West-es stratégia?

Őszintén szólva, nem vagyok meggyőzve.
Egyre több történet van, a hazai migránsainkról, de egyet sem tudnék említeni, ahol boldogok. Anyagilag nagyobb a biztonság, de… ha az ember képes mögé nézni a kognitív disszonancia redukálásának, mégis csak az van, hogy nem lett kevesebb a gond, csak másféle.

Mindent áthat a gyökértelenség, és akkor is van honvágy és kultúrsokk, ha nem jössz rá, hogy ezek okozzák azt a kényelmetlen kis szorítást gyomrod táján. Kényelmesen megéltek, de apként leggtöbbször aljamunkát végzel, mert nem kapsz mást, és sokszor nem is törekszel másra, mert ez legalább biztos, anyaként pedig vagy szintén ezt műveled, vagy  a két és fél diplomáddal is otthon kuksolsz egész nap, mert nem beszéled a nyelvet és/vagy valakinek vigyázni kell a gyerekre is, a gyerekfelügyelet meg megfizethetetlen.
Közben blogot írsz a világutazó “kalandjaitokról”, pedig semmivel sem ér több vagy változatosabb inger, mint itthon (sőt). Ha posztot ér a játszóterezés, tudható, hogy pont ugyanazt a beszűkült életet éled, mint bármelyik GYES-es magyar anya, hiába hangzik elsőre menőn, hogy te mindezt Írországban/az USA-ban/Németországban/Svájcban teszed.
A gyerekeiteket kétnyelvűnek nevelni marha jó és divatos ötlet, kár, hogy ez a kettő sokszor három, és évekig csak a megkésett beszédfejlődés és a szókincskeveredés látszik belőle. Mire ez elmúlik, addigra pedig kialakul, melyik a domináns nyelv, és a gyerek következetesen elutasítja a másikat (többit). Mondjuk ki: az unokád már egyáltalán nem fog magyarul beszélni. Persze azt mondod, ez nem olyan fontos, de a szíved mélyén bánt.

Minden külföldi nagyon kedves hozzátok, az emberek sokkal többet mosolyognak, mint Magyarországon, de te is érzed, hogy nem vagy egyenrangú, és a szimpátiájuk inkább egyfajta megkönnyebbülés, hogy legalább normális, fehér bevándorlók vagytok, ha már. De azok vagytok, és a szemükben azok is maradtok. Ha jobban megnézed, még az is lehet, hogy ezek a mosolygós, befogadó helyiek maguk is bevándorlók, de ezt a témát nem szereted piszkálni, mert hiába van bizonyos körökben bája a multikulti imádatnak, a felismerés mögött ott motoszkálna az a kellemetlen következtetés, hogy tulajdonképpen gettóban éltek.

Hiányzik az anyukád és a testvéred, meg a gyerekkori barátaid, de ezt soha nem ismernéd be, hiszen ez a XXI. század, van Skype meg mobiltelefon, és persze fészbúk, és egy időre meggyőzöd magad, hogy az emberi kapcsolatok ezekkel is fenntarthatók. Aztán elkezdenek hiányozni az ölelések, a napon száradt lepedők illata, a frissen szedett, még meleg paradicsom íze a szádban, és akkor nagyon szeretnél hazajönni, de nem lehet, vagy ha igen, csak nagyon kis időre. Ami nem elég, ezért miután visszatérsz, erősen próbálsz a rossz dolgokra emlékezni (Magyarországon az emberek sokkal kevesebbet mosolyognak és a BKV ellenőr is bunkó volt).

Eleinte még rosszul érzed magad, mikor észreveszed, de megfigyeled magadon, hogy örülsz az otthonról érkező rossz híreknek, lelkesen kommenteled magyar fórumokon magyar nyelven a népedet megnyomorító eseményekről szóló hírek alá: “mi akkor léptünk, le amikor…” Elégedett vagy, mert lesz ott másik (leendő) migráns, aki megveregeti a vállad (és közben a sajátját is), hogy mennyire okos vagy, és milyen jó döntést hoztál.
Hiszen sokkal több a pénzed.

Bye, FBI

Tizenkét(!) évad után kaszaéretté nyilvánítottam a Criminal Minds-t. Még adós vagyok pár résszel az évad végéről, szóval nem tudom, Reid-et kiírták-e (Hotch után, aki szintén óriási kedvencem volt, szóval nagyon nem vettem jó néven azt sem), de eljutottam oda, hogy ettől függetlenül sem vagyok kíváncsi a továbbiakra. Túl azon, hogy maga a koncepció is elfáradt (már nem nagyon tudnak új agybajokat kitalálni), nem tetszik, ahogy a főszereplők elfakulnak és elfeketednek. Ha új szereplő érkezik, szinte kényszeresen ügyelnek rá, hogy véletlenül se legyen fehér ember. Ami még nem is feltétlenül zavarna, ha tényleg érdekes karakterek lennének, de nem azok. Kellemes, mély hangon búgják a semmit, tökéletes unalmasak.
Emily is ilyen se íze, se bűze figura, Garcia a legelejétől az agyamra megy, JJ teljesen háttérbe van szorítva, szóval csak Reid és az új latin srác érdekel valamennyire – bár az utóbbi úgy tűnik, annyira mégsem, ha a nevét sem tudom felidézni.
És hogy végképp megnyerjem a rázistá címkét, az egyik utolsó csepp a pohárban az a (már a Banshee-ben is elsütött, de ott a többi esemény kontextusában megbocsátható) debil PChülyeség volt, hogy a sitten természetesen a fehérek a brutális szadisták, akik egymást verik, a feketék meg szinte fehérgallérosak, akik sakkoznak, és megvédik szegény 40 kilós, fehér hősünket. Hát hogyne…
Most így hirtelen nem is tudom, berendelték-e egyáltalán a 13. évadot. Talán igen. Annyira sem érdekel, hogy kiguglizzam, durva.

Azért vannak? Hol vannak?

adultfriendsFáradt vagyok és szomorú.

Ma jelentkezett J., hogy élek-e még, vagy haragszom-e rá, vagy mi van. Október 7-én írt nekem utoljára, arra már nem reagáltam. Egyrészt, mert nem volt kedvem újabb kényszeredett levelet összerakni, másrészt mert kíváncsi voltam, mennyi idő után kezd el feltűnni neki, hogy nem válaszolok. Hét hét nem is olyan rossz, a csontvázam alapján még azonosítható lenne a hullám, ha ennyi idő múlva nézne rám valaki…
Többször elég egyértelműen megírtam neki, hoogy szükségem lenne némi realtime beszélgetésre, meg hogy mennyire megsoroztak a tragédiák, érdemi reakció nem érkezett, szóval részemről ennyi volt.

A másik ilyen semminekvaló álbarát az Angyal, aki órák hosszat tud mesélni a saját dolgairól, amik általában érdekesek, szóval ez nem is gond, de ha havonta egyszer eszébe jut megkérdezni, hogy hogy vagyok, én meg tolok rá egy cry for helpet (nem hazudok, ez van), annyit tud rá felelni, hogy: “sajnálom :(“. És ennyi! :D Köszibaszdmeg. Én meg mit össze breakelek állandóan, hogy visszarángassalak az elmebaj széléről, öntöm beléd a lelket, mikor mindenki csak legyint a lúzerkedésedre, vigasztallak, mikor megbántanak, ha kell, napokig… Tudod mit? Meguntam.
Tehettek egy szívességet mind a ketten.

Like > Life

black-mirror-season-3-poster.pngA Black Mirror 3. évadának első részét valószínűleg pont azok nem fogják látni, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá, bár valószínűleg már késő riadót fújni, az instagramzombik serege ettől nem fog magába szállni, legfeljebb nyom rá egy 1 csillagot imdb-n.
Nekem, aki a közösségi médiát a kb. a 21. század atomcsapásának tartom, persze tetszett, hogy belenyomják az orrunkat (orrotokat), milyen ostoba, dróton rángatott, likefüggő, hamis agyhalottakat nevel belőlünk (belőletek) a Cukorhegyi & Co., ugyanakkor…

Azt be kell látni, hogy igazából az emberek mindig is ezt csinálták, csak a technológia láthatóbbá tette a képmutatást és a számítást, amivel a szociális tőkét gyűjtögetik és kamatoztatják, valamint azt, hogy ez hogyan konvertálódik gazdasági tőkébe. Illetve megnehezítette a szökést: régebben az emberek még képesek voltak jóindulattal viszonyulni a remetékhez, manapság pedig már a birkák szerint nem is csak furcsa, aki tesz (tosz) rá, hány lájkot ér a reggelije , hanem egyenesen gyanús, mi több, ellenszenves. Weirrrrdo.

A társadalom a Nosedive-ban (is) kasztszerűen épül fel, mivel a magasan pontozottak másnak adott pontszámai is nagyobb súllyal esnek latba, a hatalmuk konzerválódik, belterjessé válik az elit, ugyanakkor a skála aljáról szinte lehetetlen visszakapaszkodni (látványos fricska az orrunkra, hogy a filmben bizonyos pontszám alatt eleve ki van tiltva az ember lakóövezetekből, épületekből, üdv a valóságban).

A PC beüt rendesen, mikor az epizód elején fekete és egyben meleg karakter kell, hogy sajnálni tudjuk a kiközösítettet (mármint a nézők, a csillagaddiktok ezt nem engedhetik meg maguknak, nem trendi).
Feltűnő, hogy a főantihősnek ezen kívül is milyen sok negatív élménye van fekete karakterekkel (a nő, akinek véletlenül nekimegy a járdán, a taxisofőr, a check in-es csaj, a biztonsági őr, az üvöltöző pasi a börtönben), ezt én nem nagyon tudtam hova tenni. (Mármint, hogy mit akartak vele az írók, mert nem hiszem, hogy véletlen volt.)
Vegyük észre: szigorú büntetés jár érte, mikor Lacey egyetlenegyszer őszinte érzelmet fejez ki valaki felé (kiborulás a reptéren), nem hiba, bűn, ha megtöröd a mézes-mázas kamuparádét. Ha ugyan egyelőre csak társadalmi szempontból vannak is börtönben, az őszinte karakterek, mind lúzerek (a nerd öccs, a pornófan kutas srác, a kamionsofőr nő).

Érdekes, hogy olyan érzés maradt bennem a végén, hogy ez egy tanmese, hiszen milyen szépen rámutat a likebuzi világ ürességére és képmutatására, aztán belegondoltam, hogy tulajdonképpen mi is történt a főhőssel, aki – ha nem is teljesen önszántából – kiáll a sorból, nos, a tanulság tulajdonképpen az, hogy aki nem hódol be, az élvezheti az őszinteségét a börtönben, szóval…

Menet közben persze sűrűn bólogattam a lelki fejemmel, pont ilyennek látom körülöttem az embereket, a különbség az, hogy a többségük még nem tudatosította, mit is művel, mikor a közösségi médiában körbenyalogatja az ismerőseit, aztán bizalmasan leköpdösi és kigúnyolja őket nekem IRL.

A hab a tortán?
Az érzés, mikor az epizód megtekintése után felmásztam imdb-re és az arcomba röhögtek a csillagok. ;)

Best > Hahota

tabloidsSzeretem a (nem túl primtív) bulvármagazinokat, halál szórakoztatóak. Pl. mikor egy mára már kivénhedt, modellnek csúfolt, magát anno a legősibb módon megszedő Kádár-kori rib hölgyike budai villájából megosztja az egyszeri olvasóval kifinomult világnézetét, miszerint: “az élet túl rövid ahhoz, hogy az ember ne azt csinálja, amit szeret“. :D

Vagy mikor a full meleg ex-szappanopera sztár és ex-színházigazgató úr kéthetente azzal az apropóval pózoltatja a legújabb tinédzserkorú kamubarátnőjét a lap fotósainak, hogy ők bizony halálosan szerelmesek egymásba, annyira, hogy már megint elmentek wellnessezni. Úristenbazmeg, micsoda hír. Persze, hogy fizetett reklám, úgy várom már, hogy egyszer, csak egyszer tényleg természetesnek hatóan bukkanjon fel a bullshit interjúban az aktuális szálló neve, de úgy tűnik, reménytelen küldetés.

Vagy az, hogy milyen ravasz eufemizmusokkal írja körbe a sztárfodrász, hogy 20 év laggal ugyan, de egy apakomplexusos aranyásó (mellesleg totálisan tehetségtelen, és végtelenül túlértékelt) színésznőcske révén végre lyuksógorok lettek a szintén sztárfodrász haverjával.

De csodálatos a kötelező jellegű sztárszakács rovat is, amiben pl. a karancslapujtői cigánysorról elszármazott, 10 éve felkutatott tehetség elmeséli, hogy ő éppenséggel a nagymamájától tanulta az alább bemutatott, csicseriborsó salátával és pirospaprikás tahinival tálalt köményes kagyló elkészítésének trükkjeit. ;)

Éljen soká a bulvár!

Kis körkép az undorító magyar hímekről. Férfiaknak se híre, se hamva

A Jolie-Pitt álom vége kapcsán újfent lehetőségünk nyílt bepillantani a magyar hímek primitív, nőgyűlölő attitűdjébe.
Elég szemezgetni a sztorival foglalkozó cikkek, posztok, mémek kommentszekcióit, és máris megtudhatjuk, hogy:

-olyan a világon nincs, hogy egy pasi bepiál, majd bántalmazza a családját, ezt csak a nők találják ki, hogy besározzák az ártatlan, szerető férjüket (hiszen minden nő álma egy világra szóló botrány után egyedül nevelni hat gyereket, csak úgy)

-a rohadt ribanc aranyásó, tuti, hogy a pasi pénzére hajt (hiszen köztudott, hogy a híresen csóró Angelina Jolie mennyire rászorul az anyagi támogatásra)

-szegény Brad, hát kitüntetést érdemelne, hogy eddig is menedzselte azt a nemzetközi árvaházat, amit a gonosz neje a nyakába varrt (mind tudjuk, hogy a férfiak nem rendelkeznek önálló akarattal és képtelenek önálló döntéseket hozni, az aljas nők manipulálják őket kényükre-kedvükre – bár ha így volna is, az nem tudom, kinek a szégyene :))

-úgy kell neki, az idióta nő levágatta a melleit(!), ne csodálkozzon, ha szerencsétlen férje a piába menekült undorában (az ugye nyilván meghaladja a félművelt polgártársak képzeletét, hogy a világ humánusabb helyein a maszektómiát azonnali implantáció követi, tehát a nő utána pont annyira “undorító”, mint bármelyik maca azokban a kifinomult filmekben, amikre a nyomorult gyíkjukat verik, de értjük, a nő, mint olyan, csak a csöcséért szerethető, inkább halt volna meg rákban a mocskos kurvája 45 évesen, ahogy minden nő a családjában).

Gratulálunk.