OMG 3:13 <3

Advertisements

Feketén, fehéren, rázva, nem keverve

007-james-bondRoger Moore-t szétkapták a neten, mert azt merészelte mondani, Idris Elba nem elég angol-angol ahhoz, hogy James Bondot játszhassa. (Ha valaki nem tudja, ki az első, húzza le magát, ha nem tudja, ki az utolsó, lapozzon tovább, ha nem tudja, ki a második, na, az nem véletlen.)

Természetesen megint rasszizmus (vuhúúú!) az ominózus vád: ha egy fehér ember manapság csak utalni mer rá, hogy egy fekete fekete, az egyből rasszista címkét kap, tisztelt utókor.
Az ilyen irányú fehérellenes, álliberális nyígás már csak azért is pofátlan, mert az eredetileg fehérnek megírt karaktereket számos adaptációban beszínezik (a Hunger Games Rue-ja, a Twilightban Laurent hogy csak két népszerű tinislágert említsek, vagy éppen a készülő Suicide Squadben Deadshot), és senkit nem érdekel, hogy engem, mint fehér olvasót ez esetleg mennyire zavar; bocsássa már meg a világ, ha az Ian Fleming által ízig-vérig britnek ábrázolt 007-est nem afrikai árnyalatokban képzeli el az ember.

Minden kultúrának megvan a saját irodalma, hősök és gonosztevők, akikkel azonosulni lehet – nem tudom, mit szólnának a most hőbörgők, ha Martin Luther Kinget Bradley Cooper, 2Pac-et meg mondjuk Ryan Gosling játszaná.

Fura lenne?

Vigyázzatok, nehogy rasszisták legyetek!

Kóser hullák, szilvalekvár és Pókember felülvizsgálaton

GazaNyavalygás helyett összecsipegetek kellemes morzsákat a mai napból.

Jaj, pedig úgy kikívánkozik a véleményem arról, hogy egy náci zsidó kikérte magának a magyar Eurovíziós dal hátterén felvillanó halott gázai gyerek számát, mert az országának ez KELLEMETLEN (sic!), az mtva meg egyből ugrott a füttyentésre, és istibizti megígérték, hogy kiszedik az ominózus képsorokat (ha tudni akarod, kik uralkodnak feletted, nézd meg, kiket nem lehet kritizálni, ugye).

Meg az is kikívánkozik, hogy vagy 10 év után a minap vettem egy Nők lapját, mert hátha, de nem volt hátha, pont az volt a téma, hogy a boldogság tanulható (:DDD), öt cikkben írták le, hogy hülyék vagyunk, ha gyötrődünk, hiszen mindössze csokira és nagy ölelkezésekre lenne szükség a szerető családunkkal és barátainkkal – valaki szóljon már annak az IQcsökkent szerkesztőségnek, mi, illetve minek a hiánya a boldogtalanság leggyakoribb oka, hátha rájönnek, adtak a szarnak egy pofont, köszönjük szépen előre is!

Nade, nem ezekről fogok most írni, hanem olyan kellemes dolgokról, mint például…

– szilvalekvár

– a Brothers c. film, azon belül is a kicsi lány, Bailee Madison, aki anno 9 évesen lejátszotta Jake Gyllenhaalt és Natalie Portmant, majdnem Tobey Maguire-t is… oké, ez a lista így nem tűnik olyan impozánsnak, de konkrétan ebben a moziban ők is odatették magukat keményen, utóbbit most láttam először igazán színészkedni, és ha nem sántított volna, hogy egy tengerészgyalogos 40 kiló vasággyal, meg is dicsérném… (amúgy ki nem állhatom a srácot).
(Azért majd megnézem a dán eredetit is, de nagyon lassan sikerül letölteni megvásárolni a netről.)

– és még fogok inni pezsgőt is, szerintem.

Csirsz.

Sigmund Freud, analyse this

Végre egy klassz utazás.

A szokásos kastély, de egy eddig ismeretlen szárny. Óriási terem, két falán végig több méter magas, óriási kilinccsel záródó ablakok: mind nyitva van, és a sötétítő is be van húzva a fehér fátyolfüggönyök elé, mert odakint ragyogóan süt a nap.

Egyedül vagyok.

Nyugalom.

Aztán kitör a vihar. Mintha tornádó csapna le a rejtekemre. A fény pillanatok alatt elszivárog, a szél pedig durván szaggatni kezdi a függönyöket, és csapkodni a több méteres üvegtáblákat. Tudtam, hogy be kellene csuknom őket, mielőtt szilánkokra törnek, vagy tönkreázik a szőnyeg, de képtelen voltam a széllel szemben megtartani őket: attól féltem, a kilincsen csüngve kirepülök a mélybe. Odakint sötét, lilásfekete felhők gyülekeztek.
Segítséget kellett hívnom, és tudtam, hogy apám ott van a kastély legtávolabbi szárnyában. Addigra azonban már mozogni is alig voltam képes a teremben a szélrohamok miatt. Esélytelen volt, hogy eljussak az ajtóig, ezért a szemben lévő árkádok alatti telefont céloztam meg. Kúszva próbáltam eljutni oda, de a szél ide-oda cibált. Tíz körömmel kapaszkodtam a padlóba, az ujjaim vörös salakba mélyedtek.
Aztán mikor sárosan, ronggyá ázva odaértem a telefonhoz, rájöttem, hogy nem tudom apám számát. Találomra beütöttem a 999-et, amin egy ismeretlen nő rögzítője jelentkezett.
Végül valahogy kikeveredtem az életveszélyessé vált szobából, és végigrohantam a folyosókon. És akkor szembe találkoztam Vele, akit nem nevezek nevén ebben a blogban, és aki azonnal látta, hogy bajban vagyok. Elmondtam mi történt, átölelt, és dühösen megkérdezte, miért nem szóltam, hogy segítség kell…
……………………………………………………………………….

A jól ismert campuson kóboroltam Ziggyvel. Napsütés, mindenfelé diákok… Egymás derekát átkarolva sétáltunk, figyeltük, hogyan zajlik a vihar utáni újjáépítés. Áthaladtunk egy kis sikátorfélén, amit épp napfénytetővel fedtek be. Épp azt ecseteltem Z-nek, hogy túl sötét lesz benn, főleg egy galériának, amikor rájöttem, hogy milyen hülyék vagyunk, hogy nyilvánosan ölelgetjük egymást, hiszen ő a tanárom, ráadásul nős*.
Mikor beléptünk a főépületbe, ahol már esélyes volt, hogy feljebbvalóiba is belefutunk, búcsúzóul végigsimítottam a hátán, és lemaradtam. Nem akartam bajt. A farmerom zsebébe akasztottam az ujjam, és megálltam egy random festmény előtt. Ő néhány magányos lépés után megállt, visszajött hozzám, kierőszakolta a kezem a zsebemből. Egy szót sem szólt, csak az enyémek köré fonta az ujjait, és maga után húzott a tömegben. Mindenki szeme láttára.
Fantasztikus érzés volt.

(* a valóságban Z. nőtlen, és nem tanított soha)

Cukorkabátka fel és pofa be!

Nem baj, ha segítünk tudatosítani korunk photoshopzombi társadalmában, hogy teljesen természetes dolog, ha egy 60 éves nő arca sharpeiesedik, vagy hogy egy előrehaladott terhességben a test mindenféle bizarr irányban duzzad, püffed, amortizálódik és amorfizálódik, de ne kelljen már valami képmutató, cukormázas, keep-smiling attitűd divatja miatt mindezt esztétikusnak látnom.
Mert nem az.
Köszönöm.

(Kommentelni persze véletlenül egyik cikk alatt se lehet. Vajh’ miért?)
(G. E. gagyi Demi Moore style shotjairól meg még így is üvölt a PS, BTW.)