Amanida phalloides – haláli

Alice in Wonderland (Amanita muscaria) 1 | Flickr - Photo Sharing!

Advertisements

A lényeg, hogy tudok röhögni magamon, nem…?

Képtalálat a következőre: „frozen”Pár napja hajnal 6 körül fülsiktető csipogásra, és ennek nyomán kifejlődött csengőfrászra ébredtem.
Ez nem menne eseményszámba, de történetesen:
-vasárnap volt
-a csipogás ismeretlen hangszínt és ritmust követett.
10×2, aztán 6×4. Félig kómásan kivergődtem a paplan alól, és tapogatózva elindultam a hang irányába, de mire valamennyire sikerült lokalizálni, elkussolt. Az álomkór legyőzte a kíváncsiságot, ezért ásítva elkotyogtam egy elégedett “Leszarom”-ot, és visszakúsztam aludni.
Éppen lemerültem volna a thétába, mikor vagy öt perc elteltével megismétlődött az egész. A düh sajnos végképp felébresztett, és miután meggyőződtem róla, hogy (az amúgy kurva hangos) csipogás nem valamelyik agyhalott szomszédtól hallatszik át, elkezdtem nyomozni. Mivel se szén-monoxid, se egyéb riasztóm nincs, a bútoraim meg a könyveim pedig ritkán szirénáznak, végül két gyanúsított maradt: telefon vagy laptop. Mivel újabb öt perc múlva megint jött a csip-csip, szegény laptopra szűkült a kör, aki hibernált állapotban szunyókált éjjel, ahogy általában szokott.
Csak kicsit állt belém a frász, hogy életem szerelme ilyen kétségbeesetten sikoltozik. Sikerült bekapcsolni, de a hangjelzés menetrendszerűen ismétlődött, ezért a jövőbeni szervizelésre gondolva elkezdtem lementegetni minden fontos és/vagy vércikis kontentet külső vinyóra, közben pedig ezerrel gugliztam a BIOS hangjelzéseket, hogy megfejtsem, mi lehet ez a szar. Olyan morzejelet, amit az enyém tolt, még véletlenül se találtam. Ilyet:
— — — — — — — — — — —- —- —- —- —- —-
Már épp kezdtem beletörődni, hogy vagy nekem van a legrejtélyesebb alaplaphibám, vagy az idegenek átvették a hatalmat a gépem felett, mikor gyanús lett, hogy a hang talán nem is a lapiból jön. (Addigra persze áramtalanítottam, újraindítottam, az ismétlődő pittyegéstől idegbajt kaptam, és azon merengtem, hogy fogom a szennyeskosár aljára dugni a gépet, míg el nem passzolom valahogy a szerelőhöz…)
Nos… valószínűleg eddig tartott, mire teljesen felébredt a hallókérgem, mert végül sikerült fellelni a valódi tettest: a digitális hőmérőt, ami a maga hét centis méltóságában leledzik egy kupac doboz alatt a szoba sarkában, és sokhónapos meghitt együttlétünk során soha egy nyikkanást sem produkált. Most viszont fagyveszélyt észlelt, és úgy gondolta, erről vasárnap hajnalban azonnal értesülnöm kell (nekem, és a fél utcának). :|
Hát, nókomment.

Titokban remélem, hogy elcseréltek a kórházban

Képtalálat a következőre: „blood”Rendeltem egy otthoni vércsoporttesztet, mert szakadatlanul zajlik a Delphoi-projektem (Ismerd meg önmagad!). Valahogy úgy képzeltem ezt, hogy lesz majd egy max. 4 részből álló reagensfelület, én meg szépen összevérezem, és akkor a hülyék kedvéért, ahogy a terhességi teszteken is, majd a megfelelő mezőben kirajzolódik, hogy 0 vagy A vagy B vagy AB, pluszmínusz, vagy ilyesmi. Hát, a pacifütyit.

Olyan macerás elvégezni, hogy még neki se mertem durálni magam (csak egy db van a csomagban, az volt 3600 Ft, szállítással 5100,-).
Először is, van egy becsomagolt kártya, amin van 4 kör, ezeket először be kell vizezni a mellékelt cseppentővel, nem nagyon, de eléggé ahhoz, hogy menet közben ne száradjon meg (köszi). Utána le kell törölni a kis ujjamat az alkoholos kendővel, megbökni a szélét az egyszer használható!!! lándzsával (ennek tényleg ez a neve, lol), aztán ha kattan, akkor lelógatni a kezemet, hogy jól odaférjen a lyukhoz a vér. Ha megjelenik egy csepp, akkor el kell venni egy mellékelt kis bunkó fejű pálcikát, és anélkül, hogy elkenném a vért a seben(?!) levenni onnan, és szétmasszírozni az első kör közepén 10 másodpercig. Utána a széléig is ki kell színezni a karikát. Ha ez megvan, levenni egy másik csepp vért, egy másik pálcikával, és ugyanezt elvégezni a 2. körön. És mindezt még kétszer.  És egy kézzel, ugye.
Plusz elég fürgén ahhoz, hogy sehol ne száradjon meg a vér, mert a végén aztán gondosan X másodpercig minden irányba el kell forgatni az egész kártyát, hogy a reagensek elszédüljenek, vagy nem tudom, miért, de nem folyhatnak össze. Aztán elvileg lesz négy pacám, amiket Y másodperc múlva, akkor, és csak akkor össze kell hasonlítanom a használati útmutatóban mellékelt kb. 12 pixeles mintával, és kiminilogizni, hogy melyik kombináció nyert (ABO és Rh-faktor). Anyám…
Hát először is, nekem egy percen belül kb. négyszer eláll a vérzés egy pontnyi sebből, szóval kell majd egy steril tű is valahonnan tartalékba. Mondjuk benne van a leírásban, hogy menet közben a segítőnk masszírozza az ember ujját, de nekem olyanom egyrészt nem lesz (segítőm, nem ujjam), másrészt meg nem hiszem, hogy az megoldaná a problémát.
Másodszor: annyi bizonytalan tényezője van a vázolt folyamatnak, hogy csodaszámba menne, ha minden összejönne.
Harmadszor: még ha véletlenül minden klappol, akkor is előfordulhat, hogy nem egyértelmű az eredmény (bár elvileg nálam játszik a felezős segítség, mert ELVILEG Rh- nem lehetek, továbbá B-s antigénem sem lehet, vagyis ELVILEG két lehetőség marad). Elvileg.

Instant élet

Reggel 7:20 körül indul a buszom, és mostanában a 6:55-ös időpont még simán az ágyban talál. Nagyon fáradt vagyok. Viszont a múlt éjjel elég aranyosat álmodtam.
Valahonnan szereztem apró, furcsa kis tasakokat, amiket ha egy nagy üvegtál (vagy akvárium) vízbe szórtam, nos, élőlényeket eredményezett. Halakat, teknősöket, vízi növényeket, de ami a legaranyosabb volt, az egy buborékban úszkáló, miniatűr (kb. 1 centis) kis madár. Kiszúrtam a burkát, nehogy megfulladjon, mire rögtön ivott a vízből, és elkezdte próbálgatni a szárnyait. Én meg rögtön elkezdtem aggódni, hogy majd jól szem elől vesztem.
Fogalmam sincs, az agyam honnan szed ilyeneket.

Tik-tak

Képtalálat a következőre: „time bomb”Nem az újdonság varázsa a lényeg, ezt mindenki félreérti, vagy félremagyarázza. Az újdonság inkább distressz, elbizonytalanít, éberségre, alkalmazkodásra, attitűdváltozásra kényszerít, valójában nagyon kevés ember élvezi.
Az a bizonyos frissítő lüktetés nem az újdonságból fakad, hanem az ismeretlenségből. Nem új házba költözöl, hiszen az minden esetleges öröme mellett rengeteg előre látható (és még több előre nem látható) gonddal is jár majd, hanem ott állsz a karácsonyfa alatt, és éppen leoldani készülsz a masnit egy rejtélyes, csillogó dobozról. Amiben akármi lehet. Nem tudod, hogy mi az, de tudod, hogy a tiéd lehet, ha akarod. Csak egy mozdulat.
Lehet, hogy csodát rejt az ajándék, lehet, hogy semmi érdekeset, vagy az is lehet, hogy tényleg valami újdonságot, de nem ez a lényeg. Hanem az a schrödingeri pillanat, mikor még bármi lehet. Ez az, ami a hosszú távú kapcsolatokból apránként kikopik, ez az, amit a legodaadóbb, legösszeillőbb, legszerelmesebb párok sem tudnak megadni egymásnak egy idő után.
És ez az, amire időről-időre mindannyian annyira vágyunk.
Ezért nem érezheted magad biztonságban a legboldogabb házasságban sem. Mert a társad szívében van egy titkos zug, ahová ironikus módon gyakorlatilag bárki belépőt szerezhet, csak te nem.
És évről-évre egyre nagyobbra nő…

Stratégiai tervdokumentumok

A héten szabin vagyok, de persze nem pihenek, hanem készülök a redvás alapvizsgára, aminek semmi értelme, de kötelező, mert ezen a melóhelyen a szervezeti kultúra alappillére, hogy minél több olyan dolgot csináljunk, aminek semmi értelme, de kötelező.
Nem tudom megtanulni ezt a sok szart, de már annyira nem is törekszem rá, pedig jó lenne nem megbukni, mert akkor ugye kirúgnak. Ami nem lenne akkora tragédia, de financiálisan jól jönne, ha ezt a szerződést még ki tudnám tölteni, mert terveim vannak (na jó, inkább elképzeléseim, de tőlem az is félelmetesen karakteridegen). A hosszabbítással meg töröljék ki a seggüket jövő nyáron.
Állítólag lehet használni a könyvet a vizsgán, mondjuk F. szerint (aki már volt a múlt héten) pont nem mész vele semmire, mert ha 50 kérdésre 45 perced van, marhára nem fér bele a lapozgatás.
Na mindegy, majd meglátjuk.
Jobban esik a Bloodline(!), ami egész jól kivakarta magát úgy a 9. epizód környékére (fakkje), és mostmár érdekel. Bírom a bosszúállós sztorikat, szóval kibékültünk, bár a szereplőgárdától még mindig émelyeg az esztétikai érzékem.
Elég kellemes őszi idő volt ma, meleg napsütés azokkal a furcsa őszi illatokkal, egész szerethető évszak ez, ha nem kell (kéne, haha) iskolába menni alatta.
Kitkat szerintem megint fel lett kismacskásítva (kurva nagy ötlet télre lealmozni), más hír nincs.

Ehhh…

Holnap fogorvoshoz megyek, majd kirohad a hasam, mert nőnek lenni szép, ennyit a strandról idénre, az úgynevezett barátaim tojnak a fejemre, a melómat napról-napra jobban gyűlölöm, pedig az igazi szopatás még el sem kezdődött, a szám jobb fele kétszer akkorára dagadt, mint a bal, mert nem tudom, miért, a 30STM új dala egy rakás fos (a Tokio Hotel rosszabb napjait idézi), és estére még a vízforraló is tönkrement, ami egy teafüggőnek kész apokalipszis, szóval az egész világ bekaphatja… :\
De legalább a Trónok harca (7×6) látványos volt, ha már az összes agyat kiölték belőle.

Szabadság

Szeretem az augusztust.
Nem csak a nyár susog belőle, hanem a nap állásából, a levegő illatából finoman érződik az a kétségbeejtő “mindjárt vége” fenyegetés is, ami rám mindig pezsdítően hat. Utolsó esély. Most, vagy soha. Jövő nyárig erre már nem lesz módod, az pedig még nagyon messze van, ki tudja, megéred-e egyáltalán?
Miközben ma délelőtt az egyik kezemben egy pina coladaval, a másikban ecsettel, életem első vászna előtt táncoltam a Tracerre és az Ingloriousra, már egészen úgy éreztem, lehetnek még jó dolgok ebben az élet nevű állapotban.^^ A kép egyébként egészen ütős lett, de a végén nagyot küzdöttem vele, sajnos meg kell fizetnem a tanulópénzt az ismeretlen eszközök (vászon, akvarellfesték) miatt.
Holnap strand, ha az időjárás is beleegyezik, a többit még meglátjuk.

Képtalálat a következőre: „august”

Chaos reigns…

Voltak tervben témáim… arról, hogy a hőségriadó (köszi, Lucifer) kellős közepén negyven percet ácsorogtam 41 fokban a buszmegállóban, mert csont nélkül kimaradt a járat, amihez elkértem magam melóból, hogy odaérjek a fogorvoshoz, hogy aztán egy légkondi nélküli bádogdobozban aszalódjak, majd a tűző napon elvágtázzak a rendelőbe, ahol már nem volt ott az orvos (pedig csak 20 percet késtem, és odaszóltam telefonon)… vagy a Borgman című filmről, aminek olyan kristálytiszta bibliai szimbolikája van, hogy szinte odajön és kezet fog az emberrel, mégsem értik egy csomóan, miről szól… arról, hogy megint találtam magamnak pár tök jó zenekart (pl. a Blues Saraceno-t), vagy hogy a nem reprezentatív, de gondosan kidolgozott kísérleteim szerint simán életben lehet maradni Pina Coladan és Cheetoson (nem találom azt a hullámékezet izét a klavin, vagyis nem tudon rátenni a betűre, mindegy).
Vagy arról is, hogy olvastam egy interjút a hvg-ben egy noname magyar iróval, aki emigrált, és most vén norvégokat vakar ki a szarból a megélhetésért, de tök jól megideologizálta magának, hogy ez írói szempontból direkt áldás, ahogy az is, hogy a munkájához nem kell használnia az eszét…
Vagy arról, hogy egy nap alatt elolvastam a Lány a mólón c. krimit, ami az utolsó 30 oldalig minden kliséhalmozás ellenére egészen szórakoztató volt, ott azonban az írónő atomjaira zúzta a saját regényét..
Hát, ilyenekről írtam volna, de nem tudok koncentrálni ebben a hőségben, ezért aztán inkább csak beteszek ide egy szép képet:

Képtalálat a következőre: „iceberg”

Apokalipszis és Wilson bácsi

Képtalálat a következőre: „echinopsis eyriesii”Valamit tesznek az agyammal a viharos éjszakák: szinte minden éjjel világvége-álmaim vannak. Hol rejtélyes, ókori épületek omlanak össze néma földrengésekben, hol a családom három generációt képviselő nőtagjai szorulnak be egy idegenül ismerős házba, hogy megpróbálják túlélni a rájuk leselkedő túlélhetetlent. Foghatnám persze az égzengésre is, de valószínűbb, hogy baljós dolgok jönnek.
Nagyanyámtól kaptam egy kaktuszt (Echinopsis Eyriesii, gúgöl rulz és köszi az illusztrációt). Egy hónapja, három kis gübbedék bimbóval érkezett, akik gyanúsan nem mutattak semmiféle aktivitást. Aztán a múlt héten hatalmas, 15 centis, zavarba ejtő alakú nyúlványokká nőttek, majd egyetlen este alatt kibomlott mind a három virág, hogy a telihold fényénél(!) éjjel nyíljanak ki teljesen. Reggelre már hervadásnak is indultak, ezért sajnos nem sikerült fotón megörökítenem a halványrózsaszín szirmú tölcséreiket. Nagyon szép, különleges jelenség volt, remélem jövőre is előadja a növényke.