Monthly Archives: November 2016

A holló karma

Keseredjen meg az étel a szádban
Ezer ördög kacagja semmivé az álmod
Nyilak zápora szaggassa a szíved
Forduljon ellened minden vágyad
Köpjenek le, akik még szeretnek
Hulljon vissza rád minden gonoszságod
Szakadjon magja fiadnak
Legyen meddő egyetlen lányod
Vessen meg az öröm
Kísérjen szenvedés
Szívja el az erőd az igazság
Büntessen az egész világ
Fogjon meg az átok!

Azért vannak? Hol vannak?

adultfriendsFáradt vagyok és szomorú.

Ma jelentkezett J., hogy élek-e még, vagy haragszom-e rá, vagy mi van. Október 7-én írt nekem utoljára, arra már nem reagáltam. Egyrészt, mert nem volt kedvem újabb kényszeredett levelet összerakni, másrészt mert kíváncsi voltam, mennyi idő után kezd el feltűnni neki, hogy nem válaszolok. Hét hét nem is olyan rossz, a csontvázam alapján még azonosítható lenne a hullám, ha ennyi idő múlva nézne rám valaki…
Többször elég egyértelműen megírtam neki, hoogy szükségem lenne némi realtime beszélgetésre, meg hogy mennyire megsoroztak a tragédiák, érdemi reakció nem érkezett, szóval részemről ennyi volt.

A másik ilyen semminekvaló álbarát az Angyal, aki órák hosszat tud mesélni a saját dolgairól, amik általában érdekesek, szóval ez nem is gond, de ha havonta egyszer eszébe jut megkérdezni, hogy hogy vagyok, én meg tolok rá egy cry for helpet (nem hazudok, ez van), annyit tud rá felelni, hogy: “sajnálom :(“. És ennyi! :D Köszibaszdmeg. Én meg mit össze breakelek állandóan, hogy visszarángassalak az elmebaj széléről, öntöm beléd a lelket, mikor mindenki csak legyint a lúzerkedésedre, vigasztallak, mikor megbántanak, ha kell, napokig… Tudod mit? Meguntam.
Tehettek egy szívességet mind a ketten.

Kibaszott skorpió

imfineHa hinnék a pszichoterápiában, és 100 km-nél közelebb is akadna efféle szolgáltatás, most biztos bejelentkeznék.
A legutóbbi öngyilkossági kísérletem óta nem voltam ennyire hihetetlenül mélyen, mint most.
Újabb haláleset a családban, komoly (és nem pozitív) változások munkaügyben, aminek kapcsán borítékolhatóan elveszítem az utolsó barátomat is, egészségügyi problémák, mindenféle hivatali ügyintézéshez kapcsolódó szarviharok, parttalan magány, rémálmok, kivágtak egy fát az ablakunk elől (azon teleltek a cinegék, fenyő volt, biztos véletlen egybeesés így karácsony előtt, hogy én mennyire átkozottul gyűlölöm ezt a lepra országot) és mindezek tetejébe a november van.
Konkrétan érzem, ahogy éppen megőrülök.
Nem ilyennek képzeltem.

Nukleáris

officemugVan az az unalomig koptatott jótanács wannabewriter körökben, miszerint: arról írj, amit ismersz!
Sokszor eszembe jut, mivel itt élek a 21. századi Európa egyik leglecsúszottabb segglyukában, tehát akár szociográfiai értékkel is bírhatna, ha naplóznám, amit nap mint nap látok, de… a francnak sincs kedve felidézgetni a sok  erre egzisztáló vértahó szubhumán akcióit; a halálosan unalmas kilátástalanságot, és a halálosan kilátástalan unalmat; a lakókörnyezetünk lepusztulásának napról-napra gyarapodó jeleit; a mindennapi élet afféle nevetséges, de húsba vágó problémáit, hogy pl. hol veszel kaját munkanapokon, mikor hónapok óta zárva van az egyetlen élelmiszerbolt, ami ebédidőn belül megközelíthető távolságban működött, vagy hogy délután simán várhatsz másfél órát, mire jön egy busz, ami átvisz a városod másik felébe (nem, a gyaloglás sajnos nem alternatíva, mert  konkrétan mocsár ill. főút vezet arra, bár fél napos kerülővel a nyomornegyeden át is meg lehet próbálni a kalandot).

Az írás nekem mindig menedék volt, eszem ágában sincs a saját világaimba behurcolni ugyanazt a mocskot, ami elől oda menekülök.
De talán ötleteket meríteni érdemes volna belőle.
Talán.

Nem tudsz te semmit, Bridget Jones

Az életem egy kibaszott közhely lett: zéró románc, házasodó-gyerekvállaló (elveszített) barátok, egy meló, amit utálok, jópár idióta munkatárssal súlyosbítva… EZ  az igazi szinglivalóság, nem az, hogy szanaszét bulizod az arcod a kibaszott sok pénzedből, és az a legnagyobb bajod, hogy melyik edzőterembe járj.

És ma kiakadtam, mert nem jelentkezett a félig-meddig fogadott macskám a vacsorájáért.

Azmilyen.

:(

Neon, tejföl és a legszebb öröm

A nap tanulságai:

-a pasztellfesték fixáló löttynek olyan brutális szaga van, hogy most legalább egy évig semmilyen életforma nem marad meg a hálóban rajtam kívül – pedig a kezelendő felületnek kb. az 5%-ával végeztem csak
-sütireceptekben a tejföl nem helyettesíthető joghurttal következmények nélkül – hiába közeli rokonok, a hasonlóság CSAPDA
-a The Neon Demon egy gyönyörűen fényképezett, brutálisan szar film, senkinek nem ajánlom
-a Forma-1 még mindig képes alulmúlni önmagát, éljenek az esős futamok
-imádott Dell lapim halálosan féltékeny, és rendszeresen szabotálja a 2 in 1 készülékek iránti kutatómunkámat, pedig biztosítottam róla, hogy nekem ő az első (csak hát kellene egy mobilabb, és öt centis átmérőnél azért nagyobb kijelzővel rendelkező kütyü, amit netezési célból tudnék hurcolni melóba – sajnos a céges gépeken minden mulatság tiltva van, és hát nehogy véletlenül megdögöljek már az unalomtól, vagy ilyesmi)
-gonosz vagyok, mert örömmel tölt el, hogy éppen látványosan tönkremegy egy őskori, plátói szerelmem korábban émelyítően boldognak tűnő házassága :] :(