Monthly Archives: December 2015

2 év

lóhere-és-patkóNa most ugye az a helyzet állt elő, hogy így blog második szülinapja előtt végeztem egy (nem annyira) gyors fejszámolást, melynek eredményét számológéppel (igazi, nem vindózos!) is ellenőriztem, és kijött, hogy: 365×2 = 730.
Itt a sarokban pedig a ministatom szerint ez lesz a 729-ik poszt, pedig az év utolsó napja van, tehát egy valahol kimaradt. My bad. De végülis… ettől csak olyan emberi lesz az egész, nem?
Az utóbbi pár hétben nagyon elbizonytalanodtam az egész dologgal kapcsolatban. Eredetileg magamnak kezdtem írni, mániákusan figyeltem rá, hogy olyanok ne olvashassák, akik ismernek, mert nem akartam feszélyezve érezni magam… aztán az idő elteltével néha észrevettem magamon egy kis likewhore-attitűdöt, ami nagyon nem tetszett… és persze a szokásos, visszatérő probléma: akinek nincs élete, annak általában nincs miről írnia…

Gondoltam rá, hogy kizárólag angolul kellene folytatni, mert a magyar gagyogást maximum 2 emberke ért a követők közül… aztán arra gondolotam, fuckthisshit (érezzük az iróniát!), úgysem érdekel senkit az egész, akkor miért ne csináljam úgy, ahogy nekem kényelmesebb… aztán meg arra, hogy elő kellene bújnom, és elküldeni pár embernek a linket (igen, olyanoknak, akik ismernek), mert talán hasznos lenne személyiségfejlődési szempontból, de végül ezt is leszavaztam…

Az igazság az, hogy van már egy pár elvetélt blogom itt-ott a hálón, és nagyon sajnálnám ezt is közéjük dobni. Mégiscsak lenyomata az elmúlt két évnek, ha más aspektusoknak nem is, legalább annak, hogy mi (nem) foglalkoztatott. Van 1-2 poszt, amire büszke vagyok, van néhány, amivel talán ma már vitatkoznék, mindenesetre a “minden napra egy poszt” szabály valószínűleg nagy szerepet játszott abban, hogy még mindig vagyok, és írok. Ez minden mástól függetlenül is eredmény, annak tükrében, hogy soha életemben nem voltam képes befejezni (kitartóan művelni) semmit.

Tehát: újra gratulálok magamnak! 2015 sem hozott túl sok fényt a nyomorult életembe, de megszabadított pár maradék illúziótól, és rávilágított pár látens meglétére, értékeljük, amit lehet.

Just don’t think of it

Washing my brain with ‘must watch’ movies…

Interstellar: fucked up ending, but I wasn’t bored for a second for 3 hours long, and that is really something… and M.M. is really great and A.H. is so beautiful and Nolan’s still got it

Sicario: I appreciate the effort, but this one is a piece of flat cliches and boring bullshit, I couldn’t believe a moment of it, overrated, waste of time (dining part was really cool, though)

 

Maybe I should burn them

diaryI have an old, flat box in which my old, embarrassing diaries are hiding for ages.
I was about 12 y. o. when I started the first one, and in my mid-twenties when I gave up writing the last one. None of them is “finished”,  and there are enormous time gaps between them, I think I tried to start a new life with every notebook (and I always failed).My problem is: I need them for one of my novel ideas, and I just realized I can’t even open the box. Not because of the rusty lock.
I am scared as fuck.
Like the journals were evil monsters from the past, waiting for the moment they finally can jump into my face and stab their claws into my heart.

I am pathetic as fuck.

Helyzetjelentés

Nyálas, karácsonyi filmeket (Igazából szerelem 2x, Reszkessetek betörők 2x, második rész 1x, Négy esküvő, egy temetés, Holiday 2x, Sztárom a párom félszer, mert belealudtam) nézek az ajándékba kapott, szuperpuha PIROS takaróm alól, (rumos) teát és (bio)almalevet vedelek, mert rejtélyes szomjúság gyötör, egyébiránt pedig leszarom a világot, mert pont ennyit érdemel.

Egy mondat és egy átok

brandon_seidlerArra  a következtetésre jutottam, hogy esetemben a carpe diem, mint életfilozófia, meggyőződés, spirituális útvesztést igazoló pajzs, stb. nem (csak) azért működhet, mert az élet rövid, és ki tudja, lehet, hogy az alkonyatot sem érem meg, nem hogy a következő napot, hanem elsősorban azért, mert visszatérő mintázat a sorsom szövetében, hogy ha véletlenül történik valami jó, találok valami/valaki értékest, megélek valami olyasmit, aminek kapcsán meglegyint az a halvány sejtelem, hogy az ilyen dolgokért érdemes megszületni erre a jutalmakban egyébként nem túlságosan bővelkedő helyre, nos, csak idő kérdése, mikor fordul az egész valami nem túl vidám irányba, hogy aztán fájdalmas vergődések között kimúljon, és csak keserű szájízt, valamint bizonytalan emlékeket hagyjon maga után.

They really care

Jó, hát lehetne nyüsszögni, hogy mennyire (nem) eredeti vagy korszerű, amit játszanak, de az elmúlt hetekben annyi debil, izzadságszagú so-called “bandát” volt szerencsétlenségem hallójárataimba engedni a hazai színtéren, hogy szinte könnybe lábadt a szemem a gyönyörűségtől, mikor szembejöttek az Ozone Mama nótái.

Lélek van ebben a zenében, szenvedély és profizmus, olyanok, mint egy friss fuvallat ebben az öregemberszagú magyar rockéletben.

 

Vizes álmok, rák és Felhőatlasz

20150929_111219Az év legsötétebb napjai, rossz hírek, komoly betegségek a családban, ebből és általános nihilből fakadó feszültségek, szóval minden készen áll a szokásos karácsonyi gyomorgörcsös-kelletlen ünneplésre.
Ahány ház, annyi szopás, azt mondják. Éjjel felébredtem, és olvasgattam egy kicsi a Felhőatlaszt, és nem tudom, hogy attól, vagy mástól, de élénk és fura álmaim támadtak, mikor végre sikerült visszaszenderednem.

Néhány ismeretlen álombéli baráttal felfedeztünk egy elhagyatott házat, azon belül is egy kísérteties, titkos helyiséget, amiről végül zsenialitásomnak köszönhetően kiderült, hogy egy nem akármilyen könyvtár. Olyan volt, mint egy labirintus, furcsa zajokat hallottunk olyan irányokból, ahol elvileg egyikünk sem tartózkodott, a tárgyak önállóan helyet változtattak, kissé horrorisztikus volt. Közben előkerült egy fekete pasas a környékről, aki vállalta, hogy kitakarítja a helyet, mi meg hagytuk neki. Aztán elkapott az a csodálatos, ám ezúttal nem túlzottan hasznos felismerés, hogy álmodom.
Azért nem volt hasznos, mert mindössze arra telt tőlem, hogy elkezdtem elemezni a leendő sztorinkat, vagyis: kifejtettem, hogy az én karakterem lesz az első áldozat itt, hiszen én fedeztem fel a rejtett könyvtárat, én csavartam el a jócsajok fejét (!), különben is, én vagyok a legszórakoztatóbb szereplő, vagyis egy igazán kegyetlen történetben nekem kell meghalnom először, hogy a nézők (!) sajnáljanak, megdöbbenjenek és bosszúszomjas kíváncsiságba lovallják magukat: vajon ki ölhetett meg engem?
A történet végén én voltam az egyetlen, aki látta a feka pasit fű alatt távozni, és valahogy senki nem hitte el nekem, hogy lelépett. Aztán felfedeztem, hogy csapdát állított nekünk, de itt már elég zavaros lett a dolog, lehet, hogy abban a dimenzióban tényleg meghaltam.

A következő sessionben tükörjegesre fagyott lejtőkön csúszkáltam, ahogy gyerekként, csak most énekeltem is egy helyes sráccal karöltve (pedig nem is néztem még újra a Frozent, eskü), végül bevillant a visszatérő nyaralós álom: mindig ugyanott, ugyanazokkal, stb. Mások meztelenül közlekednek az utcán rémálmaikban, én meg nem merek lemenni a strandra soha, mert mindig elfelejtek előtte epilálni. :O
Pedig igazán klassz hely.

My country, ladies and gentlemen

Dec 17 Hungary’s government on Thursday called on ministries and other institutions to cancel subscriptions with Magyar Telekom after the Deutsche Telekom subsidiary cancelled a sponsorship agreement with a government-friendly pop singer.

Singer Akos Kovacs told private television Echo TV on Sunday that he thought it was not a job of a woman to make as much money as a man and that women had better “fulfil the female calling by belonging to someone, bearing a child for someone”.

Magyar Telekom said the remarks were incompatible with the company’s diversity principles and withdrew a sponsorship deal with Kovacs, who is known for his support of the ruling centre-right Fidesz party.

The controversy was discussed at a government meeting on Wednesday, government spokesman Zoltan Kovacs told MTI on Thursday.

/Reuters/