Telihold, epertorta, médiabox, zombiland és az okos cica

Képtalálat a következőre: „coconut strawberry cake”A telihold csak ma üt be teljes valójában, de én már a múlt éjjel sem aludtam. Elolvastam egy komplett regényt (A lány, akinek nincs múltja – Kathryn Croft), olvastatta magát, és bitang jóillatú papírra nyomták, de hogy ez mitől thriller, arra a cirka 350 oldal során sem sikerült rájönnöm, inkább afféle tinikrimi volt. Stradregénynek hívom az ilyet. Haladós, könnyű, nem rémes, de azért nem tragédia, ha véletlenül elázik, vagy fűfoltos lesz. Egy újabb jó ötlet fájdalmasan amatőr módon megírva.
Majdnem, mint a kókuszos epertortám, amit a hétvégén sütöttem, bár az azért jobb lett. Valamennyivel.
Éjfélkor egyébként elszállt az adás a tévéből (UPC forever), ami nemcsak azért volt idegesítő, mert nem tudtam meg, ki a gyilkos az ID dokujában, hanem mert szokás szerint azt írja ki a majom rendszerük, hogy nincs jel, legyek szíves ellenőrizni, csatakozik-e rendesen a kábel a médiabox seggébe.
Az egy dolog, hogy ilyenkor rendszerint távolról sem járok a kütyü közelében, tehát a kábel max. attól mozdulhat ki, hogy mit tudom én, lefingja egy arra kerekező kaszáspók, de mi már ez az attitűd, hogy egyből a kedves fogyasztóra kenünk mindent?
Gondolom kellemetlen lenne azt kiírni, hogy pl. “Bence, a hülyegyerek a központban véletlenül rákönyökölt egy gombra/elcsesztük a dátumváltást a kódoláskor/szarrá ment a kábelünk három csepp esőtől, elnézést a kellemetlenségért”, esetleg “most mentettük le a Nagy Testvér számára a napi tévés aktivitását, ezért újraindul a médiabox” (minden éjjel újraindul, általában hajnali 2-3 óra körül, mielőtt letakartam a francba az egészet, felébredtem rá, mert ilyenkor úgy villog a sok kis színes lámpája annak a szarnak, mint egy meggárgyult karácsonyfa).

A végigvirrasztott éjszaka után hajnalban elszenderedtem, és álmodtam néhány vivid hülyeséget, mielőtt az ébresztőórám eszéletre csörömpölt, hogy aztán úgy kóvályogjak át a napon, mint egy nyomorult zombi.
Megint fellángolt a melógyűlöletem, de jelenleg az a terv (kifogás?), hogy addig ki kéne bírnom, míg az agyaraim kezelése le nem zajlik – bár ha hathetenként kapok időpontokat, ez még vagy öt év is lehet, hehe, de ha jó fogorvost találsz, muszáj megkapaszkodni benne, mert ritka példány.
Egyéb napi történés, hogy F. csörgetett telefonon, de nem vettem fel, mert nem akarok vele beszélni (ő sem akar nekem e-mailt írni, 1-1), és hogy aggódom KitKatért, mert a “gazdája” sterilizáltatni akarja, és olyan kis nyüzüge szegénykém, hogy rémes belegondolni, hogy elaltatják… Megpróbálta elkapni, de a macska jutalomból szanaszét karmolta, és azóta nem megy “haza”. Okos cica.

 

Advertisements

Az a szél

Minimalism Photos Fotografia MinimalistaEgyre durvábban cibál elő az élet (a sors?) a rejtekhelyemről. Valójában nem is arról van szó, hogy elbújtam valahová, inkább egyszerűen láthatatlanná váltam az utóbbi években. Nemcsak az emberek számára – körülöttem történtek a dolgok, sosem velem. Egy ideje már voltak előérzeteim, hogy ez változni fog, és itt vagyunk: a kapcsolat újra létrejött, bár nem vágytam rá. Ami érdekes: úgy tűnik, a hibernációból valaki más ébredt fel, mint aki belemerült. Érdeklődve figyelem a saját reakcióimat a rendkívüli helyzetekre, amikből napról-napra kijut, mert fogalmam sincs, hogy fogok reagálni.
Az, hogy mit tettem vagy mondtam volna régebben, nem támpont, mert mintha valami alapvető (nem funkcionális, hanem egyenesen strukturális) változás történt volna a személyiségemben. Ez egy másik ember. És bár egyelőre jobb fejnek, sőt, szerethetőbbnek  tűnik, mint a korábbi énem, de nem érzem magam önazonosnak. Hülye érzés, pár napja egyenesen deperszonalizációs zavart diagnosztizáltam magamon.
Lehet, hogy egyszerűen csak éppen megőrülök. Vagy felnőttem – gyakran együtt jár a kettő. Esetleg haldoklom, és lassan kezdek megvilágosodni.
A megérzéseim felerősödtek, és fontos változásokról suttognak. Nem szeretem a változásokat, elviselhetetlen distressznek tesznek ki. Mindig rosszul alkalmazkodtam, mint minden kudarckerülő és élénk fantáziával megvert ember, mert millió forgatókönyvem van róla, hogyan mehetnek tönkre a dolgok, ami egyszerre bénító és szorongáskeltő érzés. Régóta sikerült elkerülnöm a változásokat, most viszont újra porondra akar dobni az élet. Én pedig rögtönözni fogok.
Kíváncsian várom, hogy mit.

 

Instant élet

Reggel 7:20 körül indul a buszom, és mostanában a 6:55-ös időpont még simán az ágyban talál. Nagyon fáradt vagyok. Viszont a múlt éjjel elég aranyosat álmodtam.
Valahonnan szereztem apró, furcsa kis tasakokat, amiket ha egy nagy üvegtál (vagy akvárium) vízbe szórtam, nos, élőlényeket eredményezett. Halakat, teknősöket, vízi növényeket, de ami a legaranyosabb volt, az egy buborékban úszkáló, miniatűr (kb. 1 centis) kis madár. Kiszúrtam a burkát, nehogy megfulladjon, mire rögtön ivott a vízből, és elkezdte próbálgatni a szárnyait. Én meg rögtön elkezdtem aggódni, hogy majd jól szem elől vesztem.
Fogalmam sincs, az agyam honnan szed ilyeneket.

Dream on

ghoÉlénk álomtevékenység kísért mostanában, de ezek az álmok elég nehezen leírhatóak, mert inkább érzés szinten intenzívek, nincs igazán megragadható sztorijuk.
Egy olyan lakásban vagyok, amiben majdnem a plafonig ér a víz, de semmi problémám a létezéssel, úgy teszek-veszek, mintha legalábbis kopoltyúm nőtt volna. Aztán egyszer csak valahonnan bepottyan egy kutya, aki viszont nem kap levegőt a víz alatt, és ráadásul ijedtében olyan helyre kezd evickélni, ahol végképp nincs már légréteg sehol. Odaúszok hozzá (mint a villám), és felemelem, hogy az orra kiérjen a vízből. Büszke és boldog vagyok, hogy megmentettem, és tudom, hogy ismerem az állatot (a valóságban nem).
———–

Kinézek az ablakomon, és egy óriási (több méter magas), rózsaszín ajándékhalom áll az udvar közepén. Le akarom fényképezni, hogy valami olyasmi szöveggel posztolhassam: “jól meg a drogkereskedőknek”, mert tudom, hogy az említett üzletben érintett szomszéd család pakolta oda a rengeteg dobozt valamelyik gyerek születésnapjára. (A valóságban is van ilyen szomszéd, nem közös bizniszből tudom, hanem a rendőrségtől.) Mire előveszem a telefont, előjönnek az emberek, és elkezdenek felmászni a csomagokra, ezért videót készítek, de az egyik kiscsaj (10 év körüli) kiszúrja, és agresszívan elindul felém.
-Egyeseknek nem tetszik, hogy itt videózgatsz! Miért csinálod?
-Szeretek videókat készíteni, te nem?
-Akkor én is felveszlek téged, na?
-Nyugodtan.
Végül valami nagy, közös namasté beszélgetés kerekedik róla, hogy mennyire könnyen ítélkeznek az emberek, és hogy ez mennyire rossz, de én csak ki akarom dumálni magam a lincselős helyzetből. (A valóságban sem bírom őket, és ez valószínűleg kölcsönös, de tettlegességig még nem fajultak a dolgok.)
————

Egy természetben (erdőszél vagy park, fűre helyezett széksorok) tartott rendezvényen vagyok a családommal (nem látom őket, mellettem ülnek, nem tudom, a valóságos családtagjaim-e), és arról beszélünk, hogy hova fogunk menni, ha ennek a programnak vége. Megegyznek valamiben, én jelzem, hogy én is megyek, de aztán úgy állnak fel, és távoznak, mintha láthatatlan lennék. (Mikor felébredtem, az jutott eszembe, hogy ezekben az álombeli barangolásokban talán szellem lehetek egy másik dimenzióban, mert nagyon sokszor vagyok efféle néma megfigyelő szerepben.)

 

Már megint…

Olyan értelemben soha nem voltak visszatérő álmaim, hogy pontosan ugyanaz történt volna bennük, de rendszeresen visszajárok ugyanazokra a helyszínekre és ugyanazokba a szituációkba.
Kóborlás ismerősen ismeretlen házakban, ahol bujkálnom kell az ottlakók elől, végtelen vonatozás, mert a csatlakozások problémásak, nyaralás  ugyanazon a helyen, és persze itt van a klasszikus vissza az iskolába toposz: vagy általános iskolás vagyok, és
a) mocskosul elkésem
b) dogát írunk, és nem tanultam, mert ugye azt se tudtam addig, hogy még mindig iskolába járok;
vagy rejtélyes okokból vissza kell mennem az egyetemre, és találkozom a barátaimmal, ami tök jó, csak
a) nem igazodom ki az egyetem épületében, mert valahogy minden máshol van, mint régen
b) eltévedek a városban, mert a tömegközlekedés is tök másmilyen
c)  mikor végiggondolom, hogy hol is fogok aludni, leesik, hogy az albérletünk ugye már régen nincs meg… és ilyenkor jövök rá, hogy ez csak egy álom.
Az utóbbi változat mindig taccsra tesz, egész nap nem térek magamhoz, olyan, mintha félig abban a másik világban felejteném magamat ébredéskor.
Mindenesetre nem kell Zsigmondnak vagy Gusztávnak lenni hozzá, hogy kibogozzam, mit akar üzenni a tudattalanom…

Még nem haltak ki (teljesen)!

Képtalálat a következőre: „unicorn”Oké, hát nagyon nem hiányzott, hogy felpiszkálja valaki az évek óta tetszhalott libidómat, de sajnos megtörtént.
Mikor először láttam, csak megakadt rajta a szemem, mert ilyen csodálatos génállományok nem szaladoznak itt, Mordorban (pasiban meg főleg nem), de a minap megint “találkoztunk” (egy légtér pár percig, de no kommunikáció), és nem nagyon bírom kiverni a fejemből.
Magas, izmos, értelmes (kék) szempárral néz ki a szép vonású fejéből, és olyan hangja van, te jó ég, olyan hangja, hogy nagyon kellett kapaszkodnom az aszexualitásomba, mikor megszólalt. Tetszik, ahogy öltözik(!), és amennyire a munkájából sejthető, igazán intelligens (persze, hiszen minimum rokon szakma az enyémmel, mi is lehetne más).
Van rá esély, hogy fiatalabb nálam vagy 6-8 évvel, dehát ezen már igazán meg sem lepődöm, az én korosztályom konkrétan nem létezik a környéken (komolyan, vannak huszonévesek, vannak negyven pluszosok, a harmincas pasik meg vagy mind külföldön, vagy lakat alatt őrzi őket az asszony, vagy ötvennek látszanak, passz).
Ezek tükrében persze biztosra vehető, hogy:
-van barátnője/felesége
-gyereke (is)
-meleg
-sokkal jobb ízlése van annál, hogy a magamfajta egyáltalán feltűnjön a radarján
-all above.

Szóval, bassza meg a kurva élet.

I think I made you up inside my head

Mad Girl’s Love Song

I shut my eyes and all the world drops dead;
I lift my lids and all is born again.
(I think I made you up inside my head.)

The stars go waltzing out in blue and red,
And arbitrary blackness gallops in:
I shut my eyes and all the world drops dead.

I dreamed that you bewitched me into bed
And sung me moon-struck, kissed me quite insane.
(I think I made you up inside my head.)

God topples from the sky, hell’s fires fade:
Exit seraphim and Satan’s men:
I shut my eyes and all the world drops dead.

I fancied you’d return the way you said,
But I grow old and I forget your name.
(I think I made you up inside my head.)

I should have loved a thunderbird instead;
At least when spring comes they roar back again.
I shut my eyes and all the world drops dead.
(I think I made you up inside my head.)

/Sylvia Plath/