

 

Ezentúl más lesz. Ugye?

Az a pillanat, mikor rájössz, hogy egy bántalmazó kapcsolat áldozata vagy. Azt hitted, az agresszor csak egy szegény, lelkileg instabil emberke, aki a szíve mélyén szeret téged, csak a dühroham és a verbális ütleg az egyetlen eszköze, hogy kifejezze, mennyire fontos vagy neki. Elnézed. Egyszer. Kétszer. Sokáig. Soha nem kér bocsánatot, de az elején legalább néha magyarázkodik. Ha számonkéred a brutalitását, azonnal elkezdni a dumát, hogy te bezzeg hogy bánsz vele, szinte röhejes, milyen kiszámítható és átlátszó módon szalmabábozik. És hagyod, mert szereted, túl sokáig hagyod.
Ha a szemére hányod az igazságtalan mocskolódásait, rögtön elkezd mártírt gyártani magából, hiszen nem tudja cáfolni a nyilvánalót. Az ő sztorijában te vagy az, aki nem érti meg őt, nem törődik vele, és látod, mennyire önző vagy, most is el akarod hagyni. Lásd meg, milyen gonosz és érzéketlen vagy!

Bezzeg ő mennyire szeret, még sose szeretett senkit ennyire. És különben is, miattad kiiktatott mindenki mást az életéből, te meg képes vagy figyelmet fordítani más emberekre, vagy nélküle programot csinálni. Az igazán a minimum lenne, hogy az engedélyét kérd (amit persze sose kapnál meg), de hogy be se avatod, hogy melyik percben kivel kommunikálsz, az mindennek a legalja, a legundorítóbb árulás. Természetesen az, hogy ő a te hátad mögött cserkész be ismeretleneket a neten, nem probléma, neked semmi közöd hozzá, hogy ő mit csinál, mit képzelsz, miféle önző dög vagy te, hogy ki akarod őt sajátítani?!
Különben is, túlreagálod. Azért nem említette, hogy van fécesz accountja, és ott nyomozgat egy dögös kollegina után, mert ennek semmi jelentősége. Te csak azért furcsállod ezt, mert hisztis picsa vagy. Örülhetsz, hogy ő még szóbaáll veled, inkább becsüld meg, mert senki mást nem érdekelnél soha.

Bármikor meghazudtol téged, a csillagot letagadja az égről, és mindezt olyan meggyőződéssel, hogy az a kellemetlen érzésed támad, ő tényleg hisz mindabban, amit mond. Talán egy ideig még te is.

Ha végképp túllő a célon, és ignorálod egy ideig, pár nap múlva megkeres, mintha mi sem történt volna. Vagy mártír pofával belenget egy csalit (“akkor gondolom az ajándékod se adjam át”), vagy valamiféle semleges témával indít. Ha nem vagy hajlandó úgy tenni, mintha mi sem történt volna, és nem gyalázott volna izzó gyűlölettel nemrég, akkor felcsavarja az agresszióját, és rád szabadítja a poklot. Na tessék. Ilyen vagy te, ekkora szar. Legalja hulladék. Nem értékeled az ő kedvességét.

És úgy a huszonhetedik (százkilencedik, ötszáznegyvenedik, hatezredik) ilyen kör után egyszer csak rájössz, hogy az ignorancia békés napjaiban kicsit sem hiányzik. Akkor sem, ha tényleg nincs másod rajta kívül, hiszen gondoskodott róla, hogy ne legyen. Fel sem tűnik a magány a megkönnyebbülés árnyékában. Csodálkozol. Gondolkozol.
Rájössz, hogy az illető nem egy szerencsétlen, érzelmileg sérült, személyiségzavarától szenvedő kis nyomorult, hanem egy hamisítatlan pszichopata, aki végig jéghideg fejjel manipulált téged.
Újra és újra. Te meg hagytad, mert azt hitted, szeretnek.
Hülyének érzed magad, és valahol mégis büszkének, mert végre rálátsz az egész beteges, többéves hullámvasútra, és meggyőződéssel ki tudod jelenteni, hogy te sokkal jobbat érdemelsz ennél.

Itt tartok most.

Energiavámpírok 6. – Words of Wisdom

Energiavámpírok 5. – Enemy Inside

Eljöhet az a döbbentes pillanat az életben, mikor a tükörből egy üres tekintetű, sápad energiavámpír néz vissza ránk.

Az első lépés  a beismerés.

A következő egy döntés: akarunk-e változtatni ezen az állapoton, vagy sem.
Ha nem, az a könnyebbik eset, nincs további tennivalónk: a csapolási technikánk idővel magától is fejlődni fog…
Ha viszont nem szeretnénk hátralévő életünkben afféle örömelnyelő fekete lyukakként működni, akkor egy majdnem lehetetlen küldetésre vállalkozunk. Energiavámpírnak lenni ugyanis függőség. Ha valaki le szeretne jönni a szerről, ugyanaz a kellemes pokol vár rá, mint a fogyókúrázó komfortevőre és a rehabra vállalkozó heroinistára. Semmivel nem könnyebb az út, semmivel sem kisebb a visszaesési arány.
Teendők:
1. Tanuljuk meg észrevenni, mikor elkezdjük a csapolást! (Lehervadó mosolyok, halványuló bizalom, menekülő beszélgetőtársak, a csoport látványos kirekesztése – mind intő jelek.)

2. Ha észrevettük, állítsuk le magunkat! Minden vámpírnak megvannak a maga kedvenc módszerei
( https://orultangyal.wordpress.com/2014/01/25/az-energiavampirok-termeszetrajza/), ha rajtakapjuk magunkat, hogy “már megint csináljuk”, csukjuk be a szánk, esetleg kérjünk elnézést, vonoljunk ki a helyzetből!

3. Restauráció. Ha vannak még meglévő, ámde szükségszerűen megtépázott emberi kapcsolataink, és ezeket szeretnénk megtartani, hogy majd egy szebb jövőben talán önként adjon valaki szeretetet rajtuk keresztül, nos… ideje helyrepofozni őket. Az elv egyszerű: tegyük az ellenkezőjét mindannak, amit eddig csináltunk.
Dicsérjük, biztassuk, vigasztaljuk az exáldozatunkat. Ez eleinte mindkét félnek kellemetlen érzés lesz, de nem szabad feladni. El kell telnie egy bizonyos időnek, mire úgy érezzük, nem színészkedünk, hanem szívből jön, amit mondunk, és neki is hozzá kell edződnie az új bánásmódhoz (magához kell térnie a sokkból, és el kell hinnie, hogy nem gúnyolódunk, pl.) Ez egy kritikus szakasz, a visszaesés törvényszerű: pár hét biztató fejlődés után simán gátlástalan csapoláson kaphatjuk magunkat a következő találkozásnál. Nem kell sutba dobni a céljainkat, a gyógyulás lehetséges, csak nehéz.

4. Alternatív energiák. A rehabunk alfája és omegája: “legális” örömforrásokat találni ártatlan nyakak helyett. Az egész folyamat kerékkötője tud lenni, hiszen a legtöbb vámpír azért lesz vámpír, mert nincs ilyenje. Erre nincs igazán jó tanács: egy költözés, egy új hobbi, egy tanfolyam, önismereti módszerek, új élmények és emberek megismerése, sport, relaxáció, szerelem… Minden szóba jöhet, amivel nem ártunk, ellenben létrehozunk valamit. Haladó elvonósoknál be szokott válni az önkénteskedés, de ilyesmit csak akkor vállaljunk, ha már  atombiztos a csapolási kényszerünk feletti kontroll. (Ne gyerekkórházban kezdjük el..)

Folyt. köv…

Energiavámpírok 4. – Születés

Az energiavámpír utánpótlás két forrásból érkezik. Egyrészt születnek efféle hajlammal emberkék, aztán idővel szépen megtalálják a maguk diétáját, másrészt viszont a klasszikus vámpíroknál ismert módon: a harapás áldozatai átváltoznak. Aki folyamatosan csapolásnak van kitéve, az gyakran maga is  az energiapotyázás útjára lép, mert ahogy pénzt rabolni is egyszerűbb, mint megkeresni, nos, ez az örömre és energiára is áll.

A vadonatúj energiavámpír viszont gyakran sokáig nem jön rá, hogy ő miféle szörnyeteg lett. Csak azt érzi, hogy boldogtalan, a régi tevékenységek már nem jelentenek örömöt; nem igazán mer álmodni, szeretni; úgy általában véve nincs hite semmiben. A pesszimizmus élő szobra lesz, de ő ezt realizmusnak érzi, és joggal, mert az ő realitása valóban egy szürke és örömtelen világ.
Tökéletesen idiótának tart mindenkit, aki lelkesedni és remélni tud, és küldetésének érzi, hogy észhez térítse eltévelyedett embertársait. Még az is lehet, hogy tényleg azt hiszi, jót tesz velük, de mivel a az emberi lét első számú axiómája, hogy soha senki nem hálás érte, ha megfosztják az illúzióitól, vámpírka hamarosan elmagányosodást kezd konstatálni maga körül. (Életbe lép a környezet védelmi ösztöne.)

A folyamat öngerjesztő: senki nem szereti, máshonnan kell erőt szereznie, ezért megpróbálja azt mások lelkéből elragadni, ezért aztán senki nem fogja szeretni… de már igazolást is szerzett rá.
Ha a világ hátat fordít neked, fordíts te is hátat a világnak!

Folyt. köv.

Energiavámpírok 3. – Expecto patronum!

Rowling dementor figurája igazából az energiavámpír archetípusa: kiszív belőled minden örömet, életerőt és ha nem vigyázol, megöli a lelked. Mivel az efféle szörnyek sajnálatos módon köztünk élnek, száz százalékosan nem tudjuk őket elkerülni. Ha sikerült azonosítanunk a dögöt, már csak annyi a dolgunk, hogy védekeznünk kell. Ugyanis mindig a kisebb ellenállás felé mennek, tehát ha könnyű prédának tűnünk, szívesen ránk járnak lakmározni.
Mit tehetünk?

1.Kiiktatjuk az életünkből. Nem vagyunk kötelesek eltűrni senkitől a hangulatunk manipulációját, ezért a legegyszerűbb módszer, ha beszüntetjük vele a kommunikációt. Tiltjuk facebookon (ami egyébként az energiavámpírok játszótere, nem véletlenül fakad abból a visszataszító portálból annyi embernek annyi kínja), nem válaszolunk a leveleire, ha utcán/munkahelyen tapad ránk, mert roppant mód szeretne minket megharapdosni, közöljünk, hogy nem érünk rá, és hagyjuk faképnél. Azt is megtehetjük, hogy a szemébe mondjuk, nem kívánatos a társasága, mert kellemetlen érzéseket kelt.
Ha ezt a megoldást választjuk, a vámpír egy ideig még próbálkozni fog: kemény mártírkodó akciókra és/vagy szarkavaró attakokra készülhetünk, de ha következetesek vagyunk, fel fogja adni, mert nem szeret éhezni.

Sajnos ez a megoldás nem mindig jöhet szóba, mert megeshet, hogy egy fedél alatt élünk a vámpírral, esetleg szoros rokoni kapcsolatban vagyunk vele, sőt, szeretjük (nem olyan ritka dolog…). Hacsak nem a saját gyerekünkről van szó (az azért ritka eset), én még mindig azt mondom, meg kellene szadadulni tőle, ugyanis az energiavámpír nem szeret bennünket, hiába áltatjuk ezzel magunkat. Ő a finom, meleg életerőnket szereti. És akkor megérkeztünk a bántalmazó párkapcsolatok meg a mérgező szülők témájához. Amit nem fogok most pszichológiai szempontból miszlikbe analizálni, csak jó helyretenni a fogalmakat. Az energiavámpír nem valami ezomaszlag, csak egy ezomaszlagosan hangzó (ámde személetes) kifejezés egy embertípusra, vagy inkább emberi működésmódra. Léteznek, és életeket tesznek tönkre maguk körül.

2.Pajzs. Ha megszabadulni nem tudunk a társaságától, ki kell védenünk valahogy a harapásait. Oda engedjük a csaphoz, mert nem tehetünk mást (legalábbis így érezzük, de ez is messzire vezető mellékszál lenne), viszont elzárjuk a forrást. Nem hagyjuk, hogy elrontsa a kedvünket. Ez iszonyúan nehéz feladat, évekig tarthat megtanulni. Le kell választani magunkat érzelmileg valakiről, akihez érzelmileg kötődünk. Itt kívánnék sok sikert hozzá. :)
Mindazonáltal nem lehetetlen a pajzs kifejlesztése, csak hosszú távon értelmetlen, mert rengeteg erőt és időt igényel tőlünk, ráadásul ha sikerrel járunk, a vámpír úgyis dezertálni fog (“elveszítjük”). Ne felejtsük el, ő nem szeret minket! A pajzs lényege egyszerű: előbb a fülünket, majd a lelkünket zárjuk be a szörcsögő megjegyzései előtt. Kis rutinnal könnyű felismerni, mikor hozzálát a szíváshoz (pl. jellegzetes  nyitóakkord, hogy hívatlanul berobban a személyes terünkbe: beront az irodánkba, tojik rá, hogy dolgoznánk, és nekikezd valami litániána; beleugat a receptünkbe, mikor a konyhában ügyködünk stb.). Ilyenkor szépen felhúzzuk a pajzsot: semmilyen vagy inadekvát érzelmi reakciót adunk. A képébe ásítunk, ha sértegetni próbál, a szomorú történetein röhögünk, a gúnyos megjegyzéseken értetlenkedünk, szóval nem szállunk be a játszmába. Készüljünk fel rá, hogy emelni fog a durvasági szinten, hiszen éhes!

3.Megpróbáljuk megváltoztatni. Ezzel csakis és kizárólag akkor van értelme próbálkoznunk, ha a kapcsolatunk jellegéből adódóan mi vagyunk domináns helyzetben: tehát pl. mi vagyunk a szülők vagy a főnökök. Utóbbi esetben jobban járunk, ha kirúgjuk a monsztert, de ha nagyon ráérünk, lehet kísérletezgetni.
Ez a feladat tulajdonképpen a pszichoterapeuták hálátlan munkája: egy alapvetően hibásan (inkább rosszindulatúan) működő személyiséget kell úgy átépíteni, hogy alternatív energiaforrásokat találhasson az emberi lelkek helyett. Iszonyú sok türelem és szeretet kell hozzá, valamint az, hogy a vámpír valamennyire flexibilis legyen. Az energiavámpírok valójában szánandóan boldogtalan emberek, amit úgy tesznek elviselhetővé a maguk számára, hogy a környezetüket is próbálják lehúzni a saját szintjükre. A feladat egyszerű és hihetetlenül nehéz: meg kell tanítani őt boldognak lenni. Ha kivételesen szerencsés helyzetben vagyunk, még az is lehet, hogy ő is partner lesz a saját gyógyulásában. Ugyanis lehet, hogy ő maga sem tudja magáról, hogy micsoda…

Folyt. köv….

Az energiavámpírok 2. – Támadás után

Honnan tudjuk, hogy energiavámpír szipolyozásának voltunk (vagyunk) kitéve?
Egyrészt nyilván az előző posztban felsorolt viselkedéses jellemzők lehetnek gyanúsak, de igazán aggódnunk akkor kell, ha az illető az akciójával negatívan hatott ránk.
Jó kedvvel indult a napod, megkávézol reggel egy munkatársaddal, váltotok néhány szót, és máris rohannál vissza a paplan alá?
Egy találkozás, telefonbeszélgetés, e-mail után hirtelen elromlik a kedved, és nem azért, mert konkrét rossz hírt kaptál, hanem csak a bőröd alá kúszott valami nyálkás, hideg bizonytalanság, ami előtte nem volt ott?
Boldogan újságolod a szüleidnek, hogy 80%-os lett a matekdolgozatod, erre apád megjegyzi, hogy ő 100%-nál alább sose adta, de mindenki képességei szerint…?

Az utolsó példa hátborzongató, mert rámutat egy rendkívül kellemetlen eshetőségre: az energiavámpírok a közvetlen közelünkben is élhetnek. Lehetnek kollégák, szomszédok, barátok(!), házastársak(!), a tulajdon gyerekeink(!), de ennél is rosszabbul járhatunk, ha valamilyen hatalmi pozícióban vannak felettünk, pl. felettesek vagy a szüleink. Ugyanis szeretik megkönnyíteni a saját dolgukat, és azokat csapolni, akik valamilyen szempontból ki vannak szolgáltatva nekik. Ezzel a bonyolult helyzettel később még foglalkozunk, egyelőre nézzük meg, mit tehetünk egy akut vámpírattak után!

Tehát kimerültek, lehangoltak lettünk, reménytelennek érzünk mindent, magunkat pedig egy világra szóló lúzernek.

Kezelési javaslatok:

-Alvás. A legegyszerűbb módszer, és a legkézenfekvőbb választás, ha van módunk rá, és képesek vagyunk elszenderedni, szunyáljunk legalább 2-3 órát. Az agyunk közben lemeccseli magában a történetet, tiszta fejjel fogunk ébredni.
-Víz. Minden formájában javallott.  Lehetőségektől függően igyunk egy nagy pohár hűvös (citromos) vizet, álljunk be negyed órára a zuhany alá, vegyünk egy kényeztető habfürdőt, csobbanjunk a medencébe és ússzunk!
-Kellemes társaság. Hívjunk fel valakit, aki általában képes felvidítani bennünket, látogassuk meg a szomszéd nénit egy csomag keksszel, bújjunk a párunkhoz, dögönyözzük meg a kutyusunkat, mindegy, legyen mellettünk valaki, aki felől szeretetet érzünk áradni!
-Örömteli emlékek. Készítsünk egy képzeletbeli (vagy valódi) listát életünk öt legszebb pillanatáról, és minél részletesebben próbáljuk felidézni a körülményeket: mikor, mi, hol, kivel, hogyan történt, mit éreztünk, stb. Koncentráljunk!
-Örömteli élmények. Csináljunk valamit, ami boldoggá tesz bennünket: szaladjunk el az állatkertbe, vessünk egy pillantást a kedvenc weblapjainkra, kocogjunk, kapjunk elő egy jó könyvet, vagy omoljunk le a kedvenc sorozatunk elé egy röpke maratonra! (Sütievést, és káros szenvedélyeket nem reklámozok, de ha vészhelyzet van, akkor vészhelyzet van.)
-Figyelemelterelés. Ha rosszkor kapott el minket a szörny, és pl. a munkahelyünkön kell kihúzni a napot, vessük bele magunkat ezerrel a feladatokba, vagyis a támadás analizálgatása és a sebünk nyalogatása helyett gondoljunk valami másra!

Folytatása  következik…

Az energiavámpírok 1. – Természetrajz

Bárhol és bármikor felbukkanhatnak, szinte minden emberi közösségben fellelhető belőlük néhány. Koruk és nemük teljességgel esetleges, de az idő múlásával egyre profibbá válnak. Feltűnően gyakran születnek a skorpió vagy a kos jegyében.
Külső jellegzetességük nincs, visszataszító megjelenésűek éppúgy lehetnek, mint feltűnően vonzóak. Egyetlen közös ismertetőjelük a természetellenes nevetésük: őszintétlen, harsogó vagy sivítozó. A szemük soha nem mosolyog. Intelligenciaszintjük is erősen szór, de az közös bennük, hogy kétségbeesetten szomjazzák a hatalmat, minden lehetőséget megragadnak, hogy mások felett uralkodhassanak.
Életcéljuk: boldogtalanná tenni mindenkit, akit csak lehet.

És most nézzük a működési elveiket!

1. Ha örömöt szimatolnak valahol, azonnal lecsapnak, és megpróbálják megsemmisíteni. Ez a legfeltűnőbb viselkedéses jegyük, erről ismerhetők fel a legkönnyebben.
Ha felvidít egy baráti látogatás, ő meg fogja jegyezni, hogy az illetőnek elég sunyi tekintete van, és biztos akar valamit tőled, azért kedves hozzád.
Ha repes a szíved, mert végre összejött egy randevú életed szerelmével, ő (esetleg aggodalmat színlelve) ki fogja fejteni, hogy vigyázz, mert biztosan csak “arra” kellesz/csak a pénzedre pályázik, és lenézően megjegyzi, hogy a szerelem egyébként is gyerekes ostobaság, de majd meglátod te is, ha pofára esel.
Ha szakmai siker ér, vagy bármilyen kitüntetést kapsz, nem felejti el közölni veled, hogy manapság már senkit nem a teljesítményéért jutalmaznak, különben is, az a díj sajnálatosan devalválódott az utóbbi években, de azért persze gratulál…

2. Ha bánatról értesülnek, azonnal csorgatni kezdik a nyálukat, és villámgyorsan ott teremnek, hogy minél mélyebbre verjék bele az illető orrát a nyomorúságába.
Ha egy barátod elfelejt felköszönteni a születésnapodon, azzal fog “vígasztalni”, hogy semmi baj, annyi dolga van manapság az embereknek, hogy csak az igazán fontos dolgokra és emberekre jut idő, ezért igazán nem szabad haragudnod…
Ha rájössz, hogy megcsal a párod, nagylelkűen odatartja a vállát, és megosztja veled a gyanúját, miszerint alighanem már évek óta ezt művelte veled, nem érdemes siratni egy efféle alakot, meg különben is, várható volt, soha nem tűnt boldognak melletted…
Ha elveszted az állásod, egy levegővétellel fél tucat történetet fog előadni az ismerőseiről, akik már évek óta vergődnek munkanélküliként, vagy végzik a legalantsabb munkákat éhbérért, szóval nagyon-nagyon meg tudja érteni, hogy kiakadtál.

3. Önbizalomrombolás
Ez a korábbi két eszköznek is egyértelműen része illetve következménye, de célzottan is tudják alkalmazni, elvégre egy vámpír akkor is táplálkozni szeretne, ha nincsenek különösebb érzelmi kilengések a környéken. Akkor ő előidézi őket. Néhány gyakori példa, de a lista végtelen:
-bóknak álcázva megereszt egy köpést a külsődre (“A régi frizurád előnyös volt neked…”; “Jól áll ez az új szoknya, eltakarja a popsidat”; “Hogy eltűntek a pattanásaid, már majdnem úgy nézel ki, mint egy ember”)
-leszólja a hobbidat (“Aha, te szeretsz olvasni tudom… mondjuk én mindig úgy láttam, szépirodalmat olvasni a leghiábavalóbb dolog a világon”; “Focizol délutánonként? Meséld már el nekem, mi a jó abban, 22 ember szaladgál egy labda után, semmi értelme…”)
-megpróbálja aláásni az álmaidat és a céljaidat (“Szóval olaszból mész majd nyelvvizsgára, hm? Akkor már miért nem spanyolul tanultál, azzal sokkal többre mentél volna”; “Művészetet akarsz tanulni az egyetemen? De jó, majd meglátogatlak a Mekiben, ha végeztél.”)
-gúnyolódik a hibáidon, és tesz róla, hogy minél többen értesüljenek róluk (“Hihi, bezártad a kulcsot a kocsiba? Marha jó! Hallottátok, mit csinált..?”)
-téged okol a bajodért (“Tüdőgyulladásod lett? Hát minek kell sapka nélkül mászkálni?”; “Szomorú, hogy probléma van a fiaddal az iskolában, hiába, nem mindenkinek való a gyereknevelés”)
-téged okol más bajáért, ill. egyéb bűntudatkeltés (“Szegény testvéred nagyon csalódott volt, mikor a szüleid a szemüvegedre költötték a táborozásra félretett pénzt…”)
-pletykál, hazudik és szart kavar (“Tudom, hogy Szilvit a barátodnak hiszed, de hallanod kellene, miket mond rólad a hátad mögött…”)

4. Mártírkodás, avagy ő csak segíteni akar (kac-kac). A szóban forgó faj mestere a passzív-agresszív játszmáknak, és a kettős kötésnek egyaránt.
-egy teljességel értelmetlen vagy számodra elfogadhatatlan “megoldást” ajánl a problémádra, és mikor elutasítod, vagy halálra sértődik, vagy közli, hogy: “Van, akin nem lehet segíteni, akkor nyafogj tovább…”
-úgy próbál megfosztani egy várhatóan örömteli élménytől, hogy sajnáltatni kezdi magát (Archetípusa a betegesen tapadó anya. “Menj csak bulizni kisfiam, ha rosszul lennék, majd kihívom a mentőket, ha még lesz időm rá…”)
-nem létezik, hogy ő ne lenne betegebb vagy szerencsétlenebb nálad (“Aha, fáj a fejed… nekem migrénem van, örülnék, ha csak hétköznapi fejfájás gyötörne”)

5. Figyelem kizsarolása
Az energiavámpír nemcsak az érzelmeinken keresztül csapolhat bennünket (bár azok a kedvenc csemegéi), hanem koncentrálhat kifejezetten az életenergiánkra is.
Ha ő jelen van, akkor nem engedi, hogy bárki vagy bármi mással foglalkozz. Gátlástalanul rabolja az idődet a vége-hossza nincs történeteivel, és rád kényszeríti a társaságát. Mikor meglátod messziről az utcán, ösztönösen menekülnél, de tudod, hogy nem fogsz, mert kilométerekről kiszagolja a kedvenc táplálékforrásait.
Társaságban előszeretettel rombolja szét az egymásra figyelő párokat, kisebb csoportokat, erre változatos módszerei vannak, mint például epés megjegyzések, amitől megfagy a levegő; kegyetlen vagy buta poénok, amiken csak ő derül; 300 darabos fotósorozat körbemutogatása a macskájáról; ájulás tettetése; idétlen karaoke előadás az asztal tetején – tehát arra is képes, hogy komplett hülyét csináljon magából, ha ez az ára, hogy csakis és kizárólag rá figyeljenek.

Tu bí kantinnyud…