Szabadság

Szeretem az augusztust.
Nem csak a nyár susog belőle, hanem a nap állásából, a levegő illatából finoman érződik az a kétségbeejtő “mindjárt vége” fenyegetés is, ami rám mindig pezsdítően hat. Utolsó esély. Most, vagy soha. Jövő nyárig erre már nem lesz módod, az pedig még nagyon messze van, ki tudja, megéred-e egyáltalán?
Miközben ma délelőtt az egyik kezemben egy pina coladaval, a másikban ecsettel, életem első vászna előtt táncoltam a Tracerre és az Ingloriousra, már egészen úgy éreztem, lehetnek még jó dolgok ebben az élet nevű állapotban.^^ A kép egyébként egészen ütős lett, de a végén nagyot küzdöttem vele, sajnos meg kell fizetnem a tanulópénzt az ismeretlen eszközök (vászon, akvarellfesték) miatt.
Holnap strand, ha az időjárás is beleegyezik, a többit még meglátjuk.

Képtalálat a következőre: „august”

Chaos reigns…

Voltak tervben témáim… arról, hogy a hőségriadó (köszi, Lucifer) kellős közepén negyven percet ácsorogtam 41 fokban a buszmegállóban, mert csont nélkül kimaradt a járat, amihez elkértem magam melóból, hogy odaérjek a fogorvoshoz, hogy aztán egy légkondi nélküli bádogdobozban aszalódjak, majd a tűző napon elvágtázzak a rendelőbe, ahol már nem volt ott az orvos (pedig csak 20 percet késtem, és odaszóltam telefonon)… vagy a Borgman című filmről, aminek olyan kristálytiszta bibliai szimbolikája van, hogy szinte odajön és kezet fog az emberrel, mégsem értik egy csomóan, miről szól… arról, hogy megint találtam magamnak pár tök jó zenekart (pl. a Blues Saraceno-t), vagy hogy a nem reprezentatív, de gondosan kidolgozott kísérleteim szerint simán életben lehet maradni Pina Coladan és Cheetoson (nem találom azt a hullámékezet izét a klavin, vagyis nem tudon rátenni a betűre, mindegy).
Vagy arról is, hogy olvastam egy interjút a hvg-ben egy noname magyar iróval, aki emigrált, és most vén norvégokat vakar ki a szarból a megélhetésért, de tök jól megideologizálta magának, hogy ez írói szempontból direkt áldás, ahogy az is, hogy a munkájához nem kell használnia az eszét…
Vagy arról, hogy egy nap alatt elolvastam a Lány a mólón c. krimit, ami az utolsó 30 oldalig minden kliséhalmozás ellenére egészen szórakoztató volt, ott azonban az írónő atomjaira zúzta a saját regényét..
Hát, ilyenekről írtam volna, de nem tudok koncentrálni ebben a hőségben, ezért aztán inkább csak beteszek ide egy szép képet:

Képtalálat a következőre: „iceberg”

Apokalipszis és Wilson bácsi

Képtalálat a következőre: „echinopsis eyriesii”Valamit tesznek az agyammal a viharos éjszakák: szinte minden éjjel világvége-álmaim vannak. Hol rejtélyes, ókori épületek omlanak össze néma földrengésekben, hol a családom három generációt képviselő nőtagjai szorulnak be egy idegenül ismerős házba, hogy megpróbálják túlélni a rájuk leselkedő túlélhetetlent. Foghatnám persze az égzengésre is, de valószínűbb, hogy baljós dolgok jönnek.
Nagyanyámtól kaptam egy kaktuszt (Echinopsis Eyriesii, gúgöl rulz és köszi az illusztrációt). Egy hónapja, három kis gübbedék bimbóval érkezett, akik gyanúsan nem mutattak semmiféle aktivitást. Aztán a múlt héten hatalmas, 15 centis, zavarba ejtő alakú nyúlványokká nőttek, majd egyetlen este alatt kibomlott mind a három virág, hogy a telihold fényénél(!) éjjel nyíljanak ki teljesen. Reggelre már hervadásnak is indultak, ezért sajnos nem sikerült fotón megörökítenem a halványrózsaszín szirmú tölcséreiket. Nagyon szép, különleges jelenség volt, remélem jövőre is előadja a növényke.

Hőség

Szaggató fejfájás, mérsékelten élvezetes délelőtt egy táborozó ebihalakkal túlságosan telezsúfolt és mellém táborozó fiatal társaság miatt túlságosan depresszív hatású strandon; végleges búcsú a Broadchurch-től (imádatos, gyűjteménybe kerül). És sütöttem málnás-sárgabarackos sütit, hogy enni is legyen mit. Egész nyáron sütiken élek (bár ma bepusziltam egy közepesen hatalmas adag spagettit). Igazi gatyarohasztó meleg van, én mondjuk szeretem, csak úgy tűnik, a testemet már megviseli kissé.
Könyv: a Sárkányok táncát kezdtem újraolvasni Martintól, mire kezd az új évad Trónok harca, kb. be is fejezem (haha), ill. elkezdtem Paula Hawkins-től A víz mélyén-t (bár iróniadetektorral összefüggő okokból strandra inkább nem ezt vittem, hanem egy felbontatlan (tavaly novemberi) BBC History-t).
Most hét óra, és olyan szelek fújnak, mintha eső közeledne, de ennek a tapasztalatok szerint idén nem érdemes bedőlni.

Állatok?

Kitört a nyári szünet, és sajnos kiderült, hogy az egyik szembeszomszédék (akik Katáék helyén laknak, mikor költöztek el Katáék..?) néhanap űzik az unokázás nevű sportot.
Istentelen üvöltés csalt ki az erkélyre, mondom nehogy már elmulasszam az apokalipszist, de csak két kisfiúszerű lény merül el éppen az állatkínzás gyönyöreiben. Az egyik lehetett vagy hat éves, a másik talán nyolc, és a koruknak megfelelő lendülettel üldözték szerencsétlen kóbor macskákat. Persze közben lövöldöztek is rájuk azzal a kis helyes, ártatlan dugókilövős játékpisztollyal, ami egy ember szemét csak fél méterről viszi ki, de egy kétkilós állatnak messzebbről is sérülést okozhat. Mire a sövényből is sikerült kirugdosniuk a rémült cicákat, megérkezett a nagyszülők+anyuka kompánia is.

Nagypapa valószínűleg 50 méterről is kiszúrta, hogy éppen szemmel verem az ígéretes leszármazottjait, mert tett néhány erőtlen megjegyzést, mint pl. “ne bántsátok őket”, a kölykök persze le se szarták. A család nőstény tagjai közben ezerrel lőtték a mobiljaikkal a fészbukra szánt szocioportrékat, és az volt a legnagyobb problémájuk, hogy három másodpercnél tovább nem tudtak terroristamód pózolni a gyereknek látszó lények. Akik, miután a macskák elfogytak, rigóra mentek, majd egymást kezdték üvöltve űzni.
A nagypapa által prezentált labdákba kb. kettőt rúgtak, aztán nem tudtak velük mit kezdeni, de a tíz centis lövedéket kb. 20-re  lövő játékpuska nagy sikert aratott.
Mivel Kitkat az erkély alatti bokorban lapulta végig az egész veszedelmet, nem mertem magára hagyni, ezért volt szerencsém megtekinteni a negyven perces session minden pillanatát.
Az oké, hogy nem minden gyerek IQ-fighter, sőt, de ebben a korban ilyen durva és koncepciótlan (nem szerep-, nem szabály-, egyszerűen csak dühöngő)  játékot előadni ekkora időintervallumban minimum nem normális.
Remélem, az egész nyarat itt töltik, baszdmeg.
Az állatkínzási tendenciát egyébként egy hétévesforma félcigány szomszédkiscsajon is megfigyeltem, akinek a minap remegett a hangja az izgatott boldogságtól, mikor azt hitte, az idegbeteg kutyájuk elkapta az egyik macskát.
A szülők pedig klasszikus hipokriták, akik kimondják ugyan a figyelmeztető szavakat, amikről tudják, hogy elvárt tőlük,  de érzed a hangsúlyon, hogy ez most azért történik, mert látja vagy sejti, hogy tanúja van az esményeknek. Nemszabaaaaaaaad... magában meg röhög.
Mi a fasz bajuk van az embereknek?

Jel?

Ha nem lennék az utóbbi időben spirituálisan tökéletesen halott, biztos nagyon mély tanítást találnék abban a felismerésben, hogy van egy csodaszép kaktuszom millió bimbóval, én pedig soha nem látom nyitva a virágait, mert csak a napnak nyitja ki őket, én pedig reggel előbb elmegyek (melóba – amit utálok), délután pedig később érkezem haza (melóból – amit utálok), mint ahogy a növénykém sort kerítene a mutatványra.
És azon aggódom, hogy hétvégére el ne nyíljon az összes kis kelyhe, hogy hadd lássam már teljes pompájában, miután tavaly mindketten megszenvedtük az ültetés stresszét, aztán egész évben vigyáztam rá.

kaktusz3

kaktusz.jpg

Kitkat meg mindig éhes

Képtalálat a következőre: „cactus”A világban nincs semmi hírértékű, az aktuális kecskebaszó daeshdroid most Manchesterben ölt meg 21 szerencsétlen gyereket (és nem nagy vigasz, hogy magát is); J. tojik a fejemre;  a hajam hullik, mint a szar, az a terv, hogy beruházok ezekbe a Vichy ampullákba, aztán ha nincs eredmény, tényleg leborotválom az egészet a francba; a Banshee továbbra is egy brutálisan irreális és irreálisan brutális sorozat, de legalább jó dalokat lehet benne találni; a kaktuszom virágzik, és dugig van további bimbókkal, a paradicsomok dettó (nem tudok rájönni, hogy lehetséges, hogy ugyanabból a szemből kiszedett két magból teljesen másféle növények fejlődjenek, de ez történt); frissítettem a Firefoxot, természetesen ez az új egy rakás trágya, lassabban tölt be, de legalább ha új lapot nyitok, a darálás ideje alatt az összes többiből is eltűnik a már megnyitott kontent, nehogy addig legalább azt olvasgathassam, kibaszott felhasználóbarát; meg kell tanulnom nem hányásig telezabálni magam spagettivel; a meló továbbra is szar, ráadásul úgy tűnik lelép az egyetlen kollega, akit valamelyest szellemi partnernek tekintek, szóval nekem is pucolni kéne, de rájöttem, hogy nincs hova, mert nem értek semmihez (:D); már nagyon itt lenne az ideje a testemet is a lelkem után küldeni, nem kell ebből még 40 év.

Cinemális önsorsrontás

Miután egész idillien alakult a szabinapom [fél tízkor kelés (kétórás ébrenléttel hajnalban, de akkor is), hangyázás, virágültetés  a nagyon meleg napsütésben, Kitkat etetés, Motive 2. szezon befejezés], gondoltam ideje redukálni a várakozó filmek sorát, és véletlenül sikerült jól meggyomroznom magam a Miss You Already-vel. Fogalmam sincs, mikor és miért töltöttem le ezt a filmet, és bár elég ütős mozi, most nagyon nem esett jól.
Úgyhogy itt bambulok nagyon bánatosan, és kicsit ráz a hideg, nem a jóféle, hanem a rossz.