I think I made you up inside my head

Mad Girl’s Love Song

I shut my eyes and all the world drops dead;
I lift my lids and all is born again.
(I think I made you up inside my head.)

The stars go waltzing out in blue and red,
And arbitrary blackness gallops in:
I shut my eyes and all the world drops dead.

I dreamed that you bewitched me into bed
And sung me moon-struck, kissed me quite insane.
(I think I made you up inside my head.)

God topples from the sky, hell’s fires fade:
Exit seraphim and Satan’s men:
I shut my eyes and all the world drops dead.

I fancied you’d return the way you said,
But I grow old and I forget your name.
(I think I made you up inside my head.)

I should have loved a thunderbird instead;
At least when spring comes they roar back again.
I shut my eyes and all the world drops dead.
(I think I made you up inside my head.)

/Sylvia Plath/

Hiába valóság

Micsoda szégyen, ekkora lemaradásban még soha nem voltam, mióta létezik a blog.
A fő ok az, hogy esténként (fél kilenc körül, igen), úgy ájulok el, mint aki hetek óta nem aludta ki magát – alighanem azért, mert így is van. Most viszont nagyon mélyen alszom, és nagyon távolra szoktam álmodni magam. Nem emlékszem rá, mikor felébredek, csak valami furcsa utóérzésem marad, hogy jó volt ott (máshol). És nagyon nehéz reggel visszazökkenni ebbe a valóságba.
Megvolt a nagy nyári megázásom, vettem két szuper táskát, találtam egy ékszerészt, aki megoldja a régóta tartó ásványhiányos problémáimat, rászántam magam a fogorvosra, de ezer év múlvára kaptam csak időpontot, szóval közel az éhhalál.
A meló továbbra is szar, és már biztos, hogy egyre szarabb lesz, tanulgatok a köcsög alapvizsgára (nyilván abból a cuccból, amit magamnak találtam a neten, mert hivatalosan lófaszt se adnak a felkészüléshez).
A Trónok harca eddig nagyon nagy csalódás, a 2. rész különösen. Biztos valami pucérság kvóta van a HBO-nál, mert marhára nem érdekel, hogy dug egy kasztrált egy mikrofonfejű háremhölggyel, de az epizód egyötöde elment vele. A feminista énem értékelhetné, hogy mindenhol nők uralkodnak éppen, a jó sztorira áhítozó énem viszont unatkozik ebben az évadban. Azért persze két Shameless rész között sort kerítek rá.
Kicseszett finom spagettiszószt főztem (részben saját termésű paradicsomból), kb. ennyi sikerélményem volt ebben a napban. Bár ez még mindig több, mint egy átlagos napon. ^^
Általános idegállapotom: on the edge. Nagyon régen voltam szabadságon, és még két hétig nem is leszek. Minden és mindenki vagy irritál, vagy untat. A szarkazmusom olyan szintekre emelkedett, mint még soha, már nekem is elakad a lélegzetem tőle, el lehet képzelni.
Ja, és ma majdnem elütött valami köcsög a zebrán. De legalább tükörfényesre mentek az abroncsai (remélem, nem emiatt fog kinyírni valakit legközelebb).
Más hír asszem nincs.
Piesz: ja, megy a 170 milliárdba kerülő pesti fizess VB, de ötvenhárom és fél kilométerről leszarom.

Apokalipszis és Wilson bácsi

Képtalálat a következőre: „echinopsis eyriesii”Valamit tesznek az agyammal a viharos éjszakák: szinte minden éjjel világvége-álmaim vannak. Hol rejtélyes, ókori épületek omlanak össze néma földrengésekben, hol a családom három generációt képviselő nőtagjai szorulnak be egy idegenül ismerős házba, hogy megpróbálják túlélni a rájuk leselkedő túlélhetetlent. Foghatnám persze az égzengésre is, de valószínűbb, hogy baljós dolgok jönnek.
Nagyanyámtól kaptam egy kaktuszt (Echinopsis Eyriesii, gúgöl rulz és köszi az illusztrációt). Egy hónapja, három kis gübbedék bimbóval érkezett, akik gyanúsan nem mutattak semmiféle aktivitást. Aztán a múlt héten hatalmas, 15 centis, zavarba ejtő alakú nyúlványokká nőttek, majd egyetlen este alatt kibomlott mind a három virág, hogy a telihold fényénél(!) éjjel nyíljanak ki teljesen. Reggelre már hervadásnak is indultak, ezért sajnos nem sikerült fotón megörökítenem a halványrózsaszín szirmú tölcséreiket. Nagyon szép, különleges jelenség volt, remélem jövőre is előadja a növényke.

Cinemális önsorsrontás

Miután egész idillien alakult a szabinapom [fél tízkor kelés (kétórás ébrenléttel hajnalban, de akkor is), hangyázás, virágültetés  a nagyon meleg napsütésben, Kitkat etetés, Motive 2. szezon befejezés], gondoltam ideje redukálni a várakozó filmek sorát, és véletlenül sikerült jól meggyomroznom magam a Miss You Already-vel. Fogalmam sincs, mikor és miért töltöttem le ezt a filmet, és bár elég ütős mozi, most nagyon nem esett jól.
Úgyhogy itt bambulok nagyon bánatosan, és kicsit ráz a hideg, nem a jóféle, hanem a rossz.

Rövidhírek

  • Stranger Things kivégezve, tetszett, de kicsit szégyellem, hogy tetszett, mert akkora kliséhalmaz, mint ide Hongkong
  • belekezdtem a Dead of Summer-be, ami még nagyobb kliséhalmaz, de olyan erős nosztalgiarohamokat kapok tőle, hogy muszáj néznem (tényleg öregszem)
  • csináltam modern txt listákat a youtube-os playlistjeimről, mert a tököm tele van vele, hogy random videókat csak úgy törölnek meg priváttá tesznek, én pedig sose jövök rá, melyik dalt tüntették el az életemből
  • megint élénk, “másik dimenziós” álmaim vannak, nagyon kimerítőek
  • vége a szabinak, holnap megyek vissza a mókuskerékbe, alig várom, hogy kiderüljön, milyen meglepetések várnak (nem)
  • S., akivel másfél éve nem kommunikálok, Valentin napra küldött egy e-mailkezdeményt, hogy azt mondja, “Always”, hirtelen nem tudtam, hova sírjak (a röhögéstől). Szerintem félreküldte, vagy, ami még valószínűbb, véletlenül rákerültem a körleveles listára :D
  • rendeltem pár könyvet a bookline-től, és két nap alatt feladták a csomagot, ez még SOHA nem fordult elő
  • festettem egy bögrét, de még ki kell égetni (és a porcelánfesték továbbra is nagyon aljas cucc)
  • az elmúlt 5 napban írtam öszesen vagy 20 sort, no comment
  • találtam a gyógyszeres/hajcsatos/sminkes dobozom alján pár őskori óvszert, ki akartam dobni őket, de döbbenetes módon novemberig szavatosak, szóval… majd akkor fújom fel őket lufinak
  • próbálkozom a kalligráfiával, egész jól megy, szeretem, nagyon meditatív tevékenység, de a viaszpecsételéssel meggyűlt a bajom, egyáltalán nem olyan egyszerű dolog, mint amilyennek tűnik
  • Kitkat nincs elragadtatva a tonhaltól
  • álmos vagyok, jó éjt!

Kibaszott skorpió

imfineHa hinnék a pszichoterápiában, és 100 km-nél közelebb is akadna efféle szolgáltatás, most biztos bejelentkeznék.
A legutóbbi öngyilkossági kísérletem óta nem voltam ennyire hihetetlenül mélyen, mint most.
Újabb haláleset a családban, komoly (és nem pozitív) változások munkaügyben, aminek kapcsán borítékolhatóan elveszítem az utolsó barátomat is, egészségügyi problémák, mindenféle hivatali ügyintézéshez kapcsolódó szarviharok, parttalan magány, rémálmok, kivágtak egy fát az ablakunk elől (azon teleltek a cinegék, fenyő volt, biztos véletlen egybeesés így karácsony előtt, hogy én mennyire átkozottul gyűlölöm ezt a lepra országot) és mindezek tetejébe a november van.
Konkrétan érzem, ahogy éppen megőrülök.
Nem ilyennek képzeltem.

Fekete tükör és apokalipszis

metamorfozisA tudattalanomban élő stréber kislány még mindig csak akkor engedi meg magának, hogy beteg legyen, ha történetesen szabira megy (vagy hétvégén). Így hát a régen várt énidőmben itthon ücsörgök, pengék nőnek a torkomban, és pulcsi-poncsó-takaró-takaró-30 centire maxra benyomott hősugárzó kontextusban vacogok.
Arra azért volt időm, hogy befejezzem a Mr Robotot (nagyon kiábrándító évadzáró, nem biztos, hogy nem kaszálom), a The Fall-t (ez tetszett, és különben sem tudnám kaszálni, mert vége); belekóstoltam a Black Mirrorba (meglátjuk); megnéztem a The Nice Guyst (annyiszor megfogadtam már, hogy ha egy filmet 3x kellene letölten megvásárolni a torrentboltban, mert minddel van valami baj, azt a filmet egyáltalán nem nézem meg, mert kiterjedt tapasztalataim szerint minél többet küzdök egy kontentért, annál szarabbnak bizonyul, de nem vagyok valami nagy bajnok a fogadalmak betartásában, lényeg a lényeg, túlértékelt fos ez is) és a Janis: Little Girl Blue-t (átlagos életrajzi film); továbbá elolvastam két egészen kiváló regényt (a Szégyent Karin Altvegen-től és az Őrangyalokat Kristina Ohlssontól, nem tudom, miért, de a skandinávok valahogy mindent jobban csinálnak, mint Európa többi részén szoktuk).
Álmomban egy furcsa, apokaliptikus játékban vettem részt, ahol minden versenyzőnek volt egy kis galambdúchoz hasonló kamrája, egy különös puzzleszerű játéka, aminek a kirakásával kibekkelhetett bizonyos katasztrófákat, azok ugyanis egymást követték (földrengés, vihar, sav hullott az égből, stb.), én viszont természetesen nem figyeltem, mikor ismertették a  szabályokat, ezért csak ad hoc evickéltem el a különböző halálnemek elől. Végül valahogy elvesztettem a cipőmet is, ezért kénytelen voltam repkedve közlekedni (nem volt igazi euforikus álomrepülés, de azért ez is valami).
Egyébként depressziós vagyok, enervált és tökéletesen terméketlen. Vagy terméktelen. Hát, végülis mindegy.